Ko Yüan maga mond könyvéről: Amikor elnyertem az igazi Taot, tízezerszer mondtam el ezt a könyvet. Az Ég szellemei ezt gyakorolják, és az alsóbb világok tudósaival nem közölték. Én a Keleti Hwa Isteni Királyától kaptam, ő az Aranykapu Isteni Királyától kapta, ő pedig Nyugat Királyi Anyjától kapta. Mármost, az „Aranykapu Isteni Királya” címet az a beavatott viselte, aki az atlantiszi tolték birodalom uralkodója volt, és használata azt a gondolatot veti fel, hogy a Tisztaság Könyvé-t onnan hozták Kínába, amikor a turániak elváltak a toltékoktól. Ezt a feltevést megerősíti egy rövid értekezés tartalma, ami a Tao-val, szó szerint „az Úttal” foglalkozik. A régi turáni és mongol vallásban az Egyetlen Valóságot illették ezzel a névvel. Ezt olvassuk: A Nagy Taonak nincs testi formája, de ő teremtette és táplálja a mennyet és a földet. A nagy Taonak nincsenek szenvedélyei, de ő szabja meg a Nap és a Hold futását. A Nagy Taonak nincs neve, de ő okozza minden dolog növekedését és fennmaradását.  Ez a megnyilvánult istenség, mint egység, de ezt követi a kettősség: A Taonak két formája van: a tiszta és a zavaros, és két állapota: a mozgás és a mozdulatlanság. A menny tiszta, a föld zavaros; a menny mozog, a föld nyugalmi állapotban van. A hímnemű tiszta és a nőnemű zavaros; a hímnemű mozog, a nőnemű nem. Az alapvető (tisztaság) leszállt és a (zavaros) kiáradás származott belőle, és így jöttek létre a dolgok.  Ezt a részt különösen a természet aktív és passzív oldalára való utalás teszi érdekessé, a teremtő szellem és a tápláló anyag megkülönböztetése, amivel későbbi írásokban gyakran találkozunk. A Tao Te King igen egyszerűen tanít a Megnyilvánulatlanról és a Megnyilvánultról: A Tao (az út), amelyen járni lehet, nem az örök és változatlan Tao. A név, amely kimondható, nem az örök és változatlan név. Amíg nincs neve, ő a menny és a föld Eredete, amikor van neve, ő minden dolog Anyja. E két aspektusában is mindig ugyanaz, amint azonban megindul a fejlődés, különböző neveket kap. Mindezeket együtt misztériumnak nevezzük.  A Kabbala ismerőit ez az isteni nevek egyikére, az „elrejtett misztériumra” emlékeztetheti. Aztán tovább: Volt valami meghatározhatatlan és teljes, ami a menny és a föld előtt keletkezett. Mily csöndes volt és alaktalan, egyedülálló és változatlan, mindenhová elérő és kimeríthetetlen! Úgy tekinthetjük, mint minden dolog anyját. Nem tudom a nevét és ezért a Tao névvel jelölöm. Iparkodva nevet adni neki.

Nagynak nevezem őt. Állandó folyással halad tova. Tovahaladván távolivá válik. Eltávolodván visszatér.  Igen érdekes itt az Egyetlen Élet kiáradása és visszatérése, amivel a hindu irodalomban is találkozunk. Igen ismerős ez a vers is: Minden az ég alatt Tőle, a létezőtől (és megnevezettől) származott, a lét Tőle, mint nemlétezőtől (és megnevezetlentől) származott.  Hogy a világ létrejöhessen, a Megnyilvánulatlanból elő kell állnia az Egynek, akitől a kettősség és hármasság származik: A Tao létrehozta az Egyet, az Egy a Kettőt, a Kettő a Hármat, a Három pedig minden dolgot. Minden maga mögött hagyja a sötétséget (amelyből jött) és a világosság felé halad (amelybe belemerült), amint az Üresség Lehelete összhangba hozza őket egymással.  „A Tér Lehelete” talán szerencsésebb fordítás volna. Mivel mindent Ő alkotott, mindenben benne foglaltatik: Mindent áthat a nagy Tao. Jobbra-balra mindenütt meglelhető... Mindent beborít, mint egy ruhával, és nem kiáltja ki magát uruknak. A legkisebb dolog nevével is nevezhető. Minden dolog visszatér (gyökeréhez és eltűnik), és nem tudja, hogy Az akarja, hogy visszatérjen. Megnevezhető a legnagyobb dolgok nevével is.  Chwangce (Kr. e. IV. század) a Taotól származó szellemi lényekre utal, amikor a régi tanításokat ismerteti: Saját magában van gyökere és alapja. Mielőtt a menny és a föld lett volna, régtől fogva, Az már régen létezett. Tőle származik a szellemek titokzatos léte, Tőle az Isten titokzatos léte. Aztán következik e lények nevének felsorolása, amelyekből azonban nem idézünk, mert a kínai vallás ismerői úgyis tudják, milyen nagy szerepet játszanak benne.

