Batori Zoli üzente 10 éve

Ezzel egyetertek Eva,de a Nagy Lajos altal feltett Kabbalaban ilyeneket olvashatunk:
"A cél eléréséhez vezető úton a fejlődés rengeteg stádiuma található. Az első szinten, az emberi történelem több ezer éve során, ahogy a személy számtalan újjászületésen megy keresztül, a személyben kifejlődik a földi élvezetek iránti vágy. A reinkarnációk cserélik egymást mivel a vágy folyamatosan növekszik, és egyre többet akar, ahogy az információs gének (Resimók) folyamatosan megállás nélkül felfedik magukat a vágyon belül."
Masreszt viszont a Kabbala nepe-a zsidok- elveti Isten inkarnaciojat,Krisztust.

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

René Guénon szerint a kabbala (QBL) hagyományt jelent. (lásd TRADICIONALITÁS és irodalma) Az ő véleménye szerint a hagyomány lényegét soha népszerűsiteni, feloldani, terjeszteni és általánosan tanitani nem lehet.
Sajnos ezt igazolja a jelen állapot is. Köszi Lajos a jó szándékot .
Semmi sem történik hiába.Engem pl nagyon kiváncsivá tett és
bár más témával foglalkoztam korábban- lehet, hogy újra "belemerülök" ebbe a "rendkivüli irodalomba."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Zolikám itt nincsenek ész érvek, ártalmas dolgok vagy téveszmék minden alapvető információt és forrást átadtam amit az autentikus Kabbaláról tudni lehet. Én nem szeretnék meggyőzni senkit és erőszakosnak tűnni. Nézd akkor csak nagyon röviden, vannak a fizikai világbéli természeti törvények és mindezeket a spirituális erők hozzák létre számunkra ezzel a valóság érzetét keltve az öt érzékszervünkön keresztül ebben a világban, a tudósok már kezdik értelmezni a Kvantumfizikán keresztül hogy mi is ez az Erő. A Kabbalaa teremtés törvényszerűségei feltárásának pontos és tudományos módszere, lehetővé teszi nekünk hogy feltárjuk, a szeretett és adakozás törvényét. Ezt követeli tőlünk a természet egyre gyorsuló ütemben, meg kell érteni hogy ameddig nem érjük el a forma azonosságot természet adakozó tulajdonságával addig nem valósulhat meg az emberiség korrekciója, tehát ennek érdekében tanulunk Kabbalát és dolgozunk most már a föld minden kontinensén, nemtől származástól és bőr színtől függetlenül !

Az „én és önmagam” korszaka véget ér, és „a mindenki egymásért” korszaka kezdetét veszi.

( magyarul az Egoizmus a megszerzés tulajdonságából az Altruizmus az adakozás tulajdonságába a Kölcsönös Garancia integrál rendszerében! )

hát még ennyi lett volna röviden.

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

jav. egyik alcime;

Válasz

Mátis Éva üzente 10 éve

Azt irod Zoli; "Fura ez a Kabbala! Olyan téveseszméket tanit, amit a
zsidók elvetnek, pl a reinkarnáció.
Viszont a megelőző szöveg egyi alcime; "A lélek inkarnációi"
Először is azt kell tisztázni, hogy a reinkarnáció és az inkarnáció két
tökéletesen eltérő fogalom, egymáshoz semmi közük nincs.
Reinkarnáció a lélekvándorlás, amely a hinduk ősi hiedelme arról, hogy a
földi élet jutalma, vagy büntetése során a léleknek újra és újra kell születnie, (valamilyen létformában - tehát lehet akár állati is - amig a
fejlődése során eljut a Nirvánába.)
Az INKARNÁCIÓ pedig a keresztény teológia központi tétele; az IGE
testté válása.
"És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk...
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság
Jézus Krisztus által lett." (János 1: 14. és 17.)

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Azt hittem Lajos,hogy eszerveket hozol fel erveim cafolasara,vagy beismered,hogy a Kabbala korokozoja artalmas.Arra nem szamitottam,hogy gyavan megfutamodsz.Sajnalom.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Sajnálom és biztos az én hibám hogy nem tudtam átadni a Kabbala célját és fontosságát :( Megértelek és köszönöm és köszönöm azoknak az érdeklődőknek akik megkerestek ! További sok sikert kívánok !

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Köszönöm Zoli !

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

A reinkarnacio teveszmejet konnyu nyakoncsipni.
1.Az elso,es kezzelfoghato erv,hogy miert kell jarni,beszelni,-tehat elni-tanitani az ujszulottet?Miert nem emlekszik"elozo eletei"temerdek tudomanyara?
2.A masik erv,a lelek kerdese.Mifele bizonyetek szolgal a test nelkuli emberi lelek letezesere?Amint az isteni lehelet kiszall az emberbol,tobbe nincs gondolata,s elozo gondolatai,erzesei semmibe vesznek.
3.A harmadik kerdes feltetelezi egy teremto Isten letezeset.
Van-e szuksege Istennek hasznalt leheletet felhasznalni egy ujszulott letrehozasahoz?
4.A negyedik,az elozobol kovetkezik:Kulonbozo keleti miszteriumok megegyeznek abban,hogy a halal bealta utan szall ki a lelek az emberbol,majd beleszall egy uj lenybe,aki/ami abban a pillanatban szuletik meg.100%-ban bizonyithato,hogy az ember,es az allatok elolenyek fogantatasuktol,es nem csupan szuletesuk pillanatatol.Ezt egyetlen keleti filozofia nem feltetelezi.
Sok jo dolgot lehet tanulni a Kabbalabol,de szamtalan teveszmet is.
"A puding probaja az eves."mondja a regi bolcsesseg.Mikent itelhetunk onmagaban jonak,vagy rossznak valamit,ha nem ismerjuk annak az emberekre valo hatasat?...Ha a kommunizmus eszmejet olvassuk nehez talalni abban rosszat,de ha elemezzuk azon nemzetek tortenetet,akik probalkoztak a kommunizmus nemzeti vallassa alakitasaban,azt talaljuk,hogy nincs a vilagtortenelemnek kartekonyabb tevedese,mint a kommunizmus.Nos nezzuk meg a kabbala hazaja elomenetelet!A kabbala nyilvanvaloan szinten zsido emberek fejebol pattant ki.A zsidok szinte minden korban,es a Fold minden szegleten elobb-utobb vilaghatalomra tortek kivalasztottsaguk felreertelmezese miatt,s ennek erdekeben a vilag legsulyosabb gonoszsagait kovettek el....Egy nemzet,amely a kabbala nemzete,a vilag lenagyobb gonoszsagai nemzeteve valt....Koszonom szepen,de nem kerek bodito italukbol,melyen ok elnek!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Zoli azt gondoltam hogy már meg nézted a Chilei Előadást amiben minden alapvető információ benne van a kezdetektől a Korrekció végéig !

Akkor álljon itt egy lecke részlet videón ami annyira érdekel téged !
Lélekvándorlás – az élet kereke – videó
http://www.hungarian-kabbalah.info/?p=652


Aztán egy lecke részlet !
Ameddig a személy Emberi Lénnyé változik
2o12 szeptember 7., Reggeli lecke 1.rész, Shamati 175


A Kabbala módszere arra szolgál hogy a személyt addig változtassa amíg az Ádám-má (emberi lénnyé) nem válik, azaz olyanná aki hasonlóvá (Dome héberül) válik a Teremtőhöz. Minden egyes pillanatban, nap nap után a személynek dolgoznia kell, hogy a módszer fontosságát felemelje, és kitartóan ahhoz tartsa magát. Végül is mi állandóan vissza vagyunk taszítva a spiritualitástól mintha a Teremtő eltávolítaná magát tőlünk. Úgy tűnik, hogy állapotunk állandóan változik: közelebb kerülünk a Teremtőhöz, aztán ismét eltávolodunk. De nyilvánvalóan ez csak érzéseinkben történik így. Valójában újabb és újabb információs gének ébrednek fel bennünk, és nekünk azokat folyamatosan korrigálnunk kell. A személynek 613 vágya van a Teremtővel kapcsolatban. Mi nem ezen világ materiális vágyairól beszélünk, hanem kifejezetten a Teremtőre vonatkozó vágyakról. Csakis ezeket a vágyakat kell korrigálni ameddig azok mind hasonlóvá válnak a Teremtő felénk való attitűdjéhez, azaz teljesen arra irányulnak, hogy adakozzanak és elégedettséget adjanak a Teremtőnek. A Teremtő eredeti gondolata a teremtés alapgondolatában az volt, hogy Ő boldogságot adjon teremtményeinek. A személynek ugyanígy el kell érnie ugyanezt az állapotot, hogy célja kizárólag az, hogy elégedettséget, boldogságot adjon a Teremtőnek. A Teremtő tulajdonságaival való hasonlóság felemeli a személyt a Teremtő szintjére és ő egyesül, összeolvad Ő vele teljesen, elérve ezzel a végső célt. A cél eléréséhez vezető úton a fejlődés rengeteg stádiuma található. Az első szinten, az emberi történelem több ezer éve során, ahogy a személy számtalan újjászületésen megy keresztül, a személyben kifejlődik a földi élvezetek iránti vágy. A reinkarnációk cserélik egymást mivel a vágy folyamatosan növekszik, és egyre többet akar, ahogy az információs gének (Resimók) folyamatosan megállás nélkül felfedik magukat a vágyon belül.
Nem érdemes a megszülető és elhalálozó testekre odafigyelni, ehelyett a figyelmet az információs génekre kell összpontosítani, melyek az élvezet iránti vágyon belül megjelennek, azáltal nekünk azt az illúziót adva, hogy mi egy testben létezünk. A második fejlődési szakaszban megjelenik egy aspiráció arra, hogy felfedezzük a Teremtőt, hogy megtaláljuk az élet értelmét. Ez a vágy megjelenik a kollektív vágy egy részében, azaz bizonyos emberekben. Az első személy aki felfedezte ezt a vágyat Ádám HáRishon (Az Első Ember) volt. Ezért van ő az Első Ember-nek tekintve, akit aztán többen követtek. Az ilyen emberek vannak Kabbalistának nevezve, mivel ők elfogadták magukra a korrekció módszerét, mely lehetővé teszi számukra azt, hogy felfedezzék a Teremtőt abban a mértékben, mely mértékben tulajdonságaik hasonlóvá válnak a Teremtő tulajdonságaihoz. A kabbalisták ugyancsak keresztül mennek számtalan fejlődési stádiumon és újjászületésen, de ezek az újjászületések nagyban különböznek, mivel a személy már a Teremtő, az egész természetet uraló erő elérésével rendelkezik. Azáltal hogy a személy megkapta az első felébresztést a spiritualitás irányába, belép az úgy nevezett felkészülési stádiumba. Ebben a stádiumba különböző állapotokon megyünk keresztül, de ezek az állapotok a módszernek megfelelően történnek, abban a mértékben, amely mértékben a személy megérti a módszert. Bár a módszer rendelkezésünkre áll olvasható anyagok formájába, az még lelkeinkben nem fedte fel magát. Ez az ahogy haladunk előre: csoportot építünk, megpróbálva egymást inspirálni. A legfontosabb munka a módszer fontosságának felerősítése, és magunk átformálása. Ebben a valóságba semmi más nem változtatható meg kivéve az ember maga, az emberi lény az egyetlen megváltoztatható tényező. Emellett azt is tisztáznunk kell, hogy pontosan mi is az ami megváltoztatható: csakis az ember vágyainak szándéka. A vágyak önmagukban nem változtathatóak, hagyjuk azokat békén. Az ember 613 teremtőre vonatkozó vággyal rendelkezik, és neki meg kell változtatnia ezen vágyak feletti szándékát egoisztikusról altruisztikusra.
Valójában a személy nem érzi azt hogy 613 vággyal rendelkezne, vagy hogy azoknak önző a természete, és azt sem hogy maga számára akarja kihasználni a Teremtőt. Egyenlőre a személynek egyátalán nincs viszonya, kapcsolata a Teremtővel. A Teremtővel való kapcsolat fokozatosan jelenik meg, ezáltal lehetővé téve hogy felfedezhessük gonosz hajlamunkat.
Amennyiben a személy még mindig nyakig el van merülve önzőségébe, szüksége van arra a korrekcióra mely “Tóra”-nak, “fűszer”-nek van nevezve. Annak segítségével a személy képes szándékát megváltoztatni oly módon, hogy annak irányát megváltoztatja saját maga irányából a felső erő irányába, érdekébe, ami azt jelenti hogy beteljesítette a parancsolatot (Micva).
Ezáltal azon vágyak sorrendjének megfelelően melyek a személybe megjelennek, ő végrehajtja a 613 parancsolatot (korrekciót), ameddig a teljes edényt (vágyat) korrigálja és megkapja azt a teljes bőséget, melyet a Teremtő előkészített számára – de csakis azzal a szándékkal, hogy az élvezetet azonnal a forrás felé visszafordítja. Ez az ahogy a személy eléri célját.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Errol tudok,de arra meg mindig nem valaszoltal,hogy mit keres a csizma az asztalon.(Zsidok osi filozofiajaban a keleti vallasok tevtanai.)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

A ”Rav (Rabbi)” címet a tanítványai adták Dr. Laitmannak, tiszteletadásul tanítása és a Kabbala világméretű terjesztésében tett odaadó munkája előtt. Ráv Laitman egyik rabbi-képző iskola által sem lett felavatva, és mint ortodox rabbi nem szolgál sehol.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Ja bocsánat Zoli de Dr. Michael Laitmannak a tanítványi adományozták a tiszteletbeli Rav ( tanár ) címet és nem Rabbi .

