A valóság felépítésében  domináns szerepe van a földi erőknek, a természeti erőhatásoknak, és az anyagnak. Az anyag-létet, az isteni-erők, időben zárt, önálló valóságot és annak egy részét, lét-erejükből megteremtették.

A szellemi erő Isten, természeténél fogva halhatatlan, minden korlátozás nélküli, legszabadabb tudat-erő”

…Igazsága, létezése, a változó anyagi valóság létéből, annak szükségszerű törvényszerű müködéséből, logikailag bizonyítható.”

Az élő anyag szellem- lelke, magában hordozza a hét isteni alapértéket; az igazat, a jót a szépséget, a legteljesebb szabadságot, saját akaratot, és a fejlődés képességét, amely megteremti benne „saját végtelenségének akarását” a legteljesebb szabadság igényét, amelybe ritkán fér bele a tökéletlenségének felvetése. Nem korlátozza önmagát, és ezzel az ember kifejlesztette önmagában egyediségét is.

Cselekedeteit, mindig a szelleme határozza meg. Vagy is a szellem a gyakorlati élet lélekáltali motorja. Ebből következően a tett embere, valamennyi szellem között a legrealisztikusabb.

Az emberi szellem és cselekvés alapvetően szabad, Istentől eredeztethető. A praktikus emberi cselekvés három fő dolgot igyekszik betartani, élet fentartásáért tesz meg mindent elsősorban, mindenkor becsületes, és tiszta érzelmekre törekszik. De ha a valóság, amelybe belevetett, ebben bármilyen formában akadályozza, akkor válik csak önzővé.

Ha visszatekintünk az emberiség történelmére, amely kiábrándító, mert olyan társadalmi rétegződést alkotott, amely nem a tehetségre és szorgos munkára épült, hanem az erőre, a hatalomra, amely lehetővé tette az embereknek anyagi javak szerinti megkülönböztetését. Ezzel megteremtette a güzűséget, hazugságot, csalást, lopást, az erőszak eszközeit, a kínzást, a gyilkolást és a hatalmak közötti tömeges mészárlást, a háboruk egyre fejlettebb és egyre több halált követelő borzalmait.

A legfőbb kérdés, amire válaszolni kellene; hogy igazából mi az ember, mi a világhelyzete és hivatása, van e létének szerepe, van e egyáltalán istentől elvárt kötelessége? Mert ha az isteni természet hét alaptörvényétől eltávolodott, és sajnos igen, akkor miképp lehetne visszavezetni az isteni eredetű természetéhez?

…Hiszen akkor az egész emberi létvilág felfogásunkat, újra kellene építeni, mert annyira átírtuk a lét-törvényeket. Ehhez viszont, a bölcsek segítségére lenne szükségünk. A kereső vagy csalódott ember a bölcsességbe kapaszkodik, mint filozófiába és élet felismeréséhez alkalmas tudományokba.

Egyrészt a filozófia  az, amely harmoniát akar és rendbe akarja tenni a mindenkor és minden tekintetben, sajnos korunkban is meglevő, káoszt. A filozófiai gondolkodás, okfejtés, olyan szellem, amely tudja mi történt és mi történhet. A tudomány pedig, az élet alkotóin keresztül képes felismerni azt a mozgató rugót, amely cselekvővé tette az életet.

A filozófia a létet-látó szellem, a válaszkeresés, és a felelet, a lét örök kérdéseire. De minden fáradozásuk ellenére ez eddig,  „valamilyen mértékben, talán mind annyiunknak, csak a halál jelenti a teljes lét-ébredést.” Mivel a filozófikus gondolkodók is, különbözőek aszerint, mely rétegből indultak, milyen vallás hatása alatt éltek, és van e bennük elég spiritusz ahhoz, hogy velük szembeszállva is, megfogalmazni képesek az igazságot.

A tudósok pedig? Nehezen akarnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy ez a bonyolult élő test, tulajdonképpen sokkal egyszerűbb okból müködik, és általa okosabb is, mint bármely emberi alkotásunk.

