Az emberben az érzelem a mozgatóerő, s ha azt akarjuk, hogy segítsen fejlődésünkben, arra kell használnunk, hogy fölemeljen, s nem szabad engednünk, hogy lealacsonyítson. Az Egónak, fejlődéséhez szüksége van pontokra, amelyek fölfelé vonják, ahogy a Csend Hangja mondja, mert a fölfelé menő út oly meredek, hogy lehetetlen megbecsülni egy vonzó tárgy értékét, ami fölöttünk van, s ami felé törekedhetünk. Nagyon is gyakran megtörténik, hogy elmaradozunk az úton, mert nem vágyunk továbbmenni, aspirációink élettelenek, a vágy, hogy emelkedjünk, elszállt belőlünk. Ilyenkor hívhatjuk az érzelmet segítségül, s odaadásunknak valamely tárgya köré fonva megkaphatjuk a szükséges lökést, a fölemelő erőt, ami után sóvárgunk. Az érzelemnek ezt a formáját hős-kultusznak szokták nevezni, s ez az a képesség, hogy nagyon tudunk csodálni és szeretni valakit, aki különb nálunk, és ha tudunk így szeretni és csodálni, az emberi fejlődés egyik nagy fölemelő ereje áll rendelkezésünkre. A hőskultuszt gyakran becsmérlik, mert tökéletes eszménykép nem található az emberek között a világban, de a részleges eszménykép, amelyet szeretni és dicsőíteni tudunk, nagy segítség a fejlődés gyorsításánál. Igaz, hogy ebben a részleges eszményképben lesznek fogyatékosságok, és hogy szükséges lesz megkülönböztetni egymástól a hősi tulajdonságokat és a velük kapcsolatos gyöngeségeket; figyelmünket azonban a hősi tulajdonságokra kell összpontosítanunk, amelyek serkentenek, nem pedig a foltokra, amelyek beszennyeznek mindenkit, aki még nem emelkedett felül az emberiségen. Felismerni, hogy a fogyatékosságok a Nem-Énhez tartoznak, és mulandók, a kiválóság pedig az Éné, amely maradandó; szeretni azt, ami nagyszerű, és mellőzni tudni azt, ami kicsinyes: ez a magatartás vezet oda, ahol a Nagyok tanítványaivá leszünk.

Az igaz, hogy az Én tiszta fénye nem süt át senkin sem, aki a föld sáros útjait járja, de vannak olyanok, akikből elég fény ragyog, hogy megvilágítsa a sötétséget, és megmutassa nekünk, hova lépjünk. Jobb, ha hálával és tisztelettel vagyunk irántuk, ha örvendezünk nekik, mint ha ócsároljuk őket, amiért még nem egészen égiek, amiért az emberi gyöngeség néhány szála még mindig rátekeredik lábukra. Boldogok azok, akikben megvan a hősi természet, s ennél fogva fölismerik idősebb rokonaikat; rájuk vár a felsőbb régiókban a kitárt kapu, s minél jobban szeretnek, minél jobban tisztelnek, annál gyorsabban haladnak a kapu felé. Nem érheti az embert jobb karma, minthogy megtalálja a hőst, akinek a társaságában haladhat a bejáratig, nincs szomorúbb karma, minthogy egy megvilágosult pillanatban meglátjuk őt, s aztán elvetjük, mert megvakít egy tökéletlensége, melyet pedig hamarosan kinő.

Forrás: részlet A (fényvirág- )tudat kibontakozásából

(aspiráció = szándék, terv, törekvés - lol:)