"AZ ALAP-RÉTEG
Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén
megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod
a változatlan létezést.
Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben.
A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés;
a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó
része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak
lehetősége nincsen.

Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember
alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése
között: önmaga létét különléte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége,
változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti.
Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés,
sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség
teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.

Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli
érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála
után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem
mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult
sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet;
örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem
változásfelettiség, melyben minden változó is benne rejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége."

Weöres Sándor: A teljesség felé

Válasz

meghitten és éretten él a szeretet minden szívben, a baráti lehet egyedi, a testvéri mégis világmértékű

Válasz