A létváltozás végtelen sora, kezdet nélkül lehetetlen viszont, elképzelhetetlen a vég nélkül is. A létváltozás végtelen sora jelen van, hisz megtapasztaljuk. De honnan van minden változásnak az oka? Isteni együtt müködés van jelen benne? Az eredeti Teremtő Isten Erők, nem feltétlenül kell, hogy jelen legyenek közvetlenül az alkotásban. Viszont mivel Teremtő Ok –ként tekintünk az isteni Erőkre, így a élet-teremtéskor részévé váltak a Létnek, mint Lélek, lét-többlet minőségben. S az által, mivel a kezdettől benne van a teremtő Erő, újabb és újabb változást képes reprodukálni, mint evolúció.

Ami mássá lesz és az, ami azonos marad, nem határolható el igazán egymástól, hanem átjárja egymást.. vagy is a változás, az azonosnak és különbözőnek egysége időben.” A fejlődő élőlény és az értelmileg kibontakozó ember, sohase csupán passziv befogadója a kivülről, más létezőktől származó hatásoknak, hanem aktiv módon, öntevékenységükkel hozzájárulnak saját kifejlődésükhöz; de mindennek ellenére, az új tulajdonságok nem erednek csupán kívül álló, más e világi valóságtól, hanem bizonyos mértékben mindig öntökéletesítés eredménye is.

Vagy is, az egyed, minden hatást, új életmintát, maga is módosítani képes, önmaga igényeihez igazítva, ugyan akkor félre is teheti, spájzolhatja” az új behatásokat, s csak akkor használja fel, amikor a körülmények megváltoznak. Tehát így módosulhat az ember egyedi volta, személyisége, önmaga illetve környezete hatására, amit átörökit az utódaiba, hetedizíglen!

Kötelességünk élni, kötelességünk felnevelni, tapasztalatokkal és tudással megtölteni a lelket, hisz azért kapta valamikor az élővilág az életet, hogy valami szépet, valami többet teremtsen Földünk a kozmosz primitív ridegségével szemben.

Az olyan bolygó mint Földünk, amelynek Erői Szellemmé voltak képesek fejlődni, az mindenkor alkotni, érezni akar, s ez álmait megvalósítani, hogy az általuk adományozott lelkeknek kisugárzása által, maguk is átélhessék a tiszta érzelmeket, az alkotásuk számtalan sikerélményét. De mindennek ellenére, a természeti törvényeket betartva. Vigyáznak az életre, óvják és terelgetik a helyes írányba, de visszavárják a testhalál után amit kölcsön adtak, ami eredendően Isten tulajdona, a lelkünket.

Hiába kérjük, várjuk, Isten cselekedjen helyettünk, értünk, Isten soha nem fog helyettünk cselekedni, hanem csak cselekvőkké teszi a kérelmezőket, illetve cselekvéseikben terelgetni képes őket, értük a környezetüket, hogy a várt, ugyan akkor ki is érdemelt, életcélunkat elérhessük.

Elsősorban nekünk kell, akarni, nekünk kell cselekedni, nekünk kell megváltoztatni mind azt, amit ezeddig rosszírányba tereltünk. Mivel csoda nem létezik.  Minden vágy, cél ellérése, elsősorban az emberre vár, mint akarat és cselekvés. S rajtunk mulik csak, hogy azt mennyire isteni törvény szerint, vagy azzal szembehelyezkedve cselekedjük meg.

Isten léte az élet számára, csupán sugárzó fény, nem közvetlen evidencia, ezért e kérdés megválaszolása nem csupán egzisztenciális kérdés, hanem logikai feladat. Olyan titok, amelynek  megválaszolása egész létünk értelmét megadja és amely teljes elkötelezettséget követel. Isten megismerésének legfontosabb mozzanata az a felismerés, hogy lelkünk által bennünk is jelen van, és gondolatainkkal, cselekedeteinkkel, kisugárzásunkkal, folyamatosan fenntartjuk Vele a kapcsolatot.

