Ez a mozdulat nélküli vibrálás a megnyilvánulni törekvő hajlama által az ok-okozati törvényeknek megfelelően megnyilvánul, létrejön az abszolútból a relatív, szubjektív természetet öltve Elmévé, objektív természetet öltve Világgá alakul. A Világban bármely objektivitásként tapasztalható dolog saját szemszögéből maga is szubjektum, természetében maga is Elme. A szubjektív a belső tapasztaló, a gondolkodó, másnéven a szubjektum. Ez képezi az élet szubjektív oldalát, ami nem más, mint az elmének a finomsága szerinti szintjei: ego, gondolatok, érzelmek. Az objektív aspektust pedig a test, érzékszervek és a környező világ képviselik. Ez az, amit a szubjektum tapasztal. Tehát a világnak létezik egy abszolút és egy relatív oldala, a relatív oldalnak pedig két aspektusa, a szubjektív és az objektív.

A kiváltó ok működésbe lendülése után kialakult, a szubjektív aspektust felvevő Elme első lépesekben még nem alkot formát, de saját vibrációja által létrejön a Gondolat. Ez a Gondolat nem azonos az általunk tudatosan érzékelt gondolattal, hiszen az átlag ember ezen szinteken abszolút nem tudatos még.

Ezt a Gondolatot az átlag embernél nem tudatos gondolat kezdeményként, érzetként, foghatjuk fel. Ezután az Elme alacsonyabb vibráción kezd rezegni, a Gondolat formát vesz fel, kialakul a gondolat formátum, másnéven az ötlet. A gondolatot felfoghatjuk a levegőnél ritkább anyagként is. Ezután az Elme mégalacsonyabb vibráción kezd rezonálni, s a gondolatokat beleérezzük az alacsonyabb megnyilvánulási formáiba, a gondolat érzéssé, érzelemmé alakul. Azt mondhatjuk, hogy a gondolat még meg nem nyilvánult érzelem, valamint azt, hogy az érzelem nem más, mint érzéssel kapcsolatos gondolat.

A szubjektív aspektussal egy időben, a megnyilvánulás objektív aspektusában a megnyilvánulás különböző szintjein kibontja önmagát a fizikai világ, ahol a fizikai világ rezgésszintjével azonos rezgésszinten működő érzékszerveink szolgáltatják az érzékelés alapján a megnyilvánulás legalacsonyabb rezgésszintjéről való érzéktapasztalatokat.

Mind a szubjektív és mind pedig az objektív aspektusa a teremtésnek a megnyilvánulás egyre durvább szintjein jeleníti meg önmagát.

A szubjektum, a megfigyelő tapasztalata az objektumról, a világ objektív aspektusáról alakítja ki a tudást. Ez a tudás az alapja a különböző tudatállapotoknak.

A tiszta tudat hullámzása.

A Védikus Irodalomban a tiszta tudat neve Atma. A tiszta tudat, Atma a puszta létnek egy állapota, a puszta létezésnek egy megnyilvánulatlan valósága, mely határtalan és egyedülálló. Ez a minden lehetőségek teljessége, végtelen csend és végtelen dinamizmus, a határtalanság és a pont értékek teljes egésze. Ez egy önmagában teljes és önmagát irányító állapot. A teremtés bármely megnyilvánulása ebből emelkedik ki, és ebbe húzódik vissza.

A tudás (Samhita) úgy alakul ki, hogy a megismerő (Rishi) a megismerés folyamatában (Devata) ismereteket szerez a megismerendő dolgokról (Chhandas). Egy szójátékkal élve amiről tudatos a tudatunk azt tudjuk. A tudás határozza meg hogy milyen tudatállapotot mondhatunk magunkénak. Tudás hogy jön létre?  A tudás úgy alakul ki, hogy a megismerő intelligencia, a szubjektív mivoltunk, a megismerés folyamatában ismereteket szerez a megismerendő dolgokról, a világ objektív aspektusáról. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a kijelentést, akkor rájövünk, hogy a megismerés a figyelemmel jár együtt. A magyar nyelv igen jól megmutatja ezt. A megfigyelő megfigyel a megfigyelés folyamatában. Valójában ez azt jelenti, hogy ahol a figyelem, ott a tudás. Amit a figyelmünkkel átfogunk, az alkotja azt az érdeklődési kört, ami a tudást kialakítja. Ez azt is jelenti, hogy először fel kell ébrednie bennünk a tudásszomjnak ahhoz, hogy a figyelmünket egyáltalán ráfordítsuk valamire, ami tudássá alakul. Létezésünk alapjában a tapasztalatszerzés körül forog. A megfigyelő, megfigyelés folyamata, megfigyelt, ugyanazt jelenti mint a tapasztaló, tapasztalás folyamata, tapasztalt. Az egyén, mint szubjektum, a tapasztaló intelligencia, a saját magától különállónak érzékelt világban, mint objektumban, mint a megtapasztalni valóban egyfolytában tapasztalatokat szerez, megismer a tapasztalás folyamatában. Minél szélesebb kört fog át a tapasztalata, a tudása annál nagyobb.

