Emlékeztek az Állatkerti útmutatóra?

Devecseri Gábor vetette papírra a következő csodálatos sorokat is, szívemből szólnak most:

Imátlan ima

Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kívánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint
örömet kívánni mindahánynak,
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.

A Prédikátorok könyvéből szeretnék pár sort felidézni most nektek, a mindennapi békesség és világosság reményében.

Fogadjátok szerettel, olvassátok megértéssel, éljétek türelemmel!

"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának a mi ültettetett.

Ideje van a megölésnek és ideje van a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

Az elõttünk álló spirituális út könnedén nyílik meg akár a mindennapos, úgymond profán cselekedeteinkben való elmélyülés során is.

Nincs szükség különleges, extrém technikákra, hiszen ezek elsajátítása csak az idõnket rbolja, ráadásul akár az ellekezõ hatást érhetjük el velük: az az érzés, hogy sikerült, hogy megcsináltuk, csakaz egónkat táplálja, azt erõsíti.

Fogadjuk el inkáb  zen mesterek bölcsességét, maradjunk egyszerûek, és fedezzük fel az istenit, a spiritualitás élmányét az egyszerû, apró, hétkönapi dolgokban.

Célkitûzés, feladatok, eredmény... - üzlet, pénzcsinálás, olyan fárasztó, feszültté, szomorúvá tesz, és fõként megszigorít. Sehol egy mosoly, csak a nagy komoly komorság! De ez rendben is van, mert hát az élethez ez is kell, de sohasem szabad elfelejteni játszani, nem szabad elveszíteni a szórakozás, a kikapcsolódás képességét, a derûs pillanatokat!

A derû mûvészet! Egy felnõtt is tud játszani, és szüksége is van a játékra! Egy valódi érett felnõtt õszinte és igaz, de nem komor, és nem veszi sohasem komolyan magát!

Amíg nem jutunk el odáig, hogy felismerjük, mindezeket - a szabadságot, a szeretetet és az örökkévalót - csak önmagunkban találhatjuk meg, csak futunk, keresünk, kutatunk, hajszoljuk az élvezeteket, halmozzuk a javakat, de hiába...

valami hajt tovább, egy hang a fejünkben, hogy "még, még, még"...

Ám ha megállunk, és megtanulunk nem cselekedve cselekedni, és  elég bátorságot gyûjtünk ahhoz, hogy meglássuk kik vagyunk, mit keresünk, milyen vágyak hajtanak, akkor nem kell állandó elégedetlenségtõl gyötörten, egyre inkább elerõtlenedve és nekikeseredve rohannunk tovább.