S ha időnk lejár, testünk holttá válik, lelkünknek vissza kell térnie Istenhez, mert csak kölcsön kaptuk. Igy valósulhat meg a halhatatlanságunk, hisz amit tanultunk amivel megtöltöttük a lelkünket, mint eleven gondolat-tudással, érzelmi feszültséggel, azt soha nem felejtjük el!

Ha mind ezt logikailag felismerjük, akkor megtaláljuk benne a létünk értelmét, célját és megérthetjük, miért mondom azt, hogy törvényeik nagyon szigorúak, hisz Számukra” elfogadhatatlan a „beszennyezett” lélek! S az ilyen lélek, visszaveretik az eredendően primitív, kozmoszi csak atomi létbe!

Tehát nem ártana, talán még nem késő, ha mindnyájan szembenéznénk önmagunkkal, tulajdonságainkkal, erőnkkel, gyengeségünkkel, hibáinkkal és bizony a megváltoztatható(!) bűneinkkel amely egyediségünk torzulását okozhatja. S ha benézünk a tükörbe, akkor azt az embert lássuk, amit a isteni lelkünk képvisel, amely megtísztúlva, ismét becsületes, isteni lénnyé, Emberré emel.

*1

Úgy érzem, hogy amióta megalakultak a vallási csoportok, mint hivatalok”, mint a társadalom meghatározói”, -- mert valljuk be, minden népnek hagyományos ünnepeit, társadalmi szokásait, egyes rétegek jogait, nagyon is meghatározták a vallások, az egész világon.

De a tapasztalataim szerint, minden vallást képviselők, összetévesztik, illetve azonosítják a társadalom és az Isten rend fogalmait, törvényszerűségeit.

Mire is gondolok pontosan… nehéz megfogalmazni, hogy jól is írjam, de érthető is legyen…amit érzek, amit gondolok ezzel kapcsolatosan. Ösztönösen, soha nem gyóntam templomban, még gyermekként is csak egyszer, elsőáldozóként! Soha nem szólítottam meg Istent akkor, amikor több ember volt jelen, mert ami mondanivalóm lett volna Istennek, az csak és kizárólag ISTENRE és rám tartozott.

A társadalmi rendszerben a kapcsolatteremtésnek, egyes rétegek között, minden korban, meghatározott volt a rendje, módja. A paraszt, nem fordulhatott közvetlenül a királyhoz, csak valakiknek” a közvetítésén keresztül. Inkább az volt a jellemző, hogy hiú remény maradt, mert soha nem ért fel odáig a panasza.

Ezt a társadalmi ranglétra” mintát vették át az összes vallások, és a papok valamiféle közvetítő szerepét játszák el. Miért is? Milyen alapon? Mi köze egy papnak az én fájdalmaimhoz, mi köze egy papnak az én bűneimhez? Különösen, ha naponta többen is megvallják…? Azt gondoljátok, hogy egyetlen pap is felsorolja majd mind azt Isten felé, amit annyi embertől hallott?

De különben is, milyen jogon ruházzuk át, saját bűneinket, fájdalmunkat másokra ráadásul, ha Istent szeretnénk megszólítani, ez egyenesen tiszteletlenség Istennel szemben!

A másik, ami fontos, hogy mire fől várunk feloldást, vagy segítséget, ha lelkünk kisugárzása nem is Isten felé száll? Hisz, mint már írtam az ember lelke által ismertetik meg bárhol is jár a világban, akár az állat, akár ember, de legfőképpen, Isten számára. A papok lelke pedig, nem a mi lelkünk. A papnak az a dolga, tanítson és vigaszt, segítséget adjon, de semmiképp nem lehet közvetítő Isten és ember között! Ez mindegyik vallásnak egy igen nagy tévedése!!!

De, csak akkor fordulj Istenhez, ha már semmi reményed. Soha ne ígérj olyasmit, amit nem leszel képes teljesíteni. Bándd meg, hogy vétkeztél, bánd meg, hogy életed önző módon élted. De csak akkor fordulj bűnbocsánatért, ha elég erőt érzel önmagadban, hogy azt, kijavítani leszel képes. Soha ne kérj feleslegesen olyasmit, amely az élet-adta nehézségek része.

