Az elme nemcsak gondolatot jelent. Magába foglalja érzelmeidet, valamint az összes tudattalan mentális és emocionális reagálási mintádat is. Az érzelmek az elme és a test találkozási pontján keletkeznek. Tested reagál az elmédre: ez a válaszreakció az érzelem. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. PI. a támadás gondolata vagy valami más, szintén ellenséges gondolat olyan energiafelhalmozódóst hoz létre a testben, amit dühnek nevezünk. A test fölkészül a harcra. Az a gondolat, hogy testileg vagy lelkileg fenyegetett helyzetbe kerültél, összehúzódásra készteti a testet.  Kutatások kimutatták, hogy az erős érzelmek még biokémiai változásokat is előidéznek a testben. Ezek a kémiai reakciók képviselik az érzelem fizikai vagy anyagi aspektusát. Természetesen általában nem vagy tudatában minden gondolatmintádnak, és többnyire csak az érzelmeid megfigyelése révén tudod tudatosítani őket.
Minél jobban azonosulsz gondolkodásoddal, rokonszenveiddel és ellenszenveiddel, ítéleteiddel és értelmezéseiddel - tehát minél kevésbé vagy jelen figyelő tudatosságként-, annál erősebb lesz az érzelmi energiatöltés, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagy-e vagy sem. Ha képtelen vagy érezni az érzéseidet, ha elszigetelődtél tőlük, akkor végül tisztán fizikai szinten fogod megtapasztalni őket, testi probléma, illetve tünet formájában. Az utóbbi években sokat írtak erről, ezért nem érdemes itt ebbe mélyebben is belemennem. Egy erős, tudattalan, érzelmi minta még külső eseményként is manifesztálódhat, amely látszólag véletlenül történik veled. PI, megfigyeltem, hogy akikben rengeteg elfojtott düh raktározódik-anélkül, hogy erről tudomásuk lenne -, azokat gyakrabban támadják meg más, dühös emberek, szóval vagy tettleg, és sokszor különösebb ok nélkül. Erős dühkisugárzásukat egyes emberek a tudatküszöb szintje alatt fölfogják, és ez hozza felszínre saját, lappangó haragjukat.
Ha kevéssé érzed érzelmeidet, kezdd azzal, hogy figyelmedet tested belső energiamezejére összpontosítod! Érezd a testedet belülről! Ennek hatására érzelmeiddel is kapcsolatba kerülsz.
Azt mondod, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. De néha ellentmondás van kettejük között: az elme azt mondja: „nem ", míg az érzelmek azt mondják: „igen", vagy fordítva.
Ha igazán meg akarod ismerni az elmédet, akkor - mivel a test mindig hűen tükrözi azt-vedd szemügyre érzelmedet, illetve még inkább: érezd azt a testedben! Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság. Nem a végső igazsága annak, hogy ki vagy te, de a viszonylagos igazsága az akkori mentális állapotodnak.
A felszíni gondolatok és a tudattalan mentális folyamatok közötti ütközések gyakoriak. Lehet, hogy gondolatként még nem tudod azonosítani elméd tudattalan tevékenységét, ám érzelemként az testedben mindig tükröződni fog, s annak már tudatára tudsz ébredni. Egy érzelem ily módon történő megfigyelése lényegében ugyanolyan. mint egy gondolat megfigyelése, amely folyamatot már ismertettem. Az egyetlen különbség. hogy a gondolat a fejedben fészkel, az érzelem -erős fizikai komponense miatt-elsősorban a testben érezhető. Ezt követően már hagyhatod, hogy az érzelem ott legyen, anélkül, hogy az irányítana téged. Így már nem vagy az érzelem; a szemlélő vagy, a figyelő jelenlét. Ha gyakorlod ezt, akkor minden, ami tudattalan benned, az a tudat fényébe fog kerülni. Tehát ugyanolyan fontos az érzelmeink megfigyelése, mint a gondolatainké? Igen.

Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed magadtól: „mi zajlik bennem ebben a pillanatban?" Ez a kérdés a megfelelő irányba fog elindítani. De ne elemezz, csak figyelj! Irányítsd figyelmedet befelé! Érezd az érzelem energiáját! Ha nem találsz érzelmet, irányítsd figyelmedet a test energiamezejében még mélyebbre! Ez a belépés a Létbe.

Az érzelem általában egy fölerősített és energetizált gondolatmintát képvisel, és mivel gyakran hatalmas az energiatöltése, ezért eleinte bizony nem könnyű a jelenben maradni, hogy megfigyelhesd. Át akarja venni az uralmat fölötted. és ez általában sikerül is neki kivéve, ha elegendő jelenlét van benned. Ha jelenlét híján tudattalanul azonosulsz az érzelemmel

- ahogy az történni szokott -, akkor ideiglenesen az érzelem leszel "te". Gyakran ördögi kör alakul ki gondolkodásod és az érzelem között: azok egymást táplálják. A gondolatminta önmaga fölnagyított reflexióját teremti meg érzelem formájában, és az eredeti gondolatmintát az érzelem rezgő energiája folyamatosan táplálja. Az érzelmet kiváltó helyzeten, eseményen vagy személyen való tartós töprengéssel a gondolat energiát táplál az érzelembe, ami viszont energetizálja a gondolatmintát, és így tovább.
Alapvetően valamennyi emóció egyetlen ősi, differenciálatlan érzelem különböző változata, amely a néven és formán túli lényed tudatának elvesztéséből ered. Differenciálatlan jellege miatt nehéz olyan nevet találni, amely pontosan leírná ezt az érzelmet. A „félelem" szó megközelítőleg megfelelő lenne rá, de a folyamatos fenyegetettség érzetéhez még az elhagyatottságnak és a teljesség hiányának a mély érzése is hozzávegyül. Legjobb ezt a differenciálatlan alapérzelmet egy hasonlóan differenciálatlan fogalommal illetni: nevezzük hát egyszerűen „fájdalomnak". Az elme egyik fő feladata, hogy harcoljon ezzel az érzelmi fájdalommal. hogy megszüntesse azt - részben éppen emiatt zakatol szüntelenül -, ám mindössze annyit tud elérni, hogy időlegesen elfedi. Történetesen minél jobban küszködik az elme, hogy megszabaduljon a fájdalomtól az annál intenzívebbé válik. Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a „problémának".  Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomföl, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd. Amint ezt megteszed, az elme uralma megdől, és a Lét - valódi természetedként - feltárja magát.

(Eckhart Tolle)

forrása nem online