Joe Vitale írása

"Amikor először hallottam ezt a történetet az emberről, aki magát gyógyítva gyógyít másokat - azt gondoltam, ez csak valami újkeletű legenda. Nem foglalkoztam vele. Egy évvel később azonban újra az utamba került a történet. Hírt kaptam arról, hogy egy terapeuta, egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho'oponopono-t - a gyógyulva gyógyítani módszert használja. Ezúttal nem tudtam kiverni a fejemből. Úgy gondoltam, hogy ha a történet igaz, mindent tudni akarok róla.

A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért, amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, azért pedig, amit mások tesznek nem.

Nos, a hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét. Elmondta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a "közveszélyes őrülteket" tartották nem tartozott a legbiztonságosabb, legvonzóbb munkahelyek közé - a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes.

Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is. "Néhány hónap elteltével - mesélte Dr. Len - a korábban lekötözött betegek szabadon sétálhattak, semmiféle veszélyt nem jelentettek. Másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni." "A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek - ráadásul mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztály bezárták."

Ekkor feltettem a kérdést: "Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?" "Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette." Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden - csupán mert az életedben jelen van - a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed. Hát... Ez egy kicsit erős... Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalom a felelősséget az életemért, azaz mindenért, amit látok, hallok, ízlelek, érintek, vagy bárhogyan megtapasztalok - az az én felelősségem - hiszen jelen van az életemben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalok és esetleg nem tetszik - orvosolni vagyok képes. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán belső kivetítéseink. A probléma nem velük van, hanem velünk, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magunkat kell megváltoztatni. Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész "teljes felelősség" dolog.

Ahogy azonban Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho'oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét. "Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta."

Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta. "Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy "Bocsáss meg!" és "Szeretlek!" - újra és újra." " Ennyi?" " Ennyi."

Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is. Kipróbáltam. Egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni a levél küldőjével. Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, aki ezt az egészet okozta. Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért Pedig "látszólag" nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam "Szeretlek!", valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette. Így hát azt javaslom, ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magadat. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!"