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Dr. Laitman, filozófiából és Kabbalából az Orosz Tudományos Akadémia, Moszkvai Filozófiai Intézetétől, kibernetikából pedig a Szent-Pétervári Politechnikai Egyetem, Biológiai Orvosi Kibernetika Tanszékétől szerzett doktori címet. Azon túl, hogy tudós és kutató volt, az elmúlt harminc folyamán rendkívüli alapossággal foglalkozott a Kabbalával. Magáról a Kabbaláról mintegy harminc könyve, a Kabbaláról és tudományról mint pedig megannyi más kiadványa jelent meg.

Dr. Laitman, Rabbi Baruch Áslág-nak, Rabbi Jehuda Áslág (a Zohár-hoz írott “Szulám” kommentár szerzője) fiának volt a tanítványa és személyes asszisztense. Dr. Laitman, a mentora nyomdokait követvén, a Kabbala világméretű terjesztésének előrébb mozdításával foglalkozik. Laitman tudományos módszere mindenféle hit, vallás és kultúrából érkező ember számára biztosítja az önfelfedezés és spirituális felemelkedés lebilincselő ösvényén való elinduláshoz szükséges pontos eszközt. Elsősorban az ember azon belső folyamataira összpontosítva, amelyeken mindenki a saját maga ütemében megy át.

1991–ben, a mentora halálát követően, megalapította a Bnéj Baruch Kabbala Oktatási és Kutatási Intézetet. Bnéj Baruch egy olyan nonprofit szervezet, amely szívesen lát minden olyan érdeklődőt, kortól és életmódtól függetlenül, aki odaadóan szeretne foglalkozni e jutalmat hozó folyamat mellett. A szervezet sokrétű programjain a részvétel ingyenes.

Bnéj Baruch huszonnégy órán át TV előadásokat és más egyébb programokat sugároz a világ különböző csatornáin keresztül A szervezet a reggelente tartott tanóráit az internet jóvoltából nap mint nap élő egyenes adásban sugározza, rendszerint orosz, angol, német, spanyol, és olykor török és olasz szinkron-tolmácsolás mellett.

A szervezet által létrehozott és fenntartott internetes oldal a világ legnagyobb ilyen témájú honlapjának számít, több mint fél millió látogatóval, és több mint két és fél millió havi lapnézettséggel, valamint egy öt nyelven megjelenő körlevéllel, amelyet mintegy huszonnyolc ezer regisztrált olvasónknak küldünk meg. Az internetes oldalon, huszonhárom nyelven, autentikus kabbalista írások, és egy rendkívül gazdag média- és szöveg archívum áll az olvasók rendelkezésére, mindez teljesen ingyen.

Dr. Laitman kiterjedt oktatási- és tudományos tevékenysége elismeréséül ’lét- és tudás elméleti’ professzori címet kapott az Orosz Federáció Legfőbb Akadémiai Bizottságától. Dr. Laitman, ezen kívül, egy egyedi tudományos munkába kezdett a modern tudományok és a Kabbala kapcsolatának témájában, számos prominens tudós közreműködésével. Továbbá 2005– ben, egy közös könyvet jelentetett meg ebben a témában Vadim Rozin professzorral, a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia Humán Tudományok Állami Egyetemének professzorával együtt.

Több más projekten dolgozik számos vezető tudóssal, köztük Dr. Jeffrey Satinover-rel, a nizzai- és princetoni egyetemen tanító pszichiáterrel és elméleti fizikussal.

Dr. Laitmannak a Kabbala területén végzett mintegy harminc évnyi munkáját neves tudósok és kutatók elismerése övezi. Tudományos és oktatási munkája keretében, nemzetközi tudományos konferenciák résztvevője. Dr. Laitman egyúttal alapítója és az elnöke az Áslág Kutatási Intézet– nek (Áslág Research Institute – ARI), amely az egyes tudományágak és a Kabbala közti kapcsolatot hivatott kutatni.

2005. márciusában, Dr. Laitman, vezető amerikai tudósokkal egy nagysikerű nyilvános találkozót tartott San Francisco-ban a ”Mi a Csudát tudunk a világról?” (What the Bleep Do we know?) című film kapcsán. Erről az ott megjelent tudósok így nyilatkoztak:

Fred Alan Wolf, PhD. Tizenegy könyv szerzője, köztük a ‘The Yoga of Time Travel & Matter into Feeling’: a new Alchemy of Science and Spirit and Mind into Matter’:

”Te tényleg egy nagy tanító vagy. Szeretnék a lábaid előtt ülni és hosszú ideig csak tanulni és tanulni.”

Jeffrey Satinover, M.D, M.S., a Nizzai Egyetem Fizika Tanszékének professzora, hét (kvantum-fizikát és pszichiátriát érintő) könyv szerzője, köztük: ’The Quantum Brain and Cracking the Bible Code’:

”A Kabbala titokzatosságból való felbukkanása, annak eredeti formájában, történelmi fontosságú és valóban figyelemre méltó. Abban a nagy megtiszteltetésben és kitüntetésben volt részem, hogy személyesen is megismerhettem Rav Michael Laitmant, és örömmel támogatom a legújabb Kabbala könyve megjelenését. Dr. Laitman meleg szívvel, nagy tudásával és tapasztalattal járul hozzá ehhez az ősi tudományhoz, nem beszélve az empiricizmus modern elveinek átfogó ismeretéről. Az idők folyamán megannyi nagy elme lelt az eredeti Kabbalában (ellentétben annak számos felületes változatával, amitől óva intek mindenkit) a humán, spirituális útmutatás forrására.”

Professzor Matt Daniel, a világ egyik vezető Kabbala kutatója; 1979 – 2000 között a zsidó spiritualitás professzora volt a kaliforniai Berkeley Teológiai Egyesületnél. Emelett, tanított a Stanford-, illetve a Héber Egyetemen, Jeruzsálemben. Hat könyve jelent meg, köztük: Zohar: The Book of Enlightenment; The Essential Kabbalah; and God and the Big Bang. Jelenleg a Zohár első angolul megjelenő jegyzetekkel ellátott fordításán dolgozik (Stanford Kiadó):

”Rav Michael Laitman egy páratlan, elragadó személyiség: egy tehetséges tudós, aki egy jelentőségteljes szintézist alkotott a tudomány és a Kabbala között.”

Rabbi Dávid A. Cooper, God Is a Verb és Ecstatic Kabbalah című könyvek szerzője:

”Ez egy kitűnő forrásanyag mindazok számára, akik autentikus, tradícionális zsidó misztikus tanítás keresnek, olyat, amelyet több száz éven át komoly tanulók tanultak. A Zohár-hoz (amely a Kabbalát tanulók között mindmáig elsőszámú forrásanyagnak számítot) írott, jól ismert „Szulám” szövegmagyarázatra alapozva, ez egy elengedhetetlen tartozéka a jól összeállított Zsidó misztikus könyvtárnak.”

Arthur Goldwag, a ’The Beliefnet Guide to Kabbalah’ című könyv szerzője:

”Itt nem beszélnek piros csoda-zsinorról vagy világi sikerek könnyű ígéreteiről. Ehelyett, Rav Laitman arra invitál bennünket, hogy változtassuk meg önmagunkat – és a világot – a Kabbala kihívást jelentő, gyakran fájdalmas munkáján keresztül. Lenyűgöző, néha elképesztő… minden spiritualitást keresőt gondolkodásra késztet és megihlet.”

Frankiel Tamar, PhD, a ’The Gift of Kabbalah: Discovering the Secrets of Heaven’ és a ‘Renewing Your Life on Earth’ könyvek szerzője

„Elmagyarázza, hogy helyesen értelmezve miként tekinthetjük a Kabbalát a spirituális bölcsesség tudományának, amely olyanképpen formálja át a vágyainkat, hogy általa egyúttal hasznot hozhatunk az egész teremtésnek.”

Dr. Laitman tagja a Professzor László Ervin elnöklésével ’Világ Bölcsessége Tanácsának’ (World Wisdom Council), amely a világ nagy gondolkodóit hozza össze, egyetemben a Budapest Klub-bal (Club of Budapest -). „Első könyve, A társadalmi lényeg 1963-ban jelent meg Hágában. Azóta negyvenöt könyvet jegyez szerzőként, több mint húszat szerkesztőként, köztük egy enciklopédiát is. Cikkek és tudományos közlemények százai is jelzik tudományos munkásságát. Interdiszciplináris, jövő orientált szemlélet, globális gondolkodás, a szintézisre törekvés jellemzi írásait. A társadalomtudományok és a természettudományok egységes szemléletben való vizsgálata, a vallás és a tudomány közelítése, a különböző filozófiai áramlatok (materializmus, idealizmus) ellentéteinek föloldása, a kultúrák közötti közeledés jelentik munkásságának legfőbb célját.” Páratlan és nem mindennapi munkásságáról, odaadó munkájáról a www.budapestklub.hu internetes oldalon bővebben is olvashatunk.

”Egy olyan időben, mikor a bolygónkon zajló jövőnkről kritikus döntéseket kell, hogy hozzunk, a Kabbala ősi bölcselete újra relevánssá és hasznossá vált. A klasszikus iratokban található bölcsességet újra elő kell, hogy ássuk, hogy aztán által hatással lehessünk az előttünk levő problémákra és a nyitva álló lehetőségekre. Az üzenetet mindenki számára elérhetővé kell tenni, mind Izraelben, mind pedig az egész világon. Rav Michael Laitman pedig mindenkinél alkalmasabb arra, hogy megfeleljék ennek a döntő kihívásnak, és hogy véghezvigye ezt a történelmi küldetést.”