Csak akkor fordulj Istenhez, ha nagyon, muszáj, mert addig, csak egy vagy a 7 milliárdból, egy vagy a hozzád hasonlókból. De ha megszólítod, bármilyen okból, attól kezdve lelkének egy-egy fénysugara, csetlő-botló életed, figyelemmel kíséri.

...mert; amit a lélek megismer, legyen az isteni vagy emberi, de még az állatvilág lelke is, azt örökre megjegyzi. Ami azt jelenti, bármit teszel azután, az isteni szellem, mindenről tudni fog.  A boldogságodról, a gyengeségedről, a fájdalmaidról és a kétségbeesett helyzetedről, és botlásaidról is. Segíteni fog rajtad? Valószínű de, csak ha úgy ítéli, hogy valóban kiérdemelted.

Közvetlenül csoda történne? Aligha, csak terelgető” lehet sorsod jobbra fordulásában de, csak ha te is, mindent megteszel önmagadért. Isten szelleme és az ember szelleme közötti kapcsolat viszont, épp a lélek által, közvetlenül megtörténhet. Még akkor is, ha úgy érezzük, nem kapunk visszajelzést. Állhatsz lakásod ablakában kitekintve, kimehetsz a természetbe, egy a fontos, mindig egyedül legyél, hogy szavad hangos lehessen és energia-ereje által, messzire eljuthasson.

Ezért se tartom helyesnek, hogy olyan hitek is beáramoltak, amelyek idegenek a népünknek, más szokáokat, más ünnepeket tartanak, ezzel kiszakítva egyes csoportokat a saját népi közösségéből. Ez pedig helytelen. Minél több részre szakítanak egy népi szellemet, ideológiailag annál jobban eltávolódnak egymástól az emberek.

Mi magyar emberek, egy haszon állatként tartjuk a szarvasmarhát. Szaporitjuk, tejtermékeit felhasználjuk és bizony a húsát elfogyasszuk, illetve a bőr-ruházati cikkeket készítünk. Vagy is, Istentől kapott adomány, hogy gyermekeinket, népünket élelemmel elláthassunk. Igy lett megalkotva a természet!

Tehát hazánkban semmi keresni valója egyetlen "szent-tehénnek" nevezett jószágnak addig, amig egyetlen gyermek alultáplált és nem jut elég állati tejtermékhez! Ez nem India ahol bádogvárosok, és éhező beteg gyermekek nem érnek annyit, mint egy "nyűves szent marha" nevezetű állat!! Isten azért teremtette szelidithetőnek a szarvasmarhát, hogy az emberi faj mindig táplálni tudja gyermekeit tejével, majd húsával és melegedni a bőréből készitett kabáttal.

Akik hisznek Istenben, akik hisznek a halhatatlanság lehetőségében, azok könnyebben élnek becsületesebben, nem roppannak olyan hamar össze, mert tovább él bennük a remény, és sokkal jobban képesek békében, szeretetben, és sokkal tovább élni, mint azok, akik nem hisznek ilyesmiben. Amikor a sorsuk kegyetlen velük és nincs miben reménykedniük...elkeseredésükben sajnos feladhatják... a hívő ember viszont, Istent szólíthatja...de olykor hivővé válhat az ateista...a váratlan, csodának tünő segítség miatt...

Egy hibát szoktak elkövetni egyes emberek, a mindenáron való már- már fanatikussá vált hittel.

Még pedig azt, hogy ha hiú ábrándokat is kapcsolnak mellé; hogy ott, ahová az ember Istenhez ér el, a Lét maga lesz az örök boldogság és nyugalom. Ezzel viszont az életet még nehezebbnek, sivárabbnak fogja érezni, ami már ártalmas és visszahat az ember életére nyomasztóan, ez betegséget okozva, már megröviditheti az életet!

