UTOLSÓ BLOGOM, ÜDV! - JU VILI

Hirtelen a semmibe kerültél! Körül vesz minden oldalról a néma sötétség és még te magad is ez a sötétség vagy! A végtelen feketeség és bármennyit is haladsz előre, jobbra, hátra vagy fel, még mindig csak ugyanúgy a sötétségben jársz-kelsz fel s alá. Gyakorlatilag értelmét veszti a fent és a lent. Ami fent az van lent.

Bárhova mész ez a némaság vesz téged körül, amiben nem létezik semmi. Hacsak … nem akarod, hogy elkezdjen létezni körülötted.Végtelen sok idő után unalmassá válik így, létezni s nem létezni. Csak a sötétség tudatán lenni, ezért úgy döntesz, hogy látni akarsz valamit. Végtelen hatalmat kaptál önmagadtól, a végtelen feketeségtől, hogy bele álmodd minden vágyad a csend fátylába. Ezért hát hatalmas erőket mozgatsz meg a képzelet szárnyain és millió irányban szétszórva az önazonosságodat egy képet álmodsz magad elé. A kép minden egyes része te magad vagy, csak más-más minden pontocska nézőpontja a te kis teremtett világod kellős közepén.

Hirtelen rádöbbensz, hogy képes vagy ezt a teremtett képet váltogatni, átalakítani olyanná, amilyenné csak szeretnéd. Mindig csak az történik, amit csak te akarsz, és te mindent akarsz,mert bármi is létezik, az te magad vagy a végtelen fekete égen.

A sötétség mélyén,

Vagy éppen a fényben,

Mely árnyékokat vet a világra

És így lesz annak virága,

Mely állandóan változik

És átalakul önmagába.

Attól függően, hogy mihez is van kedved látni. Ezek a teremtés kezdetei és ezt úgy lehet felfogni, mint végtelen sötétség, vagy végtelen fény, amiben még semmi sem megnyilvánult. Az egész létezés folyamata akkor kezdődik, mikor úgy döntesz tudni akarod, hogy mit vagy képes kialakítani a korlátlan lehetőségek közül. Mindent szabad, de semmit sem muszáj.

A hatalom a tiétek,

Hogy mit is kértek.

Eddig a pillanatig te magad voltál minden, de ahogy megteremtetted a pontokat, a viszonyítási részeket, már millió és millió lehetőség állt előtted, amiként szemlélhetted magadat. Eddig csak egy érzést ismertél magadnak a végtelen béke és mozdulatlanság érzését, a nyugalmat, mely mindent áthatott és szeretett, mely mindet magába ölelt. Csakhogy millió és millió nézőpontból szemlélve önmagad lehetőséged támadt más részeiddel szemben viszonyítási alapot képezned. És ez a viszonyítás alap mélységesen mélyebb részeket tárt fel önmagad megismeréséből, mert ezek után képes voltál magadat más részeidhez képest szépnek, csúfnak, jónak, rossznak, erősnek, gyengének, hasznosnak és haszontalannak nyilvánítani. És minél tovább nézted magad egy részlet viszonyítási pontjából, annál jobban kezdted elfeledni, hogy az egész változásokat, melyek körül vesznek téged, végső soron önön magad énje idézi elő, csak te magad feledted el, hogy ezek a dolgok saját akarataidnak a történései.

És ez az elfeledés olyan mélységes fájdalmakhoz, veszteségekhez, újjászületésekhez, kiteljesedésekhez vezetett el téged, amiről azelőtt álmodni se mertél volna, csak most.

Megjelent életedben a kettősség elve, a születés és az elmúlás, melyet az örök változás köt össze egymással véges végtelen. Aprócska szerepként pedig nem győztél valamiért és valami ellen küzdeni, harcolni, pedig végső soron minden történésről a fenti éned határozott már jó előre, akit te csak úgy hívsz itt lent, hogy Isten! Ő az a végtelen egy, akit a legelején még a végtelen sötétséggel jelképeztem és akivel végső soron egyek is vagyunk, akár milyen mások is a nézőpontjaink a világban.

A pokol nem létezik a végtelen sötétségben a halál után,csak akkor ha hiteddel élteted azt és akkor, meg fogod tapasztalni olyannak, amilyennek álmodtad. Egészen addig, amíg eleged nem lesz belőle és fel nem szabadulsz a rabsága alól. Istennek nincsen ellentéte, mivel ő maga a minden és még azon is túl! Ezért te magad is Ő maga vagy, csak látásmódodat leszűkítetted annak a valaminek a szintjére, aminek éppen hiszed magad. Jelenleg emberként éljük a világot, de bármi lehetnél, ami csak igazán akarnál.

Bármi, amit csak kívánsz és szeretnél...

Ezen a földtekén és még millió más térben és dimenzióban, amiket jelenlegi korlátos elméd felfogni se bírna.

 A változások mindig harmónikusan követik egymást. A férfi és a női energiák váltakozása egy tökéletes szépséges egészet alkotnak, melyek folyamatosan kiegészítik, harmónizálják egymást. Minden a maga útján halad a harmónia ösvényeit követve a végtelen semmi egén. Mikor sokat játszottad a napfelkeltét, szeretnél végre éjszaka is lenni, mert egyik véglet ismerése mellé jár a másiké is és így lesz komplett egész az egész.

Végső soron az idő sem létezik, ez is csak egy olyan fogalom, amit a nem emlékező énünk vezetett be magának, mert rádöbbent, hogy ő mint maga, mint megnyilvánulás egyszer véget fog érni. Az idő csak azért létezik a mi fogalmi körünkben, mert létezik viszonyítási alapunk, amihez képest számolhatjuk azt. A végtelen sötétségben és a végtelen fényben, ahol minden egy és ugyan az, az idő nem létezik már, mert fölöslegessé is válna a létezése. Mit tartanál vele számon?Hogy öt perce is ugyan ilyen volt minden? Vagy talán azt hogy ötven millió éve is ugyan olyan volt minden? Nem! Fölösleges! Nincs rá szükség! Az idő csak a mi fogalmi síkunkon értelmezhető igazán.

Minden halállal, a nézőpontunk halálával a tudatunk újra visszaemlékszik az időtlen, végtelen forrástudatra, amiből ő maga is származik. Újra rádöbben, hogy ő maga mindennel egy és ilyen szemszögből letekintve életünkre képesek vagyunk eldönteni, megítélni létünk menetét, hogy mennyire voltak helyesek a mi lépéseink, tetteink, amiket mások ellen, vagyis végső soron önmagunk ellen követtünk el. És ezek után átlátva az életünk súlyosságát, vagy szépségeit, eldönthetjük, hogy szeretnénk-e egy újabb nézőpontot teremteni magunknak az árnyékvilágban, ami végső soron a végtelen fényből vetül le. Az életünk értékelésénél eldöntheted, hogy képes voltál-e szeretni másokat, sikerült-e kibontakoztatni isteni énedet a vágyak anyagában, vagy még mindig az őrült ösztönök hajtottak téged? Ha még szeretnél valamit megélni, ha még úgy érzed nem tapasztaltál meg mindet az életben, akkor újra elküldöd önmagad egy önmagad által álmodott önazonosságba, ahol vágyaidat kiélheted, szerepeket játszhatsz és megtapasztalhatsz olyan dolgokat, amik csak az idő fogalmi síkkörében létezhetnek.

