„A teremtés tüzéből szikrák röppennek minden irányba. A szikra valójában nem különbözik a tűztől, nincs elvá­lasztva tőle, mint ahogy a lélek sem más, mint az üres tér, amelyből létrejött. Mivel azonban a lélek szubtilis forma, különválasztva érzi magát.

 

A LÉLEK TERMÉSZETE

 

    A lélek a halhatatlan tudat összesűrűsödése és kikristá­lyosodása egy olyan dimenzióból, amely megelőzi a rela­tív teret és időt. Ürességből, tudatosságból és szeretet­ből áll. Ezek nem különálló, egymástól eltérő minőségek, inkább egyetlen íz különféle árnyalatai.

    A modern szóhasználatban és nyelvekben a léleknek sok neve van. Az angol soul ('lélek') szó egyik homonimájának jelentése: 'egyetlen' vagy 'nem más' Jelentheti ugyanakkor a Napot is, csillagunkat, amely az élet forrá­sa. A halhatatlan én, a magasabb én, a lényegi én és a valódi én is a lélek nevei.

    A szanszkritban is sok név van a lélekre: a dzsíva olyan lélek, amely az ego csapdájába esett. Amikor feléb­red ez a lélek, ázsívan-mukta vagyis 'felszabadult lélek' a neve. Miután megszilárdult a tiszta állapotában, a felébredt lelket átmannak, halhatatlan Önmagunknak nevezzük. Az átman elindul a Brahman, az univerzum for­rásának keresésére.

Felébredése után Ramana Maharishi, a nagy indiai misztikus elindult, hogy megtalálja szeretett hegyét, az Arunácsalát. Jézus Isteni Atyja keresésére indult. Elő­ször az ego visszatér a lélekhez, aztán a lélek visszatér a forráshoz. Ezek a felébredés természetes szakaszai.

A lélek felébredése az élet célja. A lélek felébred azo­nosulásából a formával, és visszatér az Istennel való egy­séghez.

A lélek azáltal inkarnálódik, hogy azonosul saját sű­rűbb formáival. A lélek összesűrűsödött üresség. Egyre sűrűbb és sűrűbb formákat hoz létre magában. Az egó-val való azonosulás a lélek tükröződése. Úgy hívja ma­gát, hogy „én".

Az „én" a lélekből merül fel gondolatként, a lélek pe­dig Isten „én"-gondolata. Mivel mindez a visszatükröző tudat tükrei között történik, a tudatszintek vég nélkül tükrözik egymást.

 

A LÉLEK TÖRTÉNETE

 

     A lélek újra meg újra inkarnálódik ego formájában, ke­resve a haza vezető utat, miközben ide-oda löki múltbeli karmájának tehetetlenségi nyomatéka: a vágy és a féle­lem hullámai. A szenvedő ego, amely életről életre ku­tatja a boldogságot, önmagán kívül keresi a beteljesedést. Az egóval azonosult lélek előbb-utóbb megérzi, hogy a világ megsebzi, meghallja a szív hívását, és haza­tér. Rájön, hogy az egyetlen haza vezető utat befelé for­dulva lehet megtalálni.

     Egy ego életének bármely pillanatában megjelenhet a mélyebb szintek hívása. Valójában ez a hívás mindig jelen van. Mindenkit hív, de csak kevesen hallják meg, és még kevesebben reagálnak rá. Azok közül pedig, akik reagálnak rá, még kevesebben készek mindent feltenni erre.

Ahhoz, hogy mindenedet feltedd erre a hívásra, az kell, hogy fontoskodó valakiből visszamenj senkibe. Ez az is­teni személy megnyilvánulásának misztériuma. A sze­mélyes, egyedi személyiség visszatér forrásának egységébe. Ekkor az egyéni személyiség prizmaként működik, amelyen átragyog a tudatos szeretet. Ami egykor az ego problémája volt, arról most kiderül, hogy a lélek kifejeződése.

 Felismerni önmagadat, mint az eredeti ürességet – ez a legnagyobb kegyelem ajándéka egy emberi életben. Az egység felismeréséhez való visszatérés az emberi le­hetőségek e szakaszának beteljesedése.

 

A SÉRÜLÉS SZEREPE

 

Az ego védekezésének erőssége miatt a legtöbb ember nem hallja meg a hívást, amíg nagy sérülést vagy teljes elidegenedést nem él át.

 A legtöbben elég nagy kudarcot kell, hogy valljanak, vagy elég nagy sikert kell, hogy elérjenek ahhoz, hogy rá­jöjjenek: a beteljesedést sosem fogják megtalálni a lát­szatvilág szintjén. Ütni-vágni kell minket a karmikus tenger hullámainak ahhoz, hogy menedéket és tartós bé­két akarjunk keresni. Eleget át kell látnunk a világ ha­zugságaiból ahhoz, hogy éhezzünk az igazságra. Meg kell látnunk, milyen értelmetlen a dolgok értelmét keresni.

 Ez a spirituális érettség. Tanítóm, Papaji azt mondta, hogy számtalan előző élet által összegyűjtött egész hegynyi érdem kell ahhoz, hogy elég szerencsések legyünk, és meghalljuk az igazságot, s képesek legyünk tudatosan reagálni rá. A múltban a legtöbb ember, aki elérte az érettségnek ezt a szintjét, nem élhette át az igazság meghallásának üdvösségét. Ehelyett a vallások és szekták csapdájába esett, amelyek az igazságból koncepciókat gyártottak, összekeverve babonákkal, hiedelmekkel, parancsolatokkal és bűntudattal, hogy kézben tartsák a nyájat.

 Ha nincs vallás, nincsenek szabályok és nincs ösvény, ez a legrövidebb utat kínálja a lényeghez. Ez a legrövi­debb út azonban nem csak futó kaland. Ritka, mivel sok­-sok fájdalmat kell átélniük az emberi lényeknek, amint találkoznak a félelem és a kételyek kapuőrzőivel. Nagyon kevesen elég érettek ahhoz, hogy felismerjék: ha készek kibírni azt, ami itt és most van, és ha szembenéznek a test halálától való félelemmel, akkor mérhetetlen, igazi beteljesedésre találnak.

 Talán a környezet egyre erősödő jelei, amelyek azt ad­ják tudtunkra, hogy az élet haldoklik a Föld nevű boly­gón, meg fogják adni azt a titkos kezdő lökést, amely ki­nyitja a rádöbbenés zsilipjét az egész emberi népesség számára. Ki tudja? Bárhogy is lesz, az biztos, hogy egyszerű emberi lények, akik nem avatárának vagy szentnek születtek, most szembetalálkoznak a felébredés lehetősé­gével, hogy kövessék a lélek hívását, és ráébredjenek az emberi léthelyzet legmélyebb, legalapvetőbb igazságára: arra, hogy a lényük határtalan, halhatatlan tudatosság, amely tudatában van önmagának.”

  

Eli Jaxon-Bear (Mit akarsz valójában?)