Mikor azt mondjuk, hogy a tiszta tudás önmagára tudatos, máris három értéket különítünk el: a tiszta tudat tudatos, megfigyeli saját magát (Rishi), a tudatosságban önmagára irányultságának folyamata (Devata), az önmagára való tudatosság (Chhandas). A tiszta tudatban felébred a saját magára való tudatosság. Ugyanúgy ahogy az egy vezet a háromhoz, úgy vezet a három, a három egymásra hatása és ezen kölcsönhatásokból származó egyéb aspektusok által az örökkön táguló lehetőségek végtelen számához. Annak ellenére, hogy a különböző minőségek kölcsönhatásai aszimmetriát, torzítást okoznak, a tiszta tudat megnyilvánulatlan marad. Mégis ez a kiemelkedés-visszaolvadás, ez a vibráció-mozdulatlanság, ez a dinamizmus-csend a megnyilvánulatlanon belül egy struktúrát, szerkezeti felépítést eredményez. A szerkezeti felépítés az eredménye a szimmetria látszólagos megtörésének. Ezen folyamatokon keresztül válik a megnyilvánulatlan intelligencia, a tiszta tudás, az Egyesített Mező megnyilvánulttá. Ez a kezdő lépése az abszolút tudatból a saját egyéni tudatunk, mint a szubjektív aspektus, és a tudatunkon kívül érzékelt világ, mint objektív aspektus kialakulásának, és a két aspektus közötti vizsgálódás, tapasztalatszerzés elindulásának.

Az Abszolút az a Tiszta Lét állapota, az egyesített mező, a transzcendens, az Isten. A kauzális sík az ok-okozati törvények síkja, ahol a megnyilvánulást kiváltó ok működésbe lendül. A mentális síkon a megnyilvánulás eredményeként kialakul az elme, létrejönnek a gondolatok, s a gondolatformátumok egy mentális világot építenek fel. Az asztrális sík a megnyilvánulásnak a mentálisnál durvább szintje, ez az érzelmek szintje. E típusú csoportosításnak a hiányaként megemlíteném, hogy a mentális és asztrális síkot nem lehet tisztán elválasztani egymástól, hiszen alig van gondolat érzelem nélkül és alig van érzelem gondolat nélkül. Az anyagi sík pedig egyértelmű, az érzékszervekkel érzékelhető anyagi világot jelenti.

Világunk, a mozdulatlan Abszolút Létből származik, mely önmagától létező és örökérvényű. Az Abszolút lét a tiszta tudat, tiszta intelligencia hullámzása. A tiszta tudat a puszta létnek egy állapota, a puszta létezésnek egy megnyilvánulatlan valósága, mely határtalan és egyedülálló. Ez a minden lehetőségek teljessége, végtelen csend és végtelen dinamizmus. Ez egy önmagában teljes és önmagát irányító állapot. A megnyilvánulatlan Abszolút Intelligenciában benne rejlik a kifejeződés hajlama, egy látens erő, ami által az Abszolút Lét, a megnyilvánulatlan Abszolút Intelligencia vibrálni kezd. A Shiksa a Tiszta Tudat kifejeződési hajlama, az erő ami által a Tiszta Tudat vibrálni kezd.

A vibrálást követően egy transzformáló erő által szubjektív természetet felöltve mint Elme, objektív természetet felöltve mint világ megnyilvánul. A megnyilvánulás ezen szintjén a Tiszta Tudat az abszolútból a relatívba, másnéven a megnyilvánulatlanból a megnyilvánultba transzformálódik. Ez a transzformáló erő a Kalp. A Védikus irodalom Kalp fejezete leírja miként lehet az egység az alapja a különbözőségeknek, hogyan lehet a Lét az alapja a létezésnek. A megnyilvánulást úgy kell érteni, mint egy tükröződést, és nem pedig mint egy átalakulást. A tükröződés során a Tiszta Tudat megőrzi saját természetét, és az Elme mint tükörkép jelenik meg. Ha átalakulásról lenne szó, akkor amiből az Elme kialakul, elvesztené a természetét, de nem erről van szó. A Tiszta Tudat mindig saját maga marad, a változatlan, legyőzhetetlen, örökérvényű, végtelen minőségében, miközben az Elme mint saját magának a tükröződése megnyilvánul. Az Elme megnyilvánulása után következő lépésként kialakul az elme működését lehetővé tevő működési mechanizmus, valamint az érzékeken keresztüli érzékelés működési mechanizmusa. Ezután az elme és az érzékek valósága anyagivá válik és létrejön az anyag, hogy megalkossa a testet amelyen keresztül az öt érzék kifejeződhet. Ez az érzékek, az idegrendszer és a test kialakulásának folyamata, mely a megnyilvánulatlan Abszolút Lét vibrálása utáni transzformációból emelkedik ki, s az örökkön táguló lehetőségekhez vezet.

