Jézus és tanítványai végigjárták egész Galileát. Tanított a nagyobb zsinagógákban és egyre növekvő kíséretével eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokás szerint bement szombaton a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. Izaiás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet és éppen arra helyre talált, ahol ez van írva:

„Az Úr lelke rajtam:

Ő kent fel engem,

Hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.

Ő küldött engem,

Hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket,

Szabadulást hirdessek a raboknak,

És a vakoknak megvilágosodást,

Hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak,

Hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét,

(és bosszújának napját).

Miután befejezte az olvasást, visszaadta a tekercseket a templomszolgának, majd leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Akkor megszólalt:

– Ma beteljesedett az írás, amit hallottatok – a nép meglepődött a szavakon, amik ajkairól elhangzottak és találgatni kezdték:

„Nem a József fia ez? Próféta tán vagy orvos, aki gyógyít? Esetleg maga a messiás? – Kérdezgették egymástól, de választ egyelőre nem kaptak kételyeikre. Maradt a találgatás.

Jézus, hallván a feléje irányuló kételyek szavait, és látván a nép, személye iránti hitetlenkedését, keserűen így szólt hozzájuk:

– Bizony mondom nektek, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.

Befejezve a szót, ahogy jött, olyan csendben el is hagyta a templomot. Tanítványai körülvették őt, óvva minden gonosz inzultustól, és elhagyták a várost.

Lementek Kafarnaumba, és szombatonként ott tanított Jézus. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Talált a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott embert, aki így kiáltozott: „El innen! Mi bajod velünk názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az isten szentje”.  Jézus hozzálépett, tenyerét a feje fölé tartotta és ráparancsolt a benne lakozó sátánra: „Hallgass, takarodj ki belőle!” Az ember hanyatt vágódott, habzó szájjal és kifordult szemekkel, hörögve rugdalózott és vinnyogott, majd lassan megnyugodva elaludt.

Pár percnyi nyugalom után, kinyitotta szemeit, felállt és szelíden nézett Jézusra. Csodálkozás fogta el mindnyájukat. „Ki ez?” Kérdezgették egymástól. „Akkora erővel parancsol a tisztátlan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottból.” A csodás eset híre azonnal elterjedt a környéken.

Elhagyva a zsinagógát, Simon Júdás házába ment. Simon anyósa lázban feküdt. Jártányi ereje sem volt. Szóltak neki az érdekében. Ő föléje hajolt, parancsolt a láznak és az elhagyta az asszony testét. Mindjárt fel is kelt és szolgálni kezdett nekik. Simon a csodás gyógyulás feletti örömében megvendégelte Jézust és követőinek maroknyi csapatát.

A környéken elterjedt a híre, hogy a csodás gyógy-ember Simon házában időzik. Más sem kellett a népnek, a városka összes betegségben szenvedőjét odavitték Simon házához. Ott gyülekeztek, a ház udvarában. Volt, akit tajigán, kétkerekű kordén toltak oda, volt ott nyavalyatörős, fekélyes, és sok saját lábán odasereglő, gyógyulásra váró ember. Estefelé Jézus így szólt Simonhoz:

– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat!  – majd Kukulkánnal megbeszélte a koreográfiát.

– A tömeget beterelitek a szoba hátsó traktusába. Elől pedig a szobát megvilágító olajmécsesek fényében helyezkedünk el, mi négyen. Zengő Hárfa előveszi hárfáját és belecsapva a húrokba, szférák zenéjét varázsolja a terembe. Miután kellőképpen áhítatos a hangulat, én fohászkodom Úrhoz, és kérem, hogy töltsön fel isteni energiával, adja rám áldását, küldje le a szent lelkeket e kenettel együtt. Az ima alatt a szent lelkek megérkeznek, és mindenkit betöltenek. Én az ima befejezése után felállok szemben a tömeggel, és így szólok hozzájuk:

– Engedjétek be a házba a gyógyulni vágyókat!

– Ötös sorokban egymásután álljatok elém, és én betöltelek benneteket az Úr által nekem átadott szent lélekkel. Egyenként teszem rátok a kezemet. Ettől a hatalmas isteni erőtől hanyatt vágódtok. Nem kell félni Tamás és Simon mögöttetek állva, elkap benneteket estetekben. A többit bízzuk Istenre. Most pedig kérem, hogy az első öt ember álljon elém!