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Ezen a cimen:"http://lib.hungarian-kabbalah.info/?page_id=54" Rav Michael Laitman oldala talalhato,aki egy zsido rabbi.(A "Rav" elotag, nagytiszteletu rabbi jelentesu).Az,hogy az altalad idezett kabbalaba mikeppen kerult bele a zsido tanitastol idegen reinkarnacios teveszme,az erdekelne.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Ezen a cimen Rav Michael Laitman oldala talalhato,aki egy zsido rabbi.(A "Rav" elotag, nagytiszteletu rabbi jelentesu).Az,hogy az altalad idezett kabbalaba mikeppen kerult bele a zsido tanitastol idegen reinkarnacios teveszme,az erdekelne.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Jól van Zoli úgy látszik hogy nem tudom átadni a lényeget akkor még egyszer ,
nincs "fura Kabbala , Zsidó Kabbala mindenki a saját egóján át érzékelt Kabbala ! Ha valóban érdekel hogy miről van szó akkor kérlek olvasd el hogy ki és miért a forrása az autentikus Kabbalának , talán így már érthetőbbé válik .

http://lib.hungarian-kabbalah.info/?page_id=54
vagy nézd meg a Chilei előadását : Mi a Kabbala Bölcselete ( feliratozva )
http://www.youtube.com/watch?v=OyKhkKv0HGo



A Kabbala ok-okozati összefüggésekről tanít egy a lét abszolút törvényeit egy emelkedett cél érdekében egyesítő spirituális források között: ez a cél a Teremtő elérése az összes lény számára, aki ezen a világon él. Hatalmas erő van a kezeinkben, amelyhez semmi sem hasonlítható a világon. A Kabbala Bölcselete a természet forrása, minden vallás, monda és hiedelem nélkül! A fizikai törvények, a világ legalapvetőbb törvényei két ellentétes erő kölcsönhatásán alapulnak: a Fény és az edény (vágy), a megszerzés tulajdonsága és az adakozás tulajdonsága, és csak ez van.
Nevezd, aminek akarod: pozitív és negatív, északi pólus és déli pólus, vagy proton és elektron. Miénk a módszer, hogy kiegyensúlyozzuk őket, ami érthetővé teszi, hogyan építhetjük fel a világot ennek a két elemnek a használatával, hogyan tudjuk befejezni mi magunk az építését ennek a szándékosan befejezetlen világnak, és megértsük, hogy a Teremtő mit vár el tőlünk.Azt várja, hogy képessé váljunk együtt építeni Vele. Mint ahogy egy gyermek épít egy házat építő elemekből, megformáz valamit, játszik az építő készlettel, vagy kirakja a kirakós játékot, nekünk is be kell fejeznünk ennek a világnak az építését! A kövületi, vegetatív és az állati része ennek a világnak ösztönösen kiegyensúlyozott. A természet működik bennük, így sosem romlanak el és helyesen működnek. Az egyik elkapja a másikat, az egyik megeszi a másikat; a természet így irányítja őket. Ez így van, eltekintve az embertől. Mi tartalmazzuk az állati és a beszélő szintet. Az állati szintet egyensúlyba kell hoznunk a természettel. Ez ésszerű fogyasztást jelent. A világnak ezt el kell érni, akár szenvedés, akár egy krízis által vagy egy jó úton. Úgy gondolom ez a fejlődés most felgyorsul majd. Mindenesetre most mindenki nyíltan kész beszélni erről. Legutóbb azt hallottuk a médiában, hogy a jövő nem, hogy jobb lenne, hanem rosszabb. Ez nem csak Európára vonatkozik, de Amerikára és más országokra is. Ez azt jelzi, hogy az emberek már beismerik, hogy nincs kiút ebből az állapotból.Tehát, a természet arra késztet minket, hogy akár tudatosan, akár csapások által megérezzük a szükségét egy bölcs létezésnek, egy ésszerű fogyasztásnak: mindent egyenlően kéne elosztani, és akkor mindenkinek meg lenne az, amire a létezéshez csak szüksége lehet. Minden erő és idő csak azt célozza majd, hogy elérjük a következő szintet, amit Ádámnak (emberi) hívnak, ami a Teremtőhöz való hasonlóságot jelenti a közöttünk lévő egységben. Ez az, amire magunkat építhetjük. El kell érnünk ezt a szintet, és érzékenyen kell léteznünk benne, nem ösztönösen, hogy elérjük a Teremtő szintjét, az egy egyesült erőt, amely körbevesz és irányít bennünket. Nem szabad úgy gondolnunk erre az erőre, mint valami anyagi dologra. Csak a vágy lehet valódi. A Fény, ami irányítja nem lényeges, csak az adakozás szándéka. Idővel megértjük ezt.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

A "haszidizmus"egy eltero fogalom,mely szinten kotodik a zsidokhoz,de csak az askenazi aghoz.A kabbala mind az askenazi,mind a szefardi zsidosag filozofiai alapja.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

A Kabbala:
"A kabbala (héberül קַבָּלָה, kapás) olyan tan vagy iskola, amely a zsidóság misztikus vonatkozásaival foglalkozik. Az ezoterikus tanítások a kapcsolatot magyarázzák a végtelen, örök és misztikus Teremtő és a véges és halandó teremtett világával. A kabbala célja meghatározni a világegyetem és az emberi lét természetét, a létezésének értelmét és célját és számos egyéb ontológiai kérdést. Módszereket is szolgáltat ezen kérdések megértésére és arra, hogyan érhető el a spiritualitás. A kabbala eredetileg teljesen a zsidó gondolatvilág keretein belül fejlődött és rendszeresen klasszikus zsidó forrásokat használ, hogy magyarázza és bemutassa az ezoterikus tanokat. Ezek a tanítások így egyaránt szólnak a Tóra (Héber Biblia) és a tradicionális rabbinikus források elemzéséről és a zsidó vallási szokások magyarázatáról."

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Zoli te össze kevered a haszidizmussal . Az autentikus kabbala nem kapcsolódik valláshoz, és semmilyen misztikus módszerhez sem pedig valamiféle ezoterikához . Itt az oldalunkon tájékozódhatsz : http://www.hungarian-kabbalah.info/
A Kabbala az az emberhez legközelebbi tudomány. A Kabbala Bölcselete azt beszéli el nekünk, hogy az ember mi végett létezik, mi végett született, miért él, mi az életének az értelme, honnan jön és merre halad azt követően, hogy ebben a világban befejezi az életét és az útját. A Kabbala alapjában véve egy módszer a spirituális világ eléréséhez. Merthogy a spirituális világról tanít, illetőleg a tanulása által egy további érzékszervet fejlesztünk ki. Ennek az érzékszervnek a segítségével tudunk kapcsolatot teremteni a felsőbb világokkal. A Kabbala nem szorítható az elméleti vagy az elvont tanítás határán belülre. Ellenkezőleg, rendkívül gyakorlati. Az ember megtanulja magáról, hogy ki ő és mi a természete. Megtanulja, hogy mit kell megváltoztatnia saját magában, fokról-fokra, lépésről-lépésre. Ez az emberhez legközelebbi tanulás, merthogy itt a kutatás a bensőjén keresztül megy végbe. A Kabbala tanulása nem kötődik külszíni cselekvésekhez, külső feltételekhez. Az összes kísérletet saját magában végzi el az ember magáról. Ennélfogva nevezik a Kabbalát “Rejtett Tan”-nak. Általa olyan belső változásokon megy keresztül az ember, amelyeket csakis ő érez, és csakis ő tudja róluk, hogy végbemennek nála, mígnem a mások szeme elől rejtve maradnak. Ezek a műveletek, amelyek az emberben belül mennek végbe, kizárólag csak ő hozzá illeszkednek illetve csak is az ő számára érthetők.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Fura ez a Kabbala!
Olyan teveszmeket is tanit,amit a zsidok elvetnek,mint pl.a reinkarnacio.(A Kabbala-tudomasom szerint zsido filozofiai alkotas.)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

A Kabbala alapfogalmai


Ki vagyok én? Miért létezem? Honnan jöttünk? Hová tartunk? Mi a célunk az itt töltött időben? Léteztünk már ezelőtt ebben a világban? Miért van szenvedés a világban, el tudjuk kerülni? Hogyan tudunk békére, kiteljesedésre és boldogságra szert tenni? Generációról generációra próbálnak az emberek válaszokat találni ezekre a fájóan múlni nem akaró kérdésekre. A tény, hogy generációról generációra szállnak, megmutatja, hogy eleddig nem kaptunk rájuk kielégítő válaszokat. A természet és az univerzum tanulmányozása közben felfedeztük, hogy minden, ami körülvesz minket pontos és céloknak megfelelően működő törvények szerint működik. Mégis, ha megvizsgáljuk magunkat - a Teremtés zenitjét - úgy találhatjuk, hogy az emberiség látszólag a racionális törvényeken kívülállóként létezik.
Például amikor megfigyeljük, hogy milyen bölcsen alkotta meg a természet a szervezetünket és testünk minden egyes sejtje milyen precízen és céljának megfelelően működik, képtelenek vagyunk megválaszolni a kérdést: ―Mi végre létezik a teljes szervezet?‖ Minden, ami körülvesz minket, ok-okozati összefüggésekkel van átitatva. Semmi sem teremtetett cél nélkül; a fizikai világot pontos indítékok, átalakulások, körforgások törvények irányítják. Ám a fő kérdés -Ez mind miért létezik (nem csak minket beleértve, de az egész univerzumot)? — megválaszolatlan marad. Él valaki a világon, akit élete során legalább egyszer ne foglalkoztatott volna ez a kérdés? A létező tudományos teóriák megállapítják, hogy a világot megváltoztathatatlan fizikai törvények irányítják, amire képtelenek vagyunk hatással lenni. Egyedüli feladatunk, hogy jól éljünk, bölcsen felhasználva azokat, előkészítve a terepet az elkövetkezendő generációk számára. De a jó minőségű élet nem válaszolja meg a kérdést, hogy miért fognak létezni, miért szükséges létezniük ezeknek az elkövetkezendő generációknak.
Az emberiség eredetével foglalkozó kérdés — akár az egyszerű fajokból evolúció útján történő fejlődést, vagy földönkívüli látogatást és letelepedést vesszük szemügyre — a lényegi kérdéseket nem változtatja meg. Két elsődleges időpont létezik bármelyik ember életében : születés és halál. Ami közöttük történik akár egyedi lehet és felbecsülhetetlen értékű, ugyanígy lehet értelmetlen és torkollhat szakadékba és sötétségbe. Hol van a bölcs, mindentudó, következetes természetünk, ami semmit sem csinál cél nélkül? Minden atom, minden sejt az emberi szervezetben meghatározott okkal és céllal bír; mégis, mi a célja az egész szervezetnek? Talán léteznek törvények és célok, amiket eleddig nem fedeztünk fel. Könnyedén tudunk tanulmányozni olyasvalamit, ami a mienktől alacsonyabb evolúciós szinten áll. Felfogjuk és megértjük az ásványi, növényi és állati létformákat. De nem tudjuk megérteni az ember létezését. Nyilvánvalóan, a megértéséhez annak magasabb létezési szintről kell érkeznie. A világkutatásunk arra koncentrálódik, hogy tanulmányozzuk, hogy milyen hatással vagyunk rá. Csak a saját szintünkön kutathatunk, felette azonban nem. Még amikor a saját szintünkön is kutatunk, azt kutatjuk, hogy hogyan lehetünk némi hatással a világra és a reakció hatásait mérjük. Az öt érzékszervünkkel fogjuk fel a világot: látás, hallás, szaglás, ízlelés, and érintés. Egyébiránt használhatunk különféle eszközöket, amelyek a korlátolt érzékeink érzékenységi határait bővítik. Sajnos, nem tudunk felfogni semmit azon túl, amit az öt érzékszervünk felfogni és tanulmányozni képes. Ez mind olyan keményen belénk ivódott, hogy azt állítjuk, semmi sem létezik azon túl, amit felfogni képesek vagyunk. Akármi is látszik létezni, csak azon keretek között létezik, amit érzékelünk, és egy különféle érzékekkel megáldott teremtmény ugyanazon dolgokat tapasztalja, csak teljesen különböző módon. Ugyanakkor, nem érezzük hiányát újabb érzékszerveknek, mint ahogyan egy hatodik ujj sem hiányzik a kezünkről. Ahogyan lehetetlen a látkép fogalmát elmagyarázni egy születése óta vak embernek, ugyanúgy nem sikerül a természet rejtett megnyilvánulási formáit kutatni a ma rendelkezésre álló eszközökkel. A Kabbala tana szerint létezik egy spirituális világ, ami felfoghatatlan az érzékszerveink számára. Mint apró középpontja – a mi univerzumunk, és a mi bolygónk – ennek a világnak a szíve. Ez az információval, gondolatokkal, és érzelmekkel teli terület van hatással ránk a fizikai természetén és annak jelenségein keresztül. Szintúgy bizonyos körülményekkel szembesít minket, amiknek hatására cselekednünk kell. Nem választjuk meg hol, mikor, kivel, és milyen jellemzőkkel fogunk megszületni. Nem mi döntjük el, hogy kivel fogunk találkozni, és milyen környezetben fogunk felnőni. Ezek a dolgok minden egyes cselekedetünket és reakciónkat eleve elrendelik, ugyanígy a következményeiket. Hol van hát a szabad akaratunk? A Kabbala szerint négy kötelező érvényű tudást szükséges megszereznünk:

Teremtés:

A Teremtés tana és a világok evolúciójáé, név szerint: A mód, ahogyan a Teremtő teremtette a világokat a teremtményekkel együtt, amik benépesítik azokat az egymást követő megszorításokat követően; A kölcsönhatási törvényeket a spirituális és anyagi világok között, és azoknak következményeit; Az ember megteremtésének célja a szabad akarat illúziójának megteremtése a test és a lélek kombinációi által, és azáltal, hogy a természet szabályozza azokat a látszólagos véletlenszerűségekkel és a világosság és a sötétség kölcsönösen kiegyensúlyozott erőit segítségül hívva.

