„Az egység még ma is titokzatos ködbe burkolózik – azt sok spirituális utat járó ember képtelen elképzelni. Úgy gondol­ják, hogy a fejlődés végpontja a nagyobb fokú boldogság, az el­me nyugalma és a bölcsesség. Jézusnál azonban megtalálható a cél hiteles víziója. Az „egység” csak addig marad absztrakt fogalom, amíg össze nem kötjük a konkrét tapasztalat leírásával. Következzenek hát a fő vezérfonalak, magától Jézustól:

Jézus úgy látta önmagát, mint aki a halál felett áll. „S én ve­letek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28:20)

Úgy gondolta, hogy tanításai túlélik a történelmet, sőt még magát az időt is. „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24:35)

Saját létezésébe mindenkit belefoglalt. „Ti már tiszták vagy­tok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok.” (Jn 15:3-4)

Úgy tartotta, hogy egyedül az egység által győzhető le a halál és a pusztulás. „... Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszá­rad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.” (Jn 15:5-6)

A szeretet érzését Istentől valónak tartotta. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15:9)

Szellemi kérdésekben minden illetékesség Jézusé. „Én kap­tam minden hatalmat égen és földön.” (Mt 28:18)

Hagyományosan ezeket a sorokat (és még sok más hozzájuk hasonlót) bizonyítékként értelmezik, miszerint Jézus tudatá­ban volt, hogy ő a Messiás. Lehetséges azonban másik olvasat is, amelynek értelmében ezek olyan ember szavai, aki az egy­ségben él. Mivel Jézus nem meséli el, hogyan jutott el ebbe az állapotba, nem tudjuk összehasonlítani a régi és az új álla­potot. (Ezzel ellentétben ott van például Buddha, aki herceg­ként és harcosként, a megvilágosodása előtt részletesen meg­osztja velünk élete drámai történetét, ugyanakkor az egység el­érése után – Jézushoz hasonlóan – alig beszél személyes élmé­nyeiről.)

Az egység bizonyos minőségei nagyon tisztán és jól elkülöníthetőek. Az egység

személytelen

erőteljes

halhatatlan

mindentudó

kreatív

szeretetteljes

 

A négy evangélium sok tekintetben zavarba ejtő és homá­lyos, ebben azonban nem. Jézusban olyan embert láthatunk, akinél a kicsinyke „én” összeolvadt az egyetemes „Énnel”, és akinek minden tette ezt a változást tükrözi.

És épp ezért tűnik Jézus olyan megfoghatatlannak, hiszen az egységnek nincsenek kézzelfogható és emberivé tehető tulajdonságai. A kereszténység minden lehetséges dolgot elkövetett, hogy humanizálja Jézust, mert az emberi elme képtelen felfogni, hogy létezhet valaki, aki olyan tökéletesen transzcendens természetű, hogy valóságával még a mi legmagasztosabb értékeink, például a szeretet és az együttérzés sem érhetnek fel. Indiában az egység hagyománya idősebb és egyben érettebb is; kevésbé érződik rajta a tömegek elutasításától való félelem. Ezért is van, hogy ebben a kontextusban az egység kevésbé em­beri színekben jelenik meg:

nem született

nem halandó

kötöttségek nélküli

határtalan

kifejezhetetlen

kimondhatatlan

az elme és az öt érzék számára megismerhetetlen

 

Itt eltörlődik minden, amivel emberi lényként azonosítjuk magunkat. Te és én úgy gondoljuk, hogy egyszer megszülettünk, és egyszer majd meg is halunk. Egy, az egységben élő ember azonban erre azt mondja, hogy hagytuk magunkat becsapni a látszat által, ugyanis csak a fizikai test születik és hal meg. Te és én úgy érezzük, cselekvési lehetőségeink korlátozottak; nagyra tartjuk képességünket, amely által kifejezhetjük, kik vagyunk és mit érzünk; továbbá megmaradunk bizonyos határokon be­lül, amelyeken túl félünk merészkedni. Mindez azonban puszta illúziónak tűnik annak a számára, aki az egységben él.

Ha Jézus az egységben élt – ahogyan újra és újra kijelentet­te – akkor nekünk el kell fogadnunk, hogy az ő tapasztalatait nem érthetjük meg azáltal, hogy kiterjesztjük sajátjainkat. Pe­dig ez állandó kísértés. „Szeretem a gyermekeimet. Jézus azt mondja, szeret engem. Akkor Jézus úgy szeret engem, mint én a gyermekeimet.” Ez az egyenlet azonban nem működik. Jézus ugyanis olyan szeretettel szeret engem, amelyet fel nem foghatok, amíg magam is el nem érem az egység állapotát. Ő arra szólít fel, hogy lépjek a szellem útjára, és találjam meg azt a valamit, ami túl van a szavakon, még az ő szavain is. Az egység az a végzet, amely megszabadít a végzet szorításából, és eltöröl mindent, ami előtte volt és utána jön. Mindegy, hányfélekép­pen fogalmazzák újra, az egység semmi máshoz nem hasonlatos, csak önmagához. Csoda és gyönyörűség, ahogyan Jézus megláttatta ezt a célt – még a vak emberiséggel is.”

 

Deepak Chopra