Minthogy szoros értelemben semmi sem mozgathatja önmagát, föl kell tételeznünk, hogy az emberi akaratot az akarattól különböző valóság viszi első valóságból második megvalósultságba. Ennek az akarattól különböző valóságnak belülről és az egyetemes jó irányába kell mozgatnia az akaratot: mert ha nem belülről mozgatná az akaratot, megszüntetné annak öntevékenységét; s ha nem az egyetemes jó felé mozgatná, lerombolná az emberi akarat szabadságát. Ezért az akarat öntevékenységének és szabadságának végső lehetőségi feltétele csak az isteni együttműködés lehet. Az öntevékenységet biztosító isteni együttműködés belülről éri el az ember akaratát, s az akaratot az egyetemes jó felé mozgatván lehetővé teszi az ember szabadságát.

Arisztotelész szerint a világon minden változás a mozdulatlan mozgató hatására történik. A keresztény gondolkodók kezdettől fogva vallják, hogy a természeti létezők és az ember tevékenységét Isten alapozza meg. J. Khrüszosztomosz azt tanítja, hogy a természeti folyamatok mélyén az Atya működik. Szent Jeromos szerint az írást, a beszédet, a sétálást, a sírást és valamennyi emberi tevékenységünket az isteni együttműködés erejében hajtjuk végre. Szent Ágoston azt mondja, hogy Isten az általa teremtett létezőkben szüntelenül tevékenykedik. Az isteni együttműködés a szabad akaratból fakadó tettekre is kiterjed: "Kétségtelen, hogy mi akarunk, amikor valamit akarunk; de Ő teszi, hogy a jót akarjuk… Kétségtelen, hogy mi tevékenykedünk, amikor valamit teszünk; de az akaratnak hatékony erőt nyújtván Ő teszi, hogy cselekedjünk… Ő, aki kezdeményezője annak, hogy akarjunk, véghezvivően működik együtt az akaró lényekkel… Azt tehát, hogy akarjunk, nélkülünk teszi, de amikor akarunk és úgy döntünk, hogy tegyünk valamit, együttműködik velünk". Dionüsziosz Areopagitész azt állítja, hogy minden a Jó által mozog. J. Scotus Eriugena szerint mindent az Istenből kiáradó szeretet mozgat.

Aquinói Szent Tamás szavai szerint "minden Isten erejében tevékenykedik". Isten nemcsak teremti és létben tartja a létezőket, hanem együttműködik velük. Ezért a létező tevékenysége egyszerre tulajdonítandó Istennek és a tevékenykedő létezőnek.
Az isteni együttműködés ( concursus divinus) fogalma: Az együttműködés nem más, mint Istennek a teremtmény tevékenységére gyakorolt befolyása, amellyel a teremtmény saját működését lehetővé teszi. Másként fogalmazva: az együttműködés a teremtő és létben tartó isteni tevékenység "dinamikus meghosszabbodása", amely a teremtmény saját tevékenységét hozza létre.
Isten együttműködése az emberi akaratból fakadó tettekre is kiterjed, anélkül, hogy megszüntetné az ember szabadságát: "Isten tehát mind a természeti, mind az akarattal rendelkező okoknak első mozgató oka. S mint ahogy a természeti okokat mozgatván nem fosztja meg őket attól, hogy tevékenységük természetükből eredjen, ehhez hasonlóan az akarattal rendelkező okokat mozgatván nem fosztja meg őket attól, hogy tetteik akaratukból fakadjanak, hanem éppen ezt biztosítja számukra: Ő ugyanis minden létezőben a létező sajátosságának megfelelően működik"

Minthogy az isteni együttműködés egyetemes, kiterjed az ember bűnös tevékenységére is. Ennek ellenére a bűnt mégsem Isten követi el, hanem az ember. Szent Tamás így fogalmazza meg ezt a gondolatot: "a bűn mint tevékenység Istentől van, de a bűn még sincs Istentől". A bűnös tevékenységben két "mozzanatot"kell megkülönböztetnünk: magát a tevékenységet (mint létet és létnövekedést) és a tevékenységben mutatkozó hiányosságot. Az első mozzanatot Isten alapozza meg, a hiányosságért azonban csak az ember felelős. A hiányosság, azaz a bűn abból adódik, hogy az ember a kötelező magasabb rendű érték helyett az alacsonyabb rendű értéket választja. Másként fogalmazva: a cselekedet azáltal válik bűnössé, hogy az ember korlátozza vagy megállítja akaratának Istentől eredő lendületét, amely az egyetemes jó felé mutat. A bűn tehát nem pozitív létmozzanat, hanem tagadásból eredő hiányosság, és ez a tagadás kizárólag az ember műve. Mint ahogy a sántításban mindaz, ami mozgás, a mozgató erőtől ered, és a sántítás a láb görbeségéből adódik, ehhez hasonlóan a bűnös tevékenységben is mindaz, ami pozitív létmozzanat, Istentől származik, de a bűn mint hiányosság a fogyatékos emberi akaratra vezetendő vissza.

Tudatom néhez megjelenni? Öés nekem amint láthatatlan éstéma hangja hallom.szellem

„A lélek a test börtöne”. Nem pusztán retorikus ez a Szókratész vagy Platón ismert sémáját a visszájára fordító alakzat. És nem is tükörszimmetrikus ellentéte a Phaidón vonatkozó szöveghelyének, amely szerint a lélek a test börtönrácsain keresztül nézi a létezőket, s ha végre eloldódik tőle, igaz lesz és szabad. Ott a test megköti a lelket, korrumpálja a maga szükségleteivel, elrekeszti a tudástól, megvesztegeti gyönyöreivel, lesújtja fájdalmaival, megbabonázza érzékleteivel. A test külső erő, ami ránehezedik a lélekre, fojtogatja, terheli, „földiessé” teszi, azaz lehúzza, elnyomja éteriségét.
A lélek, a börtön, nem pusztán befalazza, meg is teremti a testet, a rabot – megteremti a megformálás értelmében. A lélek a test formája, lám, egy arisztoteliánus koncepció: a test anyag, önmagában amorf massza, s ennek megformáltsága, „teljesültsége”, vagyis kialakultsága, célra irányultsága, kidolgozottsága a lélek. Meglepő, de igazolható Arisztotelész emlegetése Foucault egyébként ízig-vérig anti-arisztotelészi antropológiájában.
Az emberi test mint olyan csupán szubsztrátuma, feltöltője a mindenkori formázási mintázatoknak, így válik lehetségessé, hogy „az alaktalan anyagból, az alkalmatlan testből olyan gépet csinálnak, mint amilyen igény van”
A test a nyers tapasztalat, „osztatlan öröm-valóság”, ám ebben a tapasztalatban soha nincs részünk, hiszen már mindig is megrostálja, kiegészíti, módosítja, értelmezi, felülírja, ráncba szedi valami, egy rácsozat- vagy rostélyszerű működés, amely fenomenológiailag csorbíthatatlanul spontán, viszont genealógiailag kimutathatóan többszörös származású, kimódolt, felépített és fortélyosan megmunkált. Ez a valami az átélés szempontjából a legközelebbi, ugyanakkor éppenséggel maga a felmérhetetlen távolság, vagy inkább minden közel és távol forrása, amely megadja a lehetőséget a tapasztalattal való egybesimulásra, mindazonáltal jó előre elrendezi a tapasztalás hogyanját. Ez a lélek: a tapasztalat megtapasztalásmódja.

Mit gondolsz eroszakosnak,durvanak,es fanatikusnak?Egyebbkent orulok,hogy emberi velemenyt is olvasok toled.

Előzmény

A megvilágosodottság, az nem azt jelenti, hogy baromi okossá válsz. Nem azt jelenti, hogy azonnal leveted magadról az ego-dat, mint valami nagykabátot. Vagy minden csupa fénnyé lesz körülötted azonnal. A megvilágosodás az azt jelenti, hogy teljes bizonyossággal, te első X.Y. képessé váltál arra, hogy bármilyen neked nem tetsző energiát a testedben és az aurádban átalakíts neked tetszővé, azaz örömmé és figyelemmé és ebben az esetben, ha te meg tudod csinálni, és újra meg tudod csinálni és újra, és számodra teljes bizonyosság az, hogy te innen kezdve ennek a tudománynak a birtokában vagy, akkor vagy te megvilágosodva. Akkor világosodott meg számodra az, hogy igenis a te kezedben van egy olyan eszköz amely segítségével te gyakorlatilag az egész testedet fizikai szinten, az egész érzelem világodat és az egész gondolat világodat át tudod alakítani - szeretetté.
Szíved kölcsönhatása az enyémre, hogy viszontszeretlek!

Előzmény

Aki az élet forrásával való kapcsolatot keresi, és az ellentétek világából megszabadító erő után vágyakozik, annak nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy így hatalmas energiamezővel lép érintkezésbe. Ha erre aztán nem reagál megfelelően – mert még nem képes reagálni –, az testileg megmutatkozó egyensúlyzavarokhoz vezethet. Az egyetemes Gnózisban: „A gyomor-plexuskör képessé teszi a tanulót a szent eledelek és a tudattűz új, tápláló alkotóelemeinek a vérpályába való bevezetésére. A plexuskörök együttműködése és a vesékre gyakorolt hatása kiüríti azokat a hulladékanyagokat és megkövesítő erőket, amelyeket a dialektikus ember kétségtelenül felvesz a vérébe, s melyek a hírhedt glutén képződéséért felelősek…
Ha a gyomor-plexuskör helyesen dolgozik, akkor az életenergiát célszerűen lehet elosztani és használni. Elejét lehet venni a kimerülésnek és a túl sok energia elhasználásának.”
Aki tehát tudatosan össze kívánja kötni magát a megszabadulásnak ezzel a magas és lényegében idegen erejével, annak – amint a 26. zsoltár is írja – ’az Úr oltára elé kell mennie’, és fel kell rá készülnie.