A Védikus Tudomány az éber tudatban három alapvetõ alkotóelemet különböztet meg, ezek pedig a következõk:

a megfigyelõ (a védikus tudományban ezt Rishi-nek nevezik),

a megfigyelés folyamata (ezt Dévatának hívják) és

a megfigyelés tárgya (Csandasz).

Tudat = tapasztaló + tapasztalás folyamata + tapasztalás tárgya.

A fiziológiai mérések egyik legfontosabb felfedezése a tiszta tudat tapasztalatánál jelentkezõ teljes agyhullám koherencia, melybõl a kutatók az idegrendszer szintjén kialakuló, illetve jelenlévõ esetleges makroszkopikus kvantumkoherencia jelenlétére következtettek. A késõbbi kutatások tovább erõsítették ezt az elképzelést, így ma azt mondhatjuk, hogy az öntudat, és azon belül a tiszta tudat állapota az idegrendszer szintjén kialakuló kvantumkoherens állapot, s egyfajta Bose-Einstein kondenzátumként a kvantumterek vákuumállapotával hozható szoros kapcsolatba, amit most már a logikai bránmodell segítségével le is vezethetünk és modellezhetünk. Ez az új tudatállapot tehát a tudat átfogó és alapvetõ elméletének megfogalmazása szempontjából óriási felfedezésnek számított és a továbbiakban a tudatkutatás hidrogénatomja szerepét töltötte be.

Az éber tudatban három alapvetõ alkotóelemet különböztet meg, ezek pedig a következõk: a megfigyelõ (a védikus tudományban ezt Rishi-nek nevezik), a megfigyelés folyamata (ezt Dévatának hívják) és a megfigyelés tárgya (Csandasz). Ez a három minõség az éber tudat állapotában jól elkülöníthetõ, míg a tiszta tudat tapasztalatakor ez a megkülönböztetés megszûnik és a tudat önmaga tapasztalójává válik (ezt az egységes minõséget Szamhitának nevezi a védikus tudomány).

A tudatnak létezik egy egységes, legalapvetõbb állapota – a tiszta tudat vagy éber megfigyelõ minõség –, valamint a tudatosság három alkotó elemének végtelen kombinációjából felépíthetõ tapasztaláshalmaz (összesen tehát a tudat és a tudás négy minõséggel bír), mely az egységes állapot belsõ szimmetriájának megtörésével vagy torzulásával áll elõ.

A valóság tudattermészetû, melynek szervezõdését a megfigyelõ, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya között kialakuló belsõ dinamikus kölcsönhatás vagy szimmetria formálja és határozza meg. Mivel ez a szervezõ dinamizmus szolgálja a valóságról alkotott tudatos tapasztalataink és azok logikai értelmezését, vagyis a tudás szerkezetét is, ezért a tiszta tudat egységes természetében honoló önviszonyuló vagy önkölcsönható dinamizmus egyúttal a tudás, azaz a véda (szanszkritul a véda tudást jelent) szervezõ aktivitása is. A tudás és a tudat belsõ szerkezetét tehát a rezgõ vagy fluktuáló tudat és az azt átható csendes önviszonyuló tudatosság egysége képezi.

Az átalakulás belsõ dinamizmusában négy fõ lépést vagy belsõ aktivitást különböztetünk meg, melyek a következõk:

Pradhwamsa-Abhāva: Lecsendesedési folyamat

Atyanta-Abhāva: Abszolút absztrakció vagy elvonatkoztatás (abszolút általánosítás, vákuum)

Anyonya-Abhāva: Önviszonyuló vagy önkölcsönható állapot az általánosítás terében

Pārg-Abhāva: Az új rezgés megjelenése, kifejezõdése

A tudat, vagyis a valóság minden rezdülését (a védikus irodalomban ezt mantrának nevezik) tehát ez a négy lépést tartalmazó belsõ csendes átalakító aktivitás (ezt a szervezõ minõséget a védikus irodalomban brahmanának nevezik) hozza létre és alakítja át egyik rezdülésbõl a másikba, így ennek pontos fizikai megfelelõjének megadása képezi a kulcsot a tudat és a tudás szerkezetének megadásához – ez a dinamika összefüggésbe hozható a húrelméletek úgynevezett flop-átmenetével. Ennek irányvonalát tökéletesen kifejezi az megvilágítás, hogy „az abszolút absztrakció vagy általánosítás szervezõdésébõl az önviszonyuló, önkölcsönható tudatminõség (Anyonya-Abháva) a régi és az új rezgés memóriája (a védikus tudományban Szmriti) révén emelkedik ki. Az önkölcsönhatásban szunnyadó memóriaértéknek köszönhetõen az intelligencia ezen szintje végtelenül rugalmas”– mely utóbbi jelzõ egyértelmûen topológiai sajátosságra utal. Vagyis az abszolút általánosított minõségek memóriaként funkcionálnak, melyek dinamikus gerjesztési vagy leképezési kapcsolatban kell, hogy álljanak a benne beágyazva lévõ önkölcsönhatás szingularitásával, melyet a kölcsönösen egyértelmû megfeleltetés és az alapvetõ rezgés transzformáció miatt holografikusan is értelmezhetünk. Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor a fizikai valóság szervezõ rezgései és a tudat rezgései között képezhetõ egyértelmû megfeleltetés révén igazolni tudjuk a két tér izomorfizmusát, s így a közös matematikai háttér alkalmazásával posztulálni tudjuk az értekezés céljául kitûzött tudat-holomátrix fogalmát.


Ez a három minõség az éber tudat állapotában jól elkülöníthetõ, míg a tiszta tudat tapasztalatakor ez a megkülönböztetés megszûnik és a tudat önmaga tapasztalójává válik (ezt az egységes minõséget Szamhitának nevezi a védikus tudomány).  Ez a tudat egyesített szintje – ahol e három komponens ugyanaz. Ebben az állapotban a tudat önmaga közvetlen megtapasztalója, ahol az összekapcsoló minőséget – a tapasztalás folyamatát – szintén maga a tudat képezi. Ezt az állapotot tiszta tudatnak, a tudat legegyszerűbb állapotának nevezzük, melynek közvetlen megtapasztalására különféle tudattechnikák szolgálnak.

 Sőt, a tudat természettől fogva a kapcsolódások mezeje, és a tiszta tudat a végtelen kapcsolódások mezeje. Így ezt a hatást az ember kisugározza a környezetbe, felelevenítve a természet törvényeit, mindenhol gazdagítja és fejleszti az életet. Igy a leghatásosabb módszer arra, hogy az emberek harmóniát teremtsenek és hozzájáruljanak társadalmuk kiteljesedéséhez.

forrás: http://ecsk.grou.ps/blogs/item/a-tiszta-tudat-allapotanak-definicioja