Kezdetben a lelkeknek, tehát a tudatmódosulatoknak Istenről, nincs más módjuk az önmegismerésre csak az, hogyha bűnöket követnek el önön maguk ellen, tehát más megnyilvánult lelkek ellen. És ezek a fájdalmak, csalódások, amelyek végső soron mindig vissza fognak hatni rá, ezek egy oly tapasztalati szintre fogják eljuttatni a lelket, ahol újra vissza fog emlékezni arra, hogy Ő maga végső soron a világgal egy és az egész teremtés önmagából fakad.

Végső soron bűn sem létezik,csak önön magad játéka a pusztítás és a gyilkosság is, ami a világ játékát adja neked és olyan boldogan és kínkeservesen ragaszkodsz hozzá, hogy a körmeid már hátra szakadtak, de te csak  azért sem vagy képes elengedni a dolgokat, mert minden boldogságodat és megváltást tőlük remélsz, pedig a boldogság is te magad vagy, de amíg karmokkal kapaszkodsz a világ dolgaiba és harcolsz az elmúlás ellen, addig ugyanúgy elmúlik a világ és kezdhetsz egy újabb teremtési folyamatot önmagad számára, mert úgy megragad benned a ragaszkodás élménye, hogy nem tudsz újra a végtelen sötétséggel vagy fénnyel eggyéválni, hogy újra megbékélj önmagaddal és megtapasztalhasd önön egód nélkül a végtelen szeretet, egybeolvadás, megszűnés-létezés misztikus alapját.Önmagadat a hatalmat, aki-ami bármire képes, de végső soron csak a szeretet örök, ami a boldogsággal egy és akkor leled meg jelenlegi életed békéjét, ha újra elfogadod a világot olyannak, amilyennek látni akarod.

A szerelem elpusztul,

Csak a szeretet marad,

A gyűlölet elpusztul,

Mert az ellenséged is te vagy.

A dolgok legvégén, ami megmarad

A szeretet, béke és a tudat.

Mindenki a szeretetre vágyik és arra a boldogságra, amit az kivált. Mindenkinek a legvégső igazsága a szeretet, csak nem tapasztalja meg, mert akadályokat görget maga elé, érzelmi blokkokkal gátolja az örök természetét maga előtt.

Egyetlen dolog fog számítani az életed végén. Csak az, hogy mennyire voltál képes szeretni, és önmagad lenni. Csak ez az egy dolog lesz igazán fontos a legvégén, a többi csak kép és emlék, ami esetleg még élményként él benned és kénytelen vagy megnyilvánulni, hogy végre békét lelj magadnak önmagadban a világban és még azon is túl.Itt és ott. Mindenütt!

Amit én elmondok nektek ezeket a dolgokat már sokan elmesélték itt a földön tanítóként, megvilágosodottként. Ilyenek voltak Jézus, Buddha, az apostolok, a szentek, sámánok, mágusok, táltosok, akik mind ráébredtek az igazság lényegére és próbálták ezeket megfogalmazni nektek. A Biblia, a Korán, a Tóra, a buddhista szútrák, Lao Ce  - Az út és erény könyve, Hermész smaragdtáblái mind ezekről a dolgokról szólnak, csak már kicsit nehezen érthetőek, mert azok mindig a kor emberének szóltak , az akkori kor műveltségi szintjén. Másrészről a ma már könnyen kifejezhető dolgokat, akkor virágnyelven írták le és a ma embere könnyen találhatja őket egy babonás kor agyszüleményének. Pedig a maguk idejében fontos jelentőséggel bírtak és még a mára levetítve szintén jelentős felvilágosító erőkkel rendelkeznek, csak sokan már mesének tartják őket.

Hiába is írjuk le ezeket a dolgokat, a végső igazságot nem tudjuk megfogalmazni, mert annyira túl van szavakon és jeleken. Csak szimbólumokkal, jelképekkel tudjuk őket viszonylagosan kifejezni. Ezt a problémát minden küldött, vagy apostol próbálta elmondani nektek mindig egy kicsit másképp, mindig a jelen kori világfelfogásra, életkörülményeire lefordítva! Ezért is értelmetlen az erőszakos hittérítés, amint azt láthattuk történelmünk során pár alkalommal, mert végső soron minden vallás Istentől ered és azt próbálja az emberi elme és tudat számára emészthetővé tenni! Igaz, hogy minden eszme a születése után torzulásokon megy keresztül, főleg akkor ha hozzá nem értő emberek avatkoznak a vallás kérdéskörébe. Azonban ha egy állandó beavatott mester áll az  élen, akkor az képes az igazi értékeket megőrizni és a jelentékteleneket elhagyni.

Megtörténnek egyházszakadások, új irányzatok kialakulásai a régiekből, mert van, hogy egy szervezet bizonyos része egy bizonyos dologra fekteti a hangsúlyt, abban látja az igazságot, azaz a dolog ami éppen akkor neki a legerősebb tudatra ébredést okozza és abból a szemszögből közelítik meg a végső igazságot, de van, hogy elavulttá válik egy régi irányzat és újak szakadnak ki a testéből, hogy megreformálják a régiek gondolatait és dogmává alacsonyodott hitrendszerét.Mert nem elég vakon követni a szokásokat, mert akkor azok értelmét vesztik.Tudni kell minden szokás eredetét és okait,mert nem elég a dolgok majmolása, hiszen akkor csak tévúton járunk az igazság és okozat ösvényeit elkerülve.A szokások mögöttes tudás nélkül meghalnak és értelmüket vesztik, amiket csak azért követünk gyakran, mert az előttünk lévők is ezt csináltál.Egyedül a beavatottak, a látó emberek látják egyes hagyományok mögöttes jelentését, kialakulásának okait, a többiek csak bele magyarázzák saját elképzeléseiket és hitvilágukat, aminek gyakran köze sincs az igazsághoz.Minél több a tudatlan beleokoskodás, annál inkább elferdül az eredeti eszme mondanivalója és a végén nem marad más az egészből, mint egy mit sem mondó hitvilág és halott szokások halmaza értelmetlenné vált köntösbe öltöztetve.

Gyakran a politika is bele szól az igazság magyarázásával kapcsolatban; és a tények elferdítésével a saját maga hasznára akarja az emberek Istenhitét, vallásosságát felhasználni, hogy elérje alantas kis céljait.

Ezért is nagyon fontos, hogy a vallási vezetők mindig beavatott emberek legyenek, mert nem elég egy főiskola, vagy egy egyetem elvégzése az igazság megértéséhez. Ahhoz, hogy az ember a legvégső lényeget adja tovább ismernie kell a megnyilvánulatlanság világát, mely minden felett áll és nem elég a dogmák bemagolásával a lexikális anyagot megtanulni, mert az nem minden az maga a semmi és gyakorlatilag köze nem lesz az igazsághoz. Jelenlegi világunkban is ez látható, hogy mindenki elveszítette hitét a felsőbbrendű énjében és új istent találtak maguknak a a pénzben és a vágyak megélésében.Nincs is ezzel semmi baj ha valaki ezzel akar foglalkozni, csak azt is tudnunk kell, hogy ha mindenkinek ezek a dolgok fognak a szemei előtt lebegni, akkor olyan istentelen és embertelen világba kerülünk, amilyenben most élünk és az sem biztos, hogy egy ilyen világ örökké fog létezni, mert ez a megrekedtség fájdalomhoz, szenvedéshez, majd pedig a végén pusztuláshoz is vezethet, mert ami az élet törvényei ellen szól az önön maga gyilkosa lesz a dolgok végeztével a világban.

