KISS IRÉN írása
A népéről holta után is gondoskodó, karizmatikus király eszméje a germán hagyomány Barbarossa-legendájában is megjelenik. Rőtszakállú /Barbarossa/ Frigyes német-római császár 1189-ben keresztes hadjáratra indult, és
egy esztendővel később Kis-Ázsiában egy megáradt folyóban lelte halálát. A német nép azonban nem tudta elhinni, hogy szeretett császára nem tér vissza többé. Halála után sok történet keletkezett arról, hogy Rőtszakállú Frigyes elrejtőzött, de ha országa veszélyben van, visszatér majd népéhez.
Kaiserlautern közelében van egy szikla, benne mély hasadék. Azt mondják, hogy egyszer valaki a hasadékba ereszkedett, s a hegy belsejében meglátta Frigyest harcosaival. A császár üzent népének, hogy hosszú idő múlva visszatér hozzájuk a földre.
Mások azt hiszik, hogy Thüringia Kyffhauser nevű hegyének barlangjában ül egy padon, kerek kőasztal mellett. Fején aranykorona, szemével pislog, vörös szakálla olyan hosszúra nőtt, hogy kétszer körüléri a kerek asztalt. Ha harmadszor is körüléri, Frigyes császár visszatér.
Minden száz esztendőben egyszer egy törpét küld a hegytetőre, hogy megnézze, röpködnek-e még a hollók a hegy körül. Amíg a törpe látja a hollókat, addig marad Frigyes császár a barlangban. Ha visszatér, felakasztja pajzsát egy száraz ágra: akkor az ág kizöldül, és jobb idők jönnek.
Ebben a látomásban a Barbarossát rejtő hegy megkövesedett Noé bárkájának
tűnik. A bibliai Vízözön-történetben is eredetileg nem galamb, hanem holló röppen föl a bárkából, hogy megnézze: van-e már szárazföld a láthatáron.
A száraz ág kizöldülése a barlangban ugyanolyan üzenetet hordoz, mint a Noénak vitt olajág: az apokaliptikus idők elmúltával új föld és új ég teremtetik, a szaturnuszi aranykor visszatér.
Barbarossa császár szaturnuszi eredetét vörös szakálla tanúsítja. A kerek kőasztal, amelynél ül, Föld-jelkép. A Földet háromszorosan körül érő vörös szakáll a Szentháromság működésének új ideje: egy új földi Éden megteremtésének pillanata. Mindezek a motívumok egy germán őshagyományban gyökerező Világkirályt rajzolnak meg számunkra.
János evangélista mondja a maga Jelenéseiben, az idők végén, az égi szent Városnak a Földre való alászállása után: „És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Imé az Isten sátora az emberekkel van/21:3/.
A hivatkozott sátor a Szaturnuszé mint anyagi világ-teremtőé, mivel a bolygók közül neki van sátor-jele. A Világkirály hagyománya másutt is jelen van a Bibliában: vezérelvét kezdetben a próféták, majd az egyházi rendalapítók képviselik. René Guénon azt feltételezi a maga, a tárgyban irt tanulmányában /Le Roi du Monde/, hogy ennek a titkos világközpontnak a kivetülései az újszövetségi Háromkirályok is, mint az egyházi, a világi és a földöntúli elv képviselői. Amikor a betlehemi Gyermeknek hódolnak, királyként, épként és prófétaként üdvözlik őt.
Ugyanez a hagyománykutató metafizikai írásaiban véli: ha azt mondják, hogy a Világkirály képviselője elrejtőzött, és a korszak végén visszatér, az nem jelent mást, mint hogy Krisztus a Mennyben tartózkodik addig, amíg újra el nem jön. Guénon úgy látja; hogy a Világkirály megnyilvánulásainak csak időbeli és térbeli korlátai vannak, és ennek a földöntúli uralomnak minden földi hatalom csak jelképes tükre.
