Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott, fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.

– Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bővebben kifejteni?

A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."

– De mit jelentenek ezek a szavak? – kérdezte az idegen kétségbeesve.

A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti, hogy TUDATOSSÁG."

 

Anthony De Mello

„Csak az ember követ el öngyilkosságot. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az ember képes kezdeni valamit az élettel vagy a halállal. Például csak ő tud szembeszállni az élettel. Ez a lehetősége azért van meg, mert tudatos lény. De soha ne feledd, hogy az élet problémái, a szorongás, a feszültség, a gyötrődés, vagy az öngyilkosság végső elhatározása nem a tudatosságból ered, hanem egy részleges tudatosságból.

Ezt mélyen meg kell értened. Egy Buddha tudatos, mégsem tud öngyilkosságot elkövetni, sőt még a gondolata sem fordul meg benne. Egy Buddha számára nem létezik öngyilkosság, pedig ő is tudatos. Miért? Az állatok teljesen öntudatlanok, Buddha pedig teljesen tudatos. A teljes tudatosság állapotában éppúgy nincsenek problémák, mint a teljes öntudatlanság állapotában. Valójában akármelyik irányban is légy teljes, az azt jelenti, hogy túl vagy a problémákon.

Az ember csak részlegesen tudatos. Bizonyos része már tudatossá vált, és ez minden probléma forrása, hiszen a fennmaradó nagyobbik rész még öntudatlan. Az ember meghasadt belül. Egy része tudatos, a maradék pedig öntudatlan. Törés van benne. Ő nem egy teljes egész: kettősségben él. Hiányzik belőle az egység. Olyan, mint az óceánon úszó jéghegy: egytizede a víz felett, kilenctizede pedig a láthatatlan mélyben úszik. Ugyanez az arány az emberi tudatosság és öntudatlanság esetében is: lényének egytizede már tudatossá vált, kilenctizede viszont még öntudatlan. Épp csak a felszín tudatos, a legnagyobb rész még sötét mélységben rejtőzik.

Természetes, hogy problémák merülnek fel, hiszen az ember lényén belül megjelent egy konfliktus. Kettősségben élsz, és a tudatos rész még olyan kicsi, hogy szinte teljesen tehetetlen. Tud beszélni, ki tudja fejezni önmagát, tud gondolkodni, de amint cselekvésre kerül a sor, a tudatalattira van szüksége, mert csak ott van annyi energia, ami képes a cselekvésre. Elhatározhatod, hogy többé nem leszel mérges, de ez az elhatározás épp az elmének abból a picike, tudatos, ám tehetetlen részéből származik, ami látja, hogy a mérgelődés hiábavaló, kártékony, mérgező. Megérti az egész helyzetet, de az elhatározása mögött nincs erő, mert az erő a teljes lényedtől függ, az azonban még nagyrészt öntudatlan. A tudatos részed dönt: „Többé nem leszek mérges.” És nem is leszel... egészen addig, amíg „olyan” helyzetbe nem kerülsz. Ekkor a tudatos részed háttérbe szorul, és a tudatalattid kerül a felszínre. Az pedig életerős, heves, tele van energiával, és te hirtelen elkábulsz. A tudatos részed még próbálkozik egy kicsit, de teljesen haszontalanul – hiszen mit is tehetnél az árral szemben? Amikor a tudatalatti felszínre tör és átveszi a hatalmat, teljesen birtokba vesz: már nem az vagy többé, akinek hitted magad, az egód kikapcsolt.

Tudatos részed minden elhatározása szertefoszlik; a tudatalatti az, aki most cselekszik. Aztán amikor a szituáció, amely előhívta a tudatalattit elmúlik, a tudatalatti visszavonul, és újra a tudatos kerül a trónra. A tudatos rész azonban csak akkor tud trónra lépni, ha a tudatalatti már visszavonult onnan.