 Hogy én ki vagyok?Hát az aki te magad is vagy!Én vagyok minden, ami van, minden ami lehetne és minden lehetőség ami létezik is.Részlet vagyok és egyben több annál.Darabka vagyok és még is végtelen.Árnyék vagyok a fényben, a saját árnyékom fényében.Minden vagyok és egyszerre semmi.Ember vagyok és még azon is túl.

Ez is, az is,

Ez nem, amaz sem.

Igen és nem;

Két dolog,

Kettőjük vagyok;

…közös a pont!

Lehetek jó, lehetek rossz,

Lehetek gyáva, lehetek bátor,

Állat vagy növény,

Ember vagy űrlény.

Gyenge és erős,

Vagy akár egyik sem,

A döntés a miénk

Meg a végtelen.

Fájdalom is van,mert egyszer minden változik.A változás az örök és aki megleli a nyugalmat magában és a világban, a boldogságot már a változás fogja jelenteni.Ha minden jó nem tudjuk mi a rossz.Ha minden rossz nem tudjuk mi a jó.

A boldogság megreked,

Ha e kettőt szemléled.

A változás csodája,

A boldogság álma.

Szabadság van abban,

Ha a változás már nem érint lelkileg,

Szabadság van abban,

Ha engeded, hogy megtörténjen.

De az álom fogva tart téged,

Nem enged el ne is reméljed!

Neked kell elengedned őt magát

És beköszönt a végtelen boldogság.

Mindenki boldog lenne,

Ha nem ragaszkodna mindenbe!

Ezért boldogok a gyermekek,

Mert nem tudják, hogy ragaszkodni is lehet.

Azután rájönnek,hogy ilyet is lehet

És emberré lesznek, hogy bűnt kövessenek!

Véget ér a béke mára,

Létre jön az ember álma.

Szenvedés jár a nyomába,

Mert nem tudja, hogy a boldogsága,

Minden percben vissza várja.

Nem a boldogság hagyott el, hanem te hagytad el őt magát…

Távol kerültél a gyermektől,

Aki a létezésnek örül.

Nem akar, nem kapar,

Nem ragaszkodik, nem hadar,

Csak figyel és ha valamit akar,

Csak szól és az sem baj,

Ha nem kapja hamar.

Amíg emberként gondolod végig az életet,

Csak a rád vonatkozó részeket élheted.

Ha kutya vagy, vagy képzelet,

Megint más a nézeted.

TE VAGY A KÉPZELET! HÁT NEM ÉRTED? ISTEN A KÉPZELET! VILÁGOT KÉPZELTÉL, DE TE MÉG ATTÓL A KÉPZELET MARADTÁL, HOGY RAGASZKODSZ EGY KIS KÉPZELET NÉZŐPONTJÁHOZ! HÁT NEM HALLOD, HOGY TE NEM TE VAGY?! ÉRTSD MÁR MEG! LEGALÁBB A KEDVEMÉRT!

Önmagadból épül fel a világ,

A végtelen tudatból!

Mindig csak egy kicsit más-más minden gondolat

És a végén ezer eltérés akad.

Idelent mindenkinek van egy közös része és csak a felszínen változunk végestelen végig. A közös pontunk szabja meg a helyes dolgokat a szeretet szárnyain szállva! És ez nekünk, mint torzult személyiségnek nem mindig tetszik. Valamint gyakran elragad bennünket magával a hév, a meggondolatlanság, az örök békének a hiánya és ezért harcolunk önmagunk és a sorsunk ellen, amit kitalált számunkra az élet, az önmagunk tervezte lélek.

Odafentről letekintve minden olyan tökéletes,

Idelent széttekintve minden olyan vészes.

Boldogságot keresünk egy világban, ahol minden változik és mi pedig rögzítjük azt a dolgot egyvalamire, amitől a boldogságot reméljük és dühösek leszünk, ha valami nem sikerül. Pedig senki más nem okolható a szenvedésedért, csak az az én, aki az örök ragaszkodás által megköti magát az örök változás világában! Minden ugyan olyan jó, mint amilyen nem, a többihez képest véve! Lehetsz jó és rossz és egyik sem. Ha mindezen három dolog lehetsz, akkor te ki is vagy igazából? Vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindegyik! Mert ha minden lehetsz, akkor igazándiból egyik sem te vagy! Te vagy a lehetőség a létezésre, hogy ez legyél vagy amaz, vagy akár mind, vagy akár egyik sem.

Fényként bármilyen árnyékot vethetsz a világra,

Te döntöd el, hogy szép-e a világ álma.

Árnyékként nehéz élni a világba,

Úgyhogy jobb élni a fényvilágba.

 
A fényvilággal eggyé-válva

Nem zavar a baljós árnya.

Tudsz közlekedni szabadon

És már nem zavar a vadon.

Mert tudod, hogy egy vagy ővele,

Te vagy az égnek mindene!

Párban száll a gólya szárnya,

Egy törzsből fakadt a világra!

Jobb vagy bal nem kérdez hiába,

Melyik is a jobbik szárnya,

Mert zuhannának hamarjában!

Csak mi kérdezünk, mi harcolunk,

Lázít minket okos agyunk!

Okos, okos csak annyit nem tud,

Hogy a harag bosszúba jut!

Azt hiszi, hogy kifundálja,

Pedig csak a mennyek csodája.

Amit kitalál, szemétté vált!

Önmagát isteníti,

Pedig csak a része neki!

Nem tudja a végzetet,

Bosszúba jut és megreked!

Elakad a jóság árnya,

Sötétség borul a világra!

Itt járunk éppen máma,

Pusztul el a világ álma.

Vele pusztul minden mása!

Gyengeség hull a világra,

Abba hagyják sírva, fájva,

Hogy mi legyen a megoldása,

A baljós szelek langyulása?!

Hogy mi legyen a megoldása,

Ezt kérdezik sírva fájva,

Nem tudják, hogy világ álma

Megoldódik egycsapásra,

Ha majd mindenki úgy kívánja,

Hogy jobb legyen az éjszakája,

Szeretet borul a világra!

Az örökké valótól való,

Mindig örökké való!

Minden rendbe,

Itt lent ott fenn!

Ami változik, azt ő akarja,

Ami eltűnik, ő takarja!

Békében élni kéne

És elmaradna végre

A világ szenvedése!

A békesség belőlem való és önmagadból.Nem lehetsz egyszerre békés is meg dühös.Békés és vágyakozó!A kettő kizárja egymást, mert elkülönülnek egymástól.A béke akkor köszönt be, ha képes vagy a vágy csábító mámora helyett a békét a lelked nyugalmát választani ahhoz, hogy csak a jelen történéseire figyelhess és kivárd a megfelelő alkalmat számítás nélkül ahhoz, hogy megcselekedjétek, amit meg kell tennetek, hogy elérjétek végcélotok.

A boldogság megnyilvánulása után

Már nem is érdekel igazán,

Hogy mi történik a céljaid világán,

Mert elérted azt amit mindig is kerestél,

De sosem a célokban leltél!

És ez a boldogság, és a boldogsággal kéz a kézben jár a szeretet és a

béke.

Ha az egyiket megleled

A többit is elnyered

És tiéd lesz az élvezet,

Amit azelott el sem képzelted,

Mert minden álmodat felül múlja.

Ahol már a boldogság oly hatalmas, hogy már a szavak sem tudják igazán kifejezni.Ennél nincs több nem kell tovább, mert ha ezt elnyerted, a világot nyerted meg magadnak minden fényével és árnyával, de igazán már nem is érdekel, hogy éjszaka-e vagy nappal, mert tiéd a mennyek országa és vele együtt az összes boldogsága.Nem szeretnél már utána nagyon semmit, mert ha ezt elnyerted, rádöbbensz, hogy mindent megkaptál, amit vágytál és megtudod, hogy ezek a dolgok nem a vágyakból fakadnak.