Istennel eggyé válni nem feltétlenül egyenlő az örök boldogsággal és nyugalommal sőt, épp ellenkezőleg, a világunk összes bánata, fajdalma felér Hozzá, így az emberi lelkek útólag, és ismét át fogják élni mind azt a káoszt, feszültségével együtt, ami itt uralkodik jelenpillanatban is, a Földünkön! Természetesen a boldogság sugárzása is eljut odáig.

*2

Többnyire azt mondják, hogy ne keverjük össze a tudományt a misztikával. Holott a kettő nem választható el egymástól. A tudománynak nem a Hit az ellentéte, hanem a tudatlanság. A Hit ellentéte pedig a hitetlenség. Hit nélkül nem lenne tudomány, tudomány nélkül pedig a Hit csak esti mese maradna örökre; kőbe, fába, állatokba képzelt, szellemeknek csodálatos hitvilága – lásdd a krisnatudatú hitvilág, szent tehén példáját. Az is egy ősi, népi bölcsesség hagyaték, amit a szükség teremthetett.

Valamikor réges- régen a kökorszakből felnövő, önmagára ismerő és a természet erőitől már elhatárolódni képes ember, a természetbe,  és annak alkotóiba helyezte bele a saját képzelete, alkotta hitvilágát. Valószínüleg ez biztonságérzetet kölcsönzött számára. Hisz az a hit, hogy nálánál nagyobb szellem a maga formálta kődarabban, vagy a barlangja elött álló magas fában lakozik, számára védelmet nyújthat bármikor, szétoszlatta a természettől való félemeit. Volt kivel megosztania félelmeit, volt kitől segítséget kérnie, vadászatokhoz és katasztrófák idején. Aki” viszont, az ember hite szerint, a természet még nagyobb erőihez is sokkal közelebb állt.

Ha egy tehenet szentté nyílváníttak, az egyet jelentett azzal, hogy az éhező, nem fogja megrohanni és levadászni. Kénytelen lesz, megkeresni az aznapi betevőt, más úton-módon. Tulajdonképpen, bármely tárgy vagy élőlény szentté nyílvánítása, egyet jelentett az emberi előrelátás és bölcsesség kialakulásával. Ebből született tulajdonképpen a tárgyak misztikuma, babonasága, amely ma is jelen van. Pl. a jól ismert kabala, tárgy vagy plüss állatka még az egyetemista diákok körében is megtalálható.

Ez is jól mutatja, hogy hiába válik az ember egyre intelligensebbé, még is újabb eszközöket talál ki, hogy szerencsét hozzanak, és reményeiben segítsék. Egyszerű oknál fogva; azzal, hogy belehelyezi abba a tárgyba a hitét, tulajdonképpen elűzi a szorongását és félelmeit bármivel kapcsolatban.

Az embernek természeténél fogva joga van bármiben hinni, félelmeit bármivel elűzni, egy a lényeg, ne féljen, és akarjon élni. Ha ezt csak a babonasággal képes elérni, ám tegye. Csak azt nem tartom helyesnek, ha ezt egyesek” már kihasználják, erre alapozzák saját egzisztenciájuk, birodalmuk” megteremtését, és már vallásoknak nevezik magukat. Joga lehet mindenkinek elmenni a világ másikfelébe is, joga lehet ott bármiféle hitvallást megtanulni, még elhinni is, de ahhoz senkinek nincs joga, hogy azt hazahozva, átültesse, és népének megszokott ideológiáiba belezavarjon! S végképp haza és nép ellenes, ha ezzel a népünk befizetett adójából kívánja eltartatni magát!

A hitre, de még a vallási közösségekre is szükség van, hisz az emberi lélek olykor esendő, gyámoltalan, terelgetni szükséges, mert nem vagyunk egyformák. Sok embernek nem elég az, hogy magas intelligencia szintet ér el, nem elég az, amit mostanság divattá vált; teremtsd meg önmagad, legyél aktív, szerezz meg mindent, amire szükséged van, mert képes leszel rá…ecetera… és folytathatnánk a végtelenségig..