Az embert hármasságnak tekinti a taoizmus, felismeri benne a szellemet, a lelket és a testet. Ez a felosztás a Tisztaság Könyvé-ben világosan követhető, mégpedig abban a tanításban, hogy az embernek meg kell szabadulnia a vágytól, hogy egyesülhessen az Eggyel: Az ember szelleme szereti a tisztaságot, elméje azonban megzavarja azt. Az ember elméje szereti a nyugalmat, de vágyai elzavarják azt tőle. Ha mindig eltávolíthatná vágyait, elméje magától megnyugodnék. Tisztítsa meg tehát elméjét, és szelleme magától megtisztul. Az emberek azért nem tudják ezt elérni, mert elméjüket nem tisztították meg, és vágyaikat nem távoztatták el maguktól. Ha az ember el tudja távoztatni magától vágyait, és ha ezután betekint elméjébe, nem az övé az többé, ha kitekint testére, nem az övé az többé, és ha messzebbre tekint a külső dolgokra, úgy találja, hogy semmi köze többé hozzájuk.

Miután megjelölte a „tökéletes csöndesség állapotába” való befelé fordulás fokozatait, ezt kérdi: Hogyan keletkezhet vágy abban a tökéletes nyugalomban, ami független a tartózkodási helytől? Amikor pedig már nem keletkezik vágy, akkor igazi a csönd és nyugalom. Ez a (igazi) csöndesség állandó tulajdonsággá lesz és (tévedés nélkül) válaszol a külső dolgokra: bizony, ez az igaz és állandó tulajdonság az ember egész természetét hatalmába keríti. Ebben az állandó válaszolásban és állandó nyugalomban van az állandó tisztaság és nyugalom. Aki birtokában van ennek az állandó tisztaságnak, az fokozatosan az Igazi Tao inspirációjába lép. 

Az „inspirációjába” kifejezés beiktatása inkább homályosítja, mint megvilágosítja a jelentést, mivel a Tao-ba lépni megegyezik az egész elgondolással, és a szentírásokkal. A taoizmusban nagyon hangsúlyozzák a vágyaktól való megszabadulást. A Tisztaság Könyvének egyik kommentátora megjegyzi, hogy a Tao megértése a teljes tisztaságon múlik: a teljes tisztaság elnyerése teljesen a vágytól való megszabadulástól függ, ez a könyv legelső tanulsága. A Tao Te King azt mondja: Ha mély titkát ki akarjuk kutatni, mindig vágytalanoknak kell találtatnunk. Mert ha a vágy mindig velünk marad, külső szélét érinthetjük csupán.  Az újraszületést nem tanították olyan világosan, mint ahogy várható volna, vannak azonban részek, amelyek arra utalnak, hogy a fő gondolatot természetesnek tartották az entitásról, vagyis hogy állati és emberi életeken megy át.

Chwangce leírja egy haldokló finom és bölcs történetét, akihez így szólt barátja: Valóban nagy a Teremtő! Mivé fog ő most téged változtatni? Hová visz el téged? Vajon egy patkány májává leszel-e, vagy egy bogár lábává? Szcelai így felelt: Ha a szülő azt mondja fiának, hogy menjen keletnek, nyugatnak, délnek vagy északnak, a fiú engedelmeskedik. Itt a nagy öntőmester, amint önti a vasat. Ha az érc hirtelen felugrana (az edényben), és így szólna: ’Belőlem kardot csinálj!’- az öntőmester ezt biztosan igen rossz néven venné. Ha pedig az anyaméhben formálódó forma kijelentené: ’belőlem férfi lesz, belőlem férfi lesz!’- a Teremtő ezen biztosan nagyon megütközne. Ha egyszer megértettük, hogy az ég és a föld nagy olvasztótégely és a Teremtő a nagy öntőmester, ugyan hová mehetnénk, ahol ne volna jó dolgunk? Mintha csöndes álomból jönnénk születésünkkor, és nyugodt ébredés lenne a halálunk.