A feltétel nélküli szeretet mítosza

A fogalom, amitől a racionális típusok hátán végigfut a hideg, és ami az érzékeny lelkeket kétségekkel tölti el. Amióta bevette magát a köztudatba, mindannyian követeljük magunknak a feltétel nélküli szeretetet. Ami lehet, hogy nem is létezik.

Gondoljon egy nőre, aki ön szerint jó anya lenne! Szüljön ez a nő gyereket, majd az első három évet élje együtt az anyával. Így válaszolt a világszerte ismert magyar származású pszichológus, Feldmár András egyik előadásán arra a kérdésre, hogy vajon hogy mutatná meg egy földre tévedt marslakónak, mi is a feltétel nélküli szeretet. A hallgatóság egyrészt fellélegzett (mégis létezik!), másrészt elkeseredett: lévén mindenki idősebb volt háromévesnél.

Az én Tejútrendszerem
A feltétel nélküli szeretet egy másik világ. Külön kis univerzum, ahol nem egyszerűen csak uralkodók vagyunk, de mi magunk határozzuk meg még a bolygók röppályáját is. És persze azt, hogy milyen erősen ragyogjanak a távoli csillagok. Na és ki ne akarna magának egy saját Tejútrendszert? Bármilyen galaxis megteszi, a lényeg, hogy minden úgy működik, ahogy mi akarjuk. Persze a legtöbben bolygók, meg csillagok irányítása helyett egyszerűbbel is beérnénk, mondjuk, ha az emberi kapcsolatainkban szeretve vagyunk, bármit megtehetünk, és minden igényünk és kívánságunk azonnal teljesül. A feltétel nélküli szeretet hallatán ugyanis csak a legkevesebben gondolnak arra, hogy hogyan is kéne azt gyakorolni? Sokkal inkább az izgat mindenkit, hogy vajon hogyan is lehetne ezt rajta bemutatni? Nem véletlen, hogy a marslakókról, és az univerzumtól indulunk. Dr. Túri Zoltán klinikai szakpszichológus szerint ugyanis épp az az első kérdés a feltétel nélküli szeretettel kapcsolatban, hogy mennyire irreális ez a fogalom. „Ha az interneten rákeresünk a szóra, akkor nagyjából kilencven százalékban ezoterikus oldalakat találunk. A világháló egy olyan tudáshalmaz, ahol a valóságnak nagyjából minden szintje tárolódik, ezért ez sokatmondó adat. Nem véletlen, hogy az oldalaknak csak kisebb része tudományos jelleggel megalapozott, hiszen maga a szóösszetétel is kevéssé kézzel fogható. Másrészt ez az arány nagyrészt azt is mutatja, hogy a földi életünknek csupán tíz százaléka szól erről. Sőt ez a kevés is csak vágy, nem valósan megélt érzelem.” De akkor mégis miért beszélünk ennyit a feltétel nélküli szeretetről? Honnan a vágy, hogy elérjük, és miért okoz olyan jó érzést már csak az említése is?

Az én születése a feltétel nélküli szeretet vége?
„A testünk emlékszik erre az élményre- mondja a pszichológus. Az első három évben abszolút szükség, hogy a feltétel nélküli szeretet és elfogadás meglegyen, és a jó anya-gyerek kapcsolatban ez meg is van. Ekkor a felek egyfajta duálúnióban élnek, a nő a gyermekétől lehet csak anya, és a gyerek csak a nővel együtt létezhet. Az első három évben feltétel nélkül vagyunk elfogadva. Nincs kérdőjel, nincs bírálat. Nem vagyunk piszkosak, undorítóak, bármit tehetünk. Nem vagyunk eltaszítandóak, minden egyes vágyunk kielégíthető, ami azt jelenti, hogy jogosak az igényeink. Ebből a kellemes állapotból tud megszületni az én.” És ekkor, nagyjából mikor három szál gyertyát fújtunk el a születésnapi tortánkon, vége is az aranykornak. Az anyáról való leválással megkezdődik a személyiség kialakulása. A dackorszak alatt próbálgatjuk, hogy vajon akkor is szeretnek-e, ha rossz vagyok? És már vissza is térhetünk az eredeti témához, hiszen később éppen ez lesz az egyik legfontosabb kérdés a párkapcsolatban is. Önjelölt ezoterikus szakértők mantrája szerint a feltétel nélküli szeretet lényege éppen az, hogy bármit megbocsátunk, és elfogadjuk a másik minden rossz tulajdonságát, legyen szó felhajtva felejtett vécéülőkéről, tányértörő hisztik sorozatáról, vagy akár a megcsalásról. Azaz hibák nem léteznek, csak azt elviselni képtelen emberek. A pszichológus szerint azonban éppen ez a mítosz része a feltétel nélküli szeretetnek. „Így az a hamis képzet keletkezik, hogy ez az ideális állapot bármikor elérhető, csak a megfelelő embert kell megtalálni hozzá. Pedig ez a fajta száz százalékos elfogadás csak háromszor lehetséges az élet során. Az első három évben, ahogy arról már beszéltünk, a szerelem vak, lángoló szakaszában, és a haldoklásban.”

Szeretet mint bunkósbot
Pedig éppen nem a szerelem lángoló szakaszában szokott felmerülni a téma. De a halálhörgés már majdnem stimmel, legalábbis ami az elfogadás miatti vitákat jellemzi. Amióta ugyanis a „ponyvapszichológia” és az ezotéria elterjesztette a fogalmat, főleg számonkérésre használják egymással szemben a felek. Ki ne hallott volna már olyan vitákat, amiben a végső érv: ha szeretsz, el kell, hogy fogadj úgy, ahogy vagyok. Ami nem is probléma, ha csak arról van szó, hogy a zoknik nem mindig a szennyestartóban landolnak. Na de mi a helyzet például a megbízhatatlansággal? Vagy ha arra kérjük a párunkat, hogy tanuljon tovább, törődjön többet a gyerekekkel, vagy velünk? Valóban az az igazi szeretet ismérve, hogy meghagyjuk a másik szabadságát, és mindent megtehet, amit csak akar?
„A feltételi nélküli szeretettel vissza lehet élni, és vissza is szoktak vele élni. Olyan, mint egy bunkósbot, amivel vissza lehet szorítani a másik jogos igényeit. Ez a fogalom alkalmas arra, hogy jól arconcsapja a szükségleteimet. Ha nem tehetjük meg, amit akarunk, elég csak megfenyegetni a társunkat a feltétel nélküli szeretet mítoszával. Pedig egyértelmű, hogy alkukkal, kényszerítéssel, fenyegetéssel nem lehet elfogadást elérni, csak azt, hogy fogvicsorítva szeressük egymást.” A pszichológus szerint az a kapcsolat egyébként sem ér sokat, ahol ez a téma egyáltalán felmerül. „Amíg nincs probléma, addig nem zaklatom a másikat azzal, hogy szeretsz-e feltétel nélkül? Ez már mindenképp egy hiányt jelez egy kapcsolatban.