Ha a vágy veled van…

Nem lehetsz nyugodt csak nyugtalan.

Aludni sem bírsz éjszaka,

Ha jár az agyad össze vissza.

És a boldogság is egy álom,

Minden létező vágyálma,

Amíg meg nem találja.

A soha nem létezett, de mindig megnyilvánult.Mikor ezt megtudod, hogy te is o vagy, soha többet nem félsz tőle és attól, hogy egy kis megnyilvánulása-megnyilvánulásod esetleg kudarcot vallott!Végtelen lehetőség között ezt is kipróbálod.

Olyan végtelen a világ,

Te meg csak egy részletét látod át.

Csak a saját problémáid és nyűgeid léteznek, mert azokkal azonosítod magad.Mi lenne ha egyszer hagynád történni a dolgokat és nem kapaszkodnál mindenbe bele?!

Lehet hogy egyszer végre nyugtod lenne!

És végre békésen szemlélnéd végig,

Hogy mi is történik itt!

És ennyi.

A többin nem is kell merengni.

Csak haladnánk szépen előre,

A múlt meg nem is létezne!

Nem izgatna képzeted jövője

És csak szépen a jelen csendbe ülne.

El kéne engedni talán az összes bánatot és aggodalmat,

Hogy nyugodtan keljél fel minden nap.

Elszakadni a bánattól meg olyan nehéz,

A gondolat mindent tetéz.

Feleleveníti a sérelmeket,

Az ember meg bele remeg!

Dühöng fújtat, de hiába

A gondolat élteti továbbra!

És a gondolatból fakad a gondolat,

Megoldást nem csak aggodalmat ad!

Mindig is a boldogsággal vagy egymagad,

Mert nincs más ami örökre megmarad.

Csak azért nem veszed észre,

Mert megzavar a világnak fénye.

Te magad mindig is a boldogság voltál és a boldogság önön lényedből fakad.Aki rádöbben, hogy önmagában egyedül a létezés ami örök, az megérti, hogy mindig is ő maga volt a teljesség, a kielégülés, a boldogság, a nyugalom, a béke.Csak mivel nem erre a részére koncentrál, ezért nem maradt neki más, minthogy az állandó változásokban próbálja megtalálni ezeket, amire egyszer már emlékezett.De a változás világában semmi sem örök.Ezért nyugalmat, békét, boldogságot nem lelt, mert vágyak jöttek, mentek és a történések nem mindig engedték őket, hogy kielégüljenek.

Ha nem lennének vágyaid akkor önmagad lehetnél a világban!Lennél egy valaki, akivel tökéletesen meg lennél elégedve.Tökéletes lenne minden élethelyzete, mert a vágyak nem kényszerítenének arra, hogy azt mond az egyikre hogy ez jó, vagy hogy ez rossz.Elfogadnád a világot és rádöbbennél, hogy a boldogság mindig veled utazott, csak nem vetted észre, mert elterelte önmagadról a figyelmet a világnak fénye.A belső önmagadról a végtelen fényről,

Akinek nincs szüksége semmire,

Mert önön maga mindene

És bármi is lehetne,

Már réges-régen elnyerte,

Még kívánnia se kellett,

Mert a fényben csak fény lehet

És csak fényt akarhat

És mivel ezek mindig is az övék voltak

Ezért a boldogsági is ma jön el

És nem is holnap!

A létben csak a lét számít és aki ezt eléri itt, annak újra megnyílik lelke fényvilága és bebocsájtást nyer a mennyországba.Amit soha nem is hagyott el, csak elterelte a figyelmét róla a fényességnek árnyai, melyek a világunkat alkotják jelenleg!Akármelyik pillanatban elfogadhatnád a világot olyannak amilyen, de ahhoz fel kéne adnod a személyiségedet, a múlt emlékeit, melyek még ma is érzelemmel hatnak ki rád!Elengednéd őket és békét lelnél!Csak lennél és nem vágynál, nem számítanál már, ezért meglátnád, hogy a boldogság mindig kéz a kézben járt veled és melletted!Csak észre nem vetted őt, hisz a vágyak és az árnyak sötétté tették világodat!

Fogadd el a világot

És önmagad megváltod!

Semmit sem kell tenni,

Csak a kötődéseket elengedni!

És akkor legyőzöd önmagad,

Aki igazándiból nem te vagy,

Hanem a láthatatlan lélek

Szól belőled, hogy újra felébredt.

Rájössz, amit Jézus tanított, hogy az Atya és Én egyek vagyunk.

Az Atya és Te és minden és mindenki egyek vagytok, önmagadból fakadunk, egyvalakiből keletkezünk és ez a valaki nem más, mint mi!

Egy tudat létezett régen

Ez szakadt és szakad ezer darabra széjjel!

O volt és van még mindig mint fény

És az árnyékot nézve,

Melyet vetett önmagából

Elbambult az álmélkodástól

És elfelejtette, hogy mindent o maga teremtett!

A részletek elterelték a figyelmét és árnyékká lett

Míg újra vissza nem térhet önmagához a naphoz,

Amiből minden árnyék fakadt!

Szóval te ki is vagy?

A létezésnek netovábbja,

Ha figyelsz a mára!

Szakítsd le a napot, vagy élj a mának,

Ahogy az régebben járta!

A pillanatnak szentelve önmagad,

A bosszú, a nyomorúság, a vágy elmarad; és

És többet sose hagyd, hogy a düh uralkodjon rajtad!

Mert hatalmad van eldönteni,

Hogy higgyél-e többet neki!

Csak figyeld a teremtés pillanatát,

Mert ezen kívül minden csak vágy.

Előtte és mögötte nem létezik semmi,

Csak a képzeleted ad életet neki.

És ha sikerül őt megzaboláznod,

Eljön a béke, ami olyan áldott!

Engedd el a félelmedet

És nem fakad több tövis neked!

És hogy miért kell az ártatlanoknak szenvedni? Azért, mert nem ártatlanok!

Még ha tízezrek is esnek el mindkét oldaladról a csatákban, de te ártatlan vagy; semmi bajod nem történik akkor!

És hogy miért kell a szelídeknek szenvedni?Azért, mert ok nem szelídek,csak félelmet varázsolt magukra a bölcsebb énje, hogy vissza kaphassa az erőszakot, amit ő maga valamikor okozott.Mert minden visszajut ahhoz aki, amit okozott!

Nem számít, hogy két perc, vagy egy élet,

A tetteid következményeit újra éled!

- és hogy miért kell valakinek szenvedni?

Mert valaha szenvedést okozott,

És nem hagyja a lelke nyugodni!

A lélek dönti el ezeket a dolgokat, mert o látja át a szeretet és az egység szemszögéből, hogy mit is érdemel a megnyilvánulás a világban.Megmérettetik hit, erény és becsület!Megmérettetik a lélek ereje a szeretet útján, avagy a sötétség ösvényein és önmaga felett ítélkezik, hogy képes-e annak a tudatában élni, amit élete során elkövetett, vagy vissza tér, hogy a hibáit kijavíthassa és megtanuljon szeretni egy olyan világban is, ahol nem mindenki szereti őt viszont, mert mindannyiuk a saját személyiségükkel van elfoglalva és nem engedi őket kibontakozni a pillanat mámorában, mert a szenvedés elkerülteti velük az igazságot, mindaddig, amíg el nem fogadják azt.És ok is addig térnek vissza az anyagba míg végre feloldják magukról a béklyókat, hogy végre újra szabadok legyenek a szabadság szárnyain és visszatérhessenek önmagukhoz a tisztaságba, hogy újra egyé váljanak az Atyával és az Anyával, aki o maga mindig is volt!

