Egy egyszerű vonatútnak indult, de amit ültem a vonaton, eszemben jutott, hogy akár írhatnék is. Hogy miről? A ködről, az esőről, az őszről. Szinte bármiről, hiszen megvolt hozzá az adottságom: írni tudtam, gondolatim voltak, és toll és papír is a rendelkezésemre állt. És elkezdtem írni arról, amit a vonatablakból láttam.

A földek nagy részét már felszántották, van ahol talán már el is vetették az őszi gabonát. Itt-ott még a kukorica tartotta magát, vagy csak a gaztenger nőtt a földeken. A köd mindent ellepett és csendes volt a táj. A birkanyáj, melyet tavasszal és nyáron láttam, nem volt kint. Talán már be is teleltették őket. A pusztán semmi nem mozdult, talán csak az a három tehén, amelyik még kint volt és lustán legelészett. Székkutashoz érve munkásokat láttam: rönkfát rakodtak az egyik teherautóról a másikra. Csendben és gyorsan dolgoztak. Hamar szerettek volna végezni, hiszen esett. Felesleges mozdulatok nélkül dolgoztak: ketten fogták a fát ez egyik kocsin, majd átadták a másik kettőnek. Gördülékenyek voltak, hibát nem vétettek.

A szőlősben sem mozdult senki, talán már le is szüretelték a termést. Talán már erjed az idei bor. Csak a madárijesztőket lengette a ködöt-esőt cipelő szél. A táj mozdulatlanságát csak egy-egy madár (talán sas volt) repte szakította meg. De ezek a mozgások beleillettek ebbe a mozdulatlanságba. Mint ahogy a kútvölgyi bakter tisztelgése a vonat előtt… Ezek az apró mozdulatok, mozgások, mind megszépítették a pusztát, ezt a csöndes, ködös pusztát. De ez köd, mely beburkolta a tájat, nem a fojtogató, gonosz, szürke köd volt, hanem az a csendesen beborító, jótékonyan eltakaró köd volt. Sőt mi több a színek: a rozsdabarna, a zöld rengeteg árnyalata, a sárga, a föld feketéje! mind csak élénkebbé vált ebben a jótékony ködben.

Látszólag néma és élettelen volt a környező vidék - vagyis a vonatablakból úgy tűnt – mégis nagyon élő, eleven és lüktető volt. Főleg Hódmezővásárhelyhez közeledve. Egy kis mocsaras tavon récék úszkáltak, s a ködben nemesebbnek tűntek bármely embernél. Az életet hirdették, mely soha nem szűnik meg. S ahogy a vonat megállt, láttam az esőcseppeket, csendben és óvatosan estek a felettem lévő felhőkből. Olyannak tűntek a cseppek, mint egy-egy féltő kéz, mely óvatosan betakarta az anyatermészetet. S, lám egy macska szaladt el az ablaknál, hirdetve, hogy még él a természet, még nincs vége, ő még itt van! Ahogy nemesen lépdelt, ahogy ruganyosan mozogtak az izmai, belegondoltam, hogy mi, emberek valahol elvesztettük ezt a nemességet, ezt a ruganyosságot. Valahogy jó lenne visszatérni az anyatermészethez.

Aztán megváltozott a táj… A puszta eltűnt, a finom vonalak megszűntek. A vonat elérte a négysávos autóutat, amelyen rengeteg autó volt. Teljesen ellentétben állt a természet lágyságával. Ez a mesterséges harmónia szinte lesokkolt, hiszen eddig a természet harmóniáját szemléltem. A fényszórók bántották a szemem, a színek negatívvá váltak. A köd is megváltozott. Szürkébb lett, szúrósabb és megfoghatatlanabb. Az eső is más lett: vádlón esett az útra, mintha el akarná kergetni a természetes a mesterségest.

És én is változtam: elkezdtem fázni, és félelem gyűlt a szívembe. Féltem, hogy mi lesz, hogyha ma és itt fog nyerni a természet. De féltem attól is, hogyha a mesterséges fog győzedelmeskedni. Vajon kegyelmet kaphatunk a természettől, vagy már eljátszottuk az utolsó esélyt is?

Ahogy ezen gondolkoztam, szinte észre sem vettem, hogy elértük a Tiszát. A folyó mélységes megvetéssel hömpölygött, de volt valami pajkosság is egy-egy fodrában. A víztükrön az esőcseppek utolsót táncolva egybeolvadtak a fenséges folyammal és elölről kezdték életüket. De lágyságot is láttam a sodrásban. És ahogy e rövid találkozás alatt láttam a Tiszát, rájöttem, hogy hasonlít rám. Vagy éppenséggel én hasonlítok a Tiszára. Nem tudtam eldönteni. Majd ismét változott a táj. Algyő csendes szögletessége és a tartályvagonok sokasága. Majd a kalauz. Ezek a dolgok mind kiragadtak a pusztán tapasztalt természet csendjéből és békéjéből. Talán az is közrejátszott, hogy Szegedre ért a vonat.

Az a vonat, amellyel bejártam azt a ködöt, melyet ember talán soha nem tapasztal meg; azt a békét, melyet oly nehéz megtalálni a civilizációban. Ezalatt az egy óra alatt (hiszen ennyi időbe telik eljutni Szegedre Orosházáról) megtapasztaltam az emberi fejlődést is. És írtam, hiszen voltak gondolataim, és láttam az ablakból a mély és csendes ködöt.

Végül beért az állomásra a vonat és a békesség végleg megszűnt, a finom mozdulatlanság eltűnt, az esőcseppek óvatos érkezése megszűnt. Eddig mindig gúnyoltam az alföldi tájat, de most, ahogy figyelmesen kitekintettem a vonatablakon, megláttam, amit Petőfi is látott: ez a táj, ez a puszta nemesebb bárminél és bárkinél. És ehhez csak az kellett, hogy üljek a vonatot és eszembe jusson, hogy írjak: a ködről, az esőről, az őszről.

Orosháza – Szeged, 2010. október 16.

2010. október 6. 19:40:50   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Petőfi - Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

 

2010. május 31. 11:23:29   -   2 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Szőke Tisza partján ültem,

merengtem, messze repültem.

Véled jártam messze földön

Át, akár egy emberöltőn.

"Gondod elmúlik szépen." -

Szőke Tisza hívogatott,

S én szép szavát egyre hallgatom.

 

Szőke Tisza partján ülve,

Egyre jobban megkönnyebbülve,

Figyeltem a hullám-fodrokat

S útjára engedtem a gondokat.

Szőke Tisza magába fogadta,

Vitte messze, egyre csak sodorta. -

Szőke Tisza csalogatott,

S én csak suttogását hallom.

 

Szőke Tisza partján ültem,

S szemed fényébe merültem.

Mosolyod melege lelkem járja;

Kezed simítását várva.

Szőke Tisza súgta nékem:

"Te vagy az én szívem-lelkem." -

Szőke Tisza hívogatott,

S elvitt mindent: bajt s gondot.

 

Szeged, 2010. április 30.

2009. november 27. 11:38:41   -   1 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

azt hiszem itt az ideje, hogy újra megmutassam magamat a blogvilágnak, és magamnak is.

sok dolog történt az elmúlt másfél, lassan két hónapban.  lassan helyreáll a suli-koli-lelkes rend, a gyakorlaton (az egyhetes szülészet) nem volt semmi érdekes, csak az unalom, pár láttam egy szülést, és az úgy feltette az i-re a pontot. mármint, hogy pozitív értelemben. de azért fárasztó volt.

ám van egy kis problémám is, és egyre csak bonyolódok bele, és valahogy nem jó.  megnyitottam a szívemet egy olyan embernek, akinek még nem kellett volna, de egyszerűen nem tudom előtte zárva tartani. kiszedi belőlem minden titkomat, és én vagyok olyan buta, hogy elmondom. és annyira ráutalom magamat, hogy gyakran meg is bánt. mint például tegnap is. de erről nem tudok többet mondani, mert nagyon fáj, még most is.

 hát minden jót és azt hiszem most végleg visszatértem.

 

 

 

2009. május 17. 21:30:17   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!  (Jn 15,9-17)

és ahogy paffy idézte valakitől, hogy ha szeretek, akkor azt kívánom, hogy a szeretett lény éljen. és, hogy a teljes odaadás, és elfogadás mennyire fontos. és igen, igaza van... és én hiába szeretek most... de legalább szeretek... bár észrevenné...

2009. május 14. 15:29:34   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

"Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan erős nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben és a mikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől."

"... mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár a nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg minden a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelmük se lenne."

2009. május 7. 10:29:04   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

 

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

 

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

2009. április 2. 13:23:59   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

kértem és kaptam egy Jelet...

:):):):):):):):)

2009. január 23. 03:54:29   -   1 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

igen, alig pár perce írtam egy bejegyzést, de azóta elolvastam ditte blogját, és gondolkoztam pár dolgon. luca múltkor megkérdezte, hogy hogyhogy-hogy túltettem magamat a két srácon. nem tudom, akkor azt válaszoltam, hogy az idő, meg átgondoltam a dolgokat. de tegnap, illetve ma rájöttem, hogy ez mégsem így van. kifejezetten rám gondolt az elmúlt napokban, és nekem hozott egy képet. kifejezetten nekem, mert meglátta és eszébe jutottam. jó, tudom, hogy ez nem jelent semmit, de ami mostanában volt köztünk az éppen nem nevezhető kedves baráti kapcsolatnak. de most újra vissza tértünk oda. talán igaza van lucának, hogy ha nem görcsölök ezen a dolgon, akkor nincs baj, akkor menni fog. most, hogy egy jó ideig nem látott, teljesen máshogy fordult felém, mint amikor az egész napot, hetet együtt töltjük. ez a megoldás: az idő, és a távolság.

2009. január 12. 01:43:29   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

a csendben felkészülünk az előttünk álló feladatra. a csend arra tanít minket, hogy magunk vagyunk Isten szeretetében, hogy elég csak magunkat adnunk. úgy godolom, hogy aki a csenddel ki van békülve, az magával és Istennel is ki van békülve. érdemes napi fél óra csendet tartanunk. ilyenkor lelassulva, a világ gondjaitól elvonulva kell létezni. lenni Isten szeretetében. nem tudom, hogy hogyan, de olykor a csendben hallom a hívó szót. illetve tudom, mivel olyankor nincs semmi, ami elfordítana a valóstól. szeretek csendben lenni. olyankor csak magam vagyok. nincs rohanás, nincs kapkodás. nem sietek olyankor sehova. egy gondolatkörrel foglalkozom, és ha elkalandozom, akkor hagyom egy ideig, de aztán visszatérek. van mikor ezt a csendet összekötöm az olvasással. igaz ez más, de valahogy ilyenkor is Istennel vagyok. nem félek a csendben, a csendtől. ilyenkor magam vagyok. ÉN vagyok. a valódi, valós lényem, nem pedig az álarc. (kicsit zagyva, és nem is teljes. de mentségemre legyen mondva az időpont, és a fáradtság is...)

2009. január 10. 21:16:59   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

"- Mondd, bárány – szólalt meg Lucy –, erre vezet az út Aslan országába?
- A ti utatok nem – válaszolt a bárány. – Számotokra a saját világotokból nyílik kapu Aslan országába.
- Hogyan? – kiáltott fel Edmund. – Hát a mi világunkból is el lehet jutni Aslan országába?
- Minden világból vezet út az én országomba – mondta a bárány, s miközben beszélt szőre aranyló barnává vált, teste hatalmasra nőtt, s szikrázó sörénnyel ott állt előttük maga Aslan.
- Mondd, Aslan – kérlelte Lucy –, hogyan juthatunk el az országodba a mi világunkból?
- Mindig mondani fogom – válaszolt Aslan –, azt azonban nem árulhatom el, hosszú vagy rövid lesz-e az út, csak annyit: országom a folyó túloldalán fekszik. De ne feledjétek, nagy hídépítő vagyok…"

"…-Nem is Narnia hiányzik majd annyira, inkább te! – szipogta Lucy. – Veled odahaza többé nem fogunk találkozni. Hogy éljünk úgy, hogy soha többé nem látunk?
- Ó, hogyne látnátok, kicsi lány! – mondta Aslan.
- Akkor te… Uram… ott is… ott vagy? – kérdezte Edmound.
- Ott vagyok felelt Aslan. – De másként hívnak. Azon a néven kell majd megismernetek. Azért kerültetek ide, Narniába, azért ismerhettetek meg, hogy otthon könnyebben megtaláljatok."