Egy délszláv monda Mátyás király végső harcát ábrázolja a túlerővel szemben. Most egy hársfa árnya nyújt menedéket a maroknyi csapatnak, majd pedig a budai hegy jótékonyan kitárja ölét, megnyílik a kis csapat előtt. Egy kerek kőasztalnál - a Kerek Asztal lovagjaiként - aludhatnak ítéletnapig, mígnem üt az óra, felébrednek, kizöldül az a régi hárs és a világ összes királya odakint várakozva ünnepli ezt az újjászületett Mátyást.
Ő lesz ugyanis a világ összes népének királya, és egy hit uralja a Földet. Lényegében Krisztussá válik.
Nem nehéz fölfedezni a kapcsolatot a Mátyás királyunkkal kapcsolatos apokaliptikus várakozások és a barbarossa-mítosz között. Corvin Mátyás, mint igazságos bíró, méltán azonosulhat a Végítélet bírájának szellemével.
Régen a birodalmak urai a maguk módján még eljátszották a Világkirály földi szerepét, a modern alkotmányos monarchiák azonban már csak torzképei a régi szerepkörnek. Asszíria királyának címe még a következő volt: „a nagy király, az erős király, a világmindenség királya, a négy világtáj királya. Az iráni uralkodók címe pedig a királyok királya volt. Napjainkra ezt az eszmét fokozatosan a világállam vagy világkormány eszméje váltotta fel.
Úgy tűnik, ennek a látszólagos uralmi személytelenségnek csak a végidők apokaliptikus eseményei, a kataklizmák vetnek véget. A jövendölések szerint ennek a korszaknak a végén a Világkirály - Krisztusként - teljes dicsőségében kell visszatérjen. új neve: a Béke Fejedelme.
János jelenéseinek végén a nagy parázna elnyeri büntetését és a Bárány a maga menyegzőjére készül. Pál evangélista a következő leírását adja a Pantokrátornak: „És látom, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hívatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik./i9:11/
A fehér ló ugyanolyan Telihold-jelkép, mint amennyire a Pantokrátor jáspis-trónusa is az. Ezt a különleges lófajtát nemcsak a honfoglaló magyarok kedvelték: a hunokon túl - Hérodotosz leírása szerint - Kürosz perzsa király is szent fehér olyakat tartott. Az iráni mitológiában Tistrja termékenységisten a Szíriusz megtestesülése, a csillagok vezére. Aranyzablájú fehér ló alakjában harcol Apaosa, a szárazság démona ellen. A magyaroknál, az ó-irániaknál és a thrákoknál a királyság-eszme jellegzetes eleme volt a fehér ló, mint az uralkodó isteni eredetének jelképe. Az egyik székely törzs mindmáig egy fehér kancától származtatja magát. A kelta mitológiában Embar pegazus Manannan tengeristen fia.
Az Apokalipszis látomásaiban áttételesen szereplő Pegazus csillagképet az arabok „nagy lónak, a görögök Hipposznak nevezték. Ez a Vízöntő és a Halak csillagképe mellett található az égbolton. Az asztrológiai hagyomány szerint Magyarország a Nyilas - a keleti zodiákus szerint a Ló - jegy uralma alatt áll. A manysiknál a Fehér Ló áldozat, és egyben Isten-hordozó. A magyar mitológia Fehérlófiát a gonoszság szörnyeinek legyőzése után griff ragadja a magasba. Egy régi magyar szarusótartón kilenc ágú, vagyis a Szíriuszhoz kötött világfa-faragvány 1átható. Az alsó szinten lovak, csikósok és tanyák vannak kifaragva, fölöttük két, egymás felé forduló ló. A Világfa tetején Telihold, a zodiákus tizenkét jegyével. A lovak száma öt, a Föld számával megegyezően.
„És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng, és az ő fején sok korona: az ő neve fel van írva, amit senki nem tud, csak ő maga.
