„Nem az a lényeg, hogy egy háború valós, vagy valótlan indokkal tör ki. A győzelem nem lehetséges. A háborút nem azért indítják, hogy megnyerjék hanem, hogy folyamatosan vívhassák. Egy hierarchikus rendszer csak a szegénység és a tudatlanság talaján létezhet. Minden háborút a múlt igazol, de nem léteznek különböző múltak. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat, az éh-halál mezsgyéjén tartsa. A háborút az uralkodó csoport robbantja ki, az alárendelt csoport ellen. És a célja nem a győzelem Eurázsia, vagy Kelet Ázsia fölött, hanem, hogy megőrizze a fönnálló társadalmi rendet."

 

George Orwell

 

 

„Bizonyos esetekben ugyan szükség lehet arra, hogy magadat megvédd, vagy valakit megvédj, nehogy egy másik ember kárt tegyen bennetek, ám őrizkedj attól, hogy küldetéseddé tedd „a gonosz kiirtását”, mert akkor valószínűleg ép azzá válsz, ami ellen harcolsz! Ha harcolsz a tudattalansággal, az téged is a tudattalanságba fog lehúzni. A tudattalanságot – a zavart működésű, egós viselkedést – sohasem lehet annak megtámadásával legyőzni. Még ha le is győzöd ellenfeledet, a tudattalanság egyszerűen beléd költözik, vagy az ellenfél – új jelmezben – ismét felbukkan. Bármi ellen is harcolsz, az erősebbé válik; és aminek ellenállsz, az fennmarad.

Manapság gyakran hallod a kifejezést: „a … elleni harc”. Valahányszor ezt hallom, tudom, hogy az ügy eleve kudarcra ítéltetett. Harc a kábítószerek ellen, harc a bűnözés ellen, harc a terrorizmus ellen, harc a rák ellen, harc a szegénység ellen stb. Például a bűnözés és a kábítószerek elleni harc ellenére az utóbbi 25 évben drámai módon megnőtt a bűnesetek és a kábítószerrel kapcsolatos törvénysértések száma. A bebörtönzöttek száma az Egyesült Államokban 1980-ban még kevéssel 300 000 alatt volt, 2004-ben már – döbbenetes adat – 2,3 millió. A betegségekkel szemben vívott harc adta kezünkbe többek közt az antibiotikumokat. Azok eleinte látványosan sikeresnek is bizonyultak, és úgy tűnt, hogy segítségükkel meg tudjuk nyerni a fertőző betegségekkel szembeni küzdelmet. Ma már azonban számos szakértő vallja, hogy az antibiotikumok széles körű és válogatás nélküli használata időzített bombát teremtett, és az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek – az úgynevezett szuperbacik – hatására azok a betegségek minden valószínűség szerint újra felütik majd a fejüket, s talán járványos méretben. Az Amerikai Orvosi Egyesület folyóirata (JAMA) szerint a szívbetegséget és a rákot követően az Egyesült Államokban az orvosi kezelés képezi a harmadik leggyakoribb halálokot. A homeopátia és a kínai orvoslás két példa a lehetséges alternatív megközelítésre, amelyek nem ellenségként kezelik a betegséget, és ezért nem teremtenek újabb kórokat.

A háború az egyfajta gondolkodásmód, és minden cselekedet, ami ilyen gondolkodásmód terméke, vagy megerősíti az ellenséget, az észlelt „gonoszt”, vagy, ha a háborút megnyeri, újabb ellenséget teremt, új gonoszt, ami ugyanolyan rossz, mint az előző volt, de gyakran még annál is rosszabb. Tudati állapotod és külső valóságod egymással szoros kölcsönhatásban működik. Amikor olyan gondolkodásmód tart a markában, mint a „háború”, akkor látásod rendkívül szelektívvé és torzzá válik. Más szóval: csak azt látod meg, amit látni akarsz, majd azt félreértelmezed. Elképzelheted, milyen cselekvés lesz az eredménye az ilyen téveszmés rendszernek. Vagy annak elképzelése helyett: nézd meg a ma esti tévéhíradót!

Ismerd fel, hogy mi az ego: kollektív működészavar, az emberi elme őrültsége. Ha már a maga valójában ismered azt, akkor többé nem véled tévesen valaki identitásának. Ha már való voltában látod az egót, sokkal könnyebbé válik nem reagálni rá. Többé már nem veszed személyes ügynek. Nincs panaszkodás, hibáztatás, vádaskodás vagy a másik ember „téves”, „rossz” pozícióba helyezése. Senki sem rossz. Az csupán a benne lévő ego. Együttérzés ébred benned, amint fölismered, hogy mindnyájan az elme ugyanazon betegségétől szenvednek, egyesek hevenyebben, mint a többiek. Többé már nem táplálod azt a drámát, ami minden egós kapcsolat része. Mi a „tápláléka”? A reaktivitás, tehát a reagálásra való hajlam. Az ego ugyanis azon virul.

