„Mindenkinek megnyílik az út,
És nemes lelke a csúcsokra jut,
De a torz lélek a mélybe zuhan,
A ködös lapályon megragad.
A többi bolyong, amerre lát,
Pedig van, ki kinyitná
A fent s a lent kapuját
És mindenki láthatná
Lelke végső útját.”

A teremtőerő teljes egészében a spirituális erő függvénye. Három lépésből
áll, ezek: az idealizálás, a vizualizáció és a materializáció.

Most már van némi képünk a törvényről, látjuk az ok-okozati összefüggést,
látjuk, hogy a gondolat szükségképpen megelőzi és meghatározza
a tettet. Ha okosak vagyunk, ráébredünk arra a komoly tényre,
hogy véletlen körülmények egy pillanatig sem létezhetnek, és hogy az
emberi tapasztalat rendszeres és harmonikus eseménysorozat eredménye.

A gondolat képlékeny anyag, amelynek segítségével egyre táguló életünkről alkotunk képeket. A hasznossága határozza meg a létezését.
Mint minden más dolog esetében is, a felismerésére és helyes alkalmazására való képességünk a megvalósítás szükséges feltétele.

Azok a körülmények, amelyeket a külső világban tapasztalunk, összefüggésben állnak azokkal a körülményekkel, amelyek a belső világunkban uralkodnak. Ezt a Vonzás Törvényének köszönhetjük.

De akkor hogyan határozzuk meg, mi nyerhessen bebocsátást belső világunkba?

Bármi, ami az érzékek vagy az objektív tudatunk nyomán bejut az
elménkbe, nyomot hagy rajta, és mentális képpé válik, amely aztán
mintául szolgál a teremtő energiák számára.

Ha tehát irányítani tudjuk a gondolatainkat, akkor a körülményeket, a
feltételekéig a környezetünket és a sorsunkat is irányítani tudjuk.

Gondolkodni annyit jelent, mint gondolatot létrehozni, de a gondolat eredménye a gondolat formáján, minőségén és életképességén alapul.

Az életképesség a gondolatot átitató érzéstől függ. Ha a gondolát konstruktív, életképes lesz; lesz benne életerő, nőni, fejlődni,
terjeszkedni fog; teremtőerővel fog rendelkezni; mindem magához
fog vonzani, ami a kiteljesedéséhez szükséges.

Sokan vagyunk hajlamosak a Legfőbb Lénynek tulajdonítani nehézségeinket, holott ez a Legfőbb Lény egy egyensúlyban lévő Elme.

A jó és a rossz tehát nem entitás, csupán két szó, amellyel tetteink
eredményeit minősítjük, ezeket a tetteket pedig gondolataink jellege
határozza meg.

Azonnal látni fogjuk, hogy mindaz, amit gondolunk, meghatározza az
elménk jellegét, és hogy az elménk jellege viszont a képességeinkre és
szellemi kapacitásunkra van hatással. így azt is azonnal megértjük,
hogy képességeink fejlődésének természetes következménye a remények
könnyebb megvalósítása és a körülményekre gyakorolható nagyobb
befolyás.

A Nagy Építész felépíti a jövőt.

Az lesz a feladatunk, hogy ráébredjünk arra a jelentős tényre, hogy a harmónia és a boldogság nem más, mint tudatállapot, amely nem függ vagyon birtoklásától.

„Lehet, hogy az ember képes megalkotni egy csillagot, aztán elengedni,

hadd keringjen a pályáján, mégsem tud olyan emlékezetes dolgot véghezvinni, mint Isten, aki hagyja, hogy az aranyglóriás gondolatok
generációkon haladjanak végig.” (H. W. Beecher)

Min múlik a siker?
A spirituális erőn.
Mitől függ ez az erő?
A hasznosságától — a hasznossága határozza meg a létezését.
Hogyan tudjuk kivenni sorsunkat a véletlen kezéből?
Ha tudatosan felismerjük, milyen körülmények megvalósulását szeretnénk
látni az eleiünkben.
Akkor hát mi a legfontosabb teendőnk az életben?
Gondolkodni, szeretni.
Miért van ez így?
Mert a gondolat spirituális jellegű, ebből adódóan kreatív. Ha képesek
vagyunk tudatosan irányítani a gondolatainkat, akkor a körülményeinket,
a környezetünket és a sorsunkat is uralni tudjuk.
Mi minden rossznak a forrása?
A destruktív gondolkodás.
Mi minden jónak a forrása?
A tudományosan helyes gondolkodás.