O maga mindig is volt, habár elfelejtette a tisztaságot, hogy megtapasztalhassa, hogy milyen sárosan, megszaggatva, véres arccal, tépett testtel végig menni saját maga felállított vesszőfutáson, hogy végül, mikor félájultan, könnyes szemmel a végcélnál össze esve rádöbbenhessen, hogy az egész csak egy tragikomédia volt, amit ő maga hívott életre és azt sem tudja, hogy sírjon, vagy örüljön, ezért inkább boldog lesz; mindörökre! ÁMEN!

 

A bűn útjai és a bűn kútjai nagyon hosszúak és mélyek,

A lelki ismereted, ami nem hagy nyugodni téged!

Szeretnél kitörni a rabságból végleg,

De nincs elég erőd, hogy feladd magad végre!

Csak a személyiséged az ami gátol téged,

Hogy szabad legyél és ne rettegjél végre!

A harag is a félelem mása,

Mindkettőjük a szeretet, elfogadás hiánya!

Mikor elfogadsz mindent az életben,

Nem ragaszkodsz többet magadhoz,

Akkor sikerül elérned egy olyan állapotot,

Amit Isten láthatott,

Mielőtt megteremtett egy alakot.

Ez az alak te magad leszel, minden félelem, pánik és kedvetlenség nélkül!Azért fontos, hogy ezt megláthasd.

Hogy végre megelégedhess az életeddel,

Úgy ahogy kell!

Mikor sikerül önmagadból kitörni,

Akkor már nem fog számítani semmi!

Minden gondolatod, aggodalmad elmarad

És azt veszed észre, hogy csak a jelenben vagy!

Mindig csak a jelen létezett,

De a gondolataid miatt észre nem vetted!

Rádöbbensz, hogy mindig is ezt kerested, ahol nyugalom van és béke és teljesség.

Mert már nem saját szempontodból értékeled a világot,

Hanem a világ jelenén keresztül látod.

A vágyaid aggódásaid nélkül meglátod a végtelent, a jelent,

Ahol mindig minden ugyan azt jelent

És ez nem más

Mint pedig az örök ragyogás,

Ahol csak a létezés számít.

És a vágyak nélkül, mindennel együtt elönt a boldogság, hogy elértél mindent, amit akartál, mert létezel a világgal és a nyugalom létezik általad.

Ott már csak a jelen fog számítani

És nem érdekel semmi,

Ami árthatna neked,

Mert a végtelennel vagy egy!

Eddig is az voltál, csak a személyiséged lekorlátozta látásod, hogy átlásd a világot.

Nem lesz több kérdésed,

Nem kutatsz és találsz,

Mert végre megérted a világnak kapuját.

És ezen csak az juthat át,

Aki elfelejti a pusztulás zászlaját

A magasba emelni és lengetni tovább.

Mert tudni fogod,

Hogy nem pusztul el semmi,

Csak az emlékezet fog rá másképp merengni!

És ha minden örökre megmarad,

Akkor az azt jelenti, hogy te is örökké vagy!

Lehetsz ez, de lehetsz az,

Attól független az örökség vagy!

És mikor megérted végre,

Önmagad leszel és nem csak a napnak fénye!

Sugárzó leszel, szent és sérthetetlen,

Belőled fakad majd a föld és a menny!

Most is belőled fakad,

Csak eltévesztetted az utat,

És nem látod meg önmagad,

Aki segítene rajtad,

Hogy az légy, aki vagy.

Aki vagyok és aki te is vagy!

Nyugalom és béke ajtaja,

Ahol nem jár a mostoha idő

És így mindig minden,

Egyenlően minden!

Egyetlen egyből,

Egyetlen egyben,

Ragyog fenn az égen

Az egyetlen egyen.

Rebbenő világ rebbenő karjai,

Fognak téged magasba tartani,

Hogy tudják végre mi is a lényeg,

Hogy elértél a végtelenbe

És most már megérted!

Örök ragyogás hat majd téged át!

Örökkön örökké vár már a világ.

A világ és ami még odaát

Az igazság határain át,

Várnak a világ virágán át!

Az önmagunkból felépített világ alapjain át,

Megpillantjuk az életünk aranyló fonalát.

És hogy ezt az életet ki rendezi el,

Ahhoz előbb egy valamit tudnod kell!

Egy vagy a világgal

És a világ egy veled!

Ami itt történik lent,

Az biztos, hogy a te kezed.

A fönti részed átlátja ezeket,

A lenti részed pedig sóvárogja az egyet

És hogy miért használja rosszra hatalmát,

Az akinek az ég hatalmat ád?

Mert aki nem nézett a sötétségen át

Sosem tudja meg milyen a ragyogás,

Ami a napból a fényen keresztül át

Megcsillantja a holdnak sugarát.

És hogy miért tudja valaki, hogy mi helyes?

Mert világok omlottak össze körülötte,

Hogy újakat teremtsen belőle

És mindig tett egy kis gonoszat,

Míg a végén a béke és a szeretet maradt.

De ha nem cselekszi meg soha a rosszat,

Akkor sosem tudja meg, hogy mi az ami bosszant

És tönkre teszi az életet,

Míg végül örökre elveszek

A szeme látásából

És a szíve ragyogásából.

Mindaddig, amíg vissza nem tér hozzám az örök jelenbe,

Hol béke a kenyere

És aki gyenge

Erős lesz újra,

Mint még azelőtt volt,

Hogy ellenemre szegült!

Míg önmagára nem támadt,

Mint rákos sejtek a test ellenében

És a szeretet végül feloldta az önpusztításukat,

Hogy újra nyugton szemlélhesse világunkat

Egy életen át és még azon is túl

Az örökké valóságban!

Újra és újra csak azt tudom mondani nektek,

Hogy én vagyok az egyetlen egyben az egyetlen egy.

Még az egynél is kevesebb vagyok,

Vagy a milliónál is millióval nagyobb.

Végtelen a végtelenben,

Vagy a semmivel egyben.

Nem számít hogy a páros,

Vagy páratlan a rossz,

Úgy is változik a felfogásotok

És én mindig csak az maradok…

A páros, a páratlan

És még annál is sokkal nagyobb és kevesebb!

De a lényeg mindennel egy!

Belőlem épül fel a világ,

A jóság és a rosszaság

A szenvedés és a bujaság,

De a legvégső igazság

A szeretet fátylát

Rántja le előttünk.

Ha én vagyok minden,

Akkor semmim sincsen a végtelenben,

Ahol a végtelen létezik velem egyben.

Ez vagyok én Óh igen az Isten!

Aki engem keres az a szeretetet keresi

És csak akkor találja meg,

Ha önmagát már megtalálta

És nem a múltja érdekli már,

Hanem a jelen pillanaton át

Szemléli a világnak fonalát!

Aki engem keres az megtalál

És nincs olyan aki ne engem keresne,

Attól független, hogy el van veszve az alkohol, a szex, a harcok ködében,

De majd egyszer csak ébren találom

És meglepem önmagammal önmagam,

Hogy boldogság és béke van

És még azon is túl, ahol a párhuzamosok találkoznak ott vagyok én is mint párhuzamos.

Keressetek és megtaláltok,

Nem kerestek rátok várok!

