Mindnyájan ismeritek a történetet:

Volt egyszer egy apa, annak volt két fia. Amikor felcseperedtek, a kisebbik odaállt az apja elé, elkérte a vagyona rá eső részét, és elindult az útján, szerencsét próbálni. Vagyis élni.

Elherdálta persze a pénzét, nőkre, italra, mulatozásra, és hamarosan koldusként végezte.

Mindeközben az idősebbik fiú, aki apja mellett maradt, dolgozott szorgalmasan, a háznál maradva gyarapította szépen a vagyont.

Az eltévedt fiú egyszer aztán visszatért a szülői házba, és apja elé járulva, a bocsánatáért esedezve azt mondta: nincs semmim, nincs hová mennem, visszatértem, fogadj vissza.

Az apja óriási ünnepséget csapott a megtévedt gyermek visszatértének örömére - a legzsírosabb bárányt levágva, a legjobb borát felkínálva vendégelte meg az egész falut.

Az emberek persze rágni kezdték az idősebbik testvér fülét - hogy hogy is van ez, micsoda igazságtalanság, te mindvégig apád mellett maradva hűen szolgáltad őt, szorgalmasan gyarapítva a ház vagyonát, de soha nem ünnepelt téged - és amikor ez a tékozló fiú, ez a koldus visszatér, lakomával méltatja a fekete bárányát.

A felhergelt és szomorú fiú azon nyomban indult is reklmálni az apjához - hogy hogy is van ez, még csak egy csekély ajándékot sem kapott soha, pedig hát...

Akkor az apja így szólt: igen, te mindvégig mellettem voltál, jó voltál, nem volt hát mit megünnepelni. De őt most megünnepeljük, hiszen visszatért a helyes útra, megkerült az eltévedt bárány.

Ezt a történetet Osho szerint a keresztények többsége csak tévesen, felületesen értelmezte. Vagyis egyszerűen a keresztény erkölcsiség szemüvegén át a jó és rossz szembeállításának példájaként használta.

Jézus parabolája számára egészen mást jelent, mint ahogyan azt a keresztény egyház értelmezte és tanította...

A bölcs mester szerint a történet ennél sokkal, de sokkal mélyebb: Jézus nem volt sem pap, sem erkölcscsősz, ő egy valódi felemelkedett bölcs mester volt, a parabola pedig egy sokkalta mélyebb igazságot hivatott szemlélteni.

Amikor egy bűnös lélek bölccsé válik, a bölcsességéből szépség ered. De annak a bölcsessége, aki sohasem élte meg a bűnök mélységét, nem áraszthat hasonló mértékű szépséget sem.

Osho szemében Jézus tanmeséje egy tantrikus történet:

Ha mindig a jó úton jársz, a Létezés nem ünnepel. A Létezés szemében csak egy mamlasz leszel, egy együgyű teremtmény, az élet nincs mivel gazdagabbá tegyen.

A Tantra szerint minden, de minden dolog csoda, a bűn is csodálatos, hiszen a szentség, a szentté válás magasságai csak ilyen mértékű  mélységből eredhetnek. Az eltévelyedés is csodálatos, hiszen a visszatérés tesz majd igazán gazdaggá. Szükség van rá, hiszen csak így veszítheted el teljesen önmagad - és lelhetsz újra rá, csak az eltévelyedésből lehet aztán visszatérni. A Tantra mindent elfogad, és mindent helyénvalóként tisztel! Ezért sem válhat soha elfogadott ideológiává. A Tantra mindig is marginális filozófia volt, és az is marad, kívül a társadalmon, a civilizáción, hiszen a társadalom a felszínt választotta. A jóságot - és ezzel együtt a felszínességet. A civilizáció ítél, és becsmérel, és rengeteg létezőre nemet mond. Nincs bátorsága ahhoz, hogy elfogadjon mindent, úgy, ahogyan az létezik, ahogyan azt az élet nyújtja nekünk.

A Tnatra azt mondja - légy önmagad, hiszen ez az egyetlen létállapot, amit valaha is elérhetsz!

Osho  sok mindenkinek meredek, de én is azt vallom, minden dolognak meg kell ismerni a maga ellentetjét, hogy aztán a maga teljességében pompázhasson. Hiszen nincsen nappal éjszaka nélkül...