Mert mind ez, mit se ér akkor, ha azzal nincs tisztába, hogy cselekedeteivel, akaratával MEDDIG mehet el, ha a tanítás és nevelés egyoldalú, mert az érzelmi és főleg lelki-élet nevelés teljes mellőzésével történik.

Amennyiben az ember már fejlődése közben nem tanulja meg, hogy a lelkiismeret halk hangja, a lélek intelme. Mi az, amit szabad és mi az, ami egyenesen bűn, akkor már gyermekkortól kezdve torzzá teheti saját kis lelkivilágát. Nagyon sok gyermek érzi, hogy a hazugság valami rossz, de ha a környzetében ez megszokott, sőt többet lehet vele elérni, akkor bizony a gyermek beiktatja a szokásai közé és természetessé válhat, mint az életnek szükséges velejárójaként. A lélek halk hangja, mint lekiismeret, mind addig bennünk szól halkan, amig a lelket teljesen le nem fedjük az ismételt hazugságokkal, és helytelen cselekedeteinkkel.

A gyermeki hazugság, eleinte, csak füllentés", önmaga kipróbálása", amely felszinre tört az „átörökített halovány” tulajdonságok közül. Tehát mindjárt az első, ilyen füllentést kell, szigorúan elítélni. A hazugság, a legelső a hibáink listáján, amely aztán szüli a többit, szinte lerí” az arcról. Ha a mostanság divatbajött elektromos kötyüvel” vizsgálnák, akkor bizony durva, lila vagy vörös feszültséget mutatna az arc, a homlok, a szemkörnyéke, a „dupla gondolat” miatt. A ki nem mondottat és az eléje tólt, ki mondott hazugság keltette, dupla feszültséget.

Nagyon fontos önmagunk mélyebb megismerése, a „naprakész önismeret” a lelkiismeretünk állandó ébrentartása ahhoz, hogy valóban igaz emberként élhessünk, és ne torzíthassa el személyiségünket egyetlen külső hatás se. Ez nem jelenti azt, hogy a külvilág nem lehet hatással lelki életünkre, annak feszültségére. Hisz nem is lennénk élők és főleg emberek ha „fapofával” vennénk a világban történt dolgokat.

Viszont el kell tudnunk távolítani önmagunkról a kóros feszültségeket, a helytelen viselkedés mintákat, a körülöttünk megjelenő kisértéseket és erre való az éber lekiismeret szükségessége az ember józan ítélőképessége, a jóra való hajlamunk szüntelen fejlesztése.

Mint már többször észrevettétek írásaim közben, hogy egy-egy témát félbe hagyok. Nem azért, mert nem lennék képes azt folytatni, hanem vagy a családom hiányol, vagy azért, mert túlságosan mélyre hatolt bennem és emiatt átléptem egy határt, amely saját személyiségemet már veszélyeztetné. Egy lázadó érzés kiírása, átsodorhatja az embert az agrsszív gondolatok és stílus írányába. Ha nem akarom azt, hogy átszinezze a személyiségem a lecsapódott külvilág érzékelése és az általa keletkezett indulatom, stílusom, akkor abba hagyom azt a témát egy időre. S az által, ismét kivülállóként leszek képes megítélni.

Hasonlóan kell eljárnunk a misztikának nevezett érthetetlen dolgokkal is. Kilépünk a témából, tudományos értelemben keresünk utána. De soha nem szabad megmagyarázhatatlan dolgokat azonnal elhinni, agyon misztifikálni és ismét csámcsogni rajta, mert ködösítheti a gondolkodásunkat. Mindig izgalmasabb az, ami megfejthetetlen és ez benne a csapda!

Hagyni kell a témát pihenni és majd az idő, igazolni fogja vagy így, vagy úgy, de addig maradjunk kivülállók a témával szemben. Ha erre nem vigyázunk, akkor válhatunk, mint hívő bigottá, vagy mindent elhinni képes babonássá. A hit jó és egészséges mind addig, amig fejlődésünket elősegíti de a túlzásba vett hit, már ártalmas a szellemünknek.