A tudatos részed olyan, mint egy szolga. Ha nincs ott a császár, a szolga kihasználja az alkalmat, felül a trónra, és ő rendelkezik. De persze természetesen senki nincs ott, aki figyelne rá; egyedül van. Amikor a császár visszatér, a szolgának le kell jönnie a trónról, és alá kell vetnie magát a császár parancsainak. Mindig a nagyobbik rész marad a császár, a kisebbik pedig a szolga...

Az állatokban nincs megosztottság. Csak a tudatalatti létezik, így gondolkodás nélkül cselekszenek. Nem merül fel probléma, mert nincs konfliktus belül. Ugyanez a helyzet egy Buddhával is, csak ő a másik véglet. Ő teljesen tudatossá vált. Ezt jelenti a megvilágosodás, a szatori, a szamádhi. Egy egység leszel megint; mint amilyenek az állatok – egyetlen egész. Így bármit határozzon is el egy Buddha, az automatikusan megtörténik, mert nincs benne senki, aki ellene volna, nincs benne egy másik rész, aki esetleg nem tud a döntésről. Nincs másik. Buddha egyedül él, nincs ki ellen harcolnia. Felismeri a helyzetet, határoz és cselekszik.

Tulajdonképpen egy Buddhánál az elhatározás és a cselekedet nem is kettő – az elhatározás maga a cselekedet. Buddha egyszerűen megérti, hogy a harag felesleges, így a harag el is tűnik. Nincs benne semmilyen olyan erő, ami rákényszerítené. Egy Buddha ellazult és természetes. Megengedheti magának. Te nem engedheted meg magadnak, hogy laza és természetes légy, mert abban a pillanatban, ahogy azzá válnál, megjelenne a tudatalatti. Folyton ellenőrizned kell magad, és minél inkább ellenőrzöd magad, annál mesterkéltebbé válsz.

Egy civilizált emberi lény olyan, mint egy művirág. Nincs életereje, energiája – és ahol nincs energia, ott nincs öröm se. William Blake-nek, az egyik legnagyobb angol költőnek van erről egy gyönyörű sora, egy nagyon mély meglátás. Így ír erről: Az energia öröm. Nincs más öröm. Maga az életerő, maga a létezés energiája az öröm, a boldogság. Csak a tehetetlenség, a szenvedés, a gyengeség a gyötrelem. A kettősség pedig tehetetlenséget szül.

Bármennyi energiád is marad, miután megosztottá váltál, az a belső konfliktusok miatt mind veszendőbe megy. Belül állandóan küzdesz. Valamit folyton elnyomsz, valami mást pedig folyton ki akarsz kényszeríteni. Feltűnik a harag, de te nem akarsz haragudni. Feltűnik a sóvárgás, de te nem akarsz sóvárogni. Megjelenik a birtoklási vágy, de te nem akarsz birtoklóvá válni. Megjelenik az erőszakosság, de te nem akarsz erőszakos lenni. Ott van benned a kegyetlenség, de te magadra kényszeríted az együttérzést. Kavarogsz belül, de közben szeretnél nyugodt és csendes lenni. Mindig, amikor valami zajlani kezd benned, te valami mást kényszerítesz magadra, és ez a folytonos harc felemészti a maradék energiádat is. Ez egészen addig fog így menni, amíg újra eggyé nem válsz.

Eggyé válni pedig kétféle módon lehet: vagy visszasüllyedsz az állati szintre, vagy felnövekedsz a buddhasághoz.

Persze, visszasüllyedni könnyebb. Nem kell hozzá semmi erőfeszítés, egyszerűen csak visszacsúszol. Fáradtság nélkül siklasz lefelé a lejtőn – felmászni rajta sokkal nehezebb. Így aztán milliók választják inkább a lecsúszás lehetőségét. Mit jelent ez a tudatosság viszonylatában? Drogot, alkoholt, szexet. Ez a lecsúszás legkönnyebb módja.”

Osho