„A messzeségből is megjelent nekem az ÚR: örök
szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel.”

Jeremiás könyve 31:3




Izrael népe fogságban van. A foglyokat elhurcolták,
otthonuktól, templomuktól távol vannak. Talán csak a szívük vonzza őket haza,
vissza mindahhoz, amit Istentől kaptak. A legnagyobb baj mégsem ez volt, hanem
az, hogy újra és újra eltávolodtak Istenüktől, és más bálvány-isteneknél kerestek
menedéket. Isten mégsem feledkezett meg róluk és ígéretéről. Hazavitte őket.




Ahogy az idő halad, mi is egyre távolabb kerülünk
Istenünktől. A gonoszság, a szeretetlenség, a közönyösség egyre nagyobb
méreteket ölt. Már-már úgy tűnik magunkra maradtunk, és csak idő kérdése, hogy
soha nem látott tragédiák józanítsák ki kábult világunkat. A korábban
szégyenletes bűnök ma már teljesen „normálisak”. Az értékek helyére az érdekek
kerültek, és közben lázasan keressük a menekülő utakat, hogy túléljük valahogy.




De ahogy annak idején az Úr a fogságban lévő népét is
megkereste és hazavitte, bennünket sem hagy magunkra. Akármilyen „messze”
kerültünk tőle, ő jön és megszabadít. Jézus emberré válása is ennek a messziről
jött Istennek a szeretetét bizonyítja. A mennyei trónusát otthagyva,
megszületett erre a földre, ahol örök szeretetére csak kevés viszonzást kapott.
Az adventi időszak emlékeztessen bennünket arra is, hogy ettől közelebb Jézus
már nem jöhetett az emberhez. Egyé lett velünk, magához vonzott bennünket.




Hol vagy most? Messze vagy közel? Érzed-e, tapasztalod-e a
szeretet vonzását, mely kegyelmet kínál akkor is, ha már úgy érzed Isten messzebb
van, mint ameddig te elláthatnál. Az Isten szeretete örökkévaló. Nem fogy el,
nem változtat döntésén, mert mi másként viselkedünk. Lépj ma is egy kicsit
közelebb a téged kereső Istenhez!