Békességet akarsz vagy drámát? Békességet akarsz. Nem létezik olyan ember, aki ne békességet akarna. Van azonban benned valami más is, ami drámát, ami konfliktust akar. Ebben a pillanatban talán nem érzed. Várnod kell egy helyzetre, vagy akár egy gondolatra, ami reakciót vált ki belőled: valaki ezzel-azzal megvádol; nem méltányol; betolakodik a területedre; megkérdőjelezi módszered helyességét, ahogy valamit teszel; pénzzel kapcsolatos vita támad… Érzed-e a hatalmas erőhullámot, ami átvonul rajtad; a félelmet, amit talán a harag és az ellenségesség álarca burkol be? Hallod-e, hogy a hangod keménnyé vagy élessé, esetleg hangosabbá és néhány oktávval mélyebbé válik? Észre tudod-e venni elméd száguldását, aminek célja, hogy megvédje álláspontját, igazoljon, támadjon, hibáztasson? Más szóval: fel tudsz-e ébredni a tudattalanság e pillanatában? Képes vagy-e érezni, hogy van benned valami, ami háborúban áll; valami, ami azt érzi, hogy a létét fenyegetik, s ő bármi áron életben akar maradni; aminek drámára van szüksége ahhoz, hogy ily módon megerősítse ama „színházi produkcióban” játszott győzedelmes szereplői identitását? Képes vagy-e érezni, hogy van benned valami, aminek fontosabb, hogy igaza legyen, mint hogy békesség legyen?”

 

Eckhart Tolle

 

 

"Megfigyelted-e már magadon, hogy amikor boldog vagy, amikor örülsz, akkor valami jót szeretnél tenni, akkor az alkotásvágy munkál­kodik benned, amikor pedig nyomorultul érzed magad, szenvedsz, dühös vagy, akkor szét akarsz csapni magad körül? Ily módon veszel elégtételt. A katonák azért vannak szexuálisan visszafojtva, hogy ami­kor ölniük kell, akkor örömüket leljék ebben. Az elfojtott energia ki­szabadul, kirobban belőlük, és még ha ilyen szörnyű, embertelen mó­don is, de legalább megkönnyebbülnek. Így adják ki magukból a fe­szültséget valamennyire.

Észrevetted-e, hogy a festők, költők, szobrászok, táncosok nem fojtják el szexuális energiáikat? Sőt, általában szexuálisan túlfűtöttek; túlságosan is sokszor és sok emberrel van szexuális kapcsolatuk. Egy partnerrel valószínűleg nem tudják kiélni szexualitásukat. A tör­ténelem során az egyház ezért mindig elítélte őket: „Nem jó ez így... ezek a züllött költők, festők, szobrászok, zenészek mind bűnt követ­nek el ezzel a kicsapongó életmóddal... biztos kárhozatra jutnak.” Pedig, érdekes módon, ezek azok az emberek, akik valami széppel ajándékozzák meg az emberiséget, akik az öröm pillanatait, a zene, a tánc virágait adják a világnak. Az élet legalapvetőbb igazságainak egyike, hogy csak akkor teljesedhetsz ki igazán, ha teremtesz, ha al­kotsz.

A kreativitás szabadsággal ajándékoz meg, megerősít, értelmet visz az életedbe, és tudatossá tesz.

Mit adott a papság a világnak? Hiedelmeket és leölt áldozatok ez­reit. Nőket égettek meg máglyán, akik túl szépek vagy túl okosak vol­tak, és azt mondták róluk, hogy boszorkányok; emberek tömegeit gyilkolták halomra, akiknek nem volt más bűnük, mint hogy más is­tenben hittek. És mindezt a vallás nevében tették. Ehhez egyáltalán nem kell kreativitás. Nem sok jó származott tőlük. És az élet nem lett jobb általuk.

Nagyon meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik valamilyen területen tehetségesek.

És meg kell tanulnunk, hogyan alakítsuk át az energiáinkat úgy, hogy ne nyomjuk el őket, és a szeretetünkben, a nevetésünkben, az Örömünkben fejeződjenek ki. Akkor ez a világ a legszárnyalóbb képzeletünket is felülmúlja, szebb lesz, mint mennyország – és ehhez nem kell meghalnod vagy máshova menned.

A mennyországot nem elérni kell, hanem megteremteni.

És ez tőlünk függ.

Ez a krízis lehetőséget teremt a bátraknak arra, hogy elszakadjanak a múlttól, és új módon kezdjenek el élni – nem kicsit másként, nem a múlt folytatásaként, nem jobban, mint azelőtt, hanem teljesen másho­gyan. Ami volt, annak teljesen meg kell halnia ahhoz, hogy valami új jöhessen a világra.

És ezt most kell megtenni – mert az idő nagyon kevés."

Osho