A történet tulajdonképpen benne van a szövegben. Hisz az a szó, hogy mindig, és ezután a kudarc, csalódottság, meg nem értés pontosan jelzi, hogy amit írtam valós. Annak a magánynak amiről én beszélek nem ezek a forrásai, az a magány nem egy negatív dolog. Abban a magányban nem vágyik az ember a közösségélményekre, közösségpótlókra ott a belső lelki valóság egyensúlyba kerül önmagával, nem vágyik elfogadtatni magát, s ezen túl ez a magány sem mindig nyugalom, az egyensúly nem tétlenség, az lehet egydinamikus folyamat (lehet harc, lángolás, még elégés is). A közösség, a társadalom nemcsak a felszínen, hanem alapjában véve a kompromisszumok világa. Ezt a magányt ismerő csaknem mindenütt jól érzi magát, ha közösségbe kerül, nem elvárásai vannak az emberek felé, hanem empátiája és megértése. De ez egy másik téma. Több fogalmat szó szerint használtam írásából, anélkül, hogy jelöltem volna, így remélem érthetőbbé tettem magam.

Válasz

Ezt nem magánynak hívnám hanem egyedüllétnek. A magány az én értelmezésemben tényleg egy kirekesztett állapot, ami legtöbbször az illető emberből fakad. A magány egy negatív fogalom. Hiszen ez egy olyan állapot amikor az ember szenved attól, hogy gondolataival egyedül marad. Nem tud kialakítani intim kapcsolatot, és nem képes érzelmileg kötődni senkihez.
Ilyen, hogy önként vállalt magány nem jó, csak az önként vállalt egyedüllét az igaz. Míg az előbbi egy makacsságból, megnemértetségből, és sértetségből fakad, az utóbbit a rendszerezés igénye szüli.
Amikor az ember a helyére akarja tenni magában azokat a dolgokat amik a legbensejében zajlanak. Amik hangját talán nem hallja, de nap mint nap a jelenben visszatér, és erős érezelemkitörésekben megnyilvánul.
Az emberek érzik annak jelentőségét, hogy önmagukban megtalálják a harmoniát. Amikor elérkezik a lelki érettség, lassan a tudatára is ébrednek.

Válasz

nem éreztem annak, amit sajnálsz, nincs mit sajnálnod!
belső átalakulásod igen csak jó, a tovább lépés is adott...de ezt már leírtam

Előzmény

Válasz

"A kirekesztettek magánya, amire illenek egyes kijelentései ennek az írásnak"....

Sajnálom, ha annak érezted. A történetet életemnek egy olyan rövidke szakaszán éltem meg amely éppen nem a kirekesztettségről szólt. Sikeres és ismert kisvállalkozóként éltem akkoriban és nem a kirekesztettség, hanem egy különleges feladat elvállalása okán tapasztaltam meg amit leírtam. Senki nem kényszerített, bármikor visszatérhettem csak rajtam múlott. Akik ismertek és szerettek gondolatban ott voltak velem, nem rekesztett ki senki és semmi, csupán olyan környezetben kellett léteznem tizen három hónapig ahol 3 órányi járásra még tanya sem volt a közelben, ahol emberekkel legfeljebb ha két hétig, de volt hogy 2 hónapig sem találkoztam. Volt villany, telefonom, sőt rádióadóvevőm is ha bármi baj történne, soha nem volt rá szükségem. Néha elsétáltam a legközelebbi faluba néhány alapvető dolgot beszerezni. De az időm 90%-át magamban töltöttem. Arról a belső átalakulásról írtam amit a külvilág hatásaitól és manipulációitól mentesen éltem meg, arról a "megvilágosodásról" amely önmagad megismerése és a teremtés kizárólagosságának és igazságainak tudatosodásaként éltem meg.

Előzmény

Válasz

a Szent magasságában magány érzetének nyomára sem emlékszem, e helyett a mindent átölelő és éltető nagy lélek megannyi fénylénnyel és itt vannak még a földi lét képviselői, kik szintén ébredettek...szia

Válasz

Kétféle (vagy több) magány van. A kirekesztettek magánya, amire illenek egyes kijelentései ennek az írásnak. De van egy (keresem a szót) egészen más magány, az értelem felülemelkedése, a bölcsesség megszületése a szent magasságokba repítő magány. Az ember fél ettől: ezért tomboltatja a zenét, kimegy a térre, ha semi dolga ott akkor is, kiül a padra a kapu elé. Nem akarom megismételni néhány hozzászóló mondatát, de állítom, aki eljut a boldogító magány állapotába, az vissza sem vágyik onnan. És ne feledjük: Istennel találkozni csak személyesen, egyedül, magányban lehet. A csoportos rituálék a résztvevők számára csak önámítás.