Működés:

Az ember lényegiségének tanulmánya — annak kapcsolata és kölcsönhatása a spirituális világgal. A működés leírása foglalkozik az egyén megérkezésével és eltávozásával ebből a világból. A Felső Világok mi világunkra és egyéb emberi lényekre gyakorolt hatását is vizsgálja, amit az egyes emberek cselekedetei okoznak. Mindenki egyéni útját kutatja, a világok teremtésétől a végső cél eléréséig megtett utat.

A lélek inkarnációi:

Minden lélek lényegiségének és annak testet öltésének tanulmánya, úgy, s mint ebben az életünkben történő cselekedeteink és azoknak következményei és azok következményei az elkövetkezendő életeinket tekintve. Az inkarnációk kutatása vizsgálja, hogy hogyan és miért száll alá a lélek a testbe, és mi határozza meg bizonyos test bizonyos lélek által történő elfogadását. A Lélek Inkarnációi a véletlen misztériumával is foglalkozik, és az emberi történelmet bizonyosság rendje és lelkek körforgása kapcsán tanulmányozza. Ezt az utat követi több, mint 6000 éve, és a lélek különféle világkormányzási rendszerekkel való kapcsolatát tanulmányozza azoknak keletkezésükön és múlásukon keresztül. Ugyanakkor azt is vizsgálja, hogy milyen tényezőktől függ az e világon bejárt utunk.

Irányítás:

A mi világunknak tanulmányozása: a természet ásványi, növényi, és állati szintjei, az ő feladatuk, szerepük, és hogyan irányítja őket a spirituális világ. A Felső Irányítást tanítja, és a természet, idő és tér felfogását. Kutatja a Felső Erőket, amik az anyagi testeket mozgatják, és az utat, ahogyan valaki belső ereje megmozgat mindent, élőt és élettelent hogy elérje előre elrendelt célját. Meg tudja valaki oldani ezt az alapvető kirakós játékot anélkül, hogy annak eredetét megkérdőjelezné? Minden emberi lény számba veszi ezt a kérdést. A cél és az élet értelmének keresése kulcskérdés az ember szellemi életében. Ennek folytán a 20. század második felétől kezdődően az emberiség szellemi törekvéseinek újjászületését figyelhetjük meg. A technikai fejlődés és a globális katasztrófák, amik számos filozófiai iskola felemelkedését hozták, nem hoztak szellemi beteljesedést az emberiség számára. Ahogy a Kabbala magyarázza, minden létező élvezetnek a mi világunk egy apró szikráját kapta – az öröm jelenlétét a testtel rendelkező dolgokban, ami a világunk összes örömét nyújtja. Más szavakkal, az összes életvidám érzetünk akármilyen forrásból is származzék, csak egy szikra az egészhez képest. Életeinken keresztül erőltetett hajszán veszünk részt, ami újabb és újabb örömforrások felkutatásáról szól, azt remélve, hogy nagyobb és nagyobb élvezethez jutunk; nem is gyanítjuk, hogy ezek mind üres vágyak.
Hogy abszolút beteljesedéshez jussunk muszáj megállapítanunk a spirituális előrejutás elsőbbségét a fizikaihoz képest. Két út van a mi világunkban, hogy elérjük ezt a célt: a spirituális emelkedés útja (Kabbala), és a szenvedés útja. A Kabbala útja az egoizmus fokozatos leépítésének független és önkéntes belátáshoz vezet, amikor a Felső Fény az egoizmust már gonosznak láttatja velünk. Az emberek néha elég váratlanul jutnak ennek belátására. Egy világi, jól ellátott, nyugodt ember hirtelen folytonos elégedetlenséget érez; az izgalom, öröm, az élet íze és boldogság eltűnik ennek az embernek a mindennapi életéből.
Ez a helyzet a mi generációnkkal, ahogyan az anyagi bőség növekvő éhségérzetet kelt bennünk a spiritualitás felé. Más kiteljesedési forrásokat kezdünk keresni, gyakran hosszú és tövisekkel tarkított útra lépve. A szabad akarat a spirituális emelkedés és a szenvedés közti választásban létezik. Az ember csak remélheti, hogy az emberek az „életet választják‖ ahelyett, hogy a szenvedés hajójára szálljanak, az útra, amit meg annyiszor tapostunk már a múlt során.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Hagyjuk az egót valahol hátul


“A más iránti szeretet nem lehetséges, csak ha lealacsonyítom magam. Egyrészt, mindenki alázatos kell, hogy legyen. És másrészt, büszkének kell lennünk, hogy a Természet megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy beléphettünk a rendszerbe, ahol mindannyiunknak csak egy célja van “ az Alkotó megjelenése közöttünk”. A Teremtő ereje az adakozás tulajdonsága, és ezt a tulajdonságot szeretnénk a kapcsolatban, hogy egyesítsen és töltse ki az egész teret köztünk. Tehát, az egó mögöttünk marad, és előttünk a kölcsönös adakozás tulajdonsága, amely összeköt minket, egy körben egyesül, amelyben érezzük a teljes adakozás terét, azaz a természet, amely feltárul a felső erőben, az adakozás tulajdonsága. Még nem értük el a célt, de bennünk van a vágy a cél eléréséhez. Ez is fontos kell, legyen számunkra, még akkor is, ha az út kezdetén vagyunk. De reméljük, hogy elérjük.” A csodálatos tulajdonság feltárul az egységben: megkapjuk a mások vágyát, de csak akkor, ha vágyunk bennük létezni, mint egy szeretett személyben az ő vágyán belül élünk. Azaz, az ő vágyai vezetik a mi vágyainkat, és akkor dupla elégedettséget kapunk, amely nagy erővel taszít előre. Képzeljétek el, hogy milyen felerősítés van itt. De ez a minőségi és nem a mennyiségi, mert csak a minőség változik. A kabbalában nem mérünk mennyiséget, mert nem mérhető. A spirituális világban nem mérhető a mennyiség, mert minden alkalommal egy ugrás van az egyik szintről a másikra, a kövületi, növényi, állati és a beszélő szintekre. Folyamatos az ugrás, lépésről lépésre a következő fejlettségi szintre, egy új minőségi szintre. Mert nem lehet összehasonlítani egy növényit a kővel, mivel az egy teljesen más típusú létezés, teljesen más életérzés. Ugyanez itt. Ezért, ha összekötjük magunkat a csoportban, azonnal egy új minőségi érzést szerzünk meg, úgy érezzük, hogy a világ átlátszó, átlátunk rajta és érezzük a teljes adakozást, amely meghatároz és vezet mindent. Kezdjük el érezni magunkat, a vergődő egónkat az adakozás óceánjában, amely mozgat, összeköt, és egyesít bennünket. Csak egy kis erőfeszítés szükséges, kérjük az élvezeteket a mások számára és semmi többet ennél. A lényeg az, hogy minden erre irányuljon, mindenkinek meglegyen a lehetősége, hogy kilépjen magából és átlépjen a “szívben lévő pontján” keresztül a másikba, amilyen gyorsan csak lehetséges, könnyen és erőteljesen. És az egót hagyjuk valahol mögöttünk, felejtsük el magunkat!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Annak az erőnek a megtalálása, mely képes szeretetet kiváltani.

Az integrált társadalomba létezik egy bizonyos “absztrakt” cél, mely gyönyörű és tökéletes és melyet mindenki szeret. Nem lehet, hogy mi is ugyanazokba a csapdákba essünk mint korábbi utópisztikusok?
Mi a lényege az egész problémának? Csakis az emberi természet megváltoztatása.
Amennyiben ez lehetséges akkor az integrált társadalom utópiából valósággá változik. Amennyiben nem lehetséges, akkor mindez megmarad utópiának és jobb ha távol maradunk egy ilyen társadalomtól. Először és meg kell tudnunk, hogy vajon képesek vagyunk-e egy bizonyos erőt kiváltani magunkra, egy olyan tulajdonságot mely bizonyos feltételeket teremt, ahol minden egyes személy alaptermészete képes megváltozni

egoisztikusról , altruisztikusra !

Mindez kicsiny embercsoportok fokozatos, kitartó megváltoztatásán keresztül lehet elérni, melyet aztán be lehet vezetni egyre növekvő embercsoportokra. De alapvetően ennek a folyamatnak az egész emberiséget magába kell foglalnia. Lehetséges-e az hogy egy személy, aki totális egoistának lett megteremtve, aki csak magára gondol és semmi másra (ez az ahogy alapprogramja működik), megváltoztassa operációs programját? Sőt mi több képes-e a programot úgy megváltoztatni hogy az alany aki az élvezetet kapja az nem én vagyok az engem körülvevő feltételeknek köszönhetően, hanem az én saját élvezetem abból származik, hogy látom a körülöttem levők jólétét, melyet én okoztam. Az élvezet megmarad. Annak léteznie kell, hiszen az természetünkhöz tartozik, csak a beteljesülés karaktere változik meg. Minek a számlájára? Az anya például abból kap élvezetet hogy mindent gyermekének ad – ez a természetes szeretet. Képesek lehetünk elérni ugyanezt a fajta természetes szeretetet olyan emberek irányában akik teljesen idegenek és távoliak számunkra, amikor elkezdem érezni, hogy ők az én elválaszthatatlan részeim, mint a kisgyerek anyja számára? Képesek lehetünk egy ilyen erőt találni?
Amennyiben igen, akkor képesek leszünk a fenti kísérletet elvégezni, és meglátni hogy ez lehetséges.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Ismerni a világot, amelyben élsz


Először le kell szögeznünk, hogy azzal, hogy valaki eléri a “gyökereket”, attól még nem szakad el az “ágaktól.” A látása egyszerűen elkezd hullámokban tágulni, az e világi pontból, egyre növekvő körökben. A tágulás mértékét illetően, az ember erősebben kapcsolódik ahhoz, ami a gyökerekben történik, és jobban megérti ennek a világnak a jelenségét. Emelkedése közben legalulról felfelé, először megérti, hogy mi történik vele itt, és aztán egy elvontabb módon megérti a felsőbb világot. Másrészt az elérés különbözik a megértéstől: először az ember elér egy felsőbb jelenséget, és utána megérti azon keresztül, hogy az párhuzamos ezzel a világgal.


Báál HáSzulám beszél erről a “Kabbala Bölcsességének lényegében”: Az Alacsonyabbat a Magasabb tanulmányozza. Tehát az embernek először el kell érnie a Felsőbb Gyökereket, ahogyan a spiritualitásban vannak, bármely képzeletet meghaladóan, de tisztán eléréssel. És ha egyszer már elérte a Felsőbb Gyökereket a saját elméjével, vizsgálhatja a kézzelfogható ágakat ebben a világban és tudja hogyan kapcsolódik minden ág a Felső Világbeli gyökeréhez, mind rendjében, mennyiségében és minőségében. És az ember azt is látja, hogy az összes ágak, hogyan kapcsolódnak össze.