Az öt beteg ember, a vak, nyavalyatörős, göthös, izületes és hektikás felállott sorban. Simon és Péter mögéjük állva, mint segítő, készen állt arra, hogy eldőltükben a hónuk alá nyúlva segítsen nekik a földön elfeküdni.

Jézus hozzálépett a hektikáshoz, nyitott tenyerét a homlokához közelítette. A hektikás erős ütést érzett homlokán és hátrahőkölve úgy eldőlt, mint a homokzsák. Péter lefektette.

 Fektében rángatózni kezdett és fehér tajték ömlött ki szája sarkából.

Aztán megérintette a vak asszony vállait és tenyere élét végighúzva lehunyt szemei előtt, így szólt:„Látsz!” A vak kinyitotta szemeit és vinnyogva dőlt hanyatt: „Látok, látok” sipította és velőtrázó sikollyal az egekig hatolva, betöltötte a szobát.

Így vette őket sorba, majd végezvén, újabb öt embert kért maga elé. Megérintve őket, vagy fejükön nyugtatva tenyerét, mindet betöltötte szentlélekkel és megadta nekik a szent kenetet. E napon huszonkét embert gyógyított meg. A csodás gyógyulás híre szétszaladt a városkában és a kíváncsi tömeg hamarosan betöltötte a ház udvarát. A felajzott tömeg így kiáltozott kórusban „Te vagy az isten fia!” Jézus tiltakozott, de a tömeg nem csillapodott: „Messiás, Messiás!” kántálták és izgulva várták az újabb csodatételt. Jézus ekkor csendre intette őket és kérte, hogy mindenki lazuljon el. Hunyja le szemét, mert az isten itt van közöttük. És mindenkit betölt a szent szellemmel, a még gyógyulni vágyókat pedig felkeni a szent kenettel.

A tömeg magába szállva és lehunyt szemmel várta a csodát. Kukulkán pedig enyhet hozó lágy álmot bocsátott rájuk. Úgy dőltek sorban, egymást is ledöntve, mint krumpliszsákok

– Hagyjuk őket, hadd aludjanak és tőtekezzenek – mondta Jézus és ajkán cinkos mosollyal, kíséretével halkan kiosontak Simon házából.

Az éjszakát kinn töltötték a páskomon. Reggel a felajzott tömeg, keresésükre indulván, rájuk találva, így tartóztatta Jézust.

– Maradj velünk próféta, ne vidd el tőlünk a szent lelket!

De hiába marasztalták, így válaszolt nekik

– A többi városban is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát! Ez a küldetésem! Hagyjatok hát elmenni engemet! – szólott és áldásra kitárva karjait, az égre nézett. Elhagyván Kafarnaumot a környékén hirdette az igét. Betért a kisebb zsinagógákba, ott tanított és gyógyított.  A nép köréje sereglett és szájtátva hallgatta az újfajta tanítást. Jézus szép, megszerkesztett mondatokban, példákkal illusztrálva tanította őket a Tízparancsolatra. Mivel Galileában jártak, sőt egyenesen erről a vidékről származott, a zsidók kisebbségben voltak az őslakos népek között. Így olyan igét kellett nekik hirdetni, ami nem csak a zsidóknak szólt, hanem ökomenikusan az egész emberiségnek, így a környező föníciai, arámis, asszír és egyéb népeknek is.

Felismerte azt, hogy a tanításnak – bár a zsidók jól szerkesztett Tórájából és a Talmud tanításaiból indul ki – meg kell tartania a minden népre vonatkozó tanításokat és nemzetközileg elfogadható erkölcsi, etikai normákat.

Galilea a lázadások földje volt abban az időben. A zelóták szabadságmozgalma egyaránt irányult a rómaiak elnyomása és a zsidó hegemónia ellen is. Nem akart olyan istent szolgálni, akitől félni kell. Bár elfogadta a tekintélyen alapuló hierarchikus rendet, azért a fenyítést teljesen ellensúlyozta a megbocsátás parancsával. Rendkívül jó szónoki tehetséggel született, és orgánuma, csinos, magas termete, szép szív alakú arca kellemes benyomást keltett minden részt vevőben,, akik köréje sereglettek.