És vérrel hintett ruhába van öltöztetve, és a neve Isten igéjének neveztetik.
És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve./19:12,13,14/
A Pantokrátor fején a sok korona mindazon bolygókat jelenti, amelyeken uralkodik. A vérrel hintett köntös azt jelzi, hogy a Megváltó a végidőkben is hatalmas áldozatokat kénytelen hozni a világ megváltásáért.
És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat: és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel: és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: Királyoknak Királya és Uraknak Ura./I9:15,16/
A Pantokrátor szájából kijövő éles kard annak Logosz-minőségére utal, amely hatalom jelen esetben az Ítélőbíróé. A pogányok vasvesszővel való legeltetésének felvállalt feladata arról tanúskodik, hogy a Pantokrátor a Napba öltözött Asszony fia, azaz maga az új világkirály. Ő az, aki legyőzi a fenevadat és társát, a hamis prófétát, és összes követőiket, és
mindezeket a kárhozottakat az Ítélet kénkővel égő tüzes tavába veti.
És az is ugyanő, aki új földet és eget teremt. Városa hatalmas Grál Kehelynek ható, kozmikus ékkő.
Ehhez a nagyhatalmú Világkirályhoz képest a székelyek Csaba királyfia nemzeti megváltónak tűnik. Egyénisége kétségtelen rokonságot mutat a régi székely mondák Demuzi nevű istenével, aki csaknem ilyen néven volt mezopotámiai termékenységisten /Dumuzi, Tammúz/. Minthogy anyja juhistennő, ő maga lényege szerint az istennő báránya. Kultusza része volt, hogy a hívek lisztet hintettek szét a mezőn, és azt vízzel locsolták meg.
Mereskovszkij írja a Kelet titkainak szentelt könyvében, hogy Tammuz misztériumainak Isten halála és feltámadása az értelme: a Bárányé, aki a világ bűneit hordozza.
Ugyancsak Wass Albert jegyezte le a Hadak útja című székely regét, melyben Csaba vezér felesketi a nemzetségfőket, hogy egy szép napon visszaszerzik Attila országát. Mikor, jó idő elteltével, hatalmas ellenség támadja meg a székelységet, „valahol távol, messze szittyaföldön, gyeppel benőtt hun sírok megnyíltak hirtelen. Csontváz-harcosok csontváz-paripákra szöktek s odafönt az égen a csillagok ezrei láncba fonódtak, úttá tömörödtek, s a csillogó-fehér égi úton nyargalva jött csontváz-serege élén Csaba vezér maga. Csillagot szikrázott hun lovak patája, s halálszagú szél süvítette a félelmetes intést:
- Ne bántsd a székelyt!
A betolakodó ellenség rémülten dobta el fegyverét a rettenetes sereg láttára, s menekült, mintha eszét vesztette volna. Székelyek népe megmentődött újra.
Azóta minden székely úgy tudja, hogy nagy veszedelem idején Csaba hunjai megjelennek odafönt az égi úton, s megmentik a haláltusáját vivó nemzetet. Akár Szent László megelevenedett váradi lovas szobra egy, a tatárok ellen vívott kemény ütközetben.
Szent Istvánnal kapcsolatban is számtalan legendát őriz a népi emlékezet. Ezek közül az egyik leginkább figyelemre méltó: a bánáti Arács községben még elevenen él a hit, hogy államalapító királyunk szabályos tizenhárom évente, neve napjának éjszakáján, megjelenik a helyi középkori templom romjai között. Lidércfények közepette aranypénzzel teli edényt szikráztat fel a kiváltságosak szeme előtt. Az izzó üst tartalmát azonban eddig még senki nem volt méltó magával vinni.
Mondják, maga Szent István is a romtemplom alatt fekszik. Egyszer egy kislánynak sikerült megtalálnia a hozzá vezető alagutat, és beszélnie vele. Azt mondta, még nincs itt az ideje, hogy eljöjjön ínséget szenvedő népének megsegítésére. A falu lakóinak addig is nincs egyéb feladata, mint hogy megőrizzék ezt a templomot.