Mi a tudományos gondolkodás?
A spirituális energia teremtő jellegének a felismerése, és az irányítására
való képességünk.

„Egy kor legjelentősebb eseményei a legnagyszerűbb gondolatok. A
gondolat természeténél fogva megtalálja a tettekhez vezető utat.”

(Bovee)

Az az istenség, amelyet az ember, tudatosan vagy önkéntelenül, imád,
komoly fokmérője a hívő intellektuális állapotának. Kérdezzük Istenről
az indiánokat, és egy dicsőséges törzs erőskezű törzsfőnökéről kezdenek
beszélni. Kérdezzük Istenről a pogányokat, és a tűz, a víz meg ki tudja
még, minek az Istenét fogják emlegetni.
Kérdezzük Istenről a zsidókat, és Mózes Istenéről fogunk hallani, aki
azt tartotta célravezetőnek, hogy korlátozó intézkedésekkel, azaz a Tízparancsolat szerint uralkodjon az emberek fölött. Vagy Józsué Istenéről, aki háborúba sodorta a zsidókat, minden vagyont elkobzott, megölte a foglyokat, és letarolta a városokat.
Az ún. primitív népek „bálványképeket” faragtak isteneikről, akiket
szentként tiszteltek, de, ha másokéban nem is, a legintelligensebbek szemében ezek a képek nem voltak többek, mint látható vonatkoztatási
pontok, amelyek segítettek azokra a tulajdonságokra koncentrálni, amelyeket ezek az emberek meg akartak valósítani az életükben.
Mi, huszadik századi emberek, elméletben a Szeretet Istenét magasztaljuk,
de gyakorlatban a „Gazdagság”, a „Hatalom”, a „Divat”, a „Szokás”
és a „Konvenciók” „faragott bálványképeit” imádjuk, „leborulunk”
előttük, és őket dicsőítjük.

A szellemi erők rezgései a lehető legfinomabbak, következésképpen a
legerőteljesebbek is. Azok szamara, akik észlelni tudják a szellemi erő
természetét és transzcendenciáját, a fizikai erő jelentéktelenné törpül.

Az éleslátáshoz az elme fokozott rezgése szükséges, amit csak úgy lehet megvalósítani, ha gondolatainkat folyamatosan egy konkrét dologra irányítjuk.
A folyamatos összpontosítás egyenletes, töretlen gondolatáramlást
hoz létre, és türelmes, kitartó, állhatatos, fegyelmezett viselkedés
eredménye.

A tudatalattit összpontosítással könnyen fel tudjuk csigázni, bármilyen
irányba el tudjuk indítani, és bármilyen cél érdekében a szolgálatunkba
tudjuk állítani. A koncentráció gyakorlása fizikai, szellemi és lelki önuralmat kíván; a tudatosság minden fajtájának — legyen az fizikai, szellemi vagy lelki — az ellenőrzésünk alatt kell állnia.
A Spirituális Igazság tehát a kontrolltényező. Ez teszi lehetővé, hogy
kiszabaduljunk a korlátok közül, és elérjük azt a pontot, ahol a gondolkodási módokat jellemző sajátossággá és tudatossággá tudjuk változtatni.
A koncentráció nem puszta gondolkodást jelent, hanem a gondolatok
gyakorlati értékekre váltását; az átlagembernek fogalma sincs, mit jelent
a koncentráció. Mindig azon „sír”, hogy „legyen neki”, nem azon, hogy „legyen”. Nem érti meg, hogy az egyik nem megy a másik nélkül, hogy először a „birodalmat'' kell megtalálnia, hogy gyűjteni kezdhesse a „javakat”. A pillanatnyi fellángolás semmit sem ér, a célt csakis határtalan önbizalommal tudjuk elérni.

Charles F. Hannel / The Master Key System Kallisti