Egészében véve az elérés és a megértés befolyásolják egymást. Ugyanakkor, a kapcsolat az “ágak” és a “gyökerek” között nagyon fontos, és nem véletlen, hogy a nagy kabbalisták annak szentelték idejüket, hogy tanulmányozzák ezt a világot. Ez segített nekik, hogy tanulmányozzák a felsőbb világot. Tudósok voltak, “enciklopédisták”. Rav Kook könyveket olvasott a könyvtárban nagy alapossággal, és Báál HáSzulám hullámelméletet tanult, stb... Nem véletlen, hogy az anyagi, testi világban vagyunk, és innen kell felemelkednünk a spirituális szintekhez. Bár az erről a világról szóló információ, amelyet a tudósok felfedeztek és kifejtettek, nem szolgálta a spiritualitás elérését, mégis segítettek, hogy az ember az általános kép darabjait össze tudja kapcsolni egy egésszé.

De ma “szilárdan állunk a talajon,” és nekünk, ellenkezőleg, csak “fel kell emelnünk a fejünket a felhők fölé” …

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Ismerni a világot, amelyben élsz


Először le kell szögeznünk, hogy azzal, hogy valaki eléri a “gyökereket”, attól még nem szakad el az “ágaktól.” A látása egyszerűen elkezd hullámokban tágulni, az e világi pontból, egyre növekvő körökben. A tágulás mértékét illetően, az ember erősebben kapcsolódik ahhoz, ami a gyökerekben történik, és jobban megérti ennek a világnak a jelenségét. Emelkedése közben legalulról felfelé, először megérti, hogy mi történik vele itt, és aztán egy elvontabb módon megérti a felsőbb világot. Másrészt az elérés különbözik a megértéstől: először az ember elér egy felsőbb jelenséget, és utána megérti azon keresztül, hogy az párhuzamos ezzel a világgal.


Báál HáSzulám beszél erről a “Kabbala Bölcsességének lényegében”: Az Alacsonyabbat a Magasabb tanulmányozza. Tehát az embernek először el kell érnie a Felsőbb Gyökereket, ahogyan a spiritualitásban vannak, bármely képzeletet meghaladóan, de tisztán eléréssel. És ha egyszer már elérte a Felsőbb Gyökereket a saját elméjével, vizsgálhatja a kézzelfogható ágakat ebben a világban és tudja hogyan kapcsolódik minden ág a Felső Világbeli gyökeréhez, mind rendjében, mennyiségében és minőségében. És az ember azt is látja, hogy az összes ágak, hogyan kapcsolódnak össze.


Egészében véve az elérés és a megértés befolyásolják egymást. Ugyanakkor, a kapcsolat az “ágak” és a “gyökerek” között nagyon fontos, és nem véletlen, hogy a nagy kabbalisták annak szentelték idejüket, hogy tanulmányozzák ezt a világot. Ez segített nekik, hogy tanulmányozzák a felsőbb világot. Tudósok voltak, “enciklopédisták”. Rav Kook könyveket olvasott a könyvtárban nagy alapossággal, és Báál HáSzulám hullámelméletet tanult, stb... Nem véletlen, hogy az anyagi, testi világban vagyunk, és innen kell felemelkednünk a spirituális szintekhez. Bár az erről a világról szóló információ, amelyet a tudósok felfedeztek és kifejtettek, nem szolgálta a spiritualitás elérését, mégis segítettek, hogy az ember az általános kép darabjait össze tudja kapcsolni egy egésszé.

De ma “szilárdan állunk a talajon,” és nekünk, ellenkezőleg, csak “fel kell emelnünk a fejünket a felhők fölé” …

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Ajándék az emberiségnek

A Kabbala tudománya különleges, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy felfedjük azt, hogyan irányítsuk a természet két erejét: a megszerzés és adakozás erőit. A teljes természet ebből a két erőből áll. Mi láthatjuk őket mindenhol: plusz mínusz, adakozás és megszerzés. Ezen két erők kombinációja hozza létre életünk esszenciáját. A kövületi szinten atomokat, molekulákat, dipólusokat, kristály formákat, stb. építenek. A növényi szinten a plusz és mínusz kombinációja életet hoz létre, a plusz nyújtja a hasznos, szükséges dolgokat, míg a mínusz megszabadul a hulladéktól, mely lehetővé teszi a test életét és fejlődését. Az állati szinten a plusz és mínusz még nagyobbá, erősebbé válik, és azok egymással való kapcsolata nem csak azt okozza hogy hasznos dolgok belépnek, és káros anyagok távoznak, hanem mozgást, szaporodást, és a különálló állat egyéni életét is létrehozzák. Ez már egy különleges összegzése a két behatásnak. Azonban bármennyire ez egy paradoxnak tűnik, az emberi szinten mind a mai napig csak az egyik erő működött. Ennek eredményeképpen, bármely élvezet ami belépett, azonnal ki is lett oltva. Mindez azért van, mivel vágyunk önző, és nincs semmi esélyünk annak ellenállni, nem vagyunk képesek arra, hogy egy másik erőt állíthassunk annak ellenében, hogy mi kiüríthessük a káros anagokat vágyainkból és gondolatainkból, szívünkből és értelmünkből, mely az emberi szinthez tartozik.
Most egy második erő jelenik meg számunkra – a szívben található pont, mely önzőségünkkel szemben áll. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megformázzuk magunkat, hogy eldönthessük melyik gondolatokat és vágyakat vegyük magunkhoz, és melyiket tegyük kívülre. Ennek eredményeképpen, a több ezernyi vágyból és gondolatból mi képesek vagyunk egy új struktúrát összegyűjteni, és egy speciális szintet építeni magunkon belül, mely “Ember”-nek (Ádám), vagy “lélek”-nek van nevezve. Mindaz tíz Szfirából áll, és egy Parcuf-nak van nevezve – mely egy spirituális struktúra. Ez az amit megformálunk magunkon belül annak a ténynek köszönhetően, hogy a két erő végre elkezdett kifejlődni bennünk. Több százezer éven keresztül csak egy erő működött rajtunk az emberi szinten. Mi állandóan vágyaink és gondolataink által lettünk aktivizálva, melyek automatikusan felébredtek bennünk. Ez az ahogy eddig éltünk. De most, több milliónyi emberrel együtt a világban, mi egy valódi ajándékot kaptunk felülről – az adakozó vágyat a megszerző vágy mellé. És mi most egy új teremtményt kezdünk el formálni magunkon belül. Nekünk magunknak kell megépítenünk az emberi lényt magunkon belül. Ez az ember e világi létezésének teljes, és egyetlen célja. Egyébként mi lenne életünk értelme? Mi mást tehetünk itt?
Ma mi az egész emberiséggel együtt haladunk előre. Mi vagyunk az elsők, és mások jönnek majd utánunk. Egyik napról a másikra új emberek ébrednek fel, és csatlakoznak ehhez a folyamathoz, hogy egy emberi lényt építsünk fel mindegyikőnkön belül. Te és én megtanuljuk hogyan váljunk emberré a szó valódi értelmében.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

FONTOS !!! Gondolatok a világ megismeréséről..

Hiszem, hogy ha ártatlan kíváncsisággal szemléljük a világot, akkor a megismerés tabuin túllépünk és egy új világ követeivé válunk - fogalmazódott meg felismerésként bennem. Tabuk világában élünk és csak akkor tudunk emberibb, a földi élettel harmonikusabb életmódot kialakítani, ha újra felfedezzük a világunkat. De hogyan ismerhetjük meg emberiségként önmagunkat és a világot? Milyen korlátokba ütközünk? (Majdnem filozófiai) elmélkedés a megismerésről..

Minden, amit tudunk az anyagi világról, azt az érzékszerveinken keresztül tudjuk. Látunk, hallunk, tapintunk, szaglunk és így tapogatjuk le a világot, emésszük meg, tesszük magunkévá. A tudományok kiterjesztik érzékszerveink hatékonyságát: mikroszkóppal jobban látunk, hullámokat elemzünk - de tulajdonképpen továbbra is az anyag világában vagyunk, csupán érzékszerveink finomságát fokozzuk: többet látunk, hallunk, érzékelünk.

És itt kezdődnek a gondok. Hiszen valójában nincsenek színek, formák, szagok, hangok - mindezek egy-egy sajátos tulajdonsággal bíró hullámok. Az elménk az, ami ezeket az egyedi tulajdonságú (pl. hullámhosszú) hullámokat színné, szaggá, hanggá, érzetekké alakítja, összegyúrja őket egyetlen képpé és kivetíti a tudatunk terébe - a világ és benne önmagunk is a tudatunk terében jelenik meg.

A tudomány ezt a valóságról készített, emberi felfogásra alkalmas képet vizsgálja. Ízekre-darabokra szedi, részletekbe merül, tudományos (nak hangzó) kódokkal írja le: számokkal, egyenletekkel, szabályokkal a törvényszerűségeket. A tudományos megismerés rendkívül hasznos, mert így az általunk felfedezett és megfogalmazott tudományos ismeretekkel befolyásolni tudjuk az anyagot, saját céljainkra alakítani: számítógépeket gyártunk, űrhajókat, bonyolult műszereket - s nem utolsósorban: az ember számára kényelmes életkörülményeket alakítunk ki.

De egy pillanatra sem kell megtévesszen a tudomány: nagyon fontos, általa ismerjük meg az anyag számunkra hasznos tulajdonságait, és általa manipuláljuk az anyagot kényünk-kedvünk szerint. Mindazonáltal, téves dolog isteníteni a tudományt: a dolgok nem azért működnek úgy, ahogy működnek, mert a tudomány felfedezte a működését (az alma Newton törvénye előtt is lepotyogott a fáról, a növények semmit sem tudnak arról, hogy fotó szintetizálnak). A Világegyetem egyszerűen egy egységes egészként működik, nem lehet semmit sem kiemelni az egészből - mert minden egy egységes egész együtt-működő része. S mivel olyan tökéletesen együtt-működnek a "részek", ezért az együtt-működéseknek szabályszerűségei vannak - ezeket a szabályszerűségeket tudja felismerni a tudomány és számunkra hasznos információkat ad, amivel a hétköznapi életben boldogulunk.

dr.prof.Amit Goswami
Mostanra pedig oda jutottunk, hogy a tudósok behatoltak az anyag rejtelmeinek mélyébe, mélyebbre, mint az atomok, behatoltak a szubatomi részecskék világába, ahol kiderült, hogy az anyag tulajdonképpen nem is anyagi jellegű. A legalapvetőbb szinten minden csak kvantumrészecskékből áll, amik hihetetlen nagy sebességgel vibrálnak a létezés és nemlétezés között, vannak-nincsenek-vannak-nincsenek.. csak valószínűségi hullámok. Szembetalálkoztak a megfigyelő tudattal, amely tetszőlegesen módosítja a kvantumrészecskék természetét: ha a kísérletben azt várjuk el, hogy a foton anyagi részecskeként viselkedjen, akkor anyagi részecskeként viselkedik, ha hullámtermészetet várunk el tőle, akkor hullámként. Pontosan azt kapjuk, mint amit várunk. Másképp fogalmazva: a valóságot az elvárásaink szerint alakítjuk.

Haladó tudósok egy csoportja mára már azt vallja, hogy nem az anyag az elsődleges, hanem a tudat. Például Dr. Amit Goswami, a kvantumfizika nagyja olyannyira elkötelezett a tudat elsődleges volta mellett, hogy könyveket ír, előadásokat tart, aktivistává lépett elő.

A tudat terében jönnek létre, oda vetítődnek ki a tartalmak: gondolatok, érzések, a világ képe - minden, amiről tudunk. Ezek a tartalmak jönnek-mennek-átalakulnak, mulandóak és a tudattól független létük nincs. Ha nincs tudat, akkor nem jöhetnek létre benne a tartalmak. A tudományágak pontosan ezekkel a folyamatosan átalakulóban levő tartalmakkal foglalkoznak.
Az utóbbi időben a tudatkutatás erőteljesen előtérbe került. Egyrészt, mert a haladó tudományágak is a tudatba ütköztek, eljutottak a tudat felismeréséig, másrészt, mert a több ezer éves szellemi hagyományok (a keleti és nyugati misztikus tradíciók) középpontjában is a tudat áll. Úgy tűnik, hogy az elkövetkező időszakban a tudomány és a vallás találkozik - s egy új, egységes tudat-alapú világnézet jön létre.