Itt vagyok mindig jelen,

Az érzelmek takarnak engem.

Rajtam kívül nincs senki sem,

Amit tesz velem azt vissza fizetem.

Amit tesz magával,

Azt kapja vissza bátran.

Én vagyok a kör és az egyenes

Én vagyok a tűz és a víz,

Bellem fakad a föld és a menny,

Mindkettő a semmiben!

Minden amit gondolsz hibás,

Minden amit vársz csak hazugság.

Én ezeken túl vagyok,

De mégis ezek hozzám tartoznak szüntelen,

Ahogy a fent és a lenn.

Tőlem kértek,

Tőlem kaptok,

Tőlem eredtek

És azt vágyjátok,

Amit én mondok.

Színház a világ

És kabaré a vége,

Ha Isten a célját;

Önmagát elérte!

Te akartál játszani, te akartál élni!Csak annyi a dolgod, hogy a szívedre kell hallgatni!

A boldogság az mi a szívedből fakad,

Angyalok világa nyílik ki alattad.

Virágba borul az élet, pedig nem változik semmi, csak a látásod változik sokat.

Olyan szép virágokat teremtettem nektek!

Olyan gyönyörűek!

Pirosak, sárgák, zöldek!

Minden olyan tökéletes!Elégedj már meg ennyivel a kedvemért.Majd lesz még több is, csak most ennyit kell tudni elviselni!Olyan öröm rájuk nézni.Gyönyörködni bennük!Elönt a boldogság, ha igazán csak rájuk koncentrálsz!Tökéletesek, pedig csak kis virágok a szélben.A világ is ugyan ilyen tökéletes.Még ennél is tökéletesebb!Minden harmonikus, szép és gyönyörű, akárcsak a virágok lengése a szélben és ahogy messzire viszi langyos fuvallat édeskés illatukat, a világnál gyönyörűbb dolog nem is fakadhat!Olyan gyönyörűek!Nem tudom kifejezni szavakkal, így hát nézem őket!

Pirosak, sárgák, zöldek,

A szívemig érzem őket!

Ember nem tud ilyet kitalálni, megépíteni.Ez annál több.A végtelenből ered végtelen részlettel és érzékkel.

Pirosak, sárgák, zöldek!

Én csak nézem őket!

És a víz íze a számban?A hűsítő; meleg; a patak mellett!

Fátyolként hullik alá a magasból,

Tisztán ártatlanul!

Mindenhol zöld fák veszik körül

És mindenütt ezüst, arany virág ül!

Oh de felséges az élet fénye.

Fátyolként hullik alá a mélybe!

Minden olyan tökéletes, csak el kell engedni a sok szemetet a lelkedből, az életedből

És olyan boldogan érsz majd révbe,

Hol tavirózsák várnak végre!

És lótuszok nyílnak az égre,

Rózsa és tulipán várnak végre!

Minden olyan tökéletes,

Minden olyan szép!

Ennél nagyobb csodát nem remélhetnénk.

Hiába harcolunk és küzdünk majd sokat,

A világ, a béke, a fény te magad vagy!

Virágok, vizek, patakok és tavak,

Napfelkelte, hajnal és pirkadat!

Madarak, füvek, fák és gyökerek,

Halak, szarvasok, őzek!

Mókusok, pillangók, siklók és békák,

Adják a világ virágos ágyát.

Olyan szépek olyan békések!Olyan nyugodt és egészséges minden itt lenn!

Olyan szépek, olyan békések!

Csak vannak és nem remélnek!

Csak vannak nyugodtan és szépen.

Nem kínlódnak, nem erőlködnek, mert tudják, hogy minden rendben itt lenn!

Hát mikor értitek már meg,

Hogy én a mindennel vagyok egy!!!

Ahogy az eső aláhullik az égből és felszárad a földről, vagy elpárolog a virágokból és a fákból, ugyan úgy én is mint esőcsepp újra visszatérek a fellegekbe, mint a megnyilvánulatlant hívják, majd újra aláhullok és millió utat bejárok, fűket fákat, növényeket, állatokat, embert táplálok!

De végül mindig elpárolgok

És örökké csak forgok,

Egyik helyről a másikra.Csak a halmazállapot más, de én örökre a víz maradok akár fent, akár lent!Mert ami fent az van lent!Én vagyok én és bármi lehetnék, ami csak szeretnék!

Én vagyok a tűz és a föld!

A tüzet ha uralod

Nem történik rossz dolog,

De ha elhatalmasodik

A világ lángokban fürdik.

Nem mondhatod a tűzre, hogy jó vagy rossz,mert egyszer szolgál, máskor pusztít és végül is attól függ, hogy mit is engedsz meg neki! A világgal is így jártál , hogy egyszer jó, egyszer nem, pedig ez is olyan mint a tűz.

A tűz az tűz, a világ az világ!

Tőled függ, hogy melyik oldalát tekinted át.

Aszerint mondod róla, hogy jó vagy rossz, melegít vagy öl, perzsel vagy főz!

Én vagyok a szél, ami hűsít,

Vagy tép tornádóként szét házakat!

Forró égető napon

Jól jön a hűsítő szellő nagyon,

De ha tornádó szaggatja életed,

Azt mondod, hogy szörnyűség a széllel egy lenned!

 

Én vagyok a föld is, ami elnyel embereket és én vagyok a tarló, a szántó, amin a juhnyáj vagy a gabona lesz!

Hát most jó vagyok vagy gonosz?

Most akkor jó-e a világ vagy rossz?

Hát csak azt tudom mondani,

Hogy olyan mint az összes többi!

A te tekinteted akad meg ezen, azon,

Ügyelj arra, hogy jón akadjon!

 

Én vagyok a tűz, a víz, a föld és a levegő.Meg még az űr is, amiből lett az összes többi.A végtelen fényből fakad minden, amivel önmagam vagyok egy!Nem tarthat minden örökké, mert akkor értelmét vesztené az egész!Minden örök lenne, mint odafent az égben.

Minden megmaradna

És nem lennél a világ rabja!

Az volt a cél, hogy elveszítsd önmagad,

Hogy örökre kereshess egy másikat.

De csak önmagad veszett el,

Ezért nagyon félned se kell!

Mert ha akit keresel önmagad,

Akkor nagy problémád nincs,

Mert régen vele vagy!

Elszakadtál a fénytől, hogy láthass a sötétben és mikor láttál újra fényt gyújtottál a világra!Világ világossága ez az ami rád vár majd, ha célját elérte, mindig ez a vége!

Én vagyok az íze a bornak és illata a kenyérnek!Tőlem kapjátok a fejlődést és a növekedést.Én vagyok, aki tovább juttat benneteket, ha megakad az életetek.Tőlem ered a kegyelem és a megbocsájtás.Tőlem ver hevesebben a szívetek, ha csodát láttok a világban, vagy éppen a kedveseteket ölelitek át szorosan a holdfény árnyékában, a sűrű lombú erdők mélyén, a világnak a végén.

És álmatlan éjszakákon,

Mikor nem jön a szemedre álom,

Én vagyok az okozója

És egy magasztosabb cél létre hozója.

Minden pusztulásból valami új és érdekesebb épül fel! Ezért kell örülni a változásoknak, hisz új világ új csodája jön el mára, ahol újabb értékeket, fényeket láthatsz és újra kielégül a teremtésvágyad! Világok jönnek, világok mennek, de te örökre megmaradsz öröknek!

Az örökség, mely az öröktől való

És nincs is rá igazán szó!

Az örök mindenható!

Ez talán az egyik alkalmas szó!