Simon, Júdás és Tamás állandó kísérői lettek útjain, és lényegében a 12 fősre duzzadó apostoli intézmény magvát ők teremtették meg. A másik kilenc főt olyan megtértekből választották ki, akik éles ésszel, jó beszélőkével és teljes odaadással viselkedtek Jézus és tanításai iránt. Az apostolok voltak Jézus első tanítványai. Nyilvánvaló, hogy előbb el kellett sajátítaniuk a tant ahhoz, hogy később szétszóródva a világba hirdethessék azt. Tehát egyáltalán nem helytálló az a nézet, hogy Jézus tanítványai egyszerű halászok voltak. Hiszen köztük volt elsősorban égi segítő, majd a zelóta Simon Péter, a vámszedőből lett gazdag és művelt Máté, aztán Jakab a kereskedő és így tovább.

Jézus stratégiája az volt, hogy néhány napra elvonulva a pusztába szemináriumokon tanítsa meg az egyes főbb pontjait a Tízparancsolatnak. Majd vitát kezdeményezve megbeszéljék azokat. Miután az apostolok kiképzése folyamatosan megtörtént, azokkal együtt a köréjük sereglett követőkkel kisebb csoportokban, sétálva tanították.

A nép egyre szívesebben hallgatta a templomudvarokon vagy a templomok sarkában felolvasásra kijelölt helyeken összegyűlve az igét.

Jézus felismerte, hogy a János által elindított kereszténység, mozgalma milyen hatalmas erőt rejt magában. Így meghirdette a testvériség eszméjét. Ő is egy istent vallott a világ teremtő urának, és elvetette a bálványimádatot. A különbség az volt közte és a dogmákhoz erősen, betűről-betűre ragaszkodó zsidó papság között, hogy míg azok tűzzel-vassal irtották és földig rombolták a bálványokat rejtő templomokat, addig ő mindenkinek a józan belátására bízta, hogy amikor megérett rá, akkor térjen meg a kereszt szentségébe. A templomok lerombolására szólított fel, és helyette, mindenkinek a saját templomának a kiépítését javasolta.

„Csak egy templom létezik: az pedig a Mennyei Atya temploma” – mondottá.

János halála után, a megdöbbent nép, Jánost prófétaként kezdte említeni, sőt egyenesen Illés utódjának nevezte. Mivel János vértanúhalált halt, nem tudta messiási küldetését teljesíteni, így Jézusban próbálták az új messiást megtalálni. Ráaggatták hát a messiási jelzőt, hogy majd ő hozza el nekik a mennyek országát. Jézus a térítés sikerességének zálogául elfogadta a ráaggatott címet, csak azzal nem számolt, hogy ez a csodatételek kötelezettségével jár. Ebben jött kapóra neki az égi segítőcsapat és istenbe vetett korlátlan és rendíthetetlen hite. Isten által küldött segítségnek tudta be tevékenységüket, amit ki is használt.

Lassan több százra tehető csapat követte őt és apostolait mindenhová. Ezek az emberek otthagyták családjukat, munkájukat, jól jövedelmező vállalkozásaikat, mert hitben bővelkedve erősen bíztak az elragadtatás intézményében és nem akartak kimaradni a mennybe kerülők sorából. Úgy gondolták, ha a messiás körül maradnak, akkor vele együtt az első körben jutnak a mennybe. Kétségtelen, hogy a karizmatikus tulajdonságokon túl Jézusban volt egy hipnotikus, mágikus erő, amivel kézrátételes gyógyításokat tudott véghezvinni. Gyógyításai elsősorban ördögűzésből, őrjöngők lecsillapításából, pszichoszomatikus bajok gyógyításából állt.

Híre olyan rohamosan terjedt, hogy a nép nem elégedett meg ennyivel, és követelte a sánták, bénák, rákos betegek, görény-kórosok és más klinikai esetek gyógyítását is.

Jézust annyira szorosan körülvették, hogy ha nem sikerül a gyógyítása a végzetét jelentette volna. Azonnal meglincseli a kiábrándult tömeg. Az egyre növekvő tömeg csodát sürgetett.

Amikor a Genezáreti tó partjára érkeztek, este maga köré gyűjtötte három égi segítőjét és kupaktanácsra ültek össze. Jézus vitte a szót.

