Az éjszaka legcsendesebb órájában - félálomban voltam - a hét énem összejött és így suttogtak egymás között:

Az első én: "Itt lakom évek óta, ebben a bolondban és más dolgom sincs, mint egész nap a fájdalmait szítani és egész éjjel új gondokat kitalálni neki. Nem tudom már tovább ezt a sorsot elviselni és most szembeszállok vele!"

A második én: "Testvér, a te sorsod jobb az enyémnél, mert az én feladatom az, hogy vidám énje legyek a bolondnak. Én nevetek vígságában, én dalolok boldog óráiban, én táncolok jókedve könnyűléptű cipőiben. Én vagyok az, ki e terhes sorssal szembeszáll!" A harmadik én: "És mi van velem, a szeretettől eszelős énnel, a vad szenvedélyek és a fantasztikus vágyak lángjával? Én, a szerelemtől beteg, én szállok szembe ezzel a bolonddal!" A negyedik én: "A legnyomorultabb én

vagyok közületek, mert én állandó gyűlölettel és utálattal mindent csak szétdúlni tudok. A pokol vihara vagyok a fekete sötétségből, nem akarok már tovább szolgálni ennek a bolondnak!"

Az ötödik én: "Nem, én vagyok az, a gondolkodó, a fantáziadús én, étlen-szomjan arra kárhoztatva, hogy szüntelenül az ismeretlent, a megnyilvánulatlant keressem. Nekem van egyedül vádolnivalóm, nem nektek!"

A hatodik én: "Én vagyok az, a nyomorult munkás, aki türelmes kézzel és vágyakozó szemmel a napokat először képekké formálom, s az anyagnak új és örök alakot kölcsönzök. Magányomban szembeszállok ezzel a nyugtalan bolonddal!"

A hetedik én: "Milyen érdekes, hogy ti szembeszálltok ezzel az emberrel, holott mindannyiótoknak van meghatározott feladata. Ó, bár csak nekem is lenne, mint nektek feladatom! De nekem nincs. Csak ülök a sötétben, tér és idő felett, és semmit sem csinálok, míg ti szorgosan új életet teremtetek. Én vagyok hát az, aki panaszkodhat, vagy ti, barátaim?"

Miután a hetedik én így beszélt, a többi hat részvéttel nézte őt és hallgatott - és amint az éj tovaszállt, egyik a másik után aludt el, vidáman, hogy új feladatuk van.

A hetedik én pedig éberen tovább bámult a semmibe, ami minden dolgok mögött van.

Kahlil Gibrán