– C. S. Lewis: Narnia krónikái – A Hajnalvándor útja

2009. január 7. 23:44:15   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

"Nem kell, hogy észrevedd,
Mert meg sem értheted,
Nem látja szép szemed,
Hogy az átok alól
Végre
Feloldoztál"

"Értsd meg, kérlek,
Szeret valóban Téged,
Pedig furcsa vagy néha igazán.
Színjátékot ne tervezz,
Nem kell semmilyen jelmez,
Csak menj már, mert vár rád,
Az a lány!"

 

"És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen.
Pont ez a baj Veled:
Van eszed, de nem él a szíved"

 

"Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a tiéd, akárkié,
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé"

 

"Reszket a föld, ha hozzám ér,
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy"

 

"De miért ne gondolnék rád?
Miért ne gondolnék rád ezután?
Mondd, miért ne gondolnék rád?
Hogy hol jársz?
Hogy mit csinálsz?"

 

"Mosolyom mögé néztél,
És bánatot láttál;
Benned magamra leltem,
Én a tiéd vagyok, mert rám találtál"

 

"Ha fáradtan ébredsz,
Nekem
Ugyanannyira tetszel
Nem a szépség szobra vagy,
Hanem
Egy igazi ember"

 

"Ébredj, éledj, ha fáj is, nyisd fel a szemedet
Mozdulj, virradj, máris, mondd ki a nevemet
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már"

 

2008. december 31. 21:05:05   -   2 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

vége az évnek, új és kezdődik… új lehetőségekkel teli év, ahol rengeteg minden történhet velem, annyi minden, hogy előre nem tudhatom. de talán nem is érdemes…

rengeteg minden történt velem: mindennapos, apró csodák és nagy tettek, csodák. gondoltam, hogy összegyűjtöm egy helyre:

• január: egy teljesen sikeren vizsgaidőszakot zártam le, ahol szinte minden vizsgám elsőre sikeredett, és kimagasló eredményeket értem el (mármint magamhoz képest)
• február: volt egy közös kiállításunk, a lelkes művészeinek a TIK-ben
• március: a hónap elején egy felejthetetlen lelkigyakorlaton voltam, ahol is a téma komolysága ellenében rengeteget nevettünk, és fantasztikus volt a hangulat; ezenfelül voltam Árvízi Emléknapon, ahol is elhagytam a bankkártyámat (ami utána visszakerült); beadtam egy versemet, és pár fotómat az egyetemi Vers-, Fotópályázatra (sajnos nem került díjazásra semelyik alkotásom, na mindegy)
• április: jani születésnapján csocsóztam életemben másodjára, és azóta is függő vagyok (mikor milyen eredménnyel játszom, meg mikor kivel…); volt a TIK-ben Biblia Napja kiállítás, ahol segítettem (igazából csak lébecoltam, és nem csináltam semmi érdekeset); a hónap végén volt az ETSZK I. Egészség Napja, amelynek az egyik főszervezője voltam (a program több-kevesebb sikerrel ment, és az érdeklődés is egész tűrhető volt)
• május: hazaköltöztem (azt is mondhatnám, hogy hála Istennek, de azért nem volt olyan rossz helyzetem…); a májusi vizsgáim mind sikeresek voltak, és turbósebességgel haladtam az anatómia vizsgához
• június: meglett az anatómia vizsgám (igaz, hogy másodjára, de meglett…)
• július: rengeteget olvastam, pihentem és nem igazán mozdultam ki otthonról, és persze megvettük Lestat-ot, akit azóta is hűségesen szolgálok (mert nem ő engem…)
• augusztus: folytatódott a pihenés, könyvekkel, és Lestat-tal
• szeptember: visszaköltöztem a koliba (új szoba, új szobatársak); volt Veni Sancte (tanévnyitó Szentmise), ahol a felajánlásnál én vittem a számítógép-billentyűzetet; Gellért napon segítő voltam
• október: ÖLF (Önkéntes Lehetőségek Fóruma); Lisztérzékeny Napon segítő voltam (még interjút is adtam a SzVTV-nek), Gólyaest egyik főszervezője (két órát fagyoskodtam az Aradi téren…); Őszi vetés (csendes lelkigyakorlat Istennel, Istennél)
• november: voltam Petőfitelepen gyerekkel játszóházazni (persze Helgának segítettem, egyedül soha nem mentem volna ki); Márton napi játszóházon is voltam; (mindkettő egy nap volt és másnap); szórólapoztam a Dómban misék után (Szoléj, Jótékony); november 18-án volt a keresztségem felvételének az első lépcsője a Bemutatás Szertartása (fantasztikus volt, mindenki jelen volt, aki csak számított, és szeretem őket, és ők is szeretnek engem, meg a többieket is); nov. 20: Szolidaritás Éjszakája; nov. 21: Jótékonysági Bál (mindkettőn főszervező, lóti-futi, stb.); és a hónap végén Adventi Lelkigyakorlat (azt hiszem soha nem fogom elfelejteni Jónás szerepét…)
• december: roratek a lelkesen (nehéz volt minden nap hajnalban kelni, kimenni a hidegbe és után az egész napot végig pörögni…); Koli Karácsony; Homeless Karácsony; Katekumen Karácsony és végül Lelkes Karácsony (és persze az elmaradhatatlan betlehemes játék…)

hát azt hiszem elég sok minden történt velem ebben az évben, és talán hasonló pörgésben lesz részem a következő évben is… de talán a legfontosabb, ami történt velem idén az az, hogy én lettem a sekrestyés a lelkesen. én készítem elő a vasárnapi misét, meg hogyha nincs keddi, vagy pénteki mise-sekrestyés akkor azt is én csinálom. szeretem csinálni, megnyugtat (na jó nem mindig…). ja és voltam egyszer ministráns is (teljesen más, mint a hívek közt ülni, máshogy telik az idő). októberben volt egy pálfordulásom, és azóta is hálás vagyok az égnek, hogy akkor vasárnap szoknyában mentem misére, és azóta is tart (teljesen máshogy néztem az életet szeptember, és mit ne mondjak sokkal jobb így ahogy most vagyok…). ja és persze az elmaradhatatlan magánéleti csűrcsavarok, pofára esések, és szárnyra kapások. néha már rosszul vagyok magamtól, mert kissé fanatikus, amit teszek, de mindegy…

a Karácsonyom már majdnem olyan volt, mint egy hétköznap… nem igazán voltam karácsonyi hangulatban. szerintem a sok előkarácsonynak volt köszönhető, de mindegy. a nagy iksz-iksz-í-t betöltöttem. nem nagy szám, de Sücsacsi, a Születésnapi Szörnyeteg nagy sikert aratott a család körében (mind kinézetre, mind ízre is…). na mindegy… egyébként az egész karácsonyi idő alatt nem csináltam semmit, csak olvastam, illetve Lestat-on játszottam. teljesen függő lettem Heroes of Might and Magic4 terén. képes vagyok akár az egész napot a gép előtt tölteni, a tanulás rovására. három vizsgám lesz, és ebből az egyik a kórélettan, aminek sikerülnie kellene, hogy ildomos legyen… hajaj… mi lesz veled, drága Margó?!?!?!?!?!

az évemnek egyik nagy meghatározója volt a könyvek léte… azt hiszem eddig még nem olvastam ennyi könyvet ki egy évben mint most. egyet-kettőt most felsorolok itt, csak az ízelítő kedvéért:

• Paulo Coelho: Tizenegy perc (köszönöm Ági, fantasztikus könyv)
• Szerb Antal: Utas és holdvilág (köszönöm Nyimi, elgondolkodtatott)
• Bulgakov: Mester és Margarita (ez lehet, hogy tavalyi volt, de akkor is köszönöm Dávid atya, érdemes elolvasni, nagyon jóóó)
• Phillip Pullman: Az Úr Sötét Anyagai trilógia: Az Arany Iránytű, A Titokzatos Kés, A Borostyán Látcső (olvassátok el, és rájöttök, hogy miért jó)
• Furdy Mária: Hofi – Pusszantás mindenkinek (én is pusszantok nektek…)
• Milton: Elveszett Paradicsom (nehéz könyv. de megéri elolvasni…)
• Michael Ende: Végtelen Történet, Momo (mindkét könyvet évente elolvasom, a Végtelen Történetet azért, mert az volt az első nagy könyvem, a Momót pedig azért, mert megunhatatlan, és mindig újra tanulom általa az idő fontosságát)
• Saint-Exupéry: A kis herceg (szintúgy évente elolvasom, de mindig találok benne olyan részt, amely meg fog, és tanít)
• Böszörményi Gyula könyvei (a mesék a mindenem…)
• Benedek Elek összegyűjtött meséi (hogy mire nem képesek a magyarok?!?!?!?!?!?!)
• Biblia (azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy mennyi mindent tanulhattam belőle…)

remélem a következő évem is könyvekkel teli lesz, mert nem vagyok meg a könyvek nélkül…

végezetül, hogy kerek legyen az idei év lezárása, itt az ideje annak, hogy a fogadalmaimat is leírjam. nem igazán szeretek fogadalmakat tenni, mert vagy nem teljesítem, vagy megszegem. majd meg látjuk, hogy most mi lesz…

1. Egészségesebb élet (nuku dohányzás, tudatos étkezés, kevés alkohol, rendszeres alvás, kevesebb pörgés!!!)
2. Nyugodtabb életmód (nem magyarázom, mert úgy is tudom…)
3. Döntés a sulival kapcsolatban (maradjak vs. ne maradjak?, jelentkezés máshova, hova? utánajárni!!!)
4. Élhetőbb személyiség (ez lesz a legnehezebb, de meg kell próbálnom!!!)
5. Valaminek most már történnie kell a kapcsolatügyben (vagy az is lehet, hogy nem fog...)
6. Régi kapcsolatok felébresztése (vagyis a büszkeségem lerombolása, miszerint ha nem keresnek, akkor én sem őket)
7. Munka keresése (vagy valami hasonló, mert ez így nem lesz jó)
8. Kevesebb pénzköltés (elvégre gazdasági világválság van, vagy mi a szösz?!?!?!?!?!?!?!?!)
9. Több türelem, ima, pihenés (vagyis nyugodtabb életmód, csak az emlékeztetésképpen…)

na ennyi volt, most búcsúzom, és mindenkinek sikerekben, boldogságban, békességben gazdag Új Évet kívánok!!

2008. november 15. 20:55:25   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

apogeum =

• apokrif iratokat olvasó szerzetes, amely már rég elvesztette nemzőképességét
• mozaikszó, amely a következőt jelenti, apostolok genetikai módosítása 

tudom, hogy egyik sem, de ez volt a két legjobb a cili játékában, egyébként a következőt jelenti:

"A Föld körül keringő égitest pályájának a Föld középpontjától való legtávolabbi pontja. "

a többiről kérdezzétek cilit vagy gabssyt, vagy azt aki még ott volt...

2008. november 10. 08:26:31   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

nem voltál ott, nem jöttél el... nélküled el voltam veszve, nem tudtam, hogy mit tegyek. kapkodtam, csapongtam, és teljesen szét voltam csúszva. miért nem jöttél? merre jártál akkor? hol voltál? hiányzol, messze vagy tőlem, és én nem érhetlek el téged... úgy is mondhatnám, hogy oly távol vagy tőlem, de mégis közel... engedj magadhoz, én nem foglak bántani, én nem... bocsátsd meg hibáimat. nagyon sokat köszönhetek neked   nem voltál ott... nem jöttél el...

2008. november 1. 13:33:13   -   1 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

fáradtság, egyedüllét, fájdalom, természet, vérkutya, fák, ima, csend,étkezések, szentmise, napsütés, gondok félrerakása, itt és most, kápolna, nap köszöntése, kényelmetlen ágy, elalvás, kezek, lábak, szemek, fülek, száj, orr, pásztorok miséje, kereszthalál, feltámadás, szemlélődés, párnák, sámlik, homok, törött porcelán darab, egy név sokszor kimondva, nagy ölelkezések, klasszikus zene, békesség.... a csend gyümölcse az ima... Miatyánk testünkkel, bűnbánat alatti megosztás, Paffyval beszélgetés, korán elalvás, kápolna körbe járása, meditatív tánc, csokoládé, kávé, kenyérrel való imádkozás, törött lábujjak, a  kápolna szemlélése,  mosoly, egy-két könnycsepp, Isten mindenütt, kivágott fán állás, futás, fekvés a fűben, éber-érdeklődő-eleven figyelem, vizes zokni, flector gél, forró víz, minden éjszaka mécses gyújtás, fényképek, egy lepkével való kergetőzés.... Isten szól hozzánk... sok mindent tanulta a lelkigyakorlaton, és hálás vagyok Istennek azért, mert ott volt velem. kellett nekem a csend, még ha úgy érzetem néha, hogy sok a csend és nem bírtam a  fájdalomtól szemlélődást... köszönöm....

