Hugo M. Enomiya Lasalle S.J.
jezsuita szerzetes

 

 

Zazen: a zen ülést jelent. Ez a zen meditáció, mely három fokon át vezethet a megvilágosodáshoz. A megvilágosodást japánul szatori-nak, azaz megértésnek, vagy kensó-nak lényeglátásnak nevezik.
A megvilágosodás belső tapasztalat, amely szavakkal vagy fogalmakkal nem fejezhető ki egyértelműen. A zazen által megkövetelt szellemi magatartás: le kell állítani a gondolkodást, de nem lehet elbambulni. Ennek elérése nem könnyű, ezért a kezdők 1-től 10-ig számolnak magukban /majd kezdik elölről /, vagy egy koanra összpontosítanak. A koan egy olyan rövid történet, amely paradox formában mély bölcsességet hordoz. A koan rejtvény, amelynek logikus gondolkodással nincs megoldása. Itt a gondolkodást meghaladó intuícióra van szükség. Ismerünk egy olyan koan gyűjteményt, amelynek jellemző módon A kapujanincs átjáró címet adták.
A helyes lelki magatartás érdekében meg kell szűnnie minden gondolatnak, kívánságnak és tervnek, legyen az jó vagy rossz, továbbá minden nagyravágyásnak, irigységnek vagy féle-lemnek.
“A kis-énnek meg kell halnia. Aki egészen meghal, egészen feltámad majd. Aki csak félig hal meg, csak félig fog feltámadni. Olyasvalami, mint egyéni én, egyáltalán nem is létezik.”
Minden dolog, még a legkisebb vízcsepp, vagy az idő legrövidebb pillanata is azonos a min-denséggel. Mindezt azonban csak elméletben tudjuk. A megvilágosodásban azonban át is éljük ezt az igazságot. Az élmény pedig nagy biztonságot és nem sejtett boldogságot ad. A nem megvilágosodott ember saját /empirikus / énjének rabja. De ez az én, amelyet ő igazi önmagának tekint, csak időleges. Nem ez az ő tulajdonképpeni lényege. Igazi énjét vagy önmagát még nem pillantotta meg. Ki kell lépnie vélt énjéből, én-tudatából. Csak ekkor tudja felfogni igazi önmagát, lényegét és érheti el az igazi valóságot.
Hogy ide eljussunk, szellemünknek üressé kell válnia. A szellem üressége nem révület és nem nyitott szemmel való alvás. Hiába való azon bosszankodni, hogy a gondolatoktól nem tudunk megszabadulni, mert így hozzátapadunk a bosszúságunkhoz, ami még károsabb. Mindenképpen el kell hagynunk a dialektikus gondolatmeneteket és a logikus következtetéseket. A megvilágosodás útjának ezek a legnagyobb akadályai.
A megvilágosodást nem lehet intellektuális erőfeszítéssel elérni, csupán intuícióval!
Az előírt testtartás szerepe az, hogy megkönnyítse a lelki ráhangolódást. A tartás úgy befolyásolja a vérkeringést, hogy serkenti az akarattól független idegek működését. A keleti vallásokra igen jellemző, hogy képesek ügyesen használni a testet a szellem befolyásolására.

Első fok:
A megfelelő ülésmód, miközben az ember az értelem és az akarat segítségével a szellem ki-üresítésére törekszik. → szellemi megújulás.
Ezek a gyakorlatok főleg morálisan és aszkétikusan hatnak jól, mert mindig magukba foglalják a törekvést, hogy megszabaduljunk szenvedélyeinktől.
A keresztény lelkigyakorlatok célja is a rossz hajlamok kiirtása. De ott ez másképpen törté-nik. A hitigazságokon elmélkednek, és ennek követésében elhatározásokat tesznek. Ezután megindul a harc az elhatározások végrehajtását gátló akadályok ellen.
Ezzel ellentétben a zazennél az ember nem elmélkedik, hanem kiüresíti szellemét. Bizonyos értelemben szétzúzza az akadályokat, a bennünk levő rendetlenséget. A zazen már az első fokon is bizonyos belső felszabadulást nyújt.

Második fok:
Az első fokon nem érhető el a megvilágosodás. Még azt sem tudjuk, mi az. Bár a második fokon sem érjük el, de úgyszólván a nyomára akadunk.

Az ember még csak nem is sejti, hogy mi tulajdonképpen a megvilágosodás. Minden róla alkotott elképzelésünk nyilvánvalóan hamis, és gátolja az elérését.
A lelki erők a második fokon még passzívabbak, mint az elsőn. Aki a zazen első fokát hosszabb ideig gyakorolja, annak előbb-utóbb olyan belső élményekben lesz része, amelyeket eddig még nem élt át.
Az ember például nyitott szemmel alakokat lát, pl. szentek vonulnak el előtte. Felléphetnek más jelenségek is. Például vadállatok, amelyek fenyegetően szembenéznek velünk. Megesik, hogy az ember hangokat hall, vagy rámeredő szemeket lát, esetleg árnyakat.
Mivel a zazennél értelmünk szokásos tevékenységét kikapcsoljuk, tudatalattink felszabadul. A látomások onnan bukkannak fel. Mindezeket a jelenségeket makijó-nak, szellemek világának nevezik. Valójában szó sincs szellemekről, épp ellenkezőleg: mindenkor figyelmeztetik az embert, ne lépjen kapcsolatba ezekkel a jelenségekkel. Aki belemerül látomásaiba, nem jut el a megvilágosodáshoz, míg csak meg nem szabadul tőlük.
Különben mindezek a jelenségek, ahogyan maguktól jöttek, úgy maguktól el is tűnnek, ha az ember nem foglalkozik velük, hanem továbbra is arra törekszik, hogy ne gondoljon semmire.
Gyakran vannak olyan pszichikai állapotok, amelyeket nem látunk, hanem érzünk. Nehéz ezeket leírni. Ez az állapot mindenesetre különbözik az első fokétól. Ez már nem csupán az értelem és az akarat aktivitása, hanem inkább passzív tapasztalás. Ezt az állapotot pszichológiai extázisnak is nevezik. Amennyiben a látomások erőteljesen jelentkeznek, a kifejezés tökéletesen helytálló. Megfelelőbb inkább mély szellemi koncentrációnak vagy elmélyülésnek nevezni.
Ehhez járulhat még, hogy időnként különös vágyat érezhet az ember valami iránt, amit nem ismer – valami iránt, ami nem tudatos. Mondhatnánk úgy is, arra vágyódik, hogy kilépjen önmagából. Mennél jobban előrehalad a nem-gondolkodás belső magatartásának útján, annál erősebb lesz ez a vágya.