És még ezer elnevezést rejt magában…

Mindenhol más,

Ahol szólt a tanítás.

És miért történik mindez? Hát hogy miért? Azért, hogy megismerd önmagad, hogy feltárhasd mindazt, amit képes vagy létre hozni!

És a lehetőségek végtelenek,

Csak a képzeleted szab gátat neked.

Egy virág megalkotása is végtelen összetett,

Pedig a világhoz képest csak egy részlet lehet!

Emberi ésszel fel sem lehet fogni olyan mélységes!

Talán csak szemlélni érdemes

És megtenni valamit, ha úgy érezzük muszáj,

De a szélsőségeknek a szív szabta határ;

Az, ami kell hogy legyen,

Hogy nyugalom és béke legyen.

Az ember keres kutat valamit,

De nem tudja igazán mit.

Keresi, hajtja, de hiába,

Mert nem teljesül maradéktalanul

Soha egy álma.

Álom az álomban ez aztán az élet…és most azután mitévő is legyek? Kapkod, rohan, ideges, fél hogy valamiból kiesik és keresi tovább egyre csak egyre a nyugalmát, de soha se lelje?!

Erős a szerep gyenge az ember, hogy feladja álmát, mely olyan nagyon lenyom és nem veszi észre, hogy akkor van vége, ha elengedte magát és önmaga lesz végre és nem a személyisége.

Csak a pánikot látod és a szenvedést,

Nincs kiút csak az elveszés,

Egyszer eleged lesz és feladod,

Eltávoznak az angyalok,

Minden problémát elvisznek

És fénysugárral öveznek!

Álmodsz egyet és álmodsz kettőt,

Elborít az álomfelhőd.

Lecsapódik víz formájába,

Felrepül mint égi pára.

Elmúlnak a fellegek,

Kitisztulnak az egek,

Elválnak az emberek,

Hogy újra össze jöjjenek

És a végén egyek legyenek!

Egy lesz minden,

Nincs mi retten,

Egy az egyben

Nincs ki rettent!

Fénysugarak alá hullnak,

Ami mocskos kitisztulhat.

Megtisztulva halad tovább,

Megvilágít ezer csodát!

Csoda terem csoda hátán,

Határtalan világ álmán.

Állnak az ég oszlopai,

A földig ér csarnokai.

Márvány ragyog nagyon szépen,

Besugárzó aranyfényben.

Ezüst fonál kötve követ,

Oda rögzít, ahol szület

Le az ember a világba,

Mindent beborító ragyogásba.

Szürkeség van minden fele,

Fényben úszik a teteje!

 SORS

 Te irányítod az életed,

Vagy az élet irányít téged?

A folyó határozza meg útját,

Vagy a meder szab neki határt?

Hiába lenne a meder,

Ha a folyó nincs mi útra kel benne

És haladhat előre.

Neked is ilyen az életed,

Van egy előre tervezett végzeted!

A legkönnyebb út van számodra kijelölve,

Amin haladhatsz szépen előre.

De néha a folyó is kilép medréből

És termőföldet sodor el végül.

Majd meg reked a víznek folyása

És mocsár alakul hamarjában.

Mert aki elszakad a forrástól,

Az megreked, bekoszolódik csúnyául.

Te is gyakran elfeleded ki vagy

És nem hagyod, hogy beteljesüljön életutad.

De az élet hatalmasabb,

Mint te magad vagy,

Ezért nem hagyja,

Hogy átugorjad azt a feladatot,

Ami neked kijutott

És csak olyan feladatot kapsz,

Amit megérdemeltél magadnak.

Igazságtalanul még nem szenvedett senki,

Hiába akarta magával ezt elhitetni.

Csak azt kapjuk,

Ami érdemünk szerint kijutott.

Ha megbántad cselekedeteidet,

Akkor felszabadulhat a lelked

És önmagad lehetsz,

Vagy új hibákat követsz.

Mindig az történik,

Aminek lennie kell,

Mindig azt játszod,

Amire szükséged lel!

A történések az életedben szükségesek, mert a végén úgy is csodák lesznek belőlük fakasztva.

Ahogy az éjszakát követi a nappal,

Úgy jön a bánatra hajnal

És felszárítja a könnyeket,

Hogy végre örök béke legyen!

Ezer életet élve,

Ezer halált halva,

Te mindvégig az maradtál,

Mint a hajnal.

Aki megjelenik, ha felkel a nap,

A fénysugárban úszik csillogó alak,

De ezek közül egyik sem te vagy,

Csak a végtelen fényű nap.

Mely bevilágít hegyet és völgyet,

De az árnyéktól már nem görnyed.

Tudja, hogy egy a sötétség vele.

Nélküle még az se lenne!

Nem fél, nem retten a világtól, elfordítja csak arcát, ha nagyon harcol ellene az élet és önmaga szenvedésén kijavított vétek megtanítja őket a helyes beszédnek minden apró csínjára-bínjára.

Szóval hát ez az ára,

Ha önmaga ellen kel fel az ember,

Hogy végül mindig önmaga ellen rendel

Támadásokat és harcokat.

Megmarad aminek meg kell maradni,

Elveszik, aminek el kell múlni.

Jönnek mennek a dolgok, a változás tartja meg őket!

Örökkön és végtelen a világ,

Melynek a képzelet szab határt.

Nem lehet tudni hol kezdődik

És vajon majd hol végződik.

Évezredek telnek el egy szempillantás alatt,

És nem marad más csak maga a gondolat.

Évmilliárdok múlnak el egy mikroszekundum alatt,

Nem marad más, csak maga a tudat.

Annyi minden változik,

Tűnik el ez idő alatt.

Mi marad belőlük

Csak a homok és a föld alatt

Fekvő csontok, vagy még azok sem.

Szépen eltűnik minden.

Egyik percről a másikra,

Fakad új világ a másikra.

Eltűnnek, megszűnnek örökre,

A gondolatban élnek mindörökre.

Meghalnak születnek,

Azután újra eltűnnek!

Végtelenül forog továbbra

A végtelenül nagy világ álma!

Elszakadnak az elemek

Egymásra elválnak

S születnek hiába,

mert a megszűnés lesz a jutánya.

Milliók születnek és halnak meg,

Milliók szenvednek végig egy életet.

Hát van segítség az égből?

Van megváltás a mélyből?

Rá lehet fogni, hogy okoskodással megszűnhetsz, a fájdalom porából, de ha a lelked szervez, a vám még vámol!

Lehet, hogy vannak megoldások,

De van hogy a lélek azon az áldott

Pillanatban nem akar megszabadulni.

Ezért azt o inkább nem igényli.

Végig szenvedni egy életet

Szörnyűséges nehéz lehet,

De ha a félúton megállna,

A lélek abban a pillanatban visszavágyna,

Mert nem egyenlítődött ki a számlája.

A boldogságot meg azért vágyja,

Hogy még elviselhetetlenebb legyen a világ álma.

A kínok kínját mikor bejárta

A végtelen boldogság lesz a jutánya.

Óh és azt már o alig várja,

Sokszor azért nem lelé a helyét a világba!

Ezer éven és ezer életen át,

Játssza a szenvedés komédiáját.

Hol ott nem is kéne szenvedni,

Csak a játszott szerepet elengedni!

Dehát ha nem ez a sorsa,

Ha nem ez van neki felróva

Az élet táblájára nagy betűkkel,

Akkor valamit még is tenni kell.

Egy dolgot tehet,

Halad életének útján

És ahol elbukik,

Ott elbukik némán.