Válasz

Tizenhárom hónap erdőben, a domboldalt horkantva felszántó vaddisznók, a hajnali csendet feltépő szarvasbőgés, a medvehagyma mindent átható illata, télen a térdig érő hóval borított domboldalakon kopár ágaikkal integető bozótok, nyáron tikkadtra aszalódott elsárgult mezei növények társaságában. Észre sem veszed és egy idő után már hangosan önmagaddal beszélgetsz, szólsz a fákhoz, válaszolsz a madárfüttyre, és képes vagy eltársalogni az orrod előtt a fűben matató pocokkal. Ha válladra száll egy lódarázs nem csapod agyon eszét vesztett félelmedben, hanem ujjad hegyére tereled, lehajolsz egy virághoz és szirmai közé ereszted. Megkóstolsz egy feketére érett szedret, felnézel az égre ahol egy ezüstösen fénylő pont hasít fehéren gomolygó csíkpárt az égen. Ha leszáll az est hallod a csendet, a megérted a fák lombjának suhogását és észre sem veszed, hogy az idő új napot szül. Csak magad vagy, azzal a mi körül vesz. Gondolataidat nem árnyékolják be az emberi lét gyötrelmei kérdései kételyei. Nincs tegnap, nincs holnap, és ma csak az idő. A hajnal, a nappal és az alkony. Ciklusok, melyek változatlanságukban hordozzák és szeretettel tárják eléd változásod minden szféráját. Átalakulsz, mássá formálódik a világ, a lét elmédben. Egyszer csak el kezdesz érteni dolgokat amik azelőtt soha nem érdekeltek, kérdések és válaszok fogalmazódnak meg benned anélkül, hogy akarnád. Ott vannak. Egy idő után már nem hiányzik addigi léted, a emberi kényelem, a madáchy igazság "ember küzdj és bízva bízzál" értelmét veszti mert rájössz. hogy te a teremtés része vagy, örök és elmúlhatatlan csupán létezésed formái változnak az univerzum törvényei szerint.
Amikor visszatérsz régi énedhez, régi környezetedbe, emberek, szomszédok, barátok munkatársak közé idegen érzeted támad. Kicsit újra emberré kell válnod, hogy megéld a holnapot, hogy elfogadd a törvényeket, hogy jelen létezésed beilleszkedjen a jelen környezetedbe. De többé nem ez lesz tudatod meghatározó meggyőződése.
A magány! Az a magány amely megmutatta, hogy soha, SOHA nem vagy egyedül,s hogy feladatod, küldetésed van e világban. A magány amely megmutatta, hogy léted,éned csupán állapot, s amely megtanított arra, hogy a teremtés részeként örök vagy és maradsz bár mit gondolsz és próbálsz tenni ellene.

Válasz

a születés óta átölel és körülfog Ő, aki kimaradt a bibliából, ám más iratokban maga Jézus is beszél róla: Szent Anya, a tér minden apró részecskéje ölelő keze - mivel látni és érezni lehet bizonyságképp, nyisd meg a szíved...a ketdetek óta velünk van, magány? - egoizmus az

Válasz

Az élet legnagyobb és legfontosabb pillanataiban az ember teljesen egyedül van.Születés és halál és az ezekhez vagy ezekből vezető út csakis egyedül bejárható.Az egész élet erre szolgál:hogy a születéstől a halálig tartó folyamatban megszülethessen egy tisztánlátás,hogy miért vagyunk itt.Azok az időszakok,amikor azt gondoljuk,hogy vagy társunk vagy bárkink is az életben,látszólatosak.Ahogy jönnek a kapcsolódásaink úgy át is alakulnak és meg is szűnnek.Az ember alapállapota a magány.Aki tisztában van ezzel,az nem fogja hajszolni a külvilágba való kapcsolódást.Nagyon sok kapcsolat azért jön létre,hogy az emberek egy magányos időszakot elkerüljenek.A legmélyebb gondolatok és meglátások pedig csakis a magányban születhetnek meg.

Válasz

A lelkiismeret egymaga ezer tanúja belső magányunknak,
a szeretet semminek sem ellenszere, de napfény és szomjoltó mindennek...
üresség?! - mi látja azt?

Válasz