2008. szeptember 17. 22:01:42   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Előre is bocsánat azoktól, aki nem bírják a vért, az öldöklést. Ezért megkérném őket, hogy inkább ne olvassák el a következő sorokat. Egyébként egy lelkes ügyelés alatt írtam...

 

Az Árny

Tépni, szaggatni, ölni. Mindegy, hogy  kit, vagy mit. Ez volt a vágya. A vére forrongott, nem volt már önmaga. És akkor meglátta őt. Tudta, hogy kell neki. Meg akarta szerezni. Mindegy volt, hogy milyen áron. Fel akarta tépni a torkát, érzeni a kezén végigcsorduló édes, meleg vért. Látni akarta, hogyan dobban egy utolsót a szíve. Látni, hogy mikor távozik belőle a lélek.

Beteg volt, ezt tudta jól magáról, de mikor meglátta őt érezte, hogy nem fog többet szenvedni. Meg fog gyógyulni.

Egy holdfényes este kapta el. A kedvenc parkjában futott, teljes biztonságban. Legalábbis azt hitte. A táv felélnél rájött, hagy valami baj van: egy árny közeledik. Már a tarkóján érezte az Árny leheletét. Aztán hirtelen melegséget érzett a mellén, majd megcsapta az orrát a vér jellegzetes fémes illata.

Az Árny teljesen elvesztette az önuralmát. Feltépte a lány mellkasát, végignézte, hogy dobban egy utolsót a szíve, majd majd megfogta és kitépte a két tüdő  közül. Hosszan nézegette, majd felnézett a Holdra és farkasmód elüvöltötte magát. A meleg szívet ledobta a földre és lehajolt a lány teteméhez, kanalat formált a tenyeréből, belemerítette azt a hasűrbe és végül megitta a lány vérét.

Finom volt. Meleg, vas ízű, de mégis édeskés. Átjárta a testét a tűz, szemében az eszelősség kialudt és átvette az értelem a helyét. Ráeszmélt a tettére. Látta a lányt, látta a vért, és ahogy megcsillan rajtuk a Hold fénye. Még egyszer felüvöltött, majd eltűnt az éj sötétjében.

Hét hasonló este történt még, az emberek rettegtek. Az Árny ezt megelégedve látta, és tudta, hogy most már nem fogják Őt elfelejteni. Felvágta a saját torkát, és hagyta hogy a vér végigcsorogjon a testén.

Másnap megtalálták a vérbefagyott testét és a város fellélegzett. Az Árny nem támad rájuk többet. De aztán egy holdfényes estén...

 

 

 

2008. április 15. 21:21:38   -   3 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

szeretnék szállni, repülni. gondolataimat szabadon engedni. messze engedni, és onnan visszaszárnyalva látni mindent. látni, hogy van még igazi gyermeki kacaj, amit nem ferdített el a világ. látni, hogy vannak kézenfogva sétáló idős emberek. szeretnék szállni, hogy csak magam legyek, és láthassak mindent. ne legyen semmi csak én és a levegő. szeretném az embereket fentről látni. szeretnék nekik reményt hozni.  szeretném látni az emberek szemében látni a szeretet csillágását. fentről szeretném látni, hogy előreengedik a nagymamát a sorban, hogy hagyják leülni a buszon. hogy a férfiak kalapot emelnek egy-egy kedves hölgynek. szeretném látni, hogy létezik még udvariasság. látni, hogy bíznak Istenben. fentről szeretném látni a szivárványt, ami derűssé teszi az embereket. szeretném hallani a madárdalra választfütyülő sihedereket. szeretném látni, hogy a lányok a réten gyermekláncfűből koszorút fonnak. szeretnék szállni, messzire repülni, gondolataimban figyelve minden emberre. látni, hogy boldogak. látni, hogy a világ szép és jó. látni, hogy van időtálló, igaz szerelem. és szeretnék a szárnyalásom közben párra találni. szeretnék egy társat, aki velem szállna, és látna, amit én látok. hogy ketten lennénk eggyek. nem lenne más. szeretnék leszállni vele egy folyópartra, közeli virágos rétre.  ahol csak mi ketten lennénk, és semmi nem számítana.  

2008. február 9. 22:52:12   -   1 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Merengtem este...

 

Merengtem este, esetten,

Talán szívem megszeppent.

Rád gondoltam ébren,

S rájöttem, nem vagy az enyém.

 

Merengtem este, a semmiben.

Tudtam, nincsen eszem,

Mivel Érted esedezem.

S rájöttem, nem vagyok a tiéd.

 

Merengtem este, elveszettem.

Messzi földeken keringtem.

Talán egy kicsit veszetten.

S rájöttem, nem lehetünk egymásé.

 

Merengtem este, megőrülve,

Talán egy kicsit lehetetlen

Az, ami nem én lehetek.

S rájöttem, nem lehetek Istené. 

 

Merengtem este, elkeseredve,

Tudtam ez teljesen lehetetlen,

Mert ez nem az én lelkem.

S rájöttem, nem vagy Istené.

 

Merengtem este, összetörve,

Messzi távlatokkal küzdve,

Hisz' oly messze vagy tőlem.

S rájöttem, nem vagyunk Istené.

 

Merengtem este, esetten,

Talán kicsit túl fekete

Az agyamban minden eszme.

S rájöttem, testünk végre egymásé.

 

(Annak az embernek, aki itt van mellettem, de soha nem fogom neki elmondani, hogy szeretem, ezért ez csak egy plátói dolog lesz mindig is.) 

2007. december 15. 21:40:18   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

"...suddenly there came a tapping,

As of some one gently rapping, rapping at my chamber door."

/Edgar Allan Poe: The Raven/

 

"... s ím egyszerre ajtóm roppan,

Mintha egy kéz félve koppan - dobban ajtóm csöndesen."

/Ford.: Babits Mihály/

 

Köszönet Krisztiánnak, aki engem húzott a koli karácsonyon és kitalálta, hogy Poe verses kötetével lep meg engem. Ajándékát eltalálta, mert szeretem Poe-t.

2007. december 14. 08:15:10   -   2 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Megcsappant az olvasói köröm és tudom is miért. Nem írok semmit és a semmi is legtöbbször szomorú és depresszív. Sajnásol. Tudom, milyen rossz lehet, ha mindig csak depresszív gondolatokat olvas az ember. Ezért mostantól megpróbálok gyakrabban és vidámabbat írni.

A mai nap az utolsó a szorgalmi időszakból, és már elkezdünk vizsgázni. Eddig nagyon jó állok, mivel két 5-öm, négy 4-em, és csak egy hármasom van. Nagyon jól esik, hogy nem vagyok annyira béna, mint tavaly és szerintem otthon is örülni fognak ennek a hírnek. Szeretnék kitartani ezek a jegyek mellett és nem rontani, mert ez jó nekem.

Ma lesz a kolikarácsony. Most fog kiderülni az angyalkázás. Én is voltam angyal. Remélem jó angyal voltam, és a kis védenckém örülni fog az ajándékának. Mivel nagy portugál rajongó csináltam neki egy üvegfestékezett befőttes üveget. Ráfestettem a portugál zászlót. Szerintem nagyon fajint lett. Ma tudom meg azt is, hogy ki húzott ki az ajándékozásban. Remélem valami jó ember. Mondjuk a koliban jó emberek vannak, csak némelyik egy kicsit lusta.

tegnap volt a lelkes karácsonyos betlehemes próba. Én vagyok a főszereplő, a Szomorúbohóc (azért mondom, mert fel fogom rakni a blogra majd). nagyon jó volt a próba teljesen beleéltem magamat a szerepben és nagyon tetszik. Hozzám illik. A darab is nagyon jó lesz, hogy ha végre mindenki ott lesz a próbán, és nem kell beugró szerepekkel játszani. Mondjuk én nem vállalok ilyenkor semmit, mert nem lenne jó magammal beszélni. Nagyon tuti lesz. Nekem nagyon tetszik. A többiek is nagyok jók, sőt, igazi színészek

Voltam Dezsőnél. tanultunk, illetve ő és én segítettem neki, mert átbeszéltük az anyagot. Közben meg festettem, meg üvegfestékeztem. csináltam az ajándékokat. Jó volt nála aludni, csak hideg volt és az a kanapé egy borzalom. Még most is fáj a nyakam és minden izmom. De jó volt nála lenni, én nagyon élvetztem. Persze együtt nem tudnánk lakni, mert egymás agyára, illetve agyhelyére mennénk. De, így néha-néha jó ott lenni nála. most vizsgázik éppen és remélem sikerül neki.

Most befejezem, és tényleg megpróbálok gyakrabban és vidámat írni. Pusszantás mindenkinek!

2007. november 29. 23:46:18   -   2 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Nem írok. Nincs mit. Illetve van, de az nem olyan, ami jó. Rossz gondolatok, fájdalmak, kétségbe esések, félelmek. Mostanában ilyen vagyok. egyre álmosabb és fáradtabb, pedig nem csinálok semmit. betege vagyok, valami mocorog bennem. Valami nagyobb, mint egy megfázás. Nem jó, félek. Megöregedtem, elfásultam. Nem értem az embereket, hogy miért jó nekik becsukott szemmel nézni a világot. Hogy miért nem látják a fényt, miért járnak csukott szemmel. Nagy értem, hogy miért nem hallják az Urat, miért esik nehezére valakinek az, hogy jót csináljon. Miért lopnak egy keresztény kollégiumban, vagy éppen egy lelkészségen. Miért tesznek olyat, amire ők maguk sem tudnak választ adni. nem megy az egész. Néha olyan jó lenne az ágyban maradni és nem felébredni, mert nem érzeem azt, hogy érdemes lenne tenni valamit is a világért. De mindig felkelek, mert tudom, hogy valakinek segítenem kell. Tudom, hogy valaki mindig számít rám, ha máshogy nem is, de mellette vagyok. Valahogy másmilyen a világ, ha így nézem. Mindig keresem a jót benne és ha a sok fekete gondolattól meglátom, akkor örülök. És most is odajutottam el, hogy megláttam. Talán nem úgy tűnik, de most jó, most pozitív a gondolat világom. De fáj az, hogy látom, hogy a gyerekek nem gyerekek, hanem valami mások. Nem tudom, hogy mik, mert nem találtam rá kifejezést. Ennyi, megyek keresem tovább a szépet és a jót.

2007. november 29. 23:21:20   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Keresztelenetlenül a keresztségben 

Furcsa állapot. Nem tudom mivel megmagyarázni. Nagyon példát sem tudok rá mondani, hogy milyen. Kilencven ember, szinte mindenki meg van keresztelve, de néhányan mégsem vagyunk. Ők megértik. A többieknek mesélek most.

Ember többféle is lehet, de keresztény is. Vannak, akiket már gyermekkorban megkereszteltek, vannak, akik felnőttként kezdenek neki, és vannak, akik soha nem fognak megkeresztelkedni. Sokan azt sem tudják, hogy léteznek vágykeresztények. Ők azok, akik nem tudtak megkereszetelkedni, mert meghaltak idő előtt, de szerettek volna átesni a szertartáson. Ők megkapják a keresztény temetési szertartást. Ezt Nyári Imi mesélte.

A katekumenátus két évig tartó folyamat. A katekumenek kapnak elméleti tudást, arról, hogy egyáltalán mi a keresztség, milyen szentségek vannak, milyenek a szertartások, és ezalatt a folyamat alatt illeszkednek be az egyházközségbe. Az őskeresztényeknél csak felnőtt keresztelés volt. Csak azokat keresztelték meg, akik tudták, hogy minek állnak elébe. Aztán „bejött a divatba” a gyerekek keresztelése. Születés után pár hónappal keresztelték meg a gyermeket és utána ismerkedett meg a hittel. Sokan sajnos miután megismerték hitüket, elfordultak Istentől. Most újra előtérbe került a felnőtt keresztelés.

Talán a rohanó világ miatt pont. Mindenki keres valami kapaszkodót, és ilyenkor találják meg Istent. Én is kapaszkodót kerestem és kerestem önmagamat. Végül (nagy harcok árán) rájöttem, hogy én meg akarok keresztelkedni. Nekem ez kell. Sokaknak ez az elhatározás egy folyamat. Nekem egy villanás volt. Teljes megtérésem egy adott pillanatban történt. Két léve a Gellért Napon, mikor beléptem a Dómba. Már akkor tudtam, de csak este mondtam ki egy papnak először. Az a pap a mai napig figyelemmel kíséri a keresztségre való felkészülésemet. Mikor megtudtam, hogy ez a pap annak a kollégiumnak az igazgatója, amelyikbe jelentkeztem, tudtam, hogy ez nem véletlen.

