Az eszköz és a cél, az ok és az okozat, út és utasa, álom, valóság, élet és halál, test és lélek mind ugyanott lakozik: az elmében. Az elme a rejtvény, de maga a kulcs is, kiművelése hordozza magában a megnyíláshoz és beteljesüléshez szükséges tudást és teremtő hatalmat.

Tovább

Egy napon egy jógi és tanítványa egy nagyvárosba érkeztek. Nem volt pénzük, viszont éhesek voltak, és szállásra volt szükségük. A tanítvány úgy vélte, koldulniuk kell majd, hogy legyen pénzük ennivalóra,  éjszakára pedig majd egy padon húzzák meg magukat.

 

Így szólt:

"Van egy szép park a közelben. Éjszaka ott alhatnánk"

"A szabad ég alatt?" - kérdezte a jógi.

"igen" - válaszolta a tanítványa.

A jógi elmosolyodott, és így szólt:

"Nem. Ma éjszaka egy hotelban alszunk, és ott is eszünk"

A tanítványa csodálkozva nézett rá.

Próbálj minden nap időt és energiát áldozni arra,  hogy  kívülről figyeled az elméd működését, a gondolataid áramlását, és felfedezed, mennyire hasznos csodálatos és felszabadító gyakorlat ez a fajta meditáció.

 

Kis idő múltával, amikor már gyakorlottan, különösebb erőfeszítések nélkül koncentrálsz, egyre könnyebben és gyorsabban éled át ezt az élményt, hogy te nem vagy azonos az elméddel és a gondolataiddal

 

Megtanulod teljesen érdektelenül és szenvtelenül szemlélni őket, eltávolodsz, valahová beljebb, és feljebb, és egyszerre csak megtapasztalod a beldő csendet.

Próbáld megfigyelni, hogyan működik, figyeld a gondolatok megszületését. Nemsokára pusztán megfigyelője leszel az elméd és gondolataid működési mechanizmusainak. Nem kell elfojtsd, vagy más irányba tereld. Csak figyeld, honnan és hogyan születnek, és hogyan szülnek egyre újabb és újabb gondolatokat. Figyeld meg, hogyan csábít gondolkodásra.

 

És ezzel megtettél valamit, amit azelőtt soha:a gondolataidról gondolkodtál, kívülről figyelted az elmédet, úgy, mintha másvalaki elméjét figyelted volna meg.

Amikor sikerül tökélyre fejlesztenünk a koncentrációt, amikor sikerül megtanulnunk egyetlen dologra összpontosítani, akkor megtapasztalhatjuk a csendet és a békét.

Erő és elhatározás nélkül nem megy. De ha képessé válunk rá, el tudjuk csendesíteni az elménket, és amikor megtörténik, a gondolatok és az aggodalom már nem zavarnak meg bennünket abban, hogy megtapasztaljuk valódi, isteni Önmagunk legédesebb örökkévalóságát. A felhők mögött mindig süt a nap.

Évek százain át keresték misztikusok, jógik, szentek és filozófusok az élet misztériumának nagy talányára a választ.

Tudjátok, az értelme...

 

A legtöbbje egyetért abban, hogy ez nem más, mint az úgynevezett spirituális ébredés, avagy megvilágosodás.

 

Úgy tűnik, manapság az emberek az instant megvilágosodást keresik mindefelé: spirituális gyorstalpaló tanfolyamokon, női magazinokban, ezoterikus portálokon, sikercsináló bestsellerekben... mint az azonnal oldódó kávékeverék.

Az ébredés folyamatát, vagy állapotát nehéz megfogalmazni, hiszen ez egy belső, szavakkal igazából nem is igazán kifejezhető élmény.

Akik "átestek" rajta (és akiknek el is hisszük, mert látjuk azt a különös, semmivel sem összetéveszthető fényt és derűt a tekintetükben) úgy írják le, mint az ego meghaladását, egy olyan, nem-mentális állapotot, mely tulajdonképpen a jelen pillanatban, az itt-és-mostban létezés.

De van aki egyszerűen úgy fogalmazza meg, hogy ebben az állapotban nincs bene félelem, sem tudatos, sem tudatalatti szorongás.

Az elme a bennünket ellepő gondolatok és érzelmek összesége, amelyek megakadályozzák, hogy az itt és mostban létezzünk.

Az elménk egyfolytában méricskél, összehasonlít, minősít, ítél és bírál: jó vagy rossz, kicsi vagy nagy, szeretem vagy nem szeretem...

Az elménk miatt ragadnak magukkal az érzéseink. A félelem, a szorongás, a szenvedély, a féltékenység, a sóvárgás, a kapzsiság pusztító örvényei.

 

 

Olyan ez, mint egy autópálya forgalma, az elménk szüntelenül üzemel, és bár valóban fontos megtalálni az utat, vagy kikalkulálni az üzemanyag fogyasztást, csak megyünk, szerelem nékül, derű nélkül, megnyugvás és öröm nélkül.

Sokszor számomra sem egyértelmû, valójában mit is takar ez a kifejezés.

A "szakértõk" úgy tartják, hogy a spiritualitás egyfajta szemlélet, vagy méginkább egy lépés, a tudat ébredése, melynek végsõ célja a fensõbb erõkkel való kapcsolat és kommunkikáció.

 

Hogy magáról a fensõbb erõrõl ki mit gondol, minek nevevi, ha nevezi egyáltalán valaminek, hová, mibe helyezi, hogyan próbálja önmagának "megfogalmazni" az érzést, amit keres, nem számít.

 

A spiritualitás áthatol az egó korlátain, és az abszulút, a fensõbb léttel, a teljesség elérésére koncentrál.