"– Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?
– Imával.
– Akkor miért nem kaptam még meg?
– Mert nem jó helyen imádkoztál.
– Hol kellene imádkoznom?
– Isten szívében.
– Hogyan juthatok oda?
– Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli, hogy megbocsássanak neki."

Anthony de Mello

"A szerelmesek szétválhatnak, de a megértés, amelyet a másik társaságában nyertek, mindig megmarad, mint egy ajándék.

Az élet nem mindig igazságos. De mindig jó!

Ha kétségeid támadnak, húnyd be a szemed, és tegyél egy kis lépést előre.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy gyűlölködésre pocsékold az időd.

Szabadulj meg mindentől, ami haszontalan, örömtelen és csúnya.

Soha nincs késő ahhoz, hogy legyen egy boldog gyerekkorod. És ez már csak rajtad múlik, senki máson!

Isten nem azért szeret, mert ilyen vagy olyan vagy, mert ezt vagy azt teszed, vagy nem teszed. Isten azért szeret, mert Isten.

Az elme a bennünket ellepő gondolatok és érzelmek összesége, amelyek megakadályozzák, hogy az itt és mostban létezzünk.

Az elménk egyfolytában méricskél, összehasonlít, minősít, ítél és bírál: jó vagy rossz, kicsi vagy nagy, szeretem vagy nem szeretem...

Az elménk miatt ragadnak magukkal az érzéseink. A félelem, a szorongás, a szenvedély, a féltékenység, a sóvárgás, a kapzsiság pusztító örvényei.

Olyan ez, mint egy autópálya forgalma, az elménk szüntelenül üzemel, és bár valóban fontos megtalálni az utat, vagy kikalkulálni az üzemanyag fogyasztást, csak megyünk, szerelem nékül, derű nélkül, megnyugvás és öröm nélkül.

Legtöbben hozzászoktunk ahhoz, hogy a múltba, vagy a jelenbe menekülünk azelõl, ami épen most történik. De minden szökési kísérlet teljesen hiábavaló. Elõbb vagy utóbb úgyis szembe kell néznünk azzal, ami van. Miért is ne kezdhetnénk el most, azonnal? És ha már elkezdtük, miért hagynánk abba?

Csak be kell fogadni mindazt, ami most, ebben a pillanatban van, körülvesz bennünket. Nincs semmi más teendõnk. A boldogság nem máshol van, és nem holnap lesz. A boldogság az itt és a most, a pillanatban jelen lévõ elfogadása.

Csak egyet lendül

És senki nem mondhatja meg, hol ér véget az útja,

Csak nagysokára, vagy egy tavaszi hajnalon.

Egyedül a jelen pillanat a tiéd

Szeress, élj, alkoss, fogadd be az élet minden szépségét

Amit fentről kaptál, és ne gondolj a holnapra,

Mert talán éppen holnap lesz vége,

és már nem mondhatod többé, hogy

az életet úgy élted, ahogyan kaptad, minden szépségével és boldogságával.