Kicsit furcsa. Nem vagyok megkeresztelve, de katolikusnak tekintem magamat. Persze misén áldozni nem áldozhatok, de minden misén bennem van az akarat és óhaj erre. Néha úgy érzem, hogy jobban megélem a hitet, mint sok másik ember. Sokan a mai napig nem tudják, hogy nem vagyok megkeresztelve, vagy éppen elfelejtik. Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de szerintem csodás dolog felnőttként keresztelkedni. Felnőttként keresztelkedni olyan, mint amikor a szakmád mellett kitartasz, és nem változtatod meg az álláspontodat.

Kicsit furcsa, de számomra már elfogadott. Néha azon gondolkozok, hogy mindenkinek kellene egy-egy katekumen csoportos foglalkozás. Hogy tudják, mi is az ő hitük. Hogy mi az a misztagógia. Hogy milyen egy jó pap. És egyáltalán mit jelent a hét szentség, mert sokan csak a „definíciót” ismerik, de gyakorlatban nem tudják átélni vagy nem látják.

Furcsa állapot kilencven ember között így élni, hogy pár hónap múlva én is meg leszek keresztelve. Már várom, hogy elmondhassam, hogy már papíron is keresztény vagyok. Már várom, hogy megszűnjön ez a furcsa állapot.

 

2007. november 29. 23:11:43   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

(22:54) Axoron:	így is lehet gondolkodni... és talán tényleg más itt az élet
(22:54) Axoron:	meg az emberek is. pedig ugyanúgy emberek....
(22:55) Margesz:	ha hiszed, ha nem, itt a koliban is teljesen mások, pedig ők is emberek
(22:55) Axoron:	gondolom
(22:56) Margesz:	pedig ez még eredetileg keresztény koli
(22:56) Margesz:	lopnak, megvetik a másikat és a többi
(22:56) Axoron:	:(
(22:57) Axoron:	Ady Endre: Karácsony Ma tán a béke... Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén' a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén', hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek – De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg… Kihült a szív, elszállt a lélek, A vágy, a láng csupán a testé; Heródes minden földi nagyság, S minden igazság a kereszté… Elvesztette magát az ember, Mert lencsén nézi az eget, Megátkozza világra jöttét – Beteg a világ, nagy beteg… Ember ember ellen csatázik, Mi egyesítsen, nincsen eszme, Rommá dőlt a Messiás háza, Tanítása, erkölcse veszve… Oh, de hogy állattá süllyedjen, Kinek lelke volt, nem lehet… Hatalmas Ég, új Messiást küldj: Beteg a világ, nagy beteg… 1899
(22:58) Margesz:	már akkor is beteg lett volna a világ?
(22:59) Axoron:	szvsz a kezdetektől az... mi tesszük azzá
(22:59) Margesz:	ez annyira rémísztő
(23:01) Axoron:	nem, nem az. csak szomorú.
(23:04) Margesz:	kár, hogy nem tudunk semmi olyat tenni, ami felnyitná az emberek szemét
(23:04) Axoron:	nem feltétlen a mi dolgunk. ami a legfontosabb volt, azt Jézus úgyis megtette. a környezetünkben meg majdcsak munkálkodunk
(23:06) Margesz:	nem tudom, hogy miért engedi az Úr, hogy ilyen legyen a világ
(23:09) Margesz:	igaz, azt tudom, hogy nincs jogom megkérdőjelezni az Ő döntéseit
(23:09) Axoron:	:)
(23:09) Axoron:	ez talán elég is
(23:09) Margesz:	de azért csak felteszem a kérdést
(23:10) Axoron:	azért csak nem
(23:11) Margesz:	felteszem, mert mindannyian az Ő gyermekei vagyunk

2007. október 11. 17:14:38   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Itt az ősz a depizések leggyakoribb évszaka. Ilyenkor az ember csak csokit és csokit, és csak csokit enne, mert az a jó. Én is ilyenben vaogyok és ez nem jó, mert visszafogom szedni amit leadtam.

Nem szeretem az őszt, mert minden az elmúlást hírdeti és az meg nem jó. Szeretem azt hinni, hogy nem lesz vége az egésznek, hogy jó lesz, meg ilyesmi. de ilyenkor rájövök, hogy mégsem, hogy tisztára minden elmúlik és nem marad meg. Minden más lesz, és nem lesz ugyanaz soha. ilyenkor én is megváltozok, mert bele kell törődnöm a változásba. Ez nem jó dolog mert nem szeretnek változni, mert az állandót szeretem, ami mindig olyan ami. Ami kiszámítható. Ami örök. De az ember nem ilyen, és maga a természet sem. Nem tudok ebbe beletörődni, nem megy. Bár néha nem is akarom. Ilyenkor inkább sajnáltatom magamt, hogy jaj milyen rossz nekem, mert depis vagyok. Persze ilyenkor az van, hogy a krónikus szerethiányom jelentkezik és nem tudom legyűrni, ilyenkor valakinek fokozottan kellne velem foglalkoznia, De ezt el szoktam nyomni, mert nem szeretem amikor látják rajtam, hogy gyenge vagyok, mert akkor meglátják az iagzi Margót, aki védtelen, gyenge és sok szeretetet igényel. És tessék ezt most elmondtam, mostmár tudjátok.

Vágyok arra, hogy valaki a karjaiba zárjon, de közben írtózkodom a túl erős szeretettől. Valahogy nekem mégsem az asztalom és nem tudom miért. tudom kicsit furcs és oximoron, de én ilyen vagyok, és nem mindig tudok változtatni ezen, mert nem mindig akarok. De próbálok ez tény és való, mert ez nem állapot így.

Szeretnék egy kedves kis dallal búcsúzni. Azt hiszem, aki szerti a meséket meg fogja ismerni.

Ne sírj most kedves, csak nyugodj meg
A kezem fogd, szorítsd meg
Megóvlak téged én minden bajtól
Lásd, itt vagyok, ne sírj már

Kicsi vagy még, de erőd van
Biztonságban vagy itt a karomban
A kapocs köztünk törhetetlen
Lásd, itt vagyok, ó ne sírj

A szívem vigyáz rád
A szívem vigyáz rád
Mostantól és mindörökké már

A szívem vigyáz rád
Hisz mindegy ki mit mond
A szívem vigyáz rád
Mindig, míg élsz

 Sziasztok, szép napot, szép hetet, szép hétvégét és vigyázzatok magatokra és egymásra!

2007. szeptember 18. 19:13:22   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Egisztenciális gondokkal küzd a magyar népesség. Még saját magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Talán jobb lenne tudni, de lehet, hogy nem érdemes, mert hiszen akkor sok minden rosszabb lenne, mint most. Igazából még azt sem tudjuk, hogy mit is jelent ez a szó. Na már most meg magyarázom ezt a szót is, mert sosem lehet tudni.

Szóval a wikipédiában utána néztem és most álljon itt a  magyarázat:

"Az egzisztencia szó jelentése az egyes filozófusoknál különbözőképpen árnyalódik, önálló jelentést is kap, ám a jelentés alaprétegét meghatározza az is, hogy korábban, a 13. sz.-ban Aquinói Szent Tamás milyen módon különítette el egymástól az essentia (lényeg) és az existentia (létezés) szót. Az ember egzisztenciájának jellemzője a nyitott lét: az ember létezése során állandóan úton van, folyamatosan formálja saját lényegét, ebben különbözik az állattól. Az egzisztenciálfilozófiák képviselőinek lényegi mondanivalói vannak a dehumanizációval, a szorongással, az idővel, a halállal, a tudomány, a technika szerepével, az ember léttől való elidegenedésével és a tömegkultúrával kapcsolatban."

Azt hiszem ez a magyarázat pontos és helyes, és remélem megértiket, miért is vagyok mostanában ilyen. Nekem is gondjaim vannak a szabad létemmel. De azt hiszem nektek is.

Ha nem lenne próbléma ebből, akkor nem lennének háborúk, viszályság. Mindenki megférne egymás mellett, békése és boldogan. Talán jobb is lenne mindenkinek. Ezek a gondolatok az utópisztikusoknak is megfordult a fejükben. Mint tudjuk a demokrácia is csak egy utópisztikus gondolatnak számít. Nem lesz demokrácia, amíg lesz egy vezető réteg, ami megmondja, hogy választhatunk, de az nekik nem biztos, hogy tetszeni fog, és akkor egy teljesen más, méghozzá homlokegyenesen más gondolatot fog elfogadtatni.

Ilyenkor szoktam rájönni, hogy néha felesleges élni is. Rossz dolog, főleg, mert nem tudja senki, hogy mi fog kisülni az egészből. Itt van például a tandíj kérdés. Senki nem tudja, hogy miért jó neki, és miért lesz jó neki. Csak azt tudjuk, hogy rossz, hogy rossz, és senki nem ért vele egyet. Azt is tudjuk, hogy az Európai Unióban sem mindenhol van tandíj. És ahol van ott sem akkora, amekkora itt van. Szóval szívjuk azt a bizonyost.

2007. május 29. 16:25:48   -   1 komment
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Mindennél fontosabb

 

Csak egy szerelme volt, a hazája. Mindent meg tudott érte tenni. Mindenhol ott volt, ahol védeni kellett a hazáját. És úgy halt meg, ahogy senki: megölte a félve szeretett hazája.

Történt egy napon, mikor is újságját olvasta, kopogtattak az ajtón.

-         Ott volt maga december 2-án a tüntetésen, mint szónok?

-         Ige, ott voltam.

-         Akkor kérem, jöjjön velünk. Van magával egy kis beszélni valónk.

Velük ment. Beültették egy fekete autóba és soha többé nem látta senki. Sírjára, amiben ő sosem feküdt, ez van rá írva:

„Ő az, akit a szeretett hazája ölt meg. In memoriam.”

 

 

A csillagok alatt

 

Fekszem a csillagok alatt, és épp rád gondolok. Miért is nem találtalak meg hamarabb? Miért kellett ilyen hamar elválnunk?

Kérdések, amikre soha sem lesz válasz. Kérdések, amikre senki nem felel.

Fiatal voltál. Zsenge, épp csak felnőtt. De te voltál az én igaz szerelmem.

Nem volt soha egy rossz szavad hozzám. Féltettél, mintha a gyereked lettem volna.

De történt valami egyszer. Nem jöttél haza többé. Elmentél, oda ahová én nem mehettem veled.

Meghaltál, és engem itt hagytál, a csillagok alatt fekve.

 

 

Mikor a vonaton ülve gondolkodsz

 

Visz a vonat messzi földekre, és te csak arra tudsz gondolni, miért ezen a vonaton ülsz. A jegyed erre a vonatra szól. Nem szállhatsz át másikra. Oda kell menned ahová a vonat visz. Nem szállhatsz le, neked el kell menned oda. Tudod, ott csak a rossz vár. Rossz gondolatok, rossz emberek. Még a hely is borzalmas. Mindenki rohan. Nem áll meg egy percre sem. Olyanok, mint a vonat. Megy, és meg sem áll a végállomásig. De ott sem a pihenés vár, hanem a halál. Ez ellen te nem tudsz mit tenni. Nem szállhatsz le a vonatról. A jegyed oda szól, ahova a többiekké... A halálba…

 

 

A hideg kövön ülve

 

A hideg kövön ülve rájössz, milyen az élet. Pont olyan, mint a kő, hideg. Néha, mikor rásüt a nap, meleg. Akkor meg túl meleg. A kő csak egy napszakban jó, alkonyatkor. Akkor pedig már nincs kedved leülni a kőre. Miért? Mert itt az este. Az este, ami a hideget hozza. De jól tudod, holnap is itt lesz a kő, de te akkorra már messze jársz. És miközben a hideg kövön ülsz, rájössz, hogy nem is olyan hideg ez a kő.

