Az élet a halál után mindnyájunk számára rendkívül fontos, nemcsak azért, mert egy napon mi is meghalunk majd, hanem azért is, mert a legfiatalabbakat leszámítva senki sincs közöttünk, aki ne veszített volna már el, - egy számára nagyon drága, nagyon fontos valakijét.

 

Ezért ha a halál utáni életre vonatkozó bármilyen információ érhető el, természetes, hogy igyekszünk azt megszerezni.

Az első gondolat, ami a fenti cím olvasása után mindenkinek eszébe ötlik: "tudhatunk-e egyáltalán valami biztosat a halál utáni életről?" Mindnyájunknak - a legkülönfélébb vallási területek tagjainak - különböző elméletekkel magyarázták ezt a témát, mégis ezen szekták leghívőbbjei sem hiszik igazán a tanokat, mert mindenki úgy beszél a halálról, mint "a rémség királyáról", s az egész kérdéscsoportot csak a titkok, a veszélyek szemszögéből képes nézni.

Bár olyan kifejezéseket használunk, hogy "elaludt Jézusban" - ennek ellenére feketébe öltözünk, gyászfátylat viselünk, fekete keretes értesítést nyomatunk, vagyis körülvesszük a halált a gyász és a bánat minden lehetséges jelével, vagyis mindennel, ami még rettenetesebbé, még feketébbé teszi. Őseinktől rossz örökséget vettünk át, hozzászoktunk a komor temetési szokásokhoz, és nem akarjuk mindezek borzalmát és abszurditását belátni. A korábbi századokban élt emberek e tekintetben bölcsebbek, és nem hozták összefüggésbe ezeket a rideg dolgokat a testi halállal, - részben, mert a temetéssel kapcsolatban sokkal ésszerűbb módszert alkalmaztak, amely nemcsak a halottat, de az élőket tekintve is lényegesen jobb volt, részben pedig mert nem ismerték azokat a szörnyű beidegződéseket, amelyek a lassú felbomlással voltak kapcsolatban. A régiek annak idején sokkal többet tudtak a halálról, mint mi, és éppen mert többet tudtak, kevésbé gyászoltak.

Az első, amit szem előtt kell tartanunk az, hogy a halál az élet tökéletesen természetes tartozéka. Ez alapállásunk kell legyen. Mert ha egyáltalán hiszünk az Isten mint szerető Atya létezésében, akkor tudnunk kell, hogy valami, ami minden ember számára közös sors, nem tartalmazhat önmagában rosszat, mert arra kell gondolnunk, hogy akár ebben, akár abban a világban tartózkodunk, mindig és mindnyájunkat a tenyerén őriz. Már maga ez a gondolat is meg kellene mutassa nekünk, hogy a halál nem rém, hanem egyszerűen egy újabb lépés fejlődésünk folyamatában. Nem lenne szüksége a teozófiának arra, hogy a keresztény világ számára bizonygassa, hogy a halál nem ellenség, hanem jó barát, ha a kereszténység nem felejtette volna el olyan nagymértékben a legjobb hagyományait. Ez már odáig jutott, hogy a sírhelyet, mint olyat szemléljük, amelyből "senki sem tért vissza", úgy tekintjük az elmúlást, mint egy ismeretlen és sötét borzalomba való távozást. Ehhez a problémához és még sok máshoz a teozófia jó hírt hirdet a Nyugat országainak. Azt a jó hírt, hogy odaát, a sír túlsó oldalán nem hideg és átláthatatlan mélység van, hanem fénnyel és élettel teli világ, amelyet olyan pontosan, teljesen és világosan megismerhetünk, mint szülővárosunk utcáit.

Pontosan úgy teremtettünk mi is magunk számára félelmeket, ahogyan azok a gyerekek, akik kísértethistóriákkal rémisztgetik egymást, pedig csak a tényeket kellene tanulmányoznunk, és minden mesterséges "sötét" azonnal eltűnne. A halál nem a sötétség királya, nem kaszás csontváz, aki lekaszálja az életet, hanem sokkal inkább angyal, olyan kulcs birtokában, amely az eddiginél sokkal magasabb élet kapuját nyitja meg számunkra.