A tudat kutatása alapvetően roppant egyszerű dolog: a laboratórium benned van. Figyelmedet a benned rejtőző figyelemre fordítod s egy idő után a tudat sajátosságai felfedik magukat. Az eredményekről beszélni azonban sokkal, de sokkal nehezebb. Egyrészt, mert a tudat nem duális, így a hétköznapokban az ellentétekre (jó-rossz, fekete-fehér, stb) alapuló nyelv nehezen közelítheti meg. Példaként álljon itt egy jegyzőkönyv (katt!), amelyet régebb rögzítettem, a tudat megfigyelése közben - látható, hogy mennyire "őrültségnek" tűnnek a leírtak..

Nos, ha a tudatról kezdünk beszélni, akkor nagyon fura tabukkal kell szembe nézni:

Minden ami elmondható a tudatról, ellentétben áll a hétköznapi tudatállapotban tapasztaltakkal. Ami nem csoda, mivel két, egymástól különböző dologról szól: a hétköznapi tudatállapot a formákkal (gondolatok, érzelmek, világ képe) való kapcsolatunkat jelenti, míg a tudat kutatása a formák létét lehetővé tevő tudatos tér megtapasztalása. Igaz, hogy a kvantumfizika is teljesen ellentmond a hétköznapi, newtoni világunknak.

A konzervatívabb tudományok képviselői fölöttébb rossz szemmel néznek a tudatkutatásra. Nos, igen, vannak konzervatív tudósok is: materialisták és ateisták, fejlett tudományos egóval, és elutasítanak minden olyat, ami nem mérhető. Nincs szeretet, nincs tudat - illetve van, de az nem más, mint az agyban létrejövő melléktermékek, neuron hormonok, amelyek nem léteznek az agytól függetlenül. Tudják, hogy az agyban van egy "Isten-központ", amiben a neuronok akkor izzanak föl, ha valakinek vallásos élménye van. Isten nincs, csupán az agynak egy része aktiválódik és nyújt Isten-élményt - mondják. Ugyanúgy, ha egy körtét nézünk, az agynak egy része aktiválódik, felizzik - de nem mondhatjuk azt, hogy körte nincs, csupán egy agy által termelt élmény. Ezek összekapcsolódnak: van körte és a körte megtapasztalásakor az agy egy bizonyos részén fokozott aktivitás van. A konzervatív tudóst nem lehet elítélni: sok-sok időt fektetett abba, hogy tudós-egót építsen ki önmaga szórakoztatására.

A vallások némelyike úgy érzi -amikor a tudatról beszélünk- , hogy egy új New Age szekta akarja lerombolni az évezredes hit intézményrendszerét. Hiszen a tudatról azt mondjuk, hogy végtelen, örök, csak az létezik, ezért minden információ benne van (mindent-tudó), minden benne jön létre (mindenható) - s ez a leírás kísértetiesen hasonlít a vallási dogmák Istenéhez. Nem fölöslegesen nem beszélt Buddha soha sem Istenről... S ha már Buddháról beszéltem, hadd említsem meg azt is, hogy a hagyományosan tudat-központú vallások (buddhizmus, hinduizmus) a nyugati világban elterjedve nagyon bizarr jelenséggé változtak. Amíg Keleten ezek a vallások az egón túli tudat keresését jelentik, addig a nyugati világban éppenséggel az egó erősödését hozták. A keresztény vallásokból kiábrándulva egy egzotikusnak tűnő vallást fedeznek fel a buddhizmusban, hinduizmusban és ahelyett, hogy az egót meghaladják, inkább egy erős egó-ra tesznek szert: "Én különleges vagyok, buddhista vagyok". Igy biztosra vehető, hogy nem Buddhákat termel ki a nyugati buddhizmus, hanem buddhista-egót növelgető buddhistákat..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

A fantázia világából a magasabb dimenzió világába

Ez a világ nagyon merev fizikai törvényeken alapul. Itt nincs semmi más! A Felsőbb világ számos fizikai törvényen keresztül részesül ebből a tartományból.
Kérdezd meg a fizikusokat, ők majd megmondják neked, hogy emögött az anyagi sík mögött a hullámok állnak. Bebizonyítják neked, hogy nincs olyan, hogy anyag és az elhomályosul, ami annyit jelent, hogy ha mélyebbre hatolunk az apró részecskékbe, azok egyszerűen eltűnnek, hullámmá és energiává alakulnak át, semmi többé.
Minden amit megfigyelünk az a térben lévő energiák kölcsönhatása. Mi található a megfigyelhető világon túl? Ki tudja? Energia, tér, minden teljesen eltűnik, ha túllépjük ezeket a határokat. Nincs idő, nincs mozgás, nincs távolság egyáltalán.
Két dolog közötti kölcsönhatás független a közöttük lévő távolságtól. Ezt már láthattuk a fizika határán.

Megjegyzés:
Ez a kép meglehetősen üresnek tűnik egy egoista számára.
Válasz:
Miért? Van egy hatalmas egoista mező, amelyben dolgozhatunk. Nem látjuk a testünket, nincs is rá szükségünk. A testünk feloldódik és eltűnik az érzékelésünkből.

Úgy látjuk magunkat, mint aki kitágult a végtelenbe és az örökkévalóságba; érezzük a végtelent; irányítjuk és feltöltjük magunkat vele. Cserébe feltöltjük a végtelent magunkkal. Így létezünk. Mindannyian ebből a dimenzióból a saját nézőpontunkból. Ezek az állapotok mennyiségileg meghatározhatók általános fizikai műszerekkel. A Kabbala tényleges eszközökkel szolgál erre.

Megjegyzés:
Más szavakkal, van egy energia áramlás, áldás és szeretet.
Válasz:
Az energia az az öröm ami hatalmas erővel áramlik keresztül a vágyunkon.
Voltaképpen két fajta vágy létezik: hogy örömet okozzunk és hogy örüljünk. Ezek folyamatosan változnak, cserélődnek és áramlanak; ez az egymást kiegészítő kölcsönhatás az élet. Minden más kívül esik ezen az életen.

Megjegyzés:
Az emberek, akik szeretnek fantáziálni szomorúak lesznek.
Válasz:
Szerintem az emberek elég gyorsan közelítik meg az igazságot. Az egoizmusunk folyton nő és a tündérmesék nem fognak többé kielégíteni minket.

Az érdeklődés a jóga, a new age elméletek és a hasonlók iránt szinte véget ért. Ez az időszak csak arra volt hivatott, hogy “díszítse” létezésünket, hogy egy kicsit megfűszerezze ez életünket, hogy kicsit érdekesebbé tegye. Ezért van az, hogy mindenféle ügynök utazik a világban és vörös szalagokat árul, szent vizet, és különféle tréningeket reklámoznak, de mindez csak a nagyközönséget célozta; természetesen, nem ér semmit.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Az egység ereje megegyezik az élet erejével

A közöttünk levő egység egy speciális erőt ébreszt majd fel, mely életünk felett található. Ez ugyanaz az erő, mely a testben létezik amikor az összes testrész kölcsönösen, általános harmóniában működik. Ez az amit életnek hívunk, és amennyiben a testrészek nem képesek többé egyensúlyban, harmóniában működni egymással, ez különböző egészségügyi problémákat okoz a test kölcsönös garanciájának hiánya miatt. Amikor ez az erő, mely összeköti az együttműködő testrészeket hiányzik, akkor a test elkezdi elveszíteni az élet erejét egészen a teljes halálig. A halál az állapot amikor a személy többé nem érti meg a többieket. Ez azt jelenti hogy egy testrész nem működik együtt harmóniában a többi testrésszel, és ebben az esetben a test összeomlik. Pontosan ez az állapot melyben ma a Föld társadalmiban található, senki sem érti meg a másikat, és még csak nem érdekel senkit hogy megértse a másikat. Minden egyes személy úgy érzi neki van igaza mindenben. Bár az egység ereje esszenciális életünk minden eseményéhez, és nem csak biztonságunk fenyegetettségében, az segít a gazdasági helyzet korrigálásban is, valamint az egészségi ügyekben, és képes eltüntetni a társadalmi szakadásokat. A kapcsolat ereje, az A kölcsönös garancia kiegyensúlyoz és elrendez mindent egy tökéletes módon, és elhozza nekünk azt az érzést, hogy mindannyian egy családhoz tartozunk. Ezáltal ha te többet vagy kevesebbet kapsz, az nem lesz fontos, mivel az általános megegyezéssel történik, mivel a jelenlegi helyzetben ez a legjobb mindenki számára. Megérted majd hogy ez a legoptimálisabb megoldás az adott helyzetben.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Mi van a fal mögött?
A modern tudomány nézete közeledik ahhoz, amiről a Kabbala Bölcselete beszél a valóság érzékelésében. Száz évvel ezelőtt hihetetlenek tűnt. A fizikus Hugh Everett kezdett beszélni az új érzékelésről, ötven évvel ezelőtt. Ma ez az elmélet már “egyenlően jogosult”. A tudósok rájöttek, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszott azelőtt, és ez egyáltalán nem az, ahogy mi érzékeljük. A érzékelés relatív és nem tükrözi a valóságot. Ez a megfigyelőtől függ. Számunkra ez a valóság képe valódi, bár a teremtés másképp látszik és itt megjelenik a színpadon a Kabbala Bölcselete, amely a teremtés alapjával foglalkozik, és elmagyarázza a megszerzési vágyunkon túl, egy objektívabb módon, függetlenül bármely specifikus megfigyelőtől. Tegyük fel, hogy jön egy földönkívüli, aki azt lát amit mi nem látunk az öt érzékszervünkkel. De a Kabbala nem beszél róluk, azonban bemutat egy általánosabb helyzetet, a teremtés fölé emelkedik, és csak a formákat vizsgálja, amelyek hasonlóak a Teremtőhöz. Ez valóban a “tiszta” tudomány, amely vizsgálja mindennek az alapját, ami nem változik a korrekció végéig. Kabbala Bölcselete elmagyarázza, hogy a teremtés alapja a “Fények” és az “edények”, minden ebből van megalkotva. Az “edény” – ez az anyag, és a “Fény” a formája. Más szóval, a “edény” a megszerzési vágy, amely felöltözik különböző formákban, és a “Fény”, az a forma amely ráöltözik, az érzékelés amelyet érez amikor megtöltődik. Mondjuk, én el vagyok ragadtatva amikor látok egy kedvenc személyt. Ennek megfelelően, van edény és a töltés – a vágy megtöltődik az érzéssel. Ki adta nekem ezt az érzést? Nem én, nem ő, az én viszonyom az ő irányába, ezt hívjuk “Fény” – nek. És ha és ilyen formában viszonyulok minden iránt, megtöltöm az edényeimet, a vágyaimat. Szóval, nekem szeretni kell mindent: élettelent, növényit, élőt, embert és a Teremtőt. Ezzel korrigálom az edényem, azaz dolgozom a vágyamon, majd kitöltöm magam, azaz, felfedezem benne a Fényt. Ez a különbség a Kabbala Bölcselete és a hagyományos tudomány között, amely elmagyarázza, hogyan lehet jobban használni a megszerzési vágyat. Általánosságban, a tudomány nem szolgál az ember javára. Nem véletlen, hogy a kabbalisták és régi idők tudósai, mint Platón és Arisztotelész úgy gondolták, hogy tilos átadni a tudomány széleskörű használatát, mivel a gonosz hajlam kontrollálja a személy. Ez azt jelenti, hogy először meg kell javítani őt, különben a tudomány igényei szolgálják az egót pusztító célokra. És ez alapvetően ami történt a történelem során. De a dolog nem is ebben van, hanem hogy a hagyományos tudomány nem pontos. Nem lehet mindenben megbízni. Ő valódi a fizikai világunk határai keretein belül, az egó határáig. De ha fölé emelkedünk, már nem kompatibilis a valósággal, nem vázolja le, hogy mi történik a lélekkel. Lélek szabályait kizárólag a Kabbala Bölcseleté kutatja, amely bemutatja az általános megközelítést, és ezért igaz minden esetben, még a mi világunkban is. Vajon a világ jobb lenne, ha mindenkinek lenne egy olyan TV műszere, amely be lenne építve egy szemüvegbe, és a mobiltelefon beépítve a füledbe? Éppen ellenkezőleg, ma már végre megértjük, hogy a tudomány válságba van, és ez elkezdődött 30-40 évvel ezelőtt. A válság abban van, hogy régóta nincsenek nagy felfedezések, nincs mit felfedezni, megakadt. Ugyanez történik az oktatásban is, és más területeken: nincs hova menjünk. Bármit is teszünk, az nem fog működni, és a vágy már kiürült és itt fontos a felülvizsgálat, vizsgáljuk le újra az alapokat. Mi egy a falhoz értünk, és a Kabbala felkínálja nekünk megismerni ami a fal mögött van, segítséget nyújt, hogy átjussunk a falon túl. Így vagy úgy, meg kell ezt tennünk vagy a problémák nyomása alatt, akaratunk ellenére, lehetőség nélkül valahol meghalni, de nagyon nehéz lesz.vagy egy jó és rövid úton.
Akkor mi van a fal mögött?
Ott mi használjuk a mi természetünket, a megszerzési vágyat, az egót, egy ellenkező módon. Előszőr kifejlesztettünk mindent ami támogatja az egót, és megtöltötte. Tudomány, kultúra, gazdaság – az összes “fejlemény”, ami a mi önző vágyunkból eredt. Az egyetlen kivétellel az alapvető szükségleteik az ” élő ” szinten – a minimális szükséglet. Szinte mindent, amit látni az üzletekben és szupermarketekben, túl van ezen meghatározásokon . Az élelmiszer ipari termékek többségét kifejlesztették annak érdekében, hogy ne biztosítson egy racionális életet, egészségeset, hanem, hogy valaki profitáljon rajtunk. Ez egy példa, amelyet a tudomány használ a jó emberi törött viszonyban. A tudomány eredményeket ért el az elmúlt 200 évben szemüvegen át értékeli az egót, sőt, ártalmas számunkra. Mi csak a tudományt fejlesztettük ki, amely segített jobban meggazdagodni, és ellenőrizni egyik a másikat egy kifinomult módon. A személynek szükséges dolgoznia tíz órát egy nap, hogy beszerezzen valamit magának, és vásároljon mindenféle termékeket. És a mi tudományunk biztosítja ezt a rendszert. De most itt az ideje, hogy hagyjanak fel ezzel, és kezdje kifejleszteni a Kabbala Bölcseletét. Végtére is, a vágy emberi része a lélekhez tartozik, de mi használtuk az az anyagi szükségleteink kielégítésére.
Ma a régi megközelítés összeesik. Remélhetőleg, hogy maradtak nekünk szükséges források, és megépíthetünk egy csodálatos rendszert a spirituális élethez. A régi módszer befejeződött, felismerve a gonosz hajlamot benne. Ez fog történni hamarosan. Már ma az emberek kezdik felismerni, hogy nem lehet termelni és növelni a fogyasztást örökké. Elérkezett a fogyasztói társadalom összeomlása – részben a belső ellentmondások és a külső okok miatt. A vágyunk kitöltődött és egy új formát kap, “hajlítottat”. Nem érdekli a luxus. Hamarosan az emberek érezni fogják ezt, amikor bemennek az üzletbe, és nem akarnak választani kétszáz különböző típusú sajt közül. Elég lesz az egyszerű sajt, egyszerű joghurt, néhány fajta közül választhat. Ez az igazi válság – amikor a belső vágy megváltozik. Napjainkban, a hirdetés költsége az árak költségére kerül, de az új vágy megtöri a rendszert. A tudomány és ipar amit építettünk meg kell szűnjön a jelenlegi formájában, és kapjon egy integrált formát. Még a szükségleti vásárlások is integráltak lesznek – az ember javára.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