 

 

 

Margó, a novella író 

2007. május 23. 23:29:43   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Bevezető

Bux Barnabás Boldizsár egy kövér, iksz-lábú, savószínű arcú, tíz-tizenegy éves forma fiú; egy novemberi reggelen nagy sebbel-lobbal bemenekül egy antikváriumba. A tulajdonos, Korándi Károly Konrád el akarja küldeni, mivel nincs gyerekeknek való könyve, és amúgy sem szíveli a gyerekeket. Elbeszélgetnek, s kifaggatja a fiút: kiderül, hogy sem a tanulásban, sem a sportban nem jeleskedik, társai előszeretettel gyötrik és gúnyolják, és igazából csak egyetlen dologhoz ért: történetek kitalálásához; ezt azonban senki sem értékeli. Apjával él, aki nem sokat törődik vele; édesanyja meghalt. Amikor Korándi úr telefonja megszólal, könyvét az asztalon hagyja, s amint Barnabás megszemléli, a szó szoros értelmében rabul ejti őt: címe A Végtelen Történet. Barnabásnak ugyanis mindene az olvasás, s úgy érzi: ez az a könyv, amire világéletében vágyott – de mivel a tulajdonos semmiképp sem adná el neki, ellopja a könyvet. Az iskolából már elkésett, hazamenni nem mer, úgyhogy az iskola padlásán rejtőzik el, régi limlomok között, és nekilát olvasni.

 Fantázia bajban van

Fantázia egy erdejében, a Zengerdőben négy hírnök találkozik: egy lidérc, egy sziklaevő óriás, egy éji manó és egy fikarc. Mindnyájan a Kislány Királynőhöz igyekeznek, ugyanazzal az üzenettel: a birodalom újabb és újabb területein jelenik meg és folyamatosan terjed egy különös jelenség: a Semmi, amelybe belenézni olyan, mintha megvakulna az ember, és amit megközelít, azt magába húzza.

 Atráskó elhivatása

A követek a királynőhöz megérkezve azzal szembesülnek, hogy Fantázia más területein is pusztít a Semmi, továbbá maga a Kislány Királynő is súlyos beteg, és gyanítható, hogy a kettő összefügg. A leghíresebb orvos, Chairon, a kentaur sem tud segíteni rajta, s úgy döntenek, elküldenek egy bátor lényt a Nagy Keresésre, hogy felderítse a betegség és a Semmi terjedésének okát.

A kiválasztott lény Atráskó, egy fiú a füves-tengeri nomád lovas népből. Chairon épp az ő vadászata idején érkezik meg hozzá az üzenettel, amikor megölné a nagy bíborbivalyt, s ezzel felnőtté avatnák. Ő mégis elvállalja a királynő megbízatását, és hűséges lova hátán elindul a keresésre. Ennek során AURIN, a Kislány Királynő személyes jelvénye (amulettje) védi és vezeti őt, a Fény, vagy más néven Ékszer, amelyet Fantázia minden lénye ugyanúgy tisztel, akár a királynőt. Ezen a jelvényen ugyanaz a jel látható, mint Barnabás könyvén: két kígyó egymás farkába harapva, melyek egy ovális kört képeznek. – Fantázia egy távoli részén ugyanakkor megszületik a sötétségből egy farkasszerű lény, és Atráskó nyomába ered.

Barnabás élvezettel olvassa a regényt, s minden apró részletét elképzeli. Az iskolában eközben zajlik az élet, egyik óra a másik után, melyekről a fiú elmarad, s hallja a többiek zsibongását a szünetben. Igyekszik beosztani uzsonnáját, mert nem tudja, meddig fog időzni a padláson. A toronyóra ütése jelzi számára minden órában a múló időt.

A Vénséges Morla

Atráskó hosszú vándorlás után személyesen is megismeri a Semmi rémisztő valóságát: három kéregrémmel találkozik, akiket a Semmi megcsonkított. Elvezetik őt arra a helyre, ahonnan rálát az iszonyú valóságra. A bíborbivaly, melyet végül nem ölt meg, újra meg újra megjelenik álmában, s egyik éjjel tanácsot ad: keresse meg a Vénséges Morlát a Szomorúság Ingoványában. Így is tesz. Lovacskája nem tudja elviselni a mocsárból áradó lehangoltságot, és odavész. Atráskó is csak a bűvös jelvény révén tud eljutni Morlához, egy ősöreg teknőshöz, aki már minden iránt elvesztette érdeklődését, és Fantázia sorsa, saját élete-halála sem érdekli többé, de nagy nehezen sikerül kihúznia belőle, hogy kérdésére Jajulála adhat választ a Déli Jósdában – ez azonban oly messze van, hogy tízezer nap alatt se érne oda.

Igramul, a Tömérdek

Továbbhaladva egy száraz sziklasivatagba vetődik, s ott a Mély Szakadékban egy óriás lényt lát, Igramult, melynek testét sok ezer rovar alkotja, s amely épp egy gyöngyházfényű, bronzszínű hangú szerencsesárkányt ejtett el a hálójában, Fuhurt. – Barnabás a szörny leírásától megrémülve halkan felkiált, s a következő sorban azt olvassa: kiáltás hallatszott a szakadék felett. Nyugtalanul veszi tudomásul az egybeesést. – Atráskó szeretné megmenteni a sárkányt, hátha a jósdába is elrepülhet vele, Igramul azonban csak az Ékszer láttán árulja el Atráskónak a titkát: akibe belejuttatja mérgét, az kívánsága szerint bárhová eljuthat Fantáziában, de csak egy órája marad. Atráskó – jobb híján – beleegyezik, s a szerencsesárkánynak is sikerül meghallania a titkot, így vele tart a Déli Jósdához.

A Másodmagák

Megérkezvén két pöttöm gnóm, a Másodmagák veszik gondjaikba a jövevényeket: a nő (Urgula) javasasszony, és meggyógyítja őket, a férfi (Szűkmók) pedig a jósda titkát kutatja időtlen idők óta, és tanácsokkal látja el Atráskót. A fiú megnézi Szűkmók obszervatóriumát.

A Három Mágikus Kapu

A Déli Jósdába három mágikus kapun lehet eljutni. Az első a Nagy Rejtély Kapu: két óriási, kifürkészhetetlen arcú szfinx őrzi, akik teljesen megjósolhatatlan módon, ismeretlen elvek alapján engednek át egyeseket, és bénítanak meg másokat tekintetükkel, melyben a világ minden rejtélye benne van. A második a Varázstükör Kapu: csak egy tükörből áll, amely az ember belsejét tárja föl – sokan ordítva menekülnek előle, de a többiek is megtorpannak a látványtól. A harmadik pedig a Kulcsnélküli Kapu: átjutni csak az képes rajta, akinek sikerül teljesen lemondania róla, hogy átjusson. A Déli Jósdában lakó Jajuláláról eddig egyetlen látogató sem volt hajlandó beszámolni a kutatónak.

Atráskó is nekivág, hogy felkeresse a jósdát. Az első kapun átengedik a szfinxek; a második kapuhoz érve a tükörben egy padláson ülő, könyvet olvasó, kövérkés, sápadt arcú fiút pillant meg – minden részletében pontosan olyat, mint Barnabás! Ő ennek láttán megpróbálja bebeszélni magának, hogy csak véletlenről lehet szó, bár titkon reméli is, hogy tudnak róla Fantáziában. – Atráskó a kapun áthaladva elfelejti szándékait és céljait, hallatlan könnyedség és derű lesz rajta úrrá. Mintegy véletlenül kukkant be a harmadik kapun, majd belép.

A Hallgatás Hangja

Egy irdatlan oszlopcsarnokban találja magát. Lebegő énekhangot hall, Jajulálát, a Hallgatás Hangját, aki versben szól, és csak a verset érti. Atráskó megtudja tőle, hogy nem sok van hátra neki, mert a Kislány Királynő nagybeteg, és Fantáziát s vele együtt Jajulálát is hamarosan fölemészti a Semmi. Akkor gyógyulhat meg a királynő, ha új nevet adnak neki, mégpedig a kinti világból valaki, mivel Fantáziában senki sem képes újat alkotni. A Kislány Királynő is annak révén maradhatott fenn, hogy a Fantáziába eljutott emberek időről időre új nevet adtak neki, de egyre kevesebben vannak, akik hisznek benne, így eljutni sem igen akarnak oda; az átlépés azonban csak számukra lehetséges, a fantáziabelieknek annál kevésbé. – Atráskó a rímfaragás fáradságától és a zsongó daltól elálmosodik és elalszik. Arra ébred, hogy a Déli Jósda eltűnt, a szfinxek mintha soha nem is léteztek volna, és közeledik a Semmi. A pöttöm gnómpár költözni kényszerül, s a felépült sárkány hátán Atráskó is útra kel.

Söpredékországban

Atráskó javaslatára megpróbálnak eljutni Fantázia határához, hogy keríthessenek valakit a kinti világból; a sárkány viszont azt tanácsolja, mielőbb térjenek vissza a hírrel a királynőhöz. Tervüket négy szélóriás viadala hiúsítja meg, és a fiú megtudja tőlük, hogy Fantázia határtalan. Ő azonban egy széllökésnél lezuhan a sárkány hátáról, és Söpredékország partján találja magát. Jelvénye elveszett. Egy őrültekből álló menet halad el mellette: a Semmi felé tartanak, és hagyják magukat elnyelni; Atráskó is csak hajszál híján menekül meg tőle, hogy magába rántsa.

Kísértetváros

Elmenekülve Kísértetvárosban találja magát, ott pedig Gomorra, a farkasemberre lel, aki most leláncolva fekszik egy elhagyatott ház udvarán. Ő volt az, aki egészen a Mély Szakadékig loholt a nyomában, de a fiú nem fedi fel magát előtte, hanem megpróbálja kiszabadítani (mivel a Kislány Királynő előtt minden lény egyenlő), de képtelen rá.

Gomor végtelen gonoszsága, mint megtudja, abból fakad, hogy nincs saját világa; Fantáziában fantáziás alakot ölt, az emberek között pedig emberit. Fantázia lakói Gomor szerint csak úgy juthatnak át az emberi világba, ha beleugranak a Semmibe; az emberek világában viszont más alakot vesznek fel, mely által többé nem lehet különbséget tenni látszat és valóság között: hazugság lesz belőlük. Káprázattá, téveszmékké, félelemmé, sorvasztó vágyódássá, oktalan kétségbeeséssé válnak, és többé nem lesznek önmaguk. Őmiattuk gyűlölik és akarják elpusztítani az emberek Fantáziát, s növelik a hazugságok özönét, amelyek Fantázia egykori lényeiből erednek, akiknek ott az élő holttestek látszatéletét kell élniük, öntudatlanul megmérgezve az emberek lelkét. S ha nem hisznek már Fantázia létében, nem is akarják többé meglátogatni, így pedig a hazugság, a hamis eszmék könnyen uralomra törnek felettük, s az emberek manipulálhatókká válnak.

Atráskó megsemmisülten veszi tudomásul, hogyan csökken az esélye annak, hogy ez az ördögi kör megszakadjon (amelyben Gomornak is tevékeny része volt), Barnabás pedig eltökéli magában, hogy bármibe is kerül, elmegy Fantáziába. Atráskó bevallja a farkasembernek, hogy ő volt az, akinek felkutatásával megbízták; Gomor üvöltő ordítással felnevet, és kimúlik, de halálában is megragadja az óvatlan fiú lábszárát. A Semmi eközben egyre közelebbről keríti be a várost.

Repülés az Elefántcsonttoronyba

Fuhur időközben megleli AURIN-t a tengerben, és – szerencsesárkány lévén – sikeresen ráakad gazdája nyomára is. A jelvénnyel kiszabadítja a harapás fogságából (csak ez a harapás menti meg őt a közelítő Semmitől), és rohamtempóban megindulnak Fantázia legbelső középpontja, a Kislány Királynő palotája felé. Ez a labirintussal körülvett Elefántcsonttorony, amelynek csúcsán, a magnóliapavilonban trónol az uralkodó, ahová senki nem juthat fel, csak a királynő ajándékaként. Mint Fuhur elmondja: a Kislány Királynő (illetve ahogy a találkozáskor szólítani kell: a Kívánságok Aranyszemű Királynője) kortalan, Fantázia minden lénye felett hatalma van, de sohasem él ezzel a hatalmával; minden lényt az ő létezése éltet, noha senki sem tudja, valójában kicsoda.

A Kislány Királynő

Amikor Atráskó belép hozzá – tízéves, szelíd, tündöklően gyönyörű kislánynak látszik, de hosszú haja fehér, mint a hó –, Barnabással olyan történik, ami még soha: nemcsak elképzeli magában, amit olvas, hanem egy pillanatra valóságosan felvillan előtte a Kislány Királynő arca, ő pedig visszatekint rá. A fiúban nyomban megszületik a királynő új neve: Holdgyermek.