 

Röviden: a második fokon a szellem elkezd uralkodni a testen és az érzéki benyomásokon. De ezt nem a felismerések és az akarati elhatározások kerülő útján értük el, hanem egyenesen és közvetlenül. Természetesen az utóhatás annál tovább tart, minél mélyebben és hosszabb ideig maradt valaki az elmélyülés állapotában.
Meg kell említeni egy másik hatást is: ezen a fokon egyesülünk a kozmikus erőkkel. Ez által az ember képessé válik rá, hogy emberfeletti dolgokat vigyen véghez. E jelenségeket jól ismerjük az indiai jógából.

Ezek csak akkor következnek be, ha magunk is akarjuk. Régebben gyakrabban éltek ezekkel az eszközökkel, ma azonban a zen elutasítja a természetfeletti képességek alkalmazását, szerintük a zazen csak a megvilágosodás útja lehet.

 

A harmadik fok: a megvilágosodás

A jelenség leírása:
A megvilágosodás állapota olyan, mintha magasabb szintre ragadnák el az embert. Eltűnik a tárgy, amellyel előzőleg egynek éreztük magunkat. Tökéletes az egység, a nyugalom és a béke. Mintha megszűnne a tudat megszokott árama. “Testem és lelkem kihullott belőlem.”
Váratlanul jutunk ebbe az állapotba, és közben kiver bennünket a verejték. Úgy érezzük, hogy minden ellentét megszűnt. Nincs már többet különbség igen és nem között.
Az állapotot úgy jellemezhetjük, mint valami ürességbe taszítottságot. Megszűnik a dialektikus gondolkozás és a fogalmak taglalása, kilépés az érzékek és a rájuk épülő fogalmak világából.
Thomas Merton: “E pillanatban úgy hullik le rólunk hamis mindennapi életünk tudata, mint egy piszkos, szennyezett víztől átitatott, elnehezült ruha. Kiszabadul a mélyebb én, amely a megfontolás és az elmélyedés számára túl mélyen rejtőzik, és elmerül az isteni szabadság és az isteni béke mélységében. Túl mélyre távolodunk attól a felszíntől, ahol gondolkodunk.”
Japánban az élményt természetesen nem annyira a lelkiállapot leírásával, mint inkább versekkel, festményekkel, magával a zen művészettel fejezik ki.
A szerzetesek a “mi is a megvilágosodás?” kérdésre főként paradoxonnal válaszolnak, mint pl. “Hallod, hogy szól egy tenyér, ha csattan?”.
Pszichológiai értelmezés:
Már nem arról van szó, hogy le akarnánk hatolni szubjektivitásunk legmélyebb rétegeibe. Épp ellenkezőleg, túl akarunk jutni a szubjektivitásként megélt létből az abszolút felé, amelynek maga a szubjektivitásunk is jele. A betekintés az önmagát megtapasztaló kis énbe, az inspekció éppen olyan normális emberi ismeret, mint a külső világ szemlélése.
De amikor a nagy Én radikálisan önmaga felé fordul, épp ellenkező irányban halad, mint az emberi megismerés szokásos módja. Ez a folyamat csak a pszichológiailag és mentálisan érzékelt tudatállapotokon túl kezdődik. A nagy Én útkeresőinek véleménye szerint…
Ez az út csak akkor kezdődik, amikor már túlhaladtak a tapasztalati /kis / én megszokott aktusain, és maguk mögött hagyták azt.
A megvilágosodást joggal nevezhetjük misztikus tapasztalatnak. Ha helyesen értelmezzük, az is nyilvánvaló, hogy minden szokásos értelemben vett ismeretről le kell mondanunk. A megismerő-képességének egyetlen aktusa saját működésének megsemmisítése kell legyen, hiszen a tiszta lét megtapasztalásáról van szó. Ez pedig minden megismerési aktus előtt, vagy azon túl van. Az énnek túl kell lépnie önmagán. El kell jutnia létének forrásához. Ezért mondják a zenben, hogy a megvilágosodásban az ember eredeti lénye jelenik meg. Ezért nevezik lényeglátásnak.
Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ebben az aktusban a szellem önállósítja magát a testtől, és az igazságot mintegy tiszta szellem módjára szemléli.
Ebben az értelemben mondja Aquinói szt. Tamás a belénk költözött szemlélődésről, hogy ebben az esetben az ember angyalok módjára tevékenykedik.

“Kihullott belőlem a test és a lélek.” Test és lélek, vagyis mindaz, ami az embert alkotja. Ebben az élményben nagyon világosan és meggyőző erővel mutatkozik meg az emberi szellem létezése és magasabb rendű volta.