A Kabbala semmilyen formában nem foglalkozik misztériumokkal .
Ha valóban érdekel az autentikus Kabbala , javaslom kattints erre az oldalra itt minden információ megtalálható : http://www.hungarian-kabbalah.info/?page_id=217


A Kabbala tudománya különleges, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy felfedjük azt, hogyan irányítsuk a természet két erejét: a megszerzés és adakozás erőit.
A teljes természet ebből a két erőből áll. Mi láthatjuk őket mindenhol: plusz mínusz, adakozás és megszerzés. Ezen két erők kombinációja hozza létre életünk esszenciáját. A kövületi szinten atomokat, molekulákat, dipólusokat, kristály formákat, stb. építenek. A növényi szinten a plusz és mínusz kombinációja életet hoz létre, a plusz nyújtja a hasznos, szükséges dolgokat, míg a mínusz megszabadul a hulladéktól, mely lehetővé teszi a test életét és fejlődését. Az állati szinten a plusz és mínusz még nagyobbá, erősebbé válik, és azok egymással való kapcsolata nem csak azt okozza hogy hasznos dolgok belépnek, és káros anyagok távoznak, hanem mozgást, szaporodást, és a különálló állat egyéni életét is létrehozzák. Ez már egy különleges összegzése a két behatásnak. Azonban bármennyire ez egy paradoxnak tűnik, az emberi szinten mind a mai napig csak az egyik erő működött. Ennek eredményeképpen, bármely élvezet ami belépett, azonnal ki is lett oltva. Mindez azért van, mivel vágyunk önző, és nincs semmi esélyünk annak ellenállni, nem vagyunk képesek arra, hogy egy másik erőt állíthassunk annak ellenében, hogy mi kiüríthessük a káros anyagokat vágyainkból és gondolatainkból, szívünkből és értelmünkből, mely az emberi szinthez tartozik. Most egy második erő jelenik meg számunkra – a szívben található pont, mely önzőségünkkel szemben áll. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megformázzuk magunkat, hogy eldönthessük melyik gondolatokat és vágyakat vegyük magunkhoz, és melyiket tegyük kívülre. Ennek eredményeképpen, a több ezernyi vágyból és gondolatból mi képesek vagyunk egy új struktúrát összegyűjteni, és egy speciális szintet építeni magunkon belül, mely “Ember”-nek (Ádám), vagy “lélek”-nek van nevezve. Mindaz tíz Szfirából áll, és egy Parcuf-nak van nevezve – mely egy spirituális struktúra. Ez az amit megformálunk magunkon belül annak a ténynek köszönhetően, hogy a két erő végre elkezdett kifejlődni bennünk. Több százezer éven keresztül csak egy erő működött rajtunk az emberi szinten. Mi állandóan vágyaink és gondolataink által lettünk aktivizálva, melyek automatikusan felébredtek bennünk. Ez az ahogy eddig éltünk.
De most, több milliónyi emberrel együtt a világban, mi egy valódi ajándékot kaptunk felülről – az adakozó vágyat a megszerző vágy mellé. És mi most egy új teremtményt kezdünk el formálni magunkon belül. Nekünk magunknak kell megépítenünk az emberi lényt magunkon belül. Ez az ember e világi létezésének teljes, és egyetlen célja.
Egyébként mi lenne életünk értelme?
Mi mást tehetünk itt?
Ma mi az egész emberiséggel együtt haladunk előre. Mi vagyunk az elsők, és mások jönnek majd utánunk. Egyik napról a másikra új emberek ébrednek fel, és csatlakoznak ehhez a folyamathoz, hogy egy emberi lényt építsünk fel mindegyikőnkön belül. Te és én megtanuljuk hogyan váljunk emberré a szó valódi értelmében.

Válasz

Batori Zoli üzente 10 éve

Tudomasom szerint a kabbala inkabb miszterium,mint tudomany.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Megérés az “Ember” címre


Amennyiben mi elkezdünk a megfelelő módon fejlődni, és integrált módon összekapcsolódunk egymással és az Univerzum minden részével, akkor mi elkezdjük a világot egy új szinten megérteni. Akkor mi felemelkedünk e fölé az apró világ fölé, amit mi most Egónkon belül érzékelünk, ahol minden egyes személy csak individuálisan érzékel, és akkor elkezdünk felfedezni egy új világot – azt amelyik örökkévaló és tökéletes. Mi azt majd egy olyan szinten érezzük melyet “Ember”-nek nevezünk, ahelyett hogy a világot csak ezen a testi szinten érzékeljük. Én elkezdem majd magamat az integrált létezés szintjén érzékelni, összekapcsolódva mindenkivel egyetlen tudatba, egyetlen gondolatba, közös gondolkodásba, egyetlen vágyba és érzésbe. És akkor mindent ami a fizikai testemmel történik egy szinttel magam alatt érzékelem majd új tudatomban. Most, miközben mi a fizikai testünk szintjén létezünk, nem érzünk fájdalmat olyan dolgok által, melyek a kövületi vagy növényi szinteken történnek, azaz amikor körmünket vagy hajunkat vágjuk. Ugyanígy amikor mi felemelkedünk az emberi szintre, és belépünk a közös, globális gondolati szintre, vágyba és tudatba, nem érezzük majd, hogy ez az fizikai test él, vagy meghal mivel mi magunkat egy magasabb dimenzióban érzékeljük. Mi most ennek a két szintnek az átmeneti pontján vagyunk, és ez egyáltalán nem egyszerű. Mégis minél nagyobb mértékben elkezdjük azt tudatosan érzékelni, látásunkat a valódi világra koncentrálva, melyben már eleve létezünk, annál könnyebbé válik számunkra, hogy megcselekedjük ezt az átmenetet jelenlegi állapotunkból egy magasabb, globális, integrált szintre, annak érdekében, hogy mindazt egyszerűvé és gyorssá tegyük. és akkor nem kell majd keresztül mennünk problémákon, szenvedésen, világfelfordulásokon és forradalmokon, melyek már amúgy is elkezdődtek, hanem mi egy finom, csodálatos út által haladunk majd, idő előtt, mielőtt ezek a világfelfordulások megtörténnek. Mi mindezt úgy tesszük, hogy korrekciókat hozunk létre az emberi társadalomban. Mi mindezt a Kabbala tudományának tanulása alapján kaphatjuk meg, mely arra szolgál hogy segítsen minket felemelkedni ebből az önző, individualista világból az integrált világba. Reménykedjünk abban, hogy képesek leszünk minderre. Lényegében ez a célja a Kabbala tudományának.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Az Egyén és Közösség