Ez a kiemelkedés, kibontakozás minősége, a Vyakaran. A teremtés bármely megnyilvánulása a megnyilvánulatlan Abszolút Létből emelkedik ki és ebbe húzódik vissza. Ezt a kiemelkedést és visszahúzódást, a teremtést és feloszlatást ugyanúgy, mint az univerzumban fennálló bármely kölcsönhatást törvények irányítják melyeket a Természet Törvényeinek nevezhetünk. A tiszta tudat, az összes törvényt magában foglalja. A tiszta tudat a teljes teremtés összes törvényének és megnyilvánulásának a forrása, a quantum-mechanikai szinttől a megnyilvánult szinten levő elemi részecskéken, az atomokon, sejteken, biológiai rendszereken át a földi és kozmikus életig és a teljes univerzumig. A Tiszta Tudatnak látensen magában rejlő megnyilvánulatlan struktúrája, szerkezeti felépítése eredményezi a megnyilvánult szintek szerkezeti felépítését. A megnyilvánult teremtés sokfélesége és változatossága nem más mint a megnyilvánulatlan abszolút Lét egysége megnyilvánult relatív állapotaiban. Az abszolút és a relatív közösen, együtt alkotja az élet teljes igazságát. Száz százalék abszolút és száz százalék relatív létezés együttvéve képezi a száz százalékos életet a teremtésben.

Bármi ami megnyilvánul, vissza is tér az abszolútba. Ez biztosítja az egyensúlyt a természetben. Ezt az abszolúthoz való visszatérést fejezi ki a Nirukt. Ennek a megnyilvánulásnak, visszahúzódásnak az eredményeként körfolyamat alakul ki a teremtésben. Ez a körfolyamat periódusokra osztható. Ilyen például az Abszolút – Teremtés tágulása – Teremtés visszahúzódása, vagy Abszolút – Élet periódus – Halál periódus, de ilyen a mélyalvás – ébrenlét – álom körfolyamat is. Ismerjük a híres mondást: Ami fenn, úgy lenn. Ez azt jelenti, hogy a teremtés bármely szintjének szerkezete ugyanaz. A mélyalvás – ébrenlét – álom körfolyamat ismétlődése megtanít bennünket az Abszolút – Élet periódus – Halál periódus ismétlődésének jellegzetességeire, valamint az Abszolút – Teremtés tágulása – Teremtés visszahúzódása körfolyamatának ismétlődésére. Az előző teremtések jellegzetességei, tapasztalatai jelennek meg a soron következő teremtésben. Ugyanígy az élet során összegyűjtött tapasztalat benyomások is elraktározódnak, melyek hatnak a soron következő életperiódus alatt az Elme kialakult természetére. Az Elme az előző fejlődési periódusaiban elért tapasztalat benyomások révén veszi fel jelenlegi állapotát. Ugyanolyan ez, mint amikor az álmunkban az előző napi események jelennek meg dominánsan. Az ébrenlét folyamán összegyűjtött tapasztalatokról álmodik nagyrészt az ember, mely tapasztalat benyomásokat a mélyalvásba is belevisz, másnap az addig összegyűjtött tapasztalatok, benyomások eredőjeként ismerjük fel újból személyiségünket, s folytatjuk a napunkat.

Jelenleg a kollektív tudatban az anyagi minőségek dominálnak. Ilyenkor a társadalom nagy része legfőbb értékként a pénzt és az anyagi javakat fogadja el, figyelmét teljesen leveszi a tudati fejlődésről, az intelligenciáról, elfordul a természetet irányító intelligencia természetes irányvonalától, káosz, szenvedés, elégedetlenség jelenik meg az emberekben, s ezek következményeként az anyagi világban természeti katasztrófák sújtanak.

Amikor a kollektív tudatban az intelligencia értékei dominálnak, harmónia, boldogság, elégedettség jelenik meg általános érzésként az emberekben, s mivel a természetet irányító intelligenciával teljes összhangban élnek, gondolkodnak, cselekednek az emberek, problémák nélküli általános jólét köszönt be. Ezt nevezik földi mennyországnak.