Ahol örül ott örvend a módján,

Hogy mekkora is az örömén a jutány.

Így váltakozik az öröm és az őrület,

Nem tudni mi jobb, melyik a szebb?!

 

A tapasztalás hajtja az életnek kerekét,

Ahogy a víz a vízi malomét!

Egyszer kiszárad a patak,

Ha több eső nem hullik ez idő alatt,

Mely meghajtaná az élet őrületét

És szépen lassan megáll a kerék!

Nem forog, nem pördül tovább,

Megáll az egész és véget ér már.

Nincsen, ami tovább hajtaná a világot,

Csak azok kik molnárinasnak állnak legott.

Hogy új lisztet szitáljanak

És a nagy a fehérség újra ellep mindent,

Míg megfürödnek a kiszáradt tómederben.

Melyből újabb patak fakad,

Hogy új malmok alatt

Elhaladva forgassák a kereket

És ebből megint egy új világ lett.

Erről szól a világ

Egyszer megárad,

Nem fontos mi van,

A folyamat halad.

Egyik vagy másik véglet

Nem igazán lényeg.

Úgy is felváltja a társa,

Ha eleget lézeng

Egyszer ez, máskor amaz a rossz,

A lényeg, hogy minden változik legott

És a változás különbözteti meg a világot,

Attól, amit az angyalok látnok prófétája a mennyországban látott.

Isten szemével nézni a világot,

Akkor jön el az a nap,

Mely olyan áldott,

Hogy könnyek csordulnak a szemedből

És nem a fájdalom hasogat a szívedből.

Nincs is ez már olyan messze,

Egy örökkévalósággal arrébb elveszve.

Minden idők mindegyikén,

Megtalálható az az egyén,

Ki kereste az egységet,

Hogy világában béke legyen

És nem a változásokon szenvedjen,

Hanem tényleg igazi béke legyen!

A jelen pillanat világa

Adja meg a megoldást rája!

Sugárzó éden itt van előtted éppen

Remélhetően észre vetted régen

És nem bódít el a személyiséged szépen

Minden nyűgjével, bajával

És felszabadulhatsz hamarjában!

Minden véget ér

És minden most kezdődött!

Mindig tart,

Mi régen elfelejtődött!

Az idő egy pillanat,

Vagy egy örökkévalóság?

Nem igazán fontos,

Mert csak relatíve szolgál

Támpontot ahhoz,

Hogy mit is jelent neked

A jelenlegi életed.

Amit látsz ezer élet múlva csak egy szikrának,

Ami még a világnak sem mutatta meg a magasságát

És fényének varázsát,

Csak egy lobbanást láthattak át!

Ezer szavak és ezer mondatok

Sem írják le jól, mi én vagyok!

Mert én az Egy vagyok

Különböző részekben,

De egynek kell vizsgálni mindennel,

Hogy azt láthasd, mit én látok,

Hogy én teremtem a világot

Ezer éven és generáción át

Tízezer csillagéven és még azon is tovább.

Felfoghatatlan régen,

Mikor még talán ember sem volt a térben,

Hanem egész más világ próbált

Megérteni engem,

Hogy mi a boldogság.

A forma nem számít igazán,

Millió és végtelen sok faj van,

Mi engem kutat, rám vár

És keresi a kiutat a változók világából,

Közel és távol,

Ahol boldog lehet végre

És eljön majd érte

A tökéletes béke!

Millió formát és alakot hoztam létre,

Akárcsak a madarak fajtái az égen,

Éppen úgy alakultak civilizációk,

Melyek kutatják a távolt

És keresik az Istent,

Aki ott is itt lakik bent,

A szívünk közepén

És szeretet néven

Fenn ragyog az égen

És ezer millió térben,

Ahová nézel éppen,

O néz vissza ébren,

Hogy mit csinálsz te részben,

Ezer arcú lényben!

Közel s távol s mindenütt az Úr ragyog körülönt, az Úr ragyog körülötted!

A jelen pillanatból fakad a végtelen,

A jelen pillanaton kívül nem létezik semmi sem!

Ezer arc mi rátok nevet

Én vagy az aki remeg!

A félelem, a szeretet

Ezek a dolgok csak én lehetek!

A félelmet megváltja végül a szeretet,

A szeretet ott van veletek,

Akkor is ha elfeledtek,

Hogy én vagyok a szívetek.

Engem kívántok mindenkoron,

Enyém a boldogság, a béke, a hatalom.

Tőlem ered a változás,

Ezerféle formán át!

Engem éget a tűz,

Engem pirít a nap,

Tőlem esik az eső,

Általam zöld a mező.

Túl szavakon, mesén és zenei hangokon át,

Milliók éneklik az életnek dalát.

Ezer alakot és formát öltve,

Vonatkozik ez nem csak a földre!

Egy valaki van és az én vagyok, egy valaki van és az te magad.

Mindketten egyek vagyunk,

Ugyan azt, ugyan oly módon akarunk.

Előre együtt haladunk,

Közösen zeng összes dalunk,

Messze a szél zenéjének mentén

Repül a magasba a végtelen fény.

Vetül a mélybe,

Bele a sötétbe,

Erősen koncentráltan,

Gyorsan és szétszórtan.

Kicsikét alacsony a madarak repte,

Mert lassan beköszönt a korai este.

Mikor ok újra a magasba szállnak,

Felkel a nap, el jön a búbánat.

Megint utazni kell tovább a fényben,

Nincs hová menni csak előre és szépen!

Nincs hova, csak előre a fényben,

Fénybe tartunk a fényes messzeségben!

Falak épülnek és omlanak össze

A megnyilvánulatlan megmarad örökre.

A falak is őbelőle lettek,

A megnyilvánulatlan megmarad öröknek.

Őbelőle fakad a föld és a menny,

Rajta kívül nincsen semmi sem!

Előre, hátra, jobbra és fel

Övé az élet úgy ahogy kell!

Nincs mit tenni, csak vele menni!

Nincs mit tenni, csak ennyi, ENNYI!

Úgy is megteszed amit kell,

Tiéd az élet szépszerével.

Úgy haladsz mindig, ahogy azt kell,

Azt teszed éppen, amit ma lel

A sors neked, egy életet,

Hogy beteljesítsd végzeted!

Van-e annyi hatalmad önmagad felett,

Hogy a bosszúságaidat végre elfeledd?!

Hogy elszakadj végre a világtól,

Hogy a világ lehess te saját magadtól!

Eltelik az élet

Akkor is ha félted

És végül aztán

Csak önmagad szemléled,

Mert te vagy a legfőbb lélek közül

A legnagyobbal egy

És ha ezt elfeleded,

Akkor kapod azt,

Amit most életed névvel címkézed!

Megyünk, haladunk,

De arra sosem gondolunk,

Hogy lehet nem is mi haladunk,

Hanem a világ alakul alattunk.

Az mozog hozzánk képest

És nem is a tér változik végestelen véget.

Én megpróbáltam mindent, amit lehet

Szavakba önteni a végtelent.

Amit eddig mondtam annak vége lett,

Felejtsd el örökre az az érdeked,

Hogy élhess egy nyugodt életet,

Ahol már ezek sem érdeked,

Hogy gondolatokat szentelj neki.

Az Úr vezessen utadon és támogasson még akkor is, ha úgy érzed eljött a világvége, te csak tartsál ki a kedvemért, önmagadért és hidd el egyszer véget ér a nagykerék és boldogságot lelsz a végtelenben, hol már nem számít semmi sem. Az ég veled az ég velem.
ISTEN – ISTEN!

http://users.atw.hu/utafenybe