Az elmúlt korszak marxizmusa alapelvének tekintette a csak tudományba vetett hitet. Márpedig a tudományos gondolkodás is az emberi lélek terméke”, mert a mindent érteni, megoldani, felfogni vágyó elme, Isten ajándéka. Minden eddigi felfedezésük, öröktől fogva benne volt a természetben, amit Isten szelleme szintén magában hordozott, s az ember teremtésével átplántált, de ahhoz hogy felszínre kerülhessen előre a tudatba, nagyon sok intuiciót kell, megfogalmaznia először.

Olyan, mint valami ABC lenyomat a tudat mélyén amiből, csak egy pár betüt ismertünk fel, és minden betű megismerése idővel, megalkotja az összes ABC betüjét, mint a természet törvényeit.

Be kell vallanom, hogy Isten könyvének nem a Vallások könyveit tartom. Ezek a könyvek nagyon okos, különleges képességű emberek gondolatait tartalmazza és transzcendens gondolkodású papok által írt művek.

Talán...Isten sugallatra íródtak, de nem feltétlenül. Elősorban, az emberi társadalmak szabályozására, rendjének kialakítására, a tömegemberek összegyüjtése egy nemzetben,- érdekében készültek.

Isten Erőknek a könyve elöttünk van és nyított, csak meg kellene látni és olvasni, tanulni belőle az Ő gondolataikat, sugallataikat, törvényeiket.

Ezt a könyvet, TERMÉSZET-nek nevezzük.

Faraday szerint;

„…az volna a mi tudományunk feladata, hogy gondolatainkban elvezessenek bennünket ahhoz, akinek mindez keze munkája…”

Kepler pedig, amikor befejezte nagy művét, ezt írta legvégül Istent megszólítván;

…” Add meg azt a kegyet, hogy a mű, melyet ím bevégezék, soha rosszat ne okozzon, hanem mozdítsa elő dícsőséged és a lelkek örök üdvét…”

Nem ártott volna az atombomba megalakotóinak, ha először Kepler nemes, és tiszteletreméltó gondolatait elolvassák!! Mielőtt még, a megtestesült HALÁLT adományozták volna az emberiségnek!

Minden egyes ember felelősséggel tartozik a világunkkal szemben, a természet egészéért, az összes élet tisztaságáért, mivel az egyik faj, a másik élete révén képes fennmaradni. S ebben a kérdésben, viszont Istennek tartozunk elszámolással. Minél intelligensebb az emberi szellem, annál nagyobb a felelőssége.

*3

Az igazság szabaddá tesz. Ezt tanította Jézus

2000 évvel ezelőtt.

De ahhoz, hogy valóban szabaddá tehessen, meg kell ismernünk. Ahhoz pedig, hogy megismerhessük, elkerülhetetlenül szembe kellene néznünk létünk alapvető kérdéseivel és félelmeink gyökerével, a halálfélelemmel. Szembe kellene néznünk azokkal a tényekkel, amelyeket ma már számos tudomány igazolt, mindegyik a maga területén és a maga módján, bár egymástól elkülönülten, - nevezetesen, hogy az élet csak anyag, amelynek viszont, alapjaiban ellentmond a fizika törvénye, a józan logika, a személyes tapasztalatok és talán eljuthatunk odáig, hogy kísérleti eredmények is igazolni lesznek képesek, a lélek Isten általi létezését.

Az igazság szabaddá tesz, az igazság eltörli a félelmet. Aki ismeri az igazságot az nem fél, és másképp tekint az életre, amelyett csak együtt lehet teljessé és igazságossá tenni, kiteljesíteni, s mint Isten elvárja, hozzá megtérni. Akiben erős az igazságérzet, lelkében érzi, hogy összetartozunk, hogy együtt többre vihetjük, de csodálkozva és értetlenül figyelem azokat, akik fejlődésük során intelligenciájuk ellenére se, érték el még ezt a szintet.