Természetesen most azt gondolhatják, hogy ez mind nagyon szép és költői, de honnan lehetünk bizonyosak abban, hogy ez így is van? - Ezt sokféle módon lehet alátámasztani. Több mint elég érvünk van azok számára, akik veszik maguknak a fáradságot, hogy utánajárjanak. Shakespeare állítása valóban rendkívül érdekes (Hamletnek megjelenik atyja szelleme) ha meggondoljuk, hogy ősidőktől fogva és minden általunk ismert ország irodalmában, az eltávozottak visszatértek a másvilágról és megmutatták magukat embertársaiknak. Ezeknek a jelenségeknek az igazolására is elegendő tanúságtétellel rendelkezünk. Volt idő, amikor divatba jött, hogy ezeknek az eseményeknek a hitelességét nevetségessé tegyék, manapság azonban ez már nem történik meg. Mióta olyan tudósok, mint Sir W.M. Crookes, a thálium fémelem felfedezője, Sir Oliver Lodge, a nagy elektro-szakértő, csakúgy, mint Mr. Balfour, Anglia miniszterelnöke olyan egyesület tagjaivá váltak, amely ezen jelenségek kutatását tűzte ki céljául, s melyben ők maguk is tevékenyen részt vettek, - már nem divat nevetni. Olvassák csak el ennek a "Pszichikai Jelenségek Kutatásával foglalkozó Társaság"-nak (Society for Psychical Research) a tudósításait, és megtalálják majd azokat a részeket, amelyek halottak visszatérését támasztják alá. Olvassanak olyan könyveket, mint Mr. Steads: "Igaz kísértethistóriái", (Real Ghost Stories) vagy Camille Flammorion: "Az ismeretlen" c. (L' Inconnu) művét, s egy csomó olyan jelenség magyarázatát találják majd, amelyek nem évszázadokkal ezelőtt, nem távoli földrészeken történtek, hanem itt, közöttünk, és olyan személynevekre is bukkanhatnak, akik tanúsítani fogják e jelenségek valódiságát, ha megkérdezik őket.

Továbbá a halál utáni élet mellett szól, a modern spiritizmus tanulmányozása. Tudom, nagyon sokan vannak, akik azt hiszik, hogy e területen csak csalás és ámítás lakozik, de én személyesen is tanúsíthatom, hogy nem így van. Előfordulhatott, hogy volt egyes esetekben csalás és ámítás, ugyanakkor azonban félelem nélkül állítom, hogy nagy igazság van benne, amit mindenki maga is fel fog ismerni, aki rászánja magát, hogy ezen dolgok felderítésére időt és türelmet áldozzon.

Ezekről a témákról is lehet számos irományt, könyvet tanulmányozni, de azt is lehet, amit én is tettem: közvetlen kutatásokat folytatni. Azonban sokan vannak, akik sem időt, sem fáradtságot nem akarnak ilyesmire áldozni - ez rájuk tartozik. Ha viszont nem akarnak utánajárni, akkor ahhoz sincs joguk, hogy kigúnyolják azokat, akik e jelenségeket látták, s ezért biztosak abban, hogy léteznek.

Az alátámasztó adatok harmadik vonala, ami a teozófia tanulmányozóinak a legkézenfekvőbb, hogy lássanak neki az önmagát kínáló közvetlen kutatásoknak. Minden emberben vannak olyan látens képességek, melyek ugyan egyelőre kezdetlegesek, de melyekkel a láthatatlan világot megélhetik, s mindazok, akik veszik is maguknak a fáradságot, hogy e képességeket kifejlesszék magukban, azok számára a síron túli világ nappali világosságban fog ragyogni. Jónéhány teozófiát tanulmányozó egyén már kifejlesztette magában ezt a belső érzékelést, és éppen az ő állításaikról szeretnék e könyvben beszámolni. Jól tudom, hogy egyetlen egyházi tanító sem fogja ezeket a halál utáni életről való egyéni véleményeket a saját maga számára felhasználni, mert nyilván azt feleli majd, hogy az Egyház ezt vagy azt - így vagy úgy tanítja, vagy hogy mit mond nekünk erről a Biblia. De azt sohasem fogja mondani, hogy: "Én magam ezt vagy amazt átéltem, láttam, és tudom hogy igaz."

A teozófia ezzel szemben abban a helyzetben van, hogy bizonyosságként állíthatja, közülünk sokan győződtünk meg személyesen ezekről a dolgokról, melyeket mi megtörtént eseményként messzemenőn ellenőriztünk, s amelyeket Önök újra kutathatnak és ellenőrizhetnek. Mi szívesen rendelkezésükre bocsátjuk tudásunkat, de szeretnénk hozzátenni, hogy ha a mi állításaink az Önök számára nem tökéletesen értelmesek, vagy elfogadhatatlanok, úgy ne elégedjenek meg ennyivel, hanem kíséreljék meg ezeket a dolgokat személyesen, és olyan alaposan kutatni, amennyire csak lehetséges. Csupán akkor lesznek ugyanis abban a helyzetben, hogy mások iránt ugyanolyan bizonyossággal állíthatják tételeinket, mint ahogyan azt mi most tesszük. Engedjék meg tehát, hogy a tényekre térjek rá, amelyek azon a kutatási módon, amelyről éppen szó van, alátámasztást nyertek.