A megnyilvánulás és az abszolúthoz való visszatérés örökös egyensúlyához egy térben és időben való koordinálást, felmérést, mérlegelést kell biztosítani, melyért a Chhand a felelős.

A tudatosság mindkét aspektusának (abszolút és relatív) az együttes fennállása, a mindentudást, a Jyotish-t eredményezi.

Az abszolút, a tiszta tudat, a Lét vibrálni kezd és megnyilvánul. A tiszta tudatban felébred a saját magára való tudatosság. Ez által első lépésként mint megfigyelő a tudatosságra való ébredés folyamatával megfigyeli saját magát. Ugyanúgy ahogy az egy vezet a háromhoz, tehát az abszolút vezet a megfigyelőhöz, a megfigyelés folyamatához és a megfigyelthez, úgy vezet a három az örökké táguló lehetőségek végtelen számához, kialakul a relatív világ az abszolútból. Megfigyelőként, szubjektív természetet öltve elmévé válik, megfigyeltként objektív természetet öltve pedig anyaggá alakul. Mivel a tiszta tudat nyilvánul meg, mind szubjektív mind pedig objektív mivoltában intelligenciát képvisel. Tehát intelligencia az elme is és az anyag is. A szubjektív mivolta az alapja saját elménknek, objektív mivolta az alapja az elménken kívül érzékelt világnak. Saját elménknek az abszolútból való kialakulásakor elkülönítve érzékeljük a látszólag az elménken kívül levő világot. Az abszolút tudat egyéni tudattá alakul. Ez az elkülönülés az ára az emberi tudatunknak. Az elkülönülés által jön létre a tér és jöhet létre a vizsgálódás, a tudásszerzés.

Tehát még egyszer: az abszolútból, ahol nincsen megkülönböztetés, ahol minden egységként létezik, létrejön az egyéni tudat, mely elkülönülten érzékeli a látszólag tőle eltérő dolgokat, figyelme mindig valamire irányul, megkülönböztet, mindig valaminek a viszonylatában érzékel, tapasztal. Az egyéni tudat, figyelme egy bizonyos állapotában teljesen a megnyilvánulás legdurvább szintjére, az anyagi világra összpontosul, és tévesen saját magát is ezzel a rész igazsággal azonosítja. Mivel a megnyilvánulásnak ez a szintje csak egy része az egésznek, ezért nem képezheti a végső teljes igazságot. A tudat ekkor nem fogja át a megnyilvánulás összes szintjét, csak az anyagi világra összpontosul, az anyagi minőségek fokozatos áthatják, elszakad az Istenitől, elszakad a Tiszta Tudattól és elfelejti azt. A fejlődés egy bizonyos szakaszában a kifele, az anyagi világra irányuló figyelem már nem tölti el elég boldogsággal az elmét, és a tudás útjára lép. A kifele irányuló figyelem irányt vált és befele irányuló figyelemmé válik. Ekkor az anyagi értékek helyett fokozatosan az intelligencia értékei kezdenek dominálni az elmében, a figyelme már nem csak a megnyilvánulás legdurvább szintjére összpontosul, hanem fokozatosan átfogja a megnyilvánulás finomabb szintjeit is. Hogyan lehetséges ez a váltás? Az elme mindig a nagyobb boldogságot keresi. A megnyilvánulás relatív területein a boldogság értéke is csak relatív lehet. Rövidebb hosszabb ideig az elme ráakad pillanatnyi boldogság tartamra, de az állandó boldogságot nem leli. Az egyik tapasztalatról átugrik a másikra, hátha ott nagyobb boldogságot talál. Egy idő után a relatív világ kínálta lehetőségek kimerülnek, az elme a tudás útjára lép és abszolút Tiszta Tudat felfedezésével megtalálja az abszolút boldogságot. Ekkor, mivel az idegrendszer még nem elég tiszta, az elme nem tudja megőrizni az abszolút boldogságot teljes terjedelmében, és kiesik ebből az állapotból. Viszont az abszolút megtapasztalása olyan élménnyel tölti el az elmét, ami nem hasonlítható semmilyen a relatív világ kínálta boldogsághoz, így újból és újból visszavágyik az elme ehhez a Tiszta Tudat állapothoz. Minél többet időzik ebben az állapotban az elme, annál jobban áthatja, s végül mikor teljesen áthatotta, egy idő után már nem vész el. Ekkor az elme visszatalál eredeti, méltó állapotába. Ez a megvilágosodás.