Korunk egyik komoly, talán legkomolyabb problémája lett a békés együttélés problémája. Az emberiség jövője, sorsa függ ettől. De ne gondoljuk, hogy mi magunk személy szerint nem vagyunk részesei, cselekvő szereplői a nagy világdrámának. Kicsiben is jelenlevő nehézségek világméretű megjelenése csupán a háború, a háborús veszély. Igazi magva az egyén, az egyes emberi szívben terem. Érdemes hát e kérdésnek egy kissé a mélyére néznünk. Az emberi faj kritikus pillanatát éli. Minél sűrűbben lakott lesz a föld, annál mélyebbek és sürgetőbbek lesznek az emberi együttélés problémái. Az ember annál inkább fog hozzácsiszolódni a másik emberhez, s ez a folyamat az együttélés szükségszerűen legmagasabb formáit fogja megteremteni. Ez a folyamat az, melyet ő az egész faj, az egész emberiség humanizációs folyamatának nevez, s amely az egyén belső fejlődésének szempontjából legalább olyan fontos, mint amilyen sorsdöntő az emberiség számára. Az emberiség, a föld és az egyén így találkozhat a jövőben egy egységes, nagy gondolatban. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat ! nemcsak mint legmagasabb, hanem előbb-utóbb mint legkövetelőbb, mint elengedhetetlen erkölcsi mérce fog jelentkezni a jövő emberisége számára. A kollektivitásnak legbensőségesebb átélése és értelmezése: ez az a csodálatos metamorfózis, melyet a jövő egyszerre ígér és követel tőlünk. Idáig az emberiség viszályokkal és önzésekkel megrakott szekere eldöcögött valahogy, s nem válhatott az egészet fenyegető halálos veszéllyé. De épp a fejlődés meghozta a krízist is. Ugyanaz az evolúció, amely lehetővé tette számos betegség leküzdését, számos természeti akadály áthidalását, a távolságok minimálisra csökkentését, az emberi életkor meghosszabbítását – ugyanez a szellemi fejlődés megszüli a kritikus pillanatot is, kezünkbe adva a teljes megsemmisülés fegyverét. Az emberiség fejlődése drámai pillanatába érkezett. A kollektivitás új formáira, az emberi együttélés új értelmezésére van szükségünk. Merészen fogalmazva: nagyszerű nehézségek óráit éljük. Hogy mit tehet itt az egyén? A legtöbbet. Közvetlen szomszédunk és az egész emberiség iránti felelősségünk szinte azonos feladattá vált, nemcsak a kölcsönhatás, hanem egyre inkább a teljes azonosság fokán. A nehézségek elől többé nem lehet és nem is szabad elfutnunk. Milyen unalmas a gazdag embernek , milyen unalmas, hogy a pénzéért mindig a legkedvezőbb, a neki legmegfelelőbb környezetet választhatja ki magának. Bárhová utazhat is a világban, pénzéért mindig saját magával, saját ízlésével, saját vágyaival találkozik csupán. Nos, ez a gazdag ember nincs többé, vagy legalábbis utolsó óráit éli. A felebarát, sőt az egész emberiség nem szigetelhető el többé. Megszűnt a „magánélet”, azaz az önzésnek kifinomult formája. Szomszédunk, közvetlen lakótársunk lett a felebarát, a társadalom, az egész emberiség! Érettek vagyunk erre a kitüntető nehézségre? Nem. De hisszük, hogy fölnövünk hozzá. Most már tudjuk, hogy a „szeresd felebarátodat, mint te magadat” nemcsak vallási parancs, hanem a jövő történelmének praktikus tanácsa és föltétele is. Az elérhetetlenül magas Teremtő Erő követelésből így lett a jövő kikerülhetetlen küszöbe s amelyen most valamennyiünknek keresztül kell haladnunk! Vizsgáznunk kell: méltók vagyunk-e a folytatásra?
S ebben a válságosan szép órában ember és ember között egyre kevesebb tere van a gyanúnak, a sértődékenységnek, a gyáva megfutásnak. Az emberiség morális parancsai, amik idáig öncélú mutatványnak tűnhettek egyesek előtt, kényszerítő erővel törnek ránk, s hasonlóképp a társadalmi együttélés új formái, amelyeket nem sokkal ezelőtt sokan még az utópiák világába soroltak.
S itt el kell mondanunk azt is, hogy ennek az egyént és az egészet egyszerre vizsgáztató fejlődésnek többé már nem lehet lassú az útja, hanem ugrásszerűen kell bekövetkeznie. Az ember elébe ment az időnek, s most már az idő, a jövő közelít lélegzetelállító sebességgel felénk. A válságos óra egyetlen szívvé szorítja össze a több milliárd egyént, s ebben a szívben, mint organikus egészben, az egyén zavara is teljes súlyával jelentkezik. Ez az a magasabb fok, amit az emberiség máris megközelített. Nincs igazuk hát a pesszimistáknak. S ha az emberiség idáig az egyén szemében mint sötét erdőben élt, melyben félig vakon tapogatóztunk fától fáig, most fejlődésének új, kritikus, de nagyszerű pillanatához érkezett. Most válhat belőle új, organikus, mindannyiunkért élő és mindnyájunkat éltető egység.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Akiket érdekel az Autentikus Kabbala azoknak csak ide kell hogy kattintsanak :
http://www.hungarian-kabbalah.info/

vagy ide : https://plus.google.com/communities/111369432880907339520?partnerid=gplp0

esetleg ide : https://www.youtube.com/user/hungariankabbalah/videos?flow=list&view=1

de itt is szívesen látjuk : https://www.facebook.com/groups/158745244305249/

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Még egy nagyon fontos Információ :

Feketén-Fehéren A Kabbaláról A lét rejtett tudománya

A Kabbala az az emberhez legközelebbi tudomány. A Kabbala Bölcselete azt beszéli el nekünk, hogy az ember mi végett létezik, mi végett született, miért él, mi az életének az értelme, honnan jön és merre halad azt követően, hogy ebben a világban befejezi az életét és az útját.
A kabbbalista ezeknek a megértésére még itt és most élve jut el. A Kabbala alapjában véve egy módszer a spirituális világ eléréséhez. Merthogy a spirituális világról tanít, illetőleg a tanulása által egy további érzékszervet fejlesztünk ki. Ennek az érzékszervnek a segítségével tudunk kapcsolatot teremteni a felsőbb világokkal.
A Kabbala nem szórítható az elméleti vagy az elvont tanítás határán belülre. Ellenkezőleg, rendkívül gyakorlati. Az ember megtanulja magáról, hogy ki ő és mi a természete. Megtanulja, hogy mit kell megváltoztatnia saját magában, fokról-fokra, lépésről-lépésre. Ez az emberhez legközelebbi tanulás, merthogy itt a kutatás a bennsőjén keresztül megy végbe. A Kabbala tanulása nem kötődik külszíni cselekvésekhez, külső feltételekhez. Az összes kísérletet saját magában végzi el az ember magáról.
Ennélfogva nevezik a Kabbalát "Rejtett Tan"-nak. Általa olyan belső változásokon megy keresztül az ember, amelyeket csakis ő érez, és csakis ő tudja róluk, hogy végbemennek nála, mígnem a mások szeme elől rejtve maradnak. Ezek a műveletek, amelyek az emberben belül mennek végbe, kizárólag csak ő hozzá illeszkednek és bírnak különlgeséggel, illetve csakis az ő számára érthetők.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Tulajdonképpen mi is akkor a Kabbala ?!

A legfontosabb ajándék az emberiségnek


A Kabbala tudománya különleges, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy felfedjük azt, hogyan irányítsuk a természet két erejét: a megszerzés és adakozás erőit.


A teljes természet ebből a két erőből áll. Mi láthatjuk őket mindenhol: plusz mínusz, adakozás és megszerzés. Ezen két erők kombinációja hozza létre életünk esszenciáját. A kövületi szinten atomokat, molekulákat, dipólusokat, kristály formákat, stb. építenek. A növényi szinten a plusz és mínusz kombinációja életet hoz létre, a plusz nyújtja a hasznos, szükséges dolgokat, míg a mínusz megszabadul a hulladéktól, mely lehetővé teszi a test életét és fejlődését. Az állati szinten a plusz és mínusz még nagyobbá, erősebbé válik, és azok egymással való kapcsolata nem csak azt okozza hogy hasznos dolgok belépnek, és káros anyagok távoznak, hanem mozgást, szaporodást, és a különálló állat egyéni életét is létrehozzák. Ez már egy különleges összegzése a két behatásnak. Azonban bármennyire ez egy paradoxnak tűnik, az emberi szinten mind a mai napig csak az egyik erő működött. Ennek eredményeképpen, bármely élvezet ami belépett, azonnal ki is lett oltva. Mindez azért van, mivel vágyunk önző, és nincs semmi esélyünk annak ellenállni, nem vagyunk képesek arra, hogy egy másik erőt állíthassunk annak ellenében, hogy mi kiüríthessük a káros anyagokat vágyainkból és gondolatainkból, szívünkből és értelmünkből, mely az emberi szinthez tartozik. Most egy második erő jelenik meg számunkra – a szívben található pont, mely önzőségünkkel szemben áll. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megformázzuk magunkat, hogy eldönthessük melyik gondolatokat és vágyakat vegyük magunkhoz, és melyiket tegyük kívülre. Ennek eredményeképpen, a több ezernyi vágyból és gondolatból mi képesek vagyunk egy új struktúrát összegyűjteni, és egy speciális szintet építeni magunkon belül, mely “Ember”-nek (Ádám), vagy “lélek”-nek van nevezve. Mindaz tíz Szfirából áll, és egy Parcuf-nak van nevezve – mely egy spirituális struktúra. Ez az amit megformálunk magunkon belül annak a ténynek köszönhetően, hogy a két erő végre elkezdett kifejlődni bennünk. Több százezer éven keresztül csak egy erő működött rajtunk az emberi szinten. Mi állandóan vágyaink és gondolataink által lettünk aktivizálva, melyek automatikusan felébredtek bennünk. Ez az ahogy eddig éltünk.
De most, több milliónyi emberrel együtt a világban, mi egy valódi ajándékot kaptunk felülről – az adakozó vágyat a megszerző vágy mellé. És mi most egy új teremtményt kezdünk el formálni magunkon belül. Nekünk magunknak kell megépítenünk az emberi lényt magunkon belül. Ez az ember e világi létezésének teljes, és egyetlen célja.
Egyébként mi lenne életünk értelme?
Mi mást tehetünk itt?
Ma mi az egész emberiséggel együtt haladunk előre. Mi vagyunk az elsők, és mások jönnek majd utánunk. Egyik napról a másikra új emberek ébrednek fel, és csatlakoznak ehhez a folyamathoz, hogy egy emberi lényt építsünk fel mindegyikőnkön belül. Te és én megtanuljuk hogyan váljunk emberré a szó valódi értelmében.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Ami a legfontosabb hogy tegyük a helyére a Kabbalát a Világ számára ! következzenek az alapvető információk :

Hiedelmek a Kabbaláról

1. Hiedelem: A Kabbala egy vallás.
Tény: A Kabbala egy tudomány az egyetemes valóság fizikája. Egy bölcselet, amely feltárja az érzékeinek elől amúgy rejtve levő univerzális valóságot.

2. Hiedelem: A Kabbala különféle piros szalagokról és szent-vizekről szól.
Tény: Nincs semmi köze hozzá. Piros szalagok, szent-víz és egyéb más termékek az utóbbi két évtized nyerészkedő kereskedelmi fogásai.

3. Hiedelem: A Kabbala egy kevesek számára fenntartott privilégium és csak negyven év feletti férfiak tanulhatják.
Tény: A Kabbalát a szétszórattatás idején csak néhány kivételes egyén tanulta. Azonban Ári (16. század) idejétől kezdődően mindenki számára elérhető.

4. Hiedelem: A Kabbala varázslással foglalkozik.
Tény: A Kabbala nem varázslással vagy bármiféle más boszorkánysággal foglalkozik, hanem a valóság okfejtő vizsgálatával.

5. Hiedelem: A Kabbala egy szekta.
Tény: A Kabbala egy megszorítások nélküli, mindenki előtt nyitva álló bölcselet és tudomány.

6. Hiedelem: A Kabbala egyfajta újkori irányzat, trend –múló jelenség.
Tény: A Kabbala az emberiség legősibb bölcselete: Megközelítőleg 5,000 évre nyúlik vissza.

7. Hiedelem: A Kabbala kapcsolatban áll a tarot kártyával, asztrológiával és numerológiával.
Tény: Tarot kártya, asztrológia és numerológia olyan misztikus üzelmek, amelyeket az elmúlt száz év leforgása során hozták összefüggésbe, tévesen, a Kabbalával.

8. Hiedelem: A Kabbalában léteznek talizmánok.
Tény: A világunkban semmilyen fizikai tárgy nem bír spirituális tartalommal. Egy talizmáz csak pszichológiai támaszt adhat az embernek.

9. Hiedelem: A Kabbalának része a meditáció.
Tény: A Kabbalában nem létezik meditáció. A meditáció egy másik olyan fogalom, amelyet hozzá nem értőként a Kabbalában járatlanok kapcsolták hozzá az elmúlt évszázadok során.

10. Hiedelem: A Kabbala tanulását megelőzően az embernek először a Tórát és a Talmudot kell tanulnia.
Tény: A Kabbala nélkül az ember képtelen megérteni ezen Írások spirituális jelentését, és azokban pusztán csak fizikai eseményeket és történéseket lát.

Válasz