István király személyét illetően sem lényegtelen látni: hogyan kapcsolódik a világkirály eszméje a szakrális királyság és a Szent Korona kérdésköréhez. Kocsis István azt vallja legutóbbi „Magyarország Szent Koronája” című tanulmánykötetében, hogy a beavatás teszi a szakrális fejedelmet. Szakrális királynak lenni annyit tesz, mint szüntelenül isten-ítélet alatt állani.
A szakrális királyt nem véletlenül nevezik Mátyáshoz hasonlóan igazságosnak, és így minden jó védelmezőjének. Nemcsak Isten akarata szerint uralkodik, de előbbi teljes támogatásával és védettségével is. Ezért nem tudja őt emberi erő megsemmisíteni. Az ilyen király tehát nemcsak Isten kegyelméből uralkodik, de Istennel egyetértésben, azaz akarata közvetítőjeként. Ezért életét már az örökkévalóságban éli.
A világkirály azonban a szakrális királyok között is az első. Uralkodóink közül elsősorban Szent László és Hunyadi Mátyás rendelkeztek a világkirály adottságaival. Az osztjákok Világügyelő Férfinak nevezik őt – valószínűleg ősi, mezopotámiai logikával. René Guénon szerint a világkirály ma – jobb híján – már csak azok gondolataiban létezhet, akik az emberiség sorsát irányítják.
Hamvas Béla ugyanőt kocsihajtónak nevezi, aki példa és világosság népe előtt. A középkori ember jobban hitt a szakrális királyban, mint a késő-ókori. Az újabb korok embere már nem ismeri fel a szakrális fejedelmet. Mindenféle álfejedelmet is elfogad vezetőjének, a hamis fényt összetéveszti a valódival. Isten elől a múlandóságba menekül, és csak a szakrális király emelheti őt egy új aranykorba.
Ebben a kegyelmi helyzetben a föld Isten tulajdona, a hatalommal pedig nem lehet visszaélni. A királyság alapja a hűség, amelyet Magyarországon a Szent Korona tana mentett át a középkorból a rákövetkező évszázadokba. Ez a hűség jellemezte a szkíta és a hun időket, az Árpád-kort, és jórészt az utána következő korokat is. Szent István ugyanis a szakrális királyt megillető hatalmat a Szent Koronára ruházta át. Így tudott a továbbiakban is érvényesülni az isteni akarat, a saját küldetéstudat és a szakralitás tisztelete.
Összefoglalva: történelmünkben a világkirály eszméje sajátos módon nem Atillánál, hanem Irnik vagy Csaba nevű fiánál jelentkezett először. Nem véletlenül volt ez így, hiszen a világkirály mítoszának lényege az apokaliptikus várakozás – csakúgy, mint az Újszövetségi Jelenések Könyvében. Atilla karizmája legkedvesebb fiában, a székelyek ősének is tekinthető Csaba királyfiban támadhat fel, majd holta után neki magának kell feltámadni, azaz seregével a Tejútról visszatérni a székely történelem szorongatott helyzeteiben. Ez történetünk székely „vérvonala”.
A magyar „vérvonal” Szent László életszentségét magától Krisztustól eredezteti – nem véletlenül viseli hermája a Megváltó arcvonásait. Ebben a szemléletben Mátyás, az igazságos bíró, csupán az egyik arculata a méltányos Pantokrátornak, vagy ha úgy tetszik – a végidőkben is uralkodó Szent Lászlónak, akinek még számos egyéb világkirályi tulajdonsággal is kell bírnia.
Kardja azonban csak egy van: Atilla kardja, amelynek a végidőkben fel kell ragyognia valamelyik erdélyi havason. Székely és magyar szakralitás – Csaba és László szelleme – ebben a kardban is találkozik.