Az érzékenység előfeltétele a fejlett intellektus. Minél inkább intelligens valaki, annál érzékenyebb. Ha jobban megvizsgáljuk, egyik vallás, egyik egyház sem buzdít érzékenységre. Sőt, sokkal inkább tűnik úgy, mintha aggódnának, nehogy felfedezzük, mekkora hatalom is van a kezünkben! Az érzékeny személyiség óriási hatalomnak birtokosa. Fejlett intelligenciája, életszeretete, és az élethez való hozzáállása valódi kincs. Képes arra, hogy kristálytisztán lássa a dolgokat, képes arra, hogy meglássa a szépet, felfedezze az esztétikumot - és az egyházak szemében ezek mind mind veszélyes dolgok. Elveszítheti önkényuralmát azok felett, akik tudatában vannak, mekkora kincsnek, micsoda hatalomnak birtokosai.

A létezés minden pillanatban megújul. Igyekeznünk kell hát képessé válnunk arra, hogy harmóniába kerülve saját életünkre, felfogjuk, meglássuk és megérezzük azzak minden rezzenését, az összes apró mozzanatát. Hiszen ez a mi létezésünk misztériuma! Éjszakánként sokszor a nappalok után sírunk, nappal pedig az elszalasztott éjszakán bánkódunk. Így válik az élet elviselhetetlen pokollá.

Pedig bármelyik pillanatban bebocsátást nyerhetünk a Paradicsomba, amint képesek vagyunk hálával elfogadni azt, ami most, ebben a pillanatban megadatott. Az életünk! Nem szabad felesleges energiákat és értékes időt pazarolnunk arra, hogy megítéljük, ez most jó-e, vagy sem. Egyszerűen fogadjuk el, és legyünk hálásak érte. A hálánk által válik minden csodálatos tapasztalattá, és válunk mi magunk sokkal éberebbé, és megszeretjük az életet. Pompás virággá válunk, mely másokkal osztja meg csodálatos illatát.

Amikor valamit nem ismerünk, minden olyan rejtélyessé válik: még a zöldellő fák, a virágok, a madarak és a felhők az égen. Minden rejtély, az élet misztériuma, amely körbeölelve bennünket állandóan változik. Az élet mindig megy tovább, és mi lélegzünk! Hát ez mi, ha nem egy csoda? Ami valóban csodálatraméltó, ami isteni, az maga a lét, az élet misztériuma!