Atráskó elkeseredetten vallja be, hogy küldetése kudarccal járt; a Kislány Királynő azonban mosolyogva árulja el, hogy minden látszat ellenére teljesítette a megbízatást: magával hozta útja során a megmentőt, akit az imént meg is pillantott. A fiúnak nem azért kellett elindulnia a Nagy Keresésre, hogy megtudja a válaszokat Morlától és Jajulálától, mivel ezeket a királynő már kezdettől fogva tudta – hanem mert csak egy kalandokkal, csodákkal és veszedelmekkel teli, hosszú történettel hozhatta el Fantáziába a megmentőjüket. Atráskó megtudja, hogy (Gomor szavaival ellentétben) az emberek is átmehetnek Fantáziába, és megváltozva térhetnek vissza a saját világukba; látóvá válnak, és mindkét világot meggyógyíthatják. Az új névre azért van szüksége a királynőnek, mert csak az igazi név adja meg minden lénynek és dolognak a valódiságát.

Már csak egyetlen lépés van hátra: hogy a megmentő kimondja az új nevet, és belépjen Fantáziába. Barnabás azonban habozik: fél az átmenettől, fél Fantázia rémségeitől, és fél attól, mit szólnak majd az ő előnytelen külsejéhez. A Kislány Királynő ezért az utolsó eszközhöz folyamodik: felkeresi a Vándorló Hegy Öregjét, a legendák övezte lényt, aki mindent folyamatosan feljegyez, ami történik. Őt nem lehet keresni, csak megtalálni (hogyha létezik); s ha megtalálják, akkor létezni is fog. A királynő az őt szolgáló hét láthatatlan hatalom közül hárommal elbocsátja pihenni Atráskót és Fuhurt, ő pedig a megmaradt négy hatalmával nekiindul, irány és útmutatás nélkül, az Öreghez.

A Vándorló Hegy Öregje

A Sors-hegységben, az örök jég honában rá is lel a fennsíkra, ahol egy hegyen, egy ház nagyságú tojásban él a Vándorló Hegy Öregje. A létrának minden foka óva inti őt, be ne térjen, de a királynő nem tántorodik el. Az öreg szüntelenül ír mindent, ami történik – s mindaz, amit feljegyez, megtörténik – egy könyvbe, mely maga Fantázia, annak minden lakójával. Azáltal, hogy a királynő visszatér a dolgok kezdetéhez, önmagába zárja Fantáziát (akár a két kígyó, mely egymás farkába harap), tudván, hogy csak emberfia lehet, aki a létrejövő örök körforgást megszüntetheti. A történet újrakezdődik, s döbbenten ismer magára benne Barnabás: belép az antikváriumba, beszélgetni kezd a tulajdonossal, ellopja a könyvet, és így tovább. Barnabást sokkolja az élmény, megrémül, halottnak teteti magát, de amint olvassa az újból elhangzó történetet, egészen addig, amíg a Kislány Királynő ismét felkeresi a Vándorló Hegy Öregjét, aki újrakezdi a mesélést, a fiú megadja magát, elkiáltja a nevet, a tojás héja darabokra hullik, mennydörgés és szélvihar támad, a toronyóra tizenkettőt üt, s a szélvihar magával ragadja Barnabást.

Perelin, az Éjvadon

Teljes sötétségben találja magát, bársonyos melegben. Hamarosan meghallja a királynő hangját, akinek immár Holdgyermek a neve. Megtudja tőle, hogy Fantázia csakis az ő kívánságaiból támadhat újjá, mert csak egyetlen homokszem maradt fenn belőle. A homokszemből Barnabás fantáziája révén izzó, folytonosan burjánzó őserdő kerekedik, melynek Perelin, az Éjvadon nevet adja. Barnabás örömmel ébred rá, hogy az átmenet során karcsú és megnyerő, előkelő ifjú alakját nyerte, nyakában pedig AURIN-t fedezi fel: Holdgyermek ráruházta a Fantázia feletti hatalmat! A medalion hátlapján négy rövid szót fedez fel: „Tedd azt, amit akarsz”. Bár az értelmüket még nem fogja fel, nekilát felderíteni az őserdőt.

Góba, a Színek Sivataga

A barangolás közben újabb kívánsága teljesül: hogy erős legyen. Amint megvirrad, azt tapasztalja, hogy az óriás növények szétporladnak alatta, s hamarosan csak homokbuckák maradnak, melyek mindegyike a milliónyi színárnyalat más-más formájában pompázik. Ez Góba, a Színek Sivataga nevet kapja. A tüzes forróságot csak újonnan támadt, hallatlan akaratereje révén viseli el, s hogy el ne pusztuljon nyom nélkül, nevének kezdőbetűit („B B B”) egy domb lejtőjére írja. Újabb vágya születik: valami olyan kalandban legyen része, amihez őrült bátorság kell, mint például egy veszélyes, de egyúttal gyönyörűséges lényt megismerni. A kívánság nyomban alakot is ölt: cikázó tűzgolyó formájában felbukkan a látóhatáron egy hatalmas oroszlán, a sivatag ura: Szörszörény, a Tarka Halál. Mivel ezermérföldes körzetben minden lény hamuvá égne körülötte, teljes magányban él, és magával hordja a sivatagot; Barnabás is csak AURIN révén maradhat életben mellette.

Magával viszi a fiút palotájába, ahol egy helyiség időtlen idők óta várja őt; az oroszlán pedig egyre gyöngül, leheveredik, s az éjszaka beköszöntével egy borzalmas kiáltás kíséretében megkövül. Barnabás elkeseredve figyeli az eseményeket.

Szörszörény, a Tarka Halál

Perelin, az Éjvadon újból növekedésnek indul, reggel pedig az oroszlán ébredésekor ismét porrá válik – így érti meg Barnabás, s rajta keresztül Szörszörény, miért kell minden éjjel meghalnia, s hogy léte összetartozik Perelinnel. Kardot ad a fiúnak, amely öröktől fogva rá várt, ő nevet ad neki (Kamonda), így az övé lesz. Csak az érintheti, aki evett és ivott a Tarka Halál tüzéből, és megfürdött benne. Veszély esetén magától a kezébe ugrik, de ha erővel akarná kihúzni, nagy bajt zúdít önmagára és egész Fantáziára; meg kell ígérnie, hogy erre nem kerül sor. Megtudja, hogy az előző nap újjászületett Fantázia múltjával együtt jött létre: Szörszörény és a sivatag is öröktől fogva létezett. Minden csak akkor születik meg, ha kíván valamit, és kívánságával azt alkotja meg, ami a kezdetektől fogva létezett.

Barnabás szívesen tölti idejét az oroszlánnal, de mint megtudja, meg kell találnia következő kívánságát, mely által új helyre juthat; minden „közel” és „távol” csak a kívánságától függ. Új helyre pedig a Tízezerajtajú Templom révén kerülhet, melynek bármely közönséges fantáziabeli ajtó ajtaja lehet egy adott pillanatban. Visszatérésre nincs mód belőle, és kijutni is csak annak lehet, aki végül ráébred, hogy mit kíván. A „Tedd azt, amit akarsz” szavak sem azt jelentik, hogy az ember bármit megtehet, amihez kedve van, hanem hogy a Valódi Vágyát kell megtalálnia és követnie, aminél semmi sem nehezebb – tudja meg az oroszlántól. Ez a saját legmélyebb titka, amelyről maga sem tud, és a hozzá vezető úton a legeslegkönnyebb egyszer s mindenkorra eltévedni. Megszületik benne az új vágy: társakra találni és elismerést szerezni. És ahogy kívánsága testet ölt, az egyik éjszakán a Tízezerajtajú Templom ajtaja is feltárul előtte.

Amargant, az Ezüstváros

Belép. Az épület hatszögletű szobákból áll, minden szobában három ajtóval, ahol a bejárati ajtón kívüli két másik ajtó mindig hasonlít egymásra, ám egy lényeges vonásban eltér. Hosszasan bolyong benne, míg végül rádöbben, hogy Atráskót szeretné viszontlátni. Új vágya a döntéseit is meghatározza, s hamarosan a szabadban találja magát. Az ajtón visszanézve csak egy szűk kis kápolnabelsőt pillant meg, amely e pillanatra kijárattá vált. Elindulva lovagokkal találkozik: Hős Hiborral, valamint szerelmével, Oluda hercegnővel, és a hős barátaival: Hiróttal, Hiszárral és Hikarral, s velük együtt a közeli ezüstvárosba, Amargantba indul. Itt hamarosan a legkiválóbb lovagok mérik össze erejüket, hogy kiválasszák, ki indulhat el az expedíción, amely megkeresi a valahol Fantáziában tartózkodó Megmentőt. A verseny szervezője Querdobán, az Ezüstagg, a versenyzők kiválasztását pedig Atráskó intézi. Hős Hibor leginkább Oluda hercegnő miatt szeretne győzni, aki csak a hősök hősét választja férjül, de a Megmentő felkutatása nem túlzottan érdekli. Barnabás kilétét csak egy szerény kis szamáröszvér, Nyiha fedezi fel, de a fiú kérésére titokban tartja.

A szépséges ezüstvárost Szumru, a Könnyek Tava veszi körül, mely az ezüstön kívül minden más anyagot szétmar. A verseny hosszú küzdelmei során Hirót az Erősek leghatalmasabbjának, Hiszár a fürgék legügyesebbjének, Hikar pedig a Szívósak legkitartóbbjának bizonyul, Hős Hibor azonban mindhármukat egyszerre legyőzi. Barnabás viszont őt is kihívja, és káprázatos győzelmet arat fölötte, nem utolsósorban bűvös kardja, Kamonda révén. Atráskó felismeri a győztes szeméből, hogy ő nem más, mint maga Barnabás, így a keresőexpedícióra sincs szükség. Soha nem látott ünneplés fogadja őt.

Sárkány Hős Hibornak

Atráskó elmondja Barnabásnak, hogy amikor a Varázstükör Kapuban látta őt, még kövér volt és sápadt; Barnabás viszont úgy emlékszik, mindig is olyan volt, mint most. Atráskó meglepődve veszi tudomásul, hogy most Barnabás viseli AURIN-t, s így Barnabás szükségét érzi, hogy bebizonyítsa: olyan tehetsége is van, amit nem az Ékszernek köszönhet, s amire a jelvény birtokában sem lenne képes senki más: történeteket kitalálni. Az amargantiak gazdag ugyan a mesekincsük, de véges. A fiú felajánlja, hogy nekik adja minden történetét egyetlen történet formájában, amely az amarganti könyvtár történetét mondja el. Ebből megszületik a város őstörténete: az örök-síró aharárik mosták ki a földből rútságuk feletti sírásukkal az ezüstöt, és ők készítették a legcsodálatosabb filigránmunkával a várost, közepén a könyvtárral, amely Barnabás összes történetét őrzi. Mindezt a lakók a valóságban is megtapasztalják. A fiú a bejáratot őrző kő feliratát is megfejti, amely egyetlen pillanatban százévnyi fényt képes kisugározni. Nevet ad neki (Al’Csahir), és feltárul előtte a könyvtár.

A három lovag hűséget fogad Barnabásnak. A fiú, hogy Hős Hibor kimutathassa hősiességét, egy újabb mesével rémes, repülő szörnyet alkot számára, aki elrabolta Oluda hercegnőt, s akit csak válogatott nehézségek árán tud majd elpusztítani. – Atráskó ráébreszti Barnabást, hogy előbb-utóbb haza kell térnie, hogy meggyógyítsa saját világát, s elindulnak, Barnabás Nyiha hátán.

Az aharárik

Útjukat, bár Barnabásnak ekkor még nincs fogalma róla, a fiú vágyai határozzák meg, és mivel szíve mélyén az Elefántcsonttoronyba vágyik, arra tartanak. Barnabás rádöbben, mekkora felelősség nyugszik a kezében, s hogy tetteinek hosszú távon is hatása van. Rémséges szörnyek létrehozója helyett inkább „Nagy Jótevőként” szeretne bevonulni Fantázia történetébe.

Atráskó nyugtalanul veszi észre, hogy Barnabás egyre kevesebbre emlékszik abból, amit maga mesélt neki korábbi életéről, s egyre kíváncsibb lesz Barnabás múltjára, amely napról napra töredékesebbé válik, ezáltal Barnabás is egyre csökkenő eséllyel térhet vissza oda, ahonnan jött. Atráskó azt is felismeri, hogy Barnabásnak mindig akkor esik ki egy-egy újabb emléke, amikor kíván valamit AURIN-nal: a jelvény megmutatja neki az utat, de elveszi előle a célt.