Épp így csodlkozom azokon az embereken is, akik még nem tudnak a lelkükre hallgatni, akikben még mindig erősebb a félelem, a megalázkodásra való hajlam, az ilyen embereket sajnálom, akiket épp emiatt könnyebb megijeszteni - és ezáltal vezetni, sőt, félrevezetni is könnyebb.  Vagy némelyekben mérhetetlen az egoizmus, nem érzik az összetartó erőt, nem érzik, hogy egyedül nem lehet élni, és erősen meg vannak győződve az önös érdekek érvényesítésének előbbrevalóságáról.

Ha igazán mélyen a lelkükbe néznénk, megtalálnánk benne az örökös félelmet, (hatalom, a gazdagság féltése és a haláltól való félelme, hogy mind azt, amit összeharácsolt, egyszer itt kell hagynia!) és amely a kielégithetetlen vágyaikkal keverve, gyakran életük egyetlen mozgató rugója. Miközben lelkük tisztasága, isteni eredete, elvész az életük során, amikor minden egyes koldus mellett, félrefordulva,” lelkiismeretlenül, tovább haladnak. Mert semmiben se hisznek a pénzen és hatalmon kívül, még saját kárhozatukban se, amire jutni fog a lelkük.

A félelmet pedig csak úgy lehet eloszlatni, ha az ilyen ember szembenéz önmagával és az élettel, annak minden fantasztikumával.. Csak fel kellene ismernie az igazságot, amely mindent teremtett, amely mindennek mozgatója mióta élet van –e Földön. Persze ehhez gondolatilag ki kellene szakadni a hétköznapok valóság világából és úgy tekinteni az életre, mint valami szentségre.

Ugyan ez érvényes azokra, akik csak önmagukkal, kapzsiságukkal vannak elfoglalva és a másokat, a nálánál elesettebbeket észre sem veszik. Érezniük kellene a saját lelküket, a lélek által született szeretetet, a vágyat, hogy átölelem a népem, és megosztom vele saját kalácsom, hogy nélkülöző ember a népemben egy se maradhasson. Az ilyen embereknek kell megtanulniuk az alázatot, hogy lehajolni legyenek képesek a szenvedőhöz, a nélkülözőkhöz, felemelve azokat. Ha ezt felfogja, akkor Isten szelleme előtt, állva maradhat, mert Emberré vált itt, az életben, örök létező a végtelenségben.

Mert nincs önálló lét, ha elpusztítod a másik embert, akkor önmagadat is kárhozatra ítéled. És ha már Jobbjaink” azt hirdették, hogy az igazság szabaddá tesz, akkor érdemes volna az igazságban való építkezést stabil alapra helyezni. Olyan alapra, olyan igazságra, amely nem változik korok, kormányok és érdekek kénye- kedve szerint.

Ez az igazság pedig az, hogy az ember test és lélek egysége, amelynek az egészséges fejlődést az élhető életet minden embernek kötelességünk biztosítani. Ezzel szíve mélyén mindenki tisztában van. Akkor is, ha nem akar tudomást venni róla. Akkor is, ha nem látja még át, a teremtés általi összefüggést, ember és Isten között a lélek által, amelynek a legtökéletesebbé KELL válnia. Aminek köszönhetően halhatatlan a LÉT.

Akinek halálközeli élményben volt része, azt nem kell erről meggyőzni. Mint ahogy arról sem, hogy testen kívüli állapotban, energialényként is, ugyanúgy létezik, érez, gondolkodik. mint maga a Teremtő isteni LELKEK.

. Ha egyszer, valamennyien ezt felismerjük, hogy összetartozunk, hogy együtt, egymást segítve többre megyünk és ismét nemzetté áll össze a nép, amely szellemével, makacsságával bármit elérhet, akkor bámulatba ejthetjük ismét, ezt az irigy, kapzsi világot.

*

A vallások kitekintenek a Mindenség végtelenségébe és oda feltételezik Teremtőnket, mert túl magasra képzelték saját szellemüket, hogy letekintetének egyszer is, a talpuk alatt szerény meghúzodó  por-alkotta Földre.-- elfeledték tán?...az élet porból vétetett...! Nem pedig csillagokból.

 ***

Ha nem tetszik, törüljétek ki. üdv. Viktória