Az emberekben mindig megvolt a vágy, hogy legalább valamennyire megértsék az idő titkát. Már az ókorban sokan gondolták úgy, hogy az időt az örökkévalóság nélkül nem lehet meghatározni. Így vélekedtek a görögök is, akik szerint a gyermekeit felfaló Khronosz (az Idő) még Zeusznál is ősibb isten, vagyis szerintük az idő valamilyen módon az örökkévalóságból származott. Ezt a mitológiai hagyományt Platón filozófiai formába öntötte, amikor azt mondta Timaiosz cím? m?vében, hogy az idő az örökkévalóság mozgó képe. Egyik későbbi követője, a neoplatonista Plótinosz is valami hasonlót mond az Enneádészban, amikor az örökkévalóságot az idő mintájának, őstípusának mondja. Augustinus (Szent Ágoston), az első nagy rendszeralkotó keresztény teológus is sokat elmélkedett az idő fogalmának meghatározásán. "Ha kérdezik tőlem, akkor nem tudom, ha nem kérdezik tőlem, akkor tudom" – írja. A múlt már nincs, a jövő még nem létezik, a jelen pedig egy kiterjedés nélküli pont, megragadhatatlanul, végtelenül rövid pillanat a nemlétező múlt és a nemlétező jövő metszéspontjában. Szinte olyan, mintha nem is létezne az egész. Isten számára azonban a múlt, a jelen és a jövő egyaránt egyszerre és örökké létező valóság, számára a prófécia nem is "előre tudás", csupán tudás, hiszen az Örökkévalónak a jövő éppolyan valóságos, mint a jelen vagy a múlt – mondja Augustinus.

Az időt a Biblia is az örökkévalósággal összefüggésben vizsgálja. Isten Igéje arra látszik utalni, hogy az idő teremtett valóság, amely az örökkévalóságból származik, ezért alá van rendelve Istennek. 
A Szentírásban két olyan történetet is olvasunk, amelyben Isten megállította, illetve viszszafordította az idő folyását. Az egyikben Józsué öt kananeus király ellen harcolt a népével, amikor Isten megállította a természetes időt, hogy Józsué és serege be tudja fejezni a győztes csatát (Józsué 10:13). A másik történet Ezékiás király esete, akinek a kedvéért Isten visszaforgatta a napórán az árnyékot tíz fokkal (2Kir 10:11). De ezek után valaki azt mondhatná, hogy Józsuéék akkor is harcoltak, amikor a nap megállt, tehát az időnek eközben is telnie kellett. Valóban, egy másik időnek eközben is telnie kellett, de a Biblia az időről általában többesszámban beszél (idők, khronoi). Eszerint az idő olyan valóság, amelyen belül többféle idő, idősík is létezhet. 
Az idő és az örökkévalóság kapcsolatát a 102. zsoltár a következőképpen mutatja be: "Régente fundáltad a Földet, s az egek is a te kezednek munkái. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak." (26-28.) Eszerint a bibliai szövegrész szerint az idő legfontosabb jellemzője a veszteséggel járó változás, az enyészet ("elvesznek", "elavulnak", "elváltoznak"). Mivel a kozmosz alá van rendelve az időnek, ezért a benne lévő dolgok folyamatosan enyésznek el, Isten azonban nincs alárendelve az időnek, ennélfogva nála nincs veszteséggel járó változás, nincs enyészet ("de te ugyanaz vagy"). 
Az ember azért van változásnak, enyészetnek kitéve ebben a világban, mert elidegenedett saját lényegétől.