Egyik éjjel, egy barlangban megszállva az aharárik csukladozó sírására ébrednek. Barnabás megkönyörül szégyenükön és nyomorúságukon, és azt kívánja: váljanak reggelre pillangókká, aharárikból salabókokká, örök-sírók helyett örök-nevetőkké. Barnabás boldog tudattal hajtja álomra fejét, de reggelre kelve azt látja, hogy a bolondos pillangók nekiálltak szertelenségükben elpusztítani minden ezüstöt, amit az aharárik keserves munkával hoztak elő a földből és formáltak törékeny filigránná. A fiú rádöbben: nem olyan egyszerű jót cselekedni.

Az útitársak

Barnabásnak újabb emlékei tűnnek el, Atráskó pedig azt indítványozza: ne használja többé a jelvényt. Barnabás azonban nemcsak felejt, hanem egyre kevésbé kíván hazatérni, és rossz néven veszi barátja tanácsát. Az utazók azt veszik észre, hogy akárhogy is próbálnak tájékozódni, mindig ugyanoda lyukadnak ki. Nyiha, a szamáröszvér árulja el a fiúnak a jelenség okát: mióta Barnabás nem kíván semmit, Holdgyermekhez sem kíván eljutni, így nem is juthatnak előbbre. Barnabás ezért kihirdeti, hogy az uralkodó lesz az úti céljuk. Ezt a többiek megütközéssel fogadják, mivel a királynővel mindenki csak egyszer találkozhat életében, ám a fiú ragaszkodik tervéhez, mondván: vissza kell neki adnia a jelvényt. – Számos különös, új jövevény csatlakozik a társasághoz, akik mind a legnagyobb tisztelettel köszöntik Barnabást.

A Látó Kéz

Útjuk kísérteties, vészjósló vidék felé vezet, amelyet húsevő növények vesznek körül. Barnabás rossz néven veszi, hogy a többiek tanácsokkal traktálják őt, mint egy gyermeket. Új kívánsága: hogy veszélyes és félelmetes legyen. Abba sem egyezik bele, hogy letérjenek az útról, noha megtudja, hogy itt, a Látó Kézben él Fantázia leghatalmasabb és leggonoszabb varázslónője, Xaida. Atráskó a Barnabásban lezajlott negatív változások nyomán azt javasolja, adja át neki AURIN-t, mert neki nem volt ártalmára; ő megkereshetné Barnabás számára az utat, s így visszajuthatna a saját világába. Barnabás azonban féltékenységnek véli a gesztust, és közli, hogy nem is kíván hazatérni többé.

Az útitársakat közben támadások érik, néhányukat lefegyverzik és elhurcolják. A Látó Kéz úrnője megadásra szólítja fel Barnabást, hogy rabszolgaként szolgálja őt, s ha ellenkezne, akkor barátai másnap reggel kínhalált halnak. Azt a tervet eszelik ki, hogy látszólag elvonulnak, de páran közülük titokban kiszabadítják a foglyokat. Atráskó – Fuhur segítségével – Barnabás álcájában magához csalogatja az őröket, miközben a valódi Barnabás felmászik a várba, és behatol. Rátalál a rabokra, kiszabadítja őket, s a rájuk támadó őröket az észvesztő gyorsasággal pergő Kamonda révén pusztítja el. Mint kiderül, a hatalmas őrök csupán páncéllemezekből állnak, belsejük pedig teljesen üres. A fiú felkeresi végül varázstermében Xaidát: tekintete talányosan és zavarba ejtően fénylik. A nő aláveti magát a fiúnak, és felajánlja, hogy tanulni fog tőle – sikeresen leveszi a lábáról Barnabást –, így a fiú elfogadja szolgálatát, és magával hívja a királynőhöz.

A félrevonult tábor mellé, mint kiderül, Xaida még előző éjjel elküldött a maga számára egy hintót a rejtelmes fekete hordozókkal. Atráskó felismeri, hogy minden Xaida tervei szerint alakult, és Barnabás győzelme csak látszólagos, de mikor ezt a fiú tudomására adja, ő felháborodva utasítja vissza, hogy „elvitassa győzelmét”; elküldi barátait, így ők a menet végén haladnak tovább.

Barnabás egyre szorosabb kapcsolatot épít ki a magát teljesen megadó varázslónővel, és megtudja tőle, hogy fekete páncélú őreit nem más irányítja, mint az akarata, mégpedig azáltal, hogy üresek. Xaida lebeszéli róla a fiút, hogy hű öszvére hátán lovagoljon, s ő valóban el is bocsátja állatát. Egy övvel is megajándékozza Barnabást, mely láthatatlanná teszi: a fiú nevet ad neki (Özlár), így a sajátja lesz. A nő kioktatja, hogy még mindig túl fontos neki a barátság, és elhinti benne a gyanút, hogy Atráskó el akarja rabolni tőle a jelvényt.

A Csillagkolostor

Barnabásban új kívánság születik meg: ő akar lenni Fantáziában a legnagyobb bölcs, mindenen felül álló, megközelíthetetlen és érzés nélküli. Nemsokára hat jókora bagoly keresi fel őt, akik felkérik, segítsen uraiknak, a három Mélyen Töprengőnek választ adni nagy kérdésükre. Barnabás magával hívja Atráskót és Xaidát, s velük együtt meglátogatja a Gigán Csillagkolostort, a Tudás szerzeteseinek lakhelyét. A három Mélyen Töprengő közül Uzsdunak, a Sejtelem Anyjának bagolyarca van, Sikrió, a Látás Atyja sasfejet visel, Jizsópnak, az Okosság Fiának pedig rókafeje van. Három egymást követő napon teszik fel három kérdésüket: „Micsoda Fantázia?” – Barnabás válasza: „Fantázia a Végtelen Történet.” „Hol van ez a Végtelen Történet megírva?” – „Egy rézszínű selyembe kötött könyvben.” „Hol található ez a könyv?” – „Egy iskolaépület lomtárában.” A bölcsek nem értik meg a választ, és arra kérik a fiút, engedje látniuk az igazságot. Barnabás ezért másnap a kolostor kupolájának tetején előveszi az Al’Csahir követ, melyet Amargantból hozott, kimondja visszafelé a nevét, és az, amint szétsugározza százévnyi fényét egy vakító pillanatig, felmutatja a lomtárat, ahol a Végtelen Történet található. A három bölcs pedig ezek után újabb nézeteltérésre jut abban, melyik kitömött lényt látták a lomtárban: sast, baglyot vagy rókát. Barnabás magukra hagyja őket a válasszal, miszerint mindhármuknak igaza van – s ezzel megveti egy sok-sok évvel későbbi újabb véleménykülönbség alapját.

Az Elefántcsonttorony körül vívott csata

Menetük már egészen megközelíti az Elefántcsonttornyot, de arról értesülnek, hogy a Holdgyermek nincs a toronyban, és senki nem tudja, hol lehet. Barnabás felcsatolja oldalára a bűvös övet, és láthatatlanul felkeresi Atráskót és Fuhurt. Megtudja, hogy barátja el akarja lopni tőle a jelvényt, így csapdát állít nekik, és reggelre el is fogja őket, s örökre száműzi kettejüket. Xaida elismeréssel nyugtázza tettét, és meggyőzi róla Barnabást, hogy a királynő örökre elhagyta Fantáziát, és nem más, mint Barnabás lesz az utódja – hiszen ő mentette meg és alkotta újra a birodalmat –, s épp ez a fiú Valódi Vágya. Ő nekiáll, hogy elfoglalja a palotát, és megpróbál feljutni a torony csúcsát képező magnóliapavilonba, de oly meredek a fala, hogy kudarcot vall. Megparancsolja, hogy vágjanak bele lépcsőket, s a tanácsadók reszketve bár, de engedelmeskednek. Fantázia minden országába elküldi a hírt, hogy meghívja egy-egy képviselőjüket koronázási ünnepélyére. Megkísérli Holdgyermeket is megidézni, de nem jelenik meg. A magnóliapavilonba való behatolás minden kísérlete kudarcba fullad. A hírnökök azzal a hírrel térnek vissza Fantáziából, hogy sokan megtagadják a részvételt, sőt lázadást terveznek. Xaida leszámolásra buzdít.

A koronázási ünnepség hosszas ceremóniája közben megérkezik a lázadók serege, és hosszas csatákban ütköznek meg Barnabás seregével. Atráskóéknak sikerül bevenniük az Elefántcsonttornyot, és Barnabással is szembekerül. Kamonda nem segít neki Atráskó ellen harcolni. Ő erővel húzza ki, ám dermesztő csikorgás jelzi számára, hogy megszegte Szörszörénynek tett ígéretét. Atráskó megsérül, serege menekülni kezd, Barnabás viszont nem boldogságot, csak keserűséget érez a győzelemtől. Az Elefántcsonttorony, mint valami máglya, fokozatosan összeomlik, a magnóliapavilon szirmai tágra nyílnak, és látni engedik, hogy üres belül – majd elnyelik a lángok. Barnabás elszáguld egy fémparipa hátán az éjszakába.

A Régi Királyok Városa

Paripája egy ponton azonban széthullik alatta, s a fiú egy különös, kusza városba kerül, mely egészében az őrület benyomását kelti. Lakói nem beszélnek, csak egy kis majom, Argax tud felvilágosítással szolgálni, aki elmondja, hogy ezt a helyet a Régi Királyok Városának lehetne nevezni, mivel akik benne élnek, egykor mind Fantázia királyai voltak, vagy azok akartak lenni. Olyan alakok ezek, akik nem találtak vissza a saját világukba: eleinte nem is akartak, most pedig nem is tudnak már – mivel utolsó kívánságukat másra használták fel. Sokan ezernél is több éve vannak itt, de olyanok maradnak, amilyenek voltak; számukra nem változik többé semmi, mert ők maguk sem képesek már megváltoztatni magukat. Kétféle lény akad a városban: azok, akik fokozatosan szórták el emlékeiket, s mikor az utolsót is elvesztették, AURIN sem teljesítette többé a kívánságaikat, és maguktól jöttek ide; valamint akiknek sikerült királlyá lenni, de ekkor egy csapásra elvesztették minden emléküket, s AURIN ugyanúgy nem tudta őket szolgálni. A körülöttük mozgó bolondok egyre ijesztőbbek Barnabás számára. Vannak, akik betűkockákkal játszanak, melyekből a végtelen idők során előbb-utóbb minden történetet kiraknak, még azt is, ami most éppen elhangzik. A fiú szorongva értesül róla, hogy már nem sok kívánsága lehet hátra, és olyanokat kell találnia, ami visszaviszi hazájába. Ezúttal még sikerül kikeverednie a városból. – Egyre csak az Atráskó elleni baklövése jár az eszében, s eltemeti a földbe Kamondát.

Alig maradt ereje kívánni, s akarattal nem is hívhat elő kívánságokat: azok csak legmélyebb mélységeiből törhetnek elő, mint minden szándék, akár jó vagy rossz. Új kívánsága abban áll, hogy befogadja őt egy csoport, akár úgy, mint a legkisebbet, aki magától értetődően részt vesz a közösség életében. A Köd-tenger partjára érkezik. A partján várost talál, melyben hallgatag, csoportokban élő népek élnek; a város neve Iskál, más néven Kosárváros, lakói pedig az iskalióták. Könnyen befogadják Barnabást, aki névtelenségbe burkolózik, bár a többieknek sem számít, hogy külön nevük legyen. A Köd-tengeren való utazáskor senki sem tudja, meddig van úton, és hova érkezik. Átjutni rajta csak a helybéliek saját módszerével lehetséges: a parancsnoki hídon összegyűlnek páran, és lassú, hangtalan mozdulatok és egy egyszerű, lágy dallam mellett megkísérlik képzelőerejüket tökéletesen egyesíteni – ez szolgáltatja a hajtóerőt. Barnabás beáll közéjük, és rádöbben, hogy köztük nincsenek egyének, így mindenki pótolható. Az iskalióták közt harmónia van, de nincs szeretet. A fiú vágyni kezd rá, hogy ne csak úgy szeressék, mint egyet a sok közül, hanem mert éppen olyan, amilyen. Sikerrel partot érnek, s ő elindul az elé táruló rózsaligetben.

Ujuóla asszony

Xaida eközben rádöbben, hogy a fiú a Régi Királyok Városában járt, s ezzel elveszett számára, akár ottragadt, akár elmenekült onnan, mert többé nem kívánja a hatalmat. Páncélos óriásai nem engedelmeskednek többé neki, tovább menetelnek, keresztül Xaidán, és csak akkor torpannak meg, mikor a varázslónő kilehelte a lelkét; ez a hely azóta is elátkozott hírében áll. – A három lovag, aki hűségesküt tett korábban Barnabásnak, nem akarja feladni uruk keresését, és három különböző irányba indulnak.

Barnabás eközben „A Változ-lakhoz” ér: egy mókás, gömbölyded házhoz, mely állandó, lassú változáson megy keresztül. Egy szép, női hang hívogatja a házba, mely ételt, italt, békét és elfogadást kínál; gazdája élvezetes gyümölcsökkel kényezteti. Amint a fiú nekilát enni, a nő mesélni kezd: a Kislány Királynő halálos beteg volt, de megmentette egy kisfiú, akinek ezért minden kívánsága teljesült; hosszú utat járt be, fokozatosan elvesztette emlékeit, s végül szinte teljesen fantáziabelivé vált, de a Valódi Vágyát még mindig nem ismerte. Ezért kellett eljutnia a Változ-lakba, mely régóta őrá várt, s amely nemcsak maga változik, hanem azt is megváltoztatja, aki benne lakik: ő ugyanis mindig csak más akart lenni, mint aki volt, de nem akarta önmagát megváltoztatni. A nő Ujuóla asszony; a gyümölcsök növekedése az ő boldogságát tükrözik, szomorúságát pedig hervadás jelezné; hervadva és újjáéledve támad újjá és marad fenn generációkon át. A háznak is önálló akarata van: Barnabás újra gyereknek érezheti benne magát, s átadja magát a vendéglátók szerető gondoskodásának. Megtudja, hogy a kívánságok útja, amelyen járt, soha nem egyenes, de az az ő saját útja volt. Csak akkor térhet vissza, ha megtalálja a Forrást, amelyből az Élet Vize fakad – ez Fantázia legtitkosabb helye. Fantázia határán fekszik, mely nem kívül van, hanem belül; innen meríti a királynő is minden hatalmát, de ő maga soha nem juthat el oda. Barnabás ezt már csak az utolsó kívánságával találhatja meg. A fiúban, amint a ház vendégszeretetét élvezi, lassan kialakul az újabb, s egyben az utolsó vágya: hogy ő maga is tudjon szeretni. Erre pedig akkor lesz majd képes, ha ivott az Élet Vizéből, s mikor rajta keresztül visszatér az emberi világba, másoknak is visz belőle magával. Utolsó kívánsága megszületésével utolsó emlékét is elveszti: apját és anyját; már csak a nevére emlékszik többé. Elérkezik az ideje, hogy elhagyja a házat.

A Betemetett Képek Bányája

Útja Yor tárnódja felé vezet, aki hómezőn, a tökéletes csendben él. A föld alatt, a Betemetett Képek Bányájában az emberi világ elfelejtett álomképeit őrzi – ezekre épül Fantázia fundamentuma. Barnabásnak a mérhetetlen mennyiségű álomkép közül kell megkeresnie egyet, amely a sajátja, mivel csak akkor ihat az Élet Vizéből, ha válaszolni tud kérdésére: kit akar szeretni. Ehhez azonban az utolsót is el kell felejtenie, amije van: önmagát. Barnabás sorra járja a hómezőn kiterített képeket, de egyet sem ismer fel közülük. Megtanulja Yor életét élni: csendben, lassan, elővigyázatosan, s egy napon maga is leereszkedik a bányába. A fénylő kővel, Al’Csahirral könnyebb lett volna válogatnia közülük, így azonban vaksötétben kell végeznie a dolgát, és csak a felszínre hozva nézheti végig a képeket, nem talál-e köztük olyat, amit megismer. Hosszú időn át dolgozik a bányában, s egy napon felfedez egy képet egy fehér köpenyes férfiról, aki gipsz fogsort tart a kezében – apját már nem ismeri fel benne, de mélyen felkavarja a látvány. S ekkor megtapasztalja a rátörő szeretet hullámát, mely feltornyosul benne, mint egy szökőár, és elfelejti az utolsót is, amije volt: a nevét.

Elbúcsúzik Yortól, s ő felhívja a figyelmét, vigyázzon a képre, mert ha ezt elveszíti vagy eltöri, semmije nincs többé Fantáziában. Útközben hirtelen sötét felhőt pillant meg: a salabókokat. Azt követelik tőle, hogy adjon nekik célt, mert így semmi értelme nincs már az életüknek, még játékszabályokat sem ismernek. Magukkal akarják vinni Barnabást, hogy a vezetőjükké tegyék, vagy pedig hogy visszaváltoztassa őket aharárikká – s a bömbölésük közben porrá zúzódik a fiú képe. Két alakot pillant meg a távolban: Atráskót és Fuhurt.

Az Élet Vize

Barnabás leveszi melléről a jelvényt, és leteszi Atráskó elé a hóba. AURIN ekkor vakító fénnyel felszikrázik, s Barnabás egy kupolacsarnokban találja magát, mely akkora, mint az égbolt, az egymás farkába harapó kígyók pedig ennek közepét fogják közre, mint két óriási városfal. A két kígyó, a fekete és a fehér, kölcsönösen fogva tartja egymást – így elhárul a romlás, amit előidézhetnének –, s közben az Élet Vizét őrzik. Bejutni azonban nem engedik a látogatókat. Nevüket kérdezik, de ezt csak Atráskó és Fuhur tudja. A kígyók nem engedik be emlékezés nélkül Barnabást. Atráskó azonban elmondja, hogy minden emlékét megőrizte helyette, és mint barátja vállalja, hogy helytáll érte. A kígyók Atráskó sebére is rákérdeznek; ő válaszol: mindkettőjüknek igaza volt, és mindketten tévedtek; Barnabás pedig önként vette le az imént AURIN-t. A kígyók végül beengedik őket. Barnabásról útközben minden lépésnél lefoszlik egy csodálatos fantáziabeli adomány, újra a régi, alacsony, kövér, félénk kisfiú lesz; ruhája is eltűnik róla. A tökéletes bizonytalanság állapotában beleugrik a vízbe, s ráébred újból, ki ő és hova tartozik. Eltölti a szeretni tudás öröme, mely élete végéig vele marad. Atráskó nem megy be a vízbe, de felismeri a helyet: itt járt, amikor Nagy Keresésről visszatérve pihenni és felépülni küldték őket. Felismeri Barnabást is olyannak, amilyennek a Varázstükör Kapuban látta. A szemközti kígyófej is megnyílna, de csak akkor engedi át a fiút a saját világába, ha befejezett minden történetet, amelyet Fantáziában elkezdett. Atráskó ezúttal is kisegíti: átveszi tőle a történeteit. Atráskó a sárkánnyal visszatér Fantáziába, majd Barnabás is beugrik a szemközti ajtón, melynek túloldalán a sötétség tátong.

Újból a lomtárban találja magát, takarói között; ruhái még nedvesek az esőtől. Eltökéli magában, hogy visszaviszi a könyvet Korándi úrnak, ám sehol nem találja. Kilencet üt a toronyóra, de tanítás nincsen. A bejárati kaput zárva találja, így egy ablakon keresztül mászik ki; hazarohan apjához, s ő kitörő örömmel fogadja. Kiderül, hogy csak egy napot volt távol, s apja egész nap és egész éjjel kereste. Barnabás beszámol neki mindenről, amit átélt; világossá válik számukra, hogy ettől fogva minden másképp lesz közöttük.

Apja másnap felajánlja neki, hogy ünnepeljék meg együtt a visszatérést, a fiúnak viszont első dolga, hogy elmondja Korándi úrnak: elvesztette a könyvét. Úgy is tesz, de az antikvárius határozottan közli: ilyen könyve soha nem volt. Barnabás neki is elmeséli a történetet. Korándi úr arra jut, hogy a könyv nem az övé, nem a fiúé, de nem is másé, hanem maga is Fantáziából való lehet, és talán épp valaki más tartja a kezében és olvassa. Mint elmondja: vannak, akik soha nem jutnak el Fantáziába, vannak, akiknek sikerül, de ott maradnak, s olyanok is akadnak, akik eljutnak, és vissza is térnek onnan – ők hoznak gyógyulást mindkét világnak. Korándi úr bevallja, hogy ő is járt már Fantáziában, ismeri a királynőt, bár más néven, de nem A Végtelen Történet révén jutott el oda: mert minden igazi történet Végtelen Történet – és a falon sorakozó sok-sok könyvre tekint. Mi több, nem csak könyvek segítségével lehet Fantáziába jutni. A királynővel valóban nem lehet többször találkozni, de a titok abban áll, hogy ha egy utazó új nevet ad neki, akkor viszontláthatja, ahányszor akarja, s ilyenkor minden alkalom az első és egyetlen lesz újra. – Barnabás megígéri neki, hogy újra eljön hozzá, kiszalad apjához, és Korándi úr megjegyzi: ha nem téved, jó néhány embernek fogja még megmutatni az utat Fantáziába, hogy az Élet Vizét elhozzák nekünk. És Korándi úr nem tévedett – de „ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor”.

2007. május 23. 23:09:31   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

A Momo elsősorban az időről szól, és ha szívünkre tesszük a kezünket, bevallhatjuk, hogy abból a legtöbbünknek valami furcsa módon egyre kevesebb van. Márpedig Ende itt azt írja, az idő ott lakozik, ahova az imént a kezünket tettük. És ez a mese arról szól, mi történik az életünkkel, hová lesz az időnk.

Az időtolvaj szürke urak lopják el, és mi tehetünk róla, mi engedtük meg nekik. De ezt nem korholásként írja Ende.
Ő csak mesél, ahogy csak a legnagyobbak tudnak. És a mese főszereplője Momo, egy borzas hajú kislány, akiről senki nem tudja, hogy került oda, ahol találkozunk vele: egy dél-olaszországi amfiteátrum romjai közé, egy kisváros mellé.

De felbukkanását követően egyre többen és többen járnak ki hozzá, s lesznek barátai, mert Momo olyasmit tud, amit csak nagyon kevesen: hallgatni. Teljes odaadással, figyelemmel és érdeklődéssel.
Mellette mindenki megbékél, gondolatai szárnyra kelnek. Nem csoda, hogy előbb-utóbb útjába kerül a szürke uraknak, akik elcsalják az emberek idejét.

Ám Momot nem lehet olyan könnyen kiiktatni, pláne, ha egy különös teknős és a még különösebb Hora mester vannak segítségére. Végül aztán Momonak kell megmentenie az emberek idejét, és ez persze nem könnyű vállalkozás.

Különösen lenyűgöző az a szinte mitikus kis mese, amit Gigi mesél Momo-nak. És amellett, hogy krimiszerűen izgalmas kalandok sora vár Momo-ra, annyi finoman megfogalmazott bölcsesség van a könyvben, amennyit sok ezoterikus vagy tudományos-filozófikus munkában sem találni.
Szimbólumokban gazdag, mély jelentésű, egyszersmind néhol szinte költői szöveg ez; elbűvöli az olvasót.

És szeretném azt hinni, hogy ez a könyv, ha csak egy kicsit is, de segíthet olvasóinak is visszaszerezni elrabolt idejüket

2007. május 23. 01:29:02   -   még nincsenek kommentek
Kategóriák: gondolatok, versek, eszmék Pontszám: Jelentkezz be a szavazáshoz!

- írja Margesz

Elegem van! Az összes ember a Földön egy gennyláda! Az összes és nincs kivétel. Az egyik azért szenved, mert tetszek neki, de egy kis mulya, hogy ezt elmondja, a másik azért szenved, mert több akar lenni, mint ami. Mindenki a saját kicsi problémájával van elfoglalva és nem veszik észre azt, hogy a mások gondja nagyobb, mint a sajátjuk. Ha ezt észrevennénk, akkor sokkal jobb lenne a világ. Teljesen más lenne a világ. Ha többet tőrödnénk egymással, mint magunkkal, akkor nem lennének háborúk, nem lenne éhezés, satöbbi.

Beszélnem kellene valakivel erről a sok nyomasztó dologról, de senki nem hallgat meg. Nem tudok senkivel erről beszélni. És pont a fenti ok miatt. Mivel mindenki a saját énképét alakítja, nem képes arra, hogy másnak segítsen.

Teáztam és próbáltam megnyugodni több-kevesebb sikerrel. Egy kis vámpír sztorit hallgattam az előbb, ami azt jelnti, hogy nem voltam egyedül. Hát nem is, de akkor sem társaság.

Szenvedek és elég látványosan. Elegem van azokból az emberekből is , akik azt hiszik, hogy fontosak, de közben nem is azok, csak egyszerűen ismertebbek. De tényleg nem fontosak, legalább is számomra nem. Utálom ezt az egész világot, minden vezetőjévek együtt. Mindegyik csak rosszat tesz a világnak, nem pedig fejlődésre sarkallja. Mindegyik csak hátráltatja a fejlődést, gátolja az emberi lehetőségek kibontakozását.