– Barátaim, most kérem segítségeteket először: csodát kell produkálnunk a népnek! Mert ha nem, akkor kiábrándulnak belőlem.

– Igaz, igaz – mormogta Tamás – hogy néz ki egy messiás csodatétel nélkül?

– Mire gondolsz Jézus – veti közben Kukulkán (Simon). Jézus rövid gondolkodás után így válaszolt.

– Mivel a Genezáreti tó partján vagyunk, be kell mutatnom egy vízen-járást, hogy elhiggyék rólam isteni voltomat. – Mondta és társaira nézett, kutatván gondolataikat. Tamás válaszolt, megtoldva saját ötletével.

– Rendben van, ezt elintézzük neked, de még kiegészíteném valamivel, hogy hatásosabb legyen. – Jézus, kérdőn nézett rá, mire ő így folytatta. – Szaporítsuk meg nekik a halaikat úgy, hogy teli legyenek a hálóik.

– Nem rossz, sőt ragyogó ötlet, egyenesen fenomenális, ezlesz az igazi csoda Jézus, végigmegy a tó vízén, be, középig, mi hárman később követjük őt. Ez lesz az első csoda. Majd felszólítjuk a halászokat, hogy evezzenek be, vessék ki a hálóikat. Miután kivetették a hálókat, akkor materializálással tele töltjük a halakkal hálóikat. Jó lesz így? – nézett társaira. Azok lelkesen helyeseltek.

– Az antigravitációs hatást Júdás állítja elő nekünk, míg a halakat én, mint Péter apostol immaginálom és sűrítem anyaggá a hálókban. Tamás felel a tökéletes illúzió megteremtéséért. Megfelel így?

– Jó, jó... Elfogadjuk – kiáltották lelkesen és emígyen megnyugtatva Jézust, egy Miatyánkot mondtak a holnapi nap sikeréért.

Másnap reggel a kiéhezett tömeg kiguvadt szemekkel meredt az éjszakai halászatról üres hálókkal megtérő halászokra. Azok nem győztek magyarázkodni sikertelenségük okáról. Ekkor érkeztek Jézusék. A tömeg vészjóslóan körülvette őket és könyörgő szemeiket Jézusra függesztve így kiáltoztak hozzá.

– Messiás tégy csodát! Éhen halunk, ha nem teszel csodát! Teremtsél halat a tóba, mert üresek hálóink! Így bizony éhen halunk. – követelték egyre szemrehányóbban tőle, mintha ő tehetne a hal nélküliségről.

Jézus felegyenesedett, végighordozta rajtuk tekintetét, majd így szólt hozzájuk.

– Ti kértetek, és megadatik néktek. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy szaporítsa meg a halakat a tóban! Rajta, kérjük együtt az urat! – biztatta őket és előmondta a szöveget.

– Teremtő Isten! Atyánk az égben, szenteltessék meg a te neved ott a mennyben fenn, és add meg a mi mindennapi halainkat itt lenn! Ámen!

Miután elmondták az imát így szólt a stábhoz.

– Jertek utánam barátaim, mi bemegyünk a tó közepéig, ott megállunk, és oda várjuk a csónakosokat hálóikkal együtt.

Simon Júdás a halászok vezetője így jajveszékelt.

– Uram mi egész éjjel fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. Miért lenne ez most másképpen? – Jézus így feddte meg.

– Kisebb a te hited egy mustármagnál Simon! Higgyél, és Isten megadja néked amit kívánsz: higgy!

Simon elszégyellte magát hitetlenségében és csónakba szállt társaival. Jézus pedig a vízen járva elindult a tó közepe felé. A tömeg felhördült és borzadva nézte a vízen-járó messiást. Csodálkozásuk ovációvá dagadt, amikor a három apostol is elindult a vízen járva Jézus után.

– Csoda! Csoda! – hallatszott innen is onnan is – Nézzétek őket: a vízen járnak! Csoda ez: valóságos csoda! – ordították eszeveszetten. Jézus a tömeghisztériát fokozandó, így bíztatta őket:

– Jertek, próbáljátok meg ti is: akinek hite van, az követ engem!

