április 25.

A KISEBBIK FIÚ

"Atyám, add ki a vagyonból rám esõ részt! És az megosztá köztük a vagyont." Lukács 15,12

A Biblia minden egyes lapja Istenrõl és a lelkünkrõl beszél. A példázat akkor érthetõ számunkra, ha a fiú helyébe magunkat helyettesítjük be. A fiúnak az Atyához ez volt a mondanivalója: Atyám! Add ki! Vajon az imaéletetek nem ebbõl áll? Nem ez a fõ mondanivaló, hogy Atyám, add ki az egészséget, az anyagiakat? Add ki, amire a családomnak szüksége van: szeretetet, békességet, megértést. Amikor az Atya kiadta a vagyont, a fiú messze vidékre költözött. Miért? Hogy a dolgaiba ne szóljon bele az Atya. Önálló és független akart lenni. Neki nem kellett az Atya, sem a szava, sem a véleménye. Nem gondoljuk, hogy hasonlít hozzánk ez a fiú? Mi is a magunk feje szerint csinálunk mindent, ahogy mi szoktuk. Az ízlésem, az elképzelésem, az akaratom messze vidék. Csak az Atya látja igazán, hogy melyikünk milyen messze van a tanácsától, a beleszólásától. Beleszólhat Jézus a dolgaidba? Vagy önálló vagy, mint a tékozló fiú? Annyira messze volt, hogy nem is hallotta Isten szavát. És elkezdõdött a tékozlás. Ha valamit nem arra használok, amire Isten adta, tékozlom. A fiú "mindent elköltött". Ezen a földön csupa olyan ember él, aki messze vidékre költözött, és akinek a szeretet hiányzik. A szeretet és az öröm együtt a boldogság. Az ember mindenütt ezt keresi, barátoknál, szülõnél, gyermeknél. Sokszor elkölti az ember az igazságot, elkezd hazudozni. Azért próbál szebb lenni, azért nagyzol, hogy szeressék. Te mit költöttél már el? A nyugalmadat, a békességedet? Nagyon drága dolog, ha valaki meg akarja venni. Látjátok, a tékozló fiú mindent ráköltött, mégis oda jutott, hogy éhen halok. Vajon te is itt tartasz már?