És a nép nekilódult a víznek. Elől mentek a csónakosok a hálókkal, majd hatalmas tömeg lepte el a tó vízfelszínét. Egy- kettő elmerült (nekik nem volt meg a hitük), de a többség hamarosan ott tolongott Jézus körül, galabiájának szegélyét, ujjait csókolták.

– Messiás! Próféta! Isten fia! – óbégatták torkuk szakadtából, és az égre mutogattak.

– Isten, isten! – hallatszott innen is onnan is. Aztán Jézus csendre intette őket és a halászokhoz fordult.

– Merítsétek meg a hálóitokat! – azok ekként cselekedtek, és lőn csoda. Hála Kukulkán mágikus erejének, úgy megteltek a hálók hallal, hogy majd leszakadtak a sok haltól. Alig tudták a partra húzni a hálókat. A nép őrjöngve, sírva, kacagva markolt bele a halak tömegébe és azonnal nyársra húzva sütni kezdték a sok halat. Volt, aki annyira kiéhezett, hogy amúgy nyersen nekiesett a halnak. Miután jóllaktak, elterültek a földön és ájultan hevertek Jézus körül. Majd magukhoz térve a szemük láttára bekövetkező csodát felemlegetve Jézus köré gyűltek, hogy hallják ajkairól a szót. És Jézus elkezdte a tanítást.

Egyik szombaton tanítványaimmal vetések között jártam. A tanítványok, mivel megéheztek, tépdesni kezdték a félig érett, még tejes kalászokat. Kezükkel elmorzsolva eszegették. Néhány farizeus a szemükre vetette „Miért tesztek olyat, ami szombaton tilos?” Én így feleltem nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, mikor társaival együtt éhezett? Hogyan ment be Isten házába, evett és adott társainak is a kitett kenyerekből, melyekből csak a papok ehettek?

Miután befejezte a példabeszédet, kis hatásszünetet tartva körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön és hozzáfűzte az előzőekhez: „Az Isten fia, ura a szombatnak is!”

A tanítványok és az egyre növekvő hívek elgondolkodva megvakarták fejük búbját. Innen is onnan is felhangzott:

– Miért mondod ezt nekünk? Talán a szemünkre akarod vetni, hogy megsértettük ma a szombat szentségét, hiszen ma szombat van.

– De csak a zsidóknak szól az evés és a munkavégzés tilalma! – szóltak közbe több felől is. Jézus tanítása mindenkinek szól. A hit és az Isten mindenkié! Nem lehet egy népnek kisajátítani. Milyen törvény az, ami megtiltja szombaton a jót cselekedést, a szomjazónak az ivást, az éhezőnek az evést? Ez a törvény népellenes! Életellenes! Elutasítjuk a zsidók törvényeit! – hallatszott innen is onnan is. Jézus lecsendesítendő a forradalmi hangulatot, így folytatta a tanítást.

–Isten, a Teremtő Atya minden teremtményét egyaránt szereti. Nem róhatja fel a balga jószágnak, hogy szombaton éhezzék, vagy ha rajta van az üzekedés, ne párosodjék. Csak az egyes emberek állítanak vallási túlbuzgóságukban tilalomfákat, hogy hitüket isten előtt bizonyítsák. Nem így kell a hitet bizonyítani! A teremtő isten nem kíván tőletek ekkora önmegtartóztatást! Nem foszt meg benneteket sem szombaton, sem más napokon az evés, ivás örömeitől, a szeretkezéstől és egyéb gyönyöröktől. De nem tilt el benneteket a munkától sem.

Ha egy állat ellik, és segíteni kell a baromnak a borját világra hozni, miért lenne bűn az, ha kötelet hurkolva a kisborjú lábára világra segítve, kihúzzuk az anyaméhből... Nem nagyobb bűn lenne-e tétlenül nézni, hogy két szerencsétlen pára elpusztuljon, mert a Tóra tiltja szombaton a munkát? Bizony híveim és követőim, ez lenne csak az igazi bűn. Isten szemet huny a szombati munkavégzés felett, de a cserbenhagyást bünteti!

– Igaza van! Jól beszél! – hallatszott mindenfelől. – Látszik, hogy igazi próféta, és vízen is tud járni! Megszaporította a halat is! Messiás